Sepsiszentgyörgy, 2012. május 27., vasárnap 10:12
Köszöntjük Hella nevű olvasóinkat!
Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz
felhasználó jelszó
Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk:
Legtöbb hozzászólás:
2011. október 1., szombat: Közélet

Székelyföld, sorvasztás után fejlesztés

Albert Levente felvétele
Albert Levente felvétele
Hét pályázat aláírására érkezett tegnap Sepsiszent­györgyre Elena Udrea regionális fejlesztési és turisztikai miniszter, a tárcavezető többször hangsúlyozta: az idegenforgalmi fejlesztésekkel és infrastrukturális befektetésekkel azt szeretné elérni, hogy Székelyföld az ország mintaszerű régiójává váljék.
Az elmúlt húsz esztendőben a Hargita és Kovászna megyét sújtó tudatos elsorvasztás után készek mindent megtenni azért, hogy az itt élők szülőföldjükön tudjanak boldogulni. A miniszter asszony a Székelyföld kifejezést többször, tudatosan használta, egyszer sem az "úgynevezett“ szó hozzátoldásával, és a hangsúllyal sem sejtetett idézőjelt.
Székelyföldi körútja – tegnap Borszéken járt – második napját a sepsiszentgyörgyi pol­­gármesteri hivatalban kezdte Elena Udrea, onnan átgyalogolt kísérőivel a megyei tanács gyűléstermébe. Beszédében kiemelte, most is, akár minisztersége elején, Székelyföld esélyét a turizmusban látja, tárcája ennek az ágazatnak a kifejlesztésére dolgozott ki stratégiát. Ki­emelt fontosságúként a gyógy­turizmust említette, de a kiegészítő szolgáltatások is jelentősek, ezért támogatja például Kovásznán a sípálya megépítését, a sugásfürdői befektetéseket, de tervezik a kommandói sikló rendbetételét is. Felem­lítette A borvíz útja felélesztését, és dicsérte a népi fürdők rehabilitálására kidolgozott megyei programot. Természetesen, a vendégforgalom fejlesztéséhez szükséges az infrastrukturális befektetés is, utak építése, közművesítés, szociális és sportlétesítmények létrehozatala – tette hozzá.
Célja mindezekkel, hogy az elmúlt húsz év során elhanyagolt Székelyföld példaértékű régióvá fejlődjék, ahol az emberek a kornak megfelelő szinten élhetnek – mondta Elena Udrea. "Csodálatos vidék ez, a mi hibánk, ha nem hasznosítjuk mindazt, amit a természet itt alkotott“ – hangsúlyozta. Az elmúlt két év során számos befektetés kezdődött, illetve valósult meg a Székelyföldön, mintegy 400 millió lej értékű pályázat indult be Hargita, és 300 millió lej értékű Kovászna megyében, többnyire európai uniós finanszírozásból. Most pedig, csütörtökön és pénteken a két megyében összesen újabb 130 milliós támogatásról írt alá pályázatokat. Kitért a politikára is: a Boc-kormány olyan jobboldali kabinet, amely a beruházásokba fektetett, az elmúlt fél évben uniós szinten Romániában valósult meg a legtöbb befektetés. Hoztak népszerűtlen intézkedéseket is, de szükség volt rájuk, hogy az ország elkerülhesse a gazdasági összeomlást. "Nem is jön, hogy elhiggyem, mennyi projekt, mennyi fontos dolog valósult meg az elmúlt két évben, pedig sokkal kevesebb pénz állt rendelkezésünkre, mint korábban bármelyik kormánynak“ – zárta beszédét.
Az aláírandó szerződéseket Tamás Sándor megyeitanács-elnök és Antal Árpád András polgármester ismertette: a megye egy kisebb, egymillió lej értékű, nyolc turisztikai létesítmény népszerűsítését célzó pályázatot indíthat el, illetve a központi fejlesztési régió leg­nagyobb értékű, 87 milliós pá­lyázatát, mely a Dr. Fogolyán Kristóf Sürgősségi Megyei Kórház felújításának befejezését teszi lehetővé két éven belül, az összeg egynegyedét orvosi felszerelés vásárlására fordítják. Klárik László megyemenedzser a kórházfelújítás kapcsán statisztikai adatot is ismertetett: a központi fejlesztési régióban Kovászna megye lakossága 8,8 százaléknyi, míg az elnyert pályázatok háromszéki részará­nya 14,5 százalék.
Sepsiszentgyörgy négy pályázatot írt alá ez alkalommal, az integrált városfejlesztési terv utolsó két részét: tizenhét utca teljes felújítására, illetve a Bene-ház restaurálására, vadászati múzeummá alakítására vonatkozót; a sugásfürdői infrastruktúra korszerűsítésének befejezését és a Néri Szent Fülöp multifunkcionális központ megvalósítását lehetővé tevőt. A négy pályázat összértéke 25 millió lej, fele a város egyévnyi költségvetésének – tette hozzá a polgármester. A hetedik pályázat ismertetésére később került sor, Rácz Károly kézdivásárhelyi polgármester az aláírások előtti pillanatokban nem jutott szóhoz, utólag mondhatta el, hogy egy néhai hőközpontban a sepsiszentgyörgyi vállalkozói inkubátorházhoz hasonló létesítményt hoznak létre uniós pályázatból.
A sajtó faggatására Elena Udrea elmondta, miért használja a Székelyföld kifejezést: annál sokkalta súlyosabb gondok vannak az országban, mintsem ilyesmikkel kelljen foglalkozni, ha jobban odafigyelnének a politikusok arra, amiket mondanak, ha a valóban fontos dolgokról beszélnének, semmi sem lenne ennyire bonyolult, mert végső soron az emberek gondjai ugyanazok mindenütt, itt talán egy kicsit nagyobbak az elmúlt húszesztendei tudatos elsorvasztás miatt. "A valós gondokat az álproblémák elé kéne helyezni“ – toldotta meg.
A miniszter látogatása a Mihai Viteazul tér megtekintésével folytatódott, majd, a tervezett programtól eltérően, nem a Székely Mikó Kollé­giumba mentek, hanem Sugás­fürdőre. Ott A borvíz útja programban elkészült kezelőközpontot nézte meg a miniszter asszony, majd a frissen leterített, még gőzölgő aszfalton az üdülőtelep másik részébe sétáltak át, a Görgő Panzióban kávé s kupica szilvapálinka mellett egyeztetett az elöljárókkal leendő programokról.
Hozzászólások
2011. október 1., szombat 00:14
ladoga2009
571 hozzászólás
"Sugás­fürdőre. Ott A borvíz útja programban elkészült kezelőközpontot nézte meg a miniszter asszony"

Majd azt hittem, hogy a bixadi, málnásfürdői, bölöni, ne adj Isten a baróti "Borvizek útjának" KEZELŐKÖZPONTJAIT nézi meg. Hogy kell "elkezelni" euro milliókat.

2011. október 1., szombat 01:01
Kenesei
746 hozzászólás
Jó dolog, hogy mindezen befektetések uniós pénzekből kiviteleződhetnek ,még akkor is ha a munkanélküliségi arányon ettől nem nagyon változik semmi, de ahogy a Kolozs megyei tanács törekszik befektetőket toborozni, úgy a mi tanácsunk is többet tehetne e téren, mert nálunk nagy a munkanélküliségi arány -korgó gyomorral pedig nehezebb székelykedni, magyarkodni.

2011. október 1., szombat 06:49
endebende
84 hozzászólás
a nagytoke behozatalan kellene munkalkodni.Ezek a beruhazasok is jol fognak,habar a korhaz es borviz ut mar reg megkellet volna legyen.Nalunk a legmagassabbak kozt van a munkanelkuliseg,legalacsonyabbak a berek es legkissebbek a nyugdijak.Ennel szembeotlobb eletszinvonal mutato nem is kell!

2011. október 1., szombat 07:44
mumus
99 hozzászólás
Mindegy-e, hogy történnek befektetések Székelyföldön, vagy sem? Akinek mindegy, hogy van-e, vagy nincs, aszfaltos útja, jó járdája, iható csapvize, korszerű kórháza és sorolhatnám még, annak az is mindegy, hogy milyen környezetben éli mindennapjait és hogyan éli meg azokat. A többség szereti a szépet és a jót. Akik pedig tesznek ezek megvalósulásáért azokat meg kell becsülni.
Gratulálok Tamás Sándornak és Antal Árpádnak azért amit tettek Székelyföldért és még tenni fognak.
Ladoga polgármesternek meg üzenem, hogy titokban látogassa meg a Megyei Tanács által korszerűsített baróti strandot (ami minden gáncsoskodása ellenére el fog készülni), és gondolkodjon el, hogy két mandátum alatt mi változott a város és a hozzátartozó öt falu arculatán és lakóinak környezetén. De talán erre sem lesz ideje, mert fórumozik reggel, délben, este...

2011. október 1., szombat 07:45
lacafaca74
2661 hozzászólás
Minden fejlesztés fontos, persze sosem lehet elég belőlük, de ahhoz képest hogy az elmúlt években hol álltunk azért érződik némi különbség, ha nem is a saját életszínvonalunkban, legalább közösségi szinten. Valamit valamiért... gondolom ez zajlott a bukaresti kulisszák mögött.

2011. október 1., szombat 07:49
Mirke
2733 hozzászólás

Micsoda idillikus kép ! Még a végén bejön Árpikának az áprilisi tréfa ?! Mint Markóninak bucurestben .

2011. október 1., szombat 08:03
vitriol
432 hozzászólás
Ne irigykedj @Mirke, amúgy egyre szimpatikusabb ez az Ilona, pláne amióta lecinutulszekujeszk-ezte a mi Székelyföldünket, méghozzá ásázisza-nélkül...Tökös a csaj!

2011. október 1., szombat 08:05
ladoga2009
571 hozzászólás
"hogy titokban látogassa meg a Megyei Tanács által korszerűsített baróti strandot"

Üzenem a rodejo, kukuszka, mumus és egyebek nick-nameken éjjel-nappal szorgoskodó Demeter Zoli, Márton Árpád megkövesedett képviselő úr főaktivistájának, hogy látogassa meg a 7 (hét) kampány-meseévek után 2011.június 30-án Barótnak visszaadandó "Borvizek útja" lokációt (mely még most is egy romhalmaz: se út se borvíz...) és a cikkíró szavaival élve, végre: KEZELTESSE MAGÁT! Röhej.

2011. október 1., szombat 08:34
Mirke
2733 hozzászólás

Irígy a Mirke-tetői bakkmedve ! Várd ki a végét H2SO4 . Ne szökjél mig nincsen árok . Láttunk még ilyen "tökös" csoárö vopszitot karón ,de elrepült miután jól kikárogta magát.

2011. október 1., szombat 08:37
PityiPal
1632 hozzászólás
Röhej az egész cikk!Csupa kampányszlogen!Hogy éppen most, 22 év után, Udrea asszony felfedezte a tyúksz...ban a fehérséget!Azt, ami nekük a feladatuk volt, nevezetesen, hogy elsorvasszanak, földbe döngöljenek bennünket, épp most fordítaná saját maguk ellen?Na, Nusika, mondj meséket Olténiában a cigánymaffia purdéinak!

2011. október 1., szombat 09:07
Sascha
1641 hozzászólás
@mumus - "aszfaltos útja, jó járdája, iható csapvize, korszerű kórháza és sorolhatnám még" - kérlek sorold, mert esetleg hamar kifogyhatsz a sorolásból :-) Baróti strand? Egészen pontosan az a romhalmaz? Hm ... na feredezzél benne (megj.: én örülnék a legjobban, ha meglenne). Csócsó idejibe nem kellett volna odaadni annak a hamis BánPistának!

2011. október 1., szombat 09:35
latnok
196 hozzászólás
orulok, hogy vegre Bukarestbol is komolyan veszik tersegunket es nem csak azokbol a miniszteriumokbol erkeznek a tamogatasok, amelyeket magyar vezet - ideje volt, hogy ez is megtortenjen - egy jol osszehangolt varos- es megyevezetes elengedhetetlen ehez - gratulalok

2011. október 1., szombat 09:59
kisokos
282 hozzászólás
jól áll ez a piros nyakkendő nagyon Antal úrnak :)


2011. október 1., szombat 10:01
Oldvik
12 hozzászólás
Valamikor, nem is olyan régen még fejlesztették Székelyföldet, hogy ma is attól koldulunk! Lásd: iparosítás. Nehogy korai legyen az öröm, ez az újabb buzgólkodás újabb "ejtőernyősök" útját egyengesse! A nagy lelkendezés közepette jó lenne nem megfeledkezni a régi rigmusról:
"Ne higyj magyar a németnek/Hogy ha ád is nagy kenyeret/ S pecsétet üt olyat rája/Mint a Holdnak karimája!/Nincsen abban semmi virtus/verje maeg a Jézus Krisztus!"

2011. október 1., szombat 10:27
ityum
143 hozzászólás
lesz nekunk meg az is ami nem volt hat ez igy szokott lenni a val... ig


2011. október 1., szombat 11:52
Elekes
133 hozzászólás
Na, kedves uraim, mielőtt bárki is gyüjtésbe kezdene egy Udrea Ilona szobor felállitása érdekében, előbb gondoljuk át, milyen szinjátéknak vagyunk tanui. Az utóbbi húsz évben volt egy tudatos gazdasági sorvasztás, amit fentről irányitottak ugyan, de tökösen bedolgoztak a mieink is a háttérből, bár az összefüggésekre valószinű, sosem derül fény. Sok gyár teljesen érthetetlenül, "egészséges korszakában", indokolatlanul lehelte ki a lelkét, csukta be a kapukat. Az eredmény, a modern idők legfájdalmasabb elszegényedése a városban (de amúgy egész Székelyföldön). valamint az ezzel járó hatalmas vérveszteségünk, azaz a nagy kivándorlási hullám, létszámvesztés, amit elszenvedtünk (lásd majd az őszi népszámlálást!). Emlékeztető: mindezen nagy romlás a kormányon levő "érdekvédőink" szeme láttára zajlott, annyi esztendőn keresztül-erre varjon gombot aki akar, magyarázza ki, akinek érdeke füződik hozzá.
Aztán, most hirtelen mi történik: szép Ilona egyszerre csak "lecinutulszekujeszkezik" bennünket (nem kéne becsináljunk a nagy megihletődöttségtől, honfitársaim?), és elkezdi szórni az ezüstöket a fejünkre. Vagy inkább, csak a mézesmadzagot húzza el az órrunk előtt? "Merthát ugyebár, drága székely testvérek, minek nektek autonómia, adunk nektek annyi pénzt, amennyi csak kell, megleszünk mi nagyon jól a közös tűzhely mellett melegedve, ezentúl gondoskodunk, hogy nagyobb csontot kapjatok, esetleg lesz rajta némi hús is . Akkor meg minek nektek az autonómia?" Hát igen, fórumuzó testvérek, itt a lényeg: kihúzni az autonomisták talpa alól a talajt, most mikor már van egy (talán) igazi autonomista alternativa a jövő évi választásokra. Okos húzás, nem mondom. Gondolkozz székely, forrófejű, szenvedélyes vita helyett 10 percig előbb el kell gondolkozni a tényeken, és azon, ami mögöttük van. Mit is mondtak a trójaiak a görögök ajándékairól? "Tartok a görögöktől, még akkor is, ha ajándékot küldenek." Ők megtanulták. Mi mikor tanuljuk meg ?

2011. október 1., szombat 12:06
mumus
99 hozzászólás
Kizárólag SASCHA számára:
Ha kilátnál a nagypista imádattól beizzadt szemüvegeden keresztül, és felállnál az RMDSZ elnöke segítségével restaurált Mátyás szoborcsoport tetejére,akkor ellátnál a baróti strandig.Látnád az újonnan szigetelt és festett, feszített-víztükrű medencéket,a Romániában is ritkaságszámba menő, vadi-új uszodatechnikát(gépészetet),látnád a romjaiból teljesen újjáépített öltözőt és mellékhelyiségeket,amelynek teteje tele van napelemekkel. Látnád továbbá a sétányt a medencék körül, az új kerítést és a medence félretolható tetejét.
Na ilyen az, amit te és a polgármester barátod "romhalmaznak "lát.
És látnád a bibarcfalvi strandot, hogy mivé vállt a haverod "gondoskodása" által.Ez lett volna a baróti sorsa is, ha nincs, a te és barátod által oly sokszor lepocskondiázott Megyei Tanács és annak elnöke Tamás Sándor. Nektek Bajuszkirály!
Van aki értéket teremt, és van aki azt sem becsüli meg amit ingyen kap.
Érted ugy-e?

2011. október 1., szombat 12:43
vitriol
432 hozzászólás
Elekes - Hátul összekötős zubbony viselője, esetleg rendőr volt a családban apai ágon?
Még hogy "honfitársaim!". Szónoklat a fórumon? Dereng már kiléted!
"Hát igen, fórumozó testvérek, itt a lényeg: kihúzni az autonomisták talpa alól a talajt, most mikor már van egy (talán) igazi autonomista alternatíva a jövő évi választásokra"-Autonómiaféltés felsőfokon, ellenségkép-lebegtetéssel megfűszerezve és végül a kiteljesedés, a fellélegzés: van remény honfitársaim, székely testvéreim. Végre itt az új párt! Heuréka!
Gondolkozz Testvér! Elküldték a szőke boszorkányt, ezüsttel mérgez, pénzzel fenyegeti gazdag megyénket!Jajj nekünk!Segítség!
Szerintem te többet gondolkoztál 10 percnél.
Látszik is!


2011. október 1., szombat 13:02
Sascha
1641 hozzászólás
@ mumus - ismét találgatni próbálsz s ismét nem jól :-) Egyébként értem :-) Hogy mit azt már elmondtam sokszor. Kellemes hétvégét(?).

2011. október 1., szombat 13:08
elekes
133 hozzászólás
Vitriol, vitriol, a nevedre rászolgálsz, de nem lenne baj, ha csak egy “kicsit vitriolos lenne a nyelved”. Ha az egészséges irónia, ércelődés műfaját űznéd, rendben lennék veled. De hát “barátom”, az a műfaj, amit te űzöl, az egy olyan környezetben, ahol igényt tartunk a minimális emberi mivoltunkra, ott enyhén elfogadhatatlan. Biztos megérted, amit csak kizárólag neked mondok itt, mint ahogyan bizonyára azt is észrevetted, hogy nekem nem kenyerem az ilyen alpári személyeskedés, melyet te űzöl : mindezt arra alapozom, hogy nagyon “okosnak” látszol, akinek a családjában, ellentétben az általad rólam feltételezettel, senki nem viselt hátul összekötős zubbonyt . Hát igen vitriol, nézd meg az irást, és megtudod, ki az ember a (vitriolos) álarc mögött. Nos vitriol, bár nekem a személyeskedés, mint előbb utaltam rá, nem kenyerem, de tudd meg, most én is megszegem e szabályomat, kizárólag a te kedvedért: ekkora barom paraszttal, született bunkóval, mint te, többet nem vitatkozom! Különben még lesüllyedek a te szintedre, baromarc. Húzd le magad a budin.

2011. október 1., szombat 15:46
hollo
378 hozzászólás
Valami nem stimmel…

"Nem is jön, hogy elhiggyem, mennyi projekt, mennyi fontos dolog valósult meg az elmúlt két évben”
Nekem se jön, hogy elhiggyem, hogy még mindig engedjük magunkat becsapni.
A rmdsz saját korrupt rendszerének a foglya...szavatossága lejárt. Talán kapott egy "visszautasíthatatlan" ajánlatot..és most bejátssza a még rendelkezésére álló mozgásteret.
Továriscs, Konyec.
Kár reménykedni....Nincs visszaút a hatalomba. A sok römödöszö őskövület Székelyföld képviseletét már rég feladta, ha egyáltalán volt ilyen, fárasztó is, nem is kifizetődő.
Tagadhatatlan, hogy a hatalmi pártot ma megjelenítő politikusok többsége hiteltelen, mondhat bármit. A civilgyilkos, haszonszerző kaszt újabb évrekre igyekszik bebetonozni magát mint a hatalom cinikus és álszent kiszolgálója.
Ez a rákos daganattá növekedett pénzelit egyoldalú előnyöket kényszerít ki magának, ézáltal a gazdasági élet diktátoraként a társadalom feletti uralmat is gyakorolhatja.
Az pedig a nép felelőssége, ha ezt nem látja. Ha pedig látja, még rosszabb a helyzet…


2011. október 1., szombat 18:16
Kenesei
746 hozzászólás
Addig amig az életszinvonallal leghátul kullogunk,addig mind hiábavaló a mumus,vitriol,stb. féle aktivisták dumaáradata, mert csak a hegy alatti abrakoláshoz hasonlit. Udrea asszonyt annyiban tisztelni tudom,hogy soha egy árva rossz szót nem mondott rólunk, aztán hogy miért jött el most hozzánk a Mikulás ezekkel a pályázatokkal ,azon lehet spekulálni tovább.Munkahelyeket eredményező befektetések kellenek ide, ami fontosabb mint amit Udrea asszony tud ajánlani.

2011. október 1., szombat 18:30
Sascha
1641 hozzászólás
@mumus - kiváncsi voltam csak ...

http://kepfeltoltes.hu/view/111001/301576_268049516559133_100000622593380_899464_245138374_n_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

http://kepfeltoltes.hu/view/111001/292071_268049386559146_100000622593380_899463_1267146145_n_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

http://kepfeltoltes.hu/view/111001/302529_268049246559160_100000622593380_899460_1494642020_n_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

2011. október 1., szombat 18:32
Sascha
1641 hozzászólás
@mumus - ezt is figyeld s ne mumuskodj: " (megj.: én örülnék a legjobban, ha meglenne)".

2011. október 1., szombat 21:04
Ferencz
2983 hozzászólás
Olcsó politikai huzás, kampányfogás, RMDSz- sifitelés az egész! Hol vannak a munkahelyteremtő nagy beruházások?????

2011. október 2., vasárnap 09:01
girtlergyula
601 hozzászólás
Biciklizo Ilonkat , teherbe kene ejteni , ittjartakor , akkor mehetne szabadsagra . O kezdi huzni a madzagocskat , ami meg csak nem is mezes , mi meg egig ugrunk oromunkben ? Nem feltetlenul szukseges a jelenlete , utaljon at sok sok penzt , aztan mi kuldunk koszonetet .

2011. október 2., vasárnap 09:16
agmand
25 hozzászólás
Így kell ezt csinálni! Ennyi pénzt soha de soha nem sikerült a városba s a vidékre hozni senkinek!!! Őszinte gratuláció a polgármesternek és az RMDSZ előljáróinak.Még egyszer bizonyítottak, hogy a magyarságnak egyetlen alternatívája.Nincs szükség impotens MPP-re, ENT-re, frusztrált Bálintra,holdvilágképű , pénz és hataloméhes Jakabos Jankára, tejföles szájú Nemes Elődre.Végre dönteni kell: székelyruhába akarunk-e feszengeni vagy egy modern infrastruktúrával ellátott környezetben akarunk élni!!!

2011. október 2., vasárnap 09:51
latnok
196 hozzászólás
En orulnek ha az MPP is csinalni ilyen 'olcso politikai huzasokat, kampanyfogasokat' hetente vagy akar naponta, de sajnos erre keptelen. Az RMDSZ hozta es hozza ezeket a tamogatasokat Bukarestbol ezt elkell ismerni.

2011. október 2., vasárnap 12:36
csacsi
311 hozzászólás
Szerintem le kell mondani minden pénzről, úgy látom úgyis fölösleges itt mindenkinek.

2011. október 2., vasárnap 13:57
Kenesei
746 hozzászólás
Nem, kedves csacsi, szó sincs róla, hogy le kell mondani a pénzekről, nagyon elfér mifelénk is a modernizálás,fejlesztés. Remélhetőleg szokássá válik ez a pénztámogatás és nem csak mint szalmaláng marad. Ezzel eszembe jut az Illyefalvára vezető út, mit megérne,ha új aszfaltot kapna a lerombolódott út: valami pályázat nincs erre is kilátásban ?

2011. október 2., vasárnap 14:42
elekes
133 hozzászólás
Csacsi: Senki sem állitotta ezen az oldalon, hogy nem kell pénz! Normális ember nem is állithat ilyet ! Csak éppen-itt a hozsannázók kórusához szólok-, ti azt hiszem, a fától nem látjátok az erdőt. Nézzetek vissza az elmúlt 21 évre, melyből úgy kb. 15-öt kedvenc érdekvédőitek ott csücsültek a hatalomban. A megye meg a város élén pedig éppen 21 éve vannak. Eredmény? A legnyomorultabb megyék egyike az országban. Nem az udmr holdudvarára és tisztviselő gárdájára gondolok, ők köszönik szépen, megvannak. De hát a Székelyföld, és e jobb sorsra érdemes megye nemcsak belőlük áll, hanem azon sok ezer, tizezer családból, akik pár száz lejből tengetik az életüket, és egyre lejjebbb süllyednek a reménytelenségben. Meg arról a szintén százezres nagyságrendről is szól az elmúlt húsz esztendő, akik éppen a kilátástalan helyzetük miatt léptek eggyel tovább, anyaországba, meg szerte a világba, és a jelenség korántsem ért véget!
Az elmúlt 20 esztendő a nagy elszalasztott lehetőség két évtizede volt, amit kötve hiszem, hogy egyhamar be lehet hozni. Ezt az Úristen sem bocsátja meg azoknak, akik ezért felelősek! Nekünk, ennek a megyének 1990-től jártak volna mindazon támogatások, fejlesztések. melyeket most próbálnak “abrakolni”, a 24-ik órában. És nem párt alapon, nem udmr, nem mpp, nem emnp alapon járnak az ilyen összegek, hanem az egyenlő állampolgárok jogán, akik ugyanúgy befizetünk a román állam kasszájába, mint a caracaliak, vagy bárki más. (És ne mondja senki, hogy az “eredmény” csak Bukaresten múlott, ehhez túl sok konkrét esetet tudunk!) Ha pediglen eddig is jártak volna ezek a támogatások, fejlesztésre szánt összegek, az elmúlt húsz esztendő mindegyikében, akkor kérdem miért csak most jutottak el ide? Hosszú az út Bukarest és Szentgyörgy között, mi?
Egyetértek, tisztelem Antal Árpádot, Tamás Sándort, hogy legalább most próbálnak valamit tenni , hogy kiszedjék a sz…ból ezt a várost, megyét. De ismétlem: az elmúlt közel 20 év, vagy pontosabban, a 2008-ig eltelt időszak megbocsáthatatlan mulasztásaiért, elszalasztott lehetőségeiért kinek kell köszönetet mondani, hozsannázó uraim és hölgyeim?
U.I. Civilizált hangnemű vitára nyitott vagyok, de bunkó hangnemű, személyeskedő, alpári, vitriolos válaszoktól kiméljetek: ezekkel “iróik” saját magukról állitanak ki szánalmas bizonyitványt.


2011. október 2., vasárnap 15:04
csacsi
311 hozzászólás
Illyefalva, Kőröspatak-csak álmok. Ezeken még a választások sem segítenek.

2011. október 2., vasárnap 20:44
Marburg
350 hozzászólás
Csacsi piros pont ,jól beszéltél !

2011. október 2., vasárnap 21:04
Ferencz
2983 hozzászólás
agmand: ahogy Basescu mondta, a határok nyitva vannak.....Akinek a székelyruha feszengést okoz, öltözhet "curáj"-gúnyába. Az eléggé laza és zajos, megszüntetheti esetleg a feszengést is.

2011. október 3., hétfő 10:17
quercusos
170 hozzászólás
"a Görgő Panzióban kávé s kupica szilvapálinka mellett egyeztetett az elöljárókkal leendő programokról" !
Na itt van a kutya elásva. A nagy nemzetmentő űgyködés hátterében ismét a bordúrákból és hasonló pótcselekvésekből kifacsarható bűzös lejecskékről van szó... Ébredj székely.



2011. október 3., hétfő 10:38
Sascha
1641 hozzászólás
Itt koccintottak - ez 100% s nem gond senkinek. Ellenben megvádolták Nagy Istvánt, hogy koccintott - ez nem 100% s az gond ...

@quercusos - addig, ameddig Grüman Róbert & Co. kinevelése folyamatos ... kevés az esély az ébredésre.

2011. október 3., hétfő 11:49
mumus
99 hozzászólás
Sascha-Nagypista barátod December 1.-én koccintott Bukarestben, tudod mi volt 1918 Dec. 1-én?
Na erre koccintott Nagy István,Szász Jenő és Rács Károly(!!!!!!!!!)-nem pedig arra, hogy a megyének illetve egy városnak pénzt adtak.
Te, ezt fel sem tudod fogni......


2011. október 3., hétfő 11:55
Sascha
1641 hozzászólás
@mumus - a probléma veled és a hozzád hasonlókkal az a baj (az is), hogy a magyarságotok egy ében pár dátumon jut eszetekbe. Máskor meg magasról tesztek az egészre. Fel tudod fogni?

2011. október 3., hétfő 11:58
Sascha
1641 hozzászólás
*egy évben

2011. október 3., hétfő 13:31
dinibacsi
4945 hozzászólás
Szerintem komoly politikai,gazdasági eröt képviselnénk,ha mi,forumozók alapitanánk egy pártot!Simmán vernénk mindenkit,és annyira komplexek lennénk,hogy lenne saját belsö ellenzékünk is!Percet nem unatkoznánk mi sem,vállasztoink még annyit sem!

2011. október 3., hétfő 18:26
Mirke
2733 hozzászólás

Jó vicc esküszöm ! Dehát, nem vagyunk annyian . Viszont egy kabarészínpadnak adnánk témát . Bravó dini !

2011. október 3., hétfő 18:42
Kenesei
746 hozzászólás
Legyen nyugodt, dinibacsi, hogy a fórumpárt tagjai is a húsosfazék miatt veszekednének. Már benne van a vérben.

2011. október 3., hétfő 18:42
Oldvik
12 hozzászólás
elekes, október 2 (csacsinak)
... "az elmúlt közel 20 év, vagy pontosabban, a 2008-ig eltelt időszak megbocsáthatatlan mulasztásaiért, elszalasztott lehetőségeiért kinek kell köszönetet mondani, hozsannázó uraim és hölgyeim? "
Amint látja, idéztem hozzászólásából, ami nem azt jelenti, hogy nem olvastam el figyelmesen minden sorát. Az interneten kering egy anyag, ami talán válasz is lehet a feltett kérdésre. Ime:

Izland - a polgári demokrácia elhallgatott győzelme.
A médiák az utolsó részletekig tájékoztattak bennünket, az Egyiptomi és a Líbiai eseményekről. Mélyen hallgattak viszont a lázadásokról és a példaként is értékelhető polgári forradalomról, amelyik két évvel ezelőtt zajlott le Izlandon, ahol a polgárok kikényszerítették a kormány távozását, és az alkotmányuk átírását. Éppen azért volt az egész eset elhallgatva, mert az izlandi események a polgári forradalom modellje.
Az izlandi forradalom cenzúrája a legjobb bizonyíték arra, hogy hogyan kezelik mindazon információkat, amelyek veszélyesek lehetnek a politikai és a gazdasági elitnek.
Az Izlandi nép lemondott a régi kormány bármilyen formájáról, a nagybankok államosítva lettek, és népük nem fizeti meg az adósságot, amelyet a politikusok alakítottak ki, mert ez az ő rossz gazdasági politikájuk kérdése, és nem a népé. Az új alkotmányban rögzítették, hogy a politikának a főszereplője a polgár, és nem a politikus.
Jelenleg Izland a legjobb példaképe a nép békés és tisztességes reakciójára a jelenlegi hatalom ellen, amelyik az országot és a világot a válságba vezette. Az Izlandi modell mutatja, hogy kell, hogy a politikusoknak félelmük legyen a nép reakciótól, ha nem a nép érdekében fognak tevékenykedni. De ne az életüket féltsék, hanem a politikai karrierjüket.

Elhallgatott tények Izlandról:
2008-ban államosították a legnagyobb bankot. A pénznemük összedőlt, és a piac összedőlt. Az ország csődbe ment.
2009-ben nagyszabású tüntetések voltak a parlament előtt, a nép lemondásra kényszerítette a kormányelnököt és az egész kormánykoalíciót. A politikusok követelik az adósság megfizetését Nagybritanniának és Hollandiának, összesen 3.500 millió Euró, amelyet 15 év alatt kellett volna megfizetni 5,5% kamattal.
2010-ben a nép az utcára vonul, és kiharcolják maguknak az általános népszavazás törvényét. 2010 januárjában a köztársasági elnök elutasítja ennek a törvénynek a ratifikálását, és bejelenti, hogy konzultálni fog az Európai Unióval. A nép ismét az utcára vonul. Márciusban népszavazás van, amelynek az eredménye, hogy a nép 93%-a elutasítja megfizetni az adósságot Nagybritanniának és Hollandiának. A kormány rá volt kényszerítve, hogy elkezdje az állam képviselőinek kivizsgálását, hogy jogi felelősségre vonja őket a válságért. Utána következett néhány bankfőnök és menedzser bebörtönzése. Miután az Interpol kiadta a parancsot, minden résztvevő bankár elhagyja az országot. A nép alkotja az új alkotmányt, amelyik már nem Dánia alkotmányának másolata, amint ez idáig volt.
2011 februárjában összejött az alkotmányalkotó testület, amelyet a nép által közvetlen választott képviselők alkottak, és elfogadásra előterjesztették az új alkotmányt, amelyik megállapodás alapjánszületett.
Ez az izlandi forradalom rövid történelme: az egész kormány lemondása, bankok államosítása, általános népszavazás, a válságért felelős emberek bebörtönözése és egyenesen a nép által átírt alkotmány elfogadása.
Az Izlandon történő események olyan politikusoknak volt a figyelmében, mint Merkel (német), Sárkozy (francia), Cameron (angol), Zapatero (spanyol), Berlusconi (olasz) és mások, akik gyorsan felismerték a veszélyt az ő korrupt rendszerükre. Az Izlandon történő események bojkottálását szigorúan betartották az összes korporációs sajtónak, rádiónak és televíziónak tudósítóinak ezrei. Némelyik állam kiegyezői állítólag a médiáknak cserébe a hallgatásért, adókedvezményeket ígértek. Mindennek ellenére az Izlandi forradalom eszméje terjed egész Európában. Ellenálltak a korrupt és tarthatatlan rendszernek, és a világnak leckét adtak az igazi demokráciából. Azoknak a politikai és gazdasági elitek akarata ellenére, akik a világválságot okozták, korábban vagy később, ez az egész világon ismeretes lesz, és értékelve lesz. A szabadság iránti vágynak nincs határa!
Fordította: Vajda Iván

Megjegyzés: Talán nem véletlen, hogy mindez Izlandban történt, ahol az újkori világ legrégibb parlamentje van az "Althinget", amelyik 930-ban alakult.
Forrás:
http://www.votoenblanco.com/Las-democracias-degradadas-de-Occidente-silencian-la-revolucion-civica-de-Islandia_a4122.html

P.S. Nem hinném, hogy pont mi, magyarok kellene rendet rakjunk ebben az Augiász istállójában amelyben élnünk adatott. De a saját portánkat esetleg kiseperhetnénk, közeleg az idő...

2011. október 3., hétfő 19:31
quercusos
170 hozzászólás
@Oldvik, az izlandiakban van székely virtus. Mi örülünk az üveggyöngyöknek is melyekkel megvették mindennapjainkat. Aztán meg kell az a sok koszos pénz, miből lehetnének drogosok az újgazdagok elkényeztetett palántái ?

2011. október 3., hétfő 20:38
elekes
133 hozzászólás
Oldvik: igen, az izlandi esetrő, amit az "illuminati" média szépen agyonhallgatott, én is olvastam. Nagyon elgondolkodtató, tanulságos eset! Biztos, hogy mi magyarok nem arra hivattunk, hogy megoldjuk a nagyvilág gondjait, de egyetértek, hogy a mi portánkon ideje lenne kicsit kitakaritani. "Tetszettek volna forradalmat csinálni", mondta egykor Antall József. Hát, ami késik, talán nem múlik, és közelebb van az óra, mint sokan gondolják. Mert hát a cérna előbb utóbb elszakad.
dinibácsi: jó az ötlet, legalábbis tréfának. De az végképp nem lenne rossz ötlet, hogy legalább egy sörpartira összejöjjön a tisztelt fórumozó társaság. Ahogy a bálokban történik, éjfélkor: MASZKOT LE !!! Kiváncsi vagyok, hányan vállalnák? Márcsak azért is, hogy József Attilát idézve, "rendezzük végre közös dolgainkat", kössük meg a székely-székely megbékélési szerződést. (Például én szivesen megbékülnék egy sör mellett vitriollal !) Sajnos, itt lenne az ideje, hogy valamiféle öncenzúra, belső etikai kódex alapján újra gondoljuk a fórumozás szabályait. Vitatkozni: IGEN !!! Személyeskedni, sértegetni: NEM, NEM, SOHA !!! Ezen gondolkozzunk el. Mint ahogy valaki mondta: "nem értek egyet veled, de életemet adnám, hogy véleményedet elmondhasd"! Hát ezen gondolat mentén kellene vitatkoznunk az elkövetkezendőkben, mert hogy székelyként rugdossuk egymást, az túl nagy "luxus", egyre csappanó látszámunk mellett. S különben is, éppen elegen rugdosnak minket, "kivülről". Vélemények?

2011. október 3., hétfő 20:38
leopold
1036 hozzászólás
hogy tud a miniszter asszony utazni az erdovideki borvizek utjain?en lassan feladom az utazast mert jarhatatlan.Fel kell szerelni egy tablat, hogy "EZT AZ UTAT AZ UDMR ES A MEGYEI TANACS IGY JAVITATTA MEG" bezzeg Arkos fovaros fele irja,hogy ok javitottak utat!

2011. október 3., hétfő 21:25
anonim7
18 hozzászólás
Rács Károly mit keresett ott? Talán egy jó cellát intézett magának mert lassan be kell vonulni.

2011. október 3., hétfő 23:21
dinibacsi
4945 hozzászólás
Elekes,én benne volnék egy maszkot le sörözésben!Amugy minden szavaddal egyetértek,tényleg nem kellene személyeskedni,de van egy-egy hozzászolás,mikor bizony kinyilik a bicska!

2011. október 4., kedd 02:48
elekes
133 hozzászólás
dinibácsi: köszönöm a támogatást, akkor hát rajta! Kiváncsi vagyok, hányan csatlakoznak az ötlethez, egyelőre mi ketten benne vagyunk. Az, hogy kinyilik a bicska néha, csak azt bizonyitja, hogy székelyek vagyunk, és mint jeleztem, nem is az a nagy baj, hogy kinyilik. Csak éppen tartsunk egy határt, amit nem lépünk túl, "jólnevelt" fórumozókként. Itt van példának ez a jelen oldal: az első hozzászólásom után kapok egy nagyon sértő letolást ( a "válaszadás jogán"). Én veszem a lapot, és legalább olyan sértő módon visszavágok. Első reakciómban "büszke" vagyok magamra, második reakcióm viszont az, hogy nagyon szégyellem magam, és legszivesebben adnék magamnak egy k... nagy pofot. Annak ellenére, hogy mint kiderül, nem én lőttem az elsőt. De hát, lehet, hogy civilizált hangnemben sokkal hatásosabb választ is adhattam volna. Szóval, jó ha van önkritika, és még jobb - ezt még mindig magamnak mondom !-, ha az ember százig számol, mielőtt egy sértő véleményre reagál. Hát erről van szó, jó lenne, ha ezt követnénk mindannyian, mert néha nagyon elkeserit, hogy milyen előszeretettel tudjuk egymást -lelki értelemben- mészárolni. Félő, hogy mi székely magyarok többet tudunk ártani magunknak, mint a külső ellenség, és ami itt a fórumon zajlik, csak egy nagyon kis izelitő abból, hogy határ helyzetben mire nem lennénk képesek (adja a jó Isten, hogy túlzott legyen a félelmem!). Ezért tartom fontosnak, hogy vitatkozzunk, de egy percre se feledkezzünk meg, hogy TESTVÉREK VAGYUNK, és ha egymásnak esünk, az a biztos végzetünknek a kezdete.
A sörözéssel kapcsolatban: szerintem még más, további cikkek kapcsán is kell jelezni a szándékot, mert e jelen fórum lassan "kiég", nem tudom hányan kattintanak még rá erre az oldalra. Remélem, lesz többes szándék, aztán már csak a dátumot és a helyet (azaz a KOCSMÁT!) kell leszögezni. És mint mondtam, ha egy ilyen létrejön, "vitriolnak" nyújtom az első békejobbot. Jó éjt, minden jót dinibácsi !

2011. október 4., kedd 07:55
Mirke
2733 hozzászólás

Elekes ! Lelőtted az előlem a fórumosok találkozója ötletét . Nos ,szerintem Szilveszterkor,vagy farsangkor hozzuk össze . Csak azt nem tudom ,hogy az Kanadából ,Ausztráliából ,Svéd, Német és tudomisén honnan írogatók eljönnének -? Hírdesd meg ! Te vagy az " ötletgazda" .

2011. október 4., kedd 08:19
Mirke
2733 hozzászólás
Ami Izlandot illeti , szerencséjük , jó nagy víz válassza el őket Rrommániától különben barna és mégbarnább "őshonos" állampolgárai rég "kimerték" volna a gejzíreket és ma már bucurest környékén gyönyörködhetnénk bennük és az ezertornyos bádogozott paloták udvarán, szerte mioritikus tájaikon.

2011. október 4., kedd 08:25
vitriol
432 hozzászólás
elekes, elekes- ne légy már ilyen sértődős! Nem osztom a (jelzö helye) gondolkodásmódodat és a politikai nézeteddel sem értek egyet. Propagandát csinálsz az általad szimpatikusoknak és mélységesen elítélsz másokat. Manipulálsz alattomosan.Ítélkezel! Milyen jogon is? Te mit tettél, hogy ne így legyen ahogy ma van? Mivel vagy te jobb és igazabb mint más? És mitől lenne igazad? Dinibácsinak viszont igaza van, igen, néha kinyílik a bicska. Az pedig szúr, nem simogat. Azért én nem haragszom rád, és ha akarod, elnézést is kérek ha megsértettem (jelző helye) lelkedet...

2011. október 4., kedd 08:44
dinibacsi
4945 hozzászólás
Vitriol,csak a te szavaidat fogom komentelni?mi az hogy manipulálsz alattomosan?Ki manipulál ?Itélkezünk,azon a jogon,hogy mi vagyunk azok,akiknek a hátán ,a mi képviseletünkben mászott fel a szamárlétrán a rmdsz jo magasra,ahonnan nagy ivben szárik ránk!És ezt az idiota kérdést többé ne ismételgesd,hogy te mit tettél!én megtettem ,mi megtettük ami rajtunk állott,oda küldtük a parlamentbe az érdekképviseletünket!Ennél többet mit tehetünk?Hogy az rmdsz leszárta a kalapács nyelit,joszántábol lemondott rolunk,jobban esik csalokkal,hazugokkal,magyargyülölökkel összedolgozni,ez az én ,mi bajunk is,mert ég a pofám,amikor olyan szewmélyekkel vagyunk puszipajtások,akik,mint roberta anastase,szemrebbenés nélkül,egész világ szeme láttára ellopja a szavazatokat,és az én érdekképviselete,m büszkén bolongaT NEKI!ÉG A SZÉGYENTÖL A POFÁM,MERT MADARAT TOLLÁROL,EMBERT BARÁTJÁROL!Ezek a jogcimeink,kezdtük megutálni a gerinctelen,megalkuvo,pofátlan,hazug seggnyalo rmdszes szárháziakat!csak van jogunk ehez!Vagy mégse?

2011. október 4., kedd 11:28
elekes
133 hozzászólás
Vitriol: igen, vitriol, válasz helyett elég lenne ide mégegyszer bemásolni a dinibácsi válaszát, de mivel azt közvetlenül itt az én soraim fölött elolvashatod, ajánlom, olvasd is el mégegyszer: helyettem (is) beszélt dinibácsi.
Látom, továbbra is élvezed, ha fürödhetsz a saját lápi stilusodban (madarat tolláról, embert irásáról, fennebb már irtam valami hasonlót, hadd ne ismételgessem magamat, mert mint látom, neked úgyis tök fölöslege lenne). Aki nem veszi észre, hogy kedvenc érdekvédői sok éves uralma alatt a helyi magyarság sorsa nagyságrenddel lett rosszabb, annak nincs mit magyarázni.( Ezeket aligha vigasztalja a néhány kiaszfaltozott út, meg minden egyébb protokoll beruházás, választások előtt). Kevesen vannak, akik az rmdsz holdudvarában, vagy az rmdsz által igazgatott állami szervek elnéző oltalma alatt megszedték magukat, vagy valami jól pénzelő állami funkciót betöltenek, az "ernyő" alatt. Mert emlékezünk ugy-e még arra a bizonyos védő ernyőre? Kissé túl szűknek bizonyult, és bátran állitom, az állitólagos "képviseltek" többsége kiszorult a védőernyő aló. Ezt viszont azon kevesek, akik az ernyő alatt tolonganak, nem veszik észre, esetleg nem is akarják. Valószinű, vitriol, te is ott tolongsz valahol az ernyő alatt, ezen kevesek közé tartozol, és tök érzéketlen vagy a megnyomoritott többség bajaira. Ez a baj veletek. És hogy még én "manipulálok, alattomosan" !
Ja és még valamit, vitriol: az én lelkemet te ne féltsd! Vigyázz inkább a saját lelkedre, irásaid alapján annyi gyűlölet van benned, hogy egy egész kontinenset el lehetne pusztitani, kizárólag csak az "érzelmeiddel".
Mirke, akkor már hárman vagyunk, akik ezt támogatjuk? Rendben, időpont majd év végén.
Dinibácsi: köszönet!

2011. október 4., kedd 11:43
elekes
133 hozzászólás
- folytatás - "Ezeket aligha vigasztalja a néhány kiaszfaltozott út, meg minden egyébb protokoll beruházás, választások előtt", mivel félreérthető a fenti fogalmazásom, nem elég világos, kik is az "ezek", hát most pontositok, hogy vitriol is értse: a sok tizezer magyarról, akik e megyében a létminimum közelében, vagy alatta tengődnek, a "gondos" sokéves gazdaságpolitika nyomán (lásd tucatjával elsorvasztott, bezárt munkahelyek, hülye fiszkális politika, amit a mieink is megszavaznak odafenn, stb. stb.). Ugy-e, milyen alattomosan tudok manipulálni, vitriol ? Vagy csak olyan szemüveget viselek, amin nincs szemellenző?
De nyilván, velem van a baj, "alattomos manipulálóval".

2011. október 4., kedd 21:01
Mirke
2733 hozzászólás

Pár km aszfalt, csatornázás ,egy két híd (palló),mi eza más megyékbe pumpált pénzekhez képest ? Lufiköteg a székely parasztnak , az meg örűl mint majom a farkának ,miküzben ellep a varjúsereg . És ehhez még tapsolnak is egyesek még itt a fórumtársak közt is. Lehet hogy tévedek .de az " ernyő " nélkül jobban állanánk , mert jobban figyelt volna ránk az EU .Mivel azonban "erős kormányzati képviseletünk (volt) van (sic) , a kutya sem törődött velünk. Meg is ittuk a levét rendesen. Tehát :rmdsz,mars a francba és ellenzékből tiszta lappal indulni ! Sajnos közben elszaladt 2o év és felnőtt egy generáció akiket ez vagy nem érdekel vagy lelécel(t) vagy rmdsz tejen nőtt fel !



2011. október 4., kedd 22:50
elekes
133 hozzászólás
Hát *****t sem ért az a bizonyos ernyő a többségnek. csak a kiválasztottaknak, a belső körnek. Bizonyára, fórumozó társaink némelyike is a biztonságot nyújtó ernyő alól csahol ilyen hevesen, hálából a kiváltságokért. Mert gondolkodó , gerinces ember, aki szemellenző nélkül él, és főleg, a védőernyőn kivülre sodródva bőrén tapasztalja a sok *****t , amit e kormány "kitermel", nap, mint nap, választottaink értékes segitségével- nos ilyen ember biztos nem dicsérheti ezeket, anélkül, hogy lesülne a bőr a képéről.
Mirke, azért az EU-val is keményen bevásároltunk. Úgy tojnakk ezek a kisebbségekre, különösen a magyarra, ahogy elő van irva. De hát egy szűk körnek az EU is hasznot hoz, mégpedig busásat. De nem neked, és nem nekem.

Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:


Miért regisztráljon? Regisztrált felhasználóként:
  • Hozzászólását csatolhatja írásainkhoz
  • Feliratkozhat a hírevélre
  • Saját profil-oldala lesz a Háromszék weboldalán


A regisztráció ingyenes !!!

Regisztráljon most
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el.
A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Háromszék nyomtatott+online
HónapEURRONUSDHUF
1 4,76 ~20,00 ~5,9 ~1438
3 14,28 ~60,00 ~17,7 ~4316
6 28,56 ~120,00 ~35,5 ~8632
12 57,12 ~240,00 ~70,8 ~17264
Háromszék online
HónapEURRONUSDHUF
1 3,80 ~15.99 ~4,73 ~1150
310,83 ~45,57 ~13,48 ~3277
621,20 ~89,22 ~26,39 ~6417
1241,00 ~172,69 ~51,00 ~12420
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
Ha Ön már regisztrált, lépjen be kontójába
Felhasználónév:
Jelszó:
Ha még nincs fehasználói fiókja, itt Regisztrálhat
- Csinta Samu:
Mikes-megemlékezés csúcsforgalomban
Albert Levente felvételeMikes Kelemen halálának 250. évfordulójára emlékeztek tegnap Sepsi­szentgyörgyön. Rákóczi 1761. október 2-án elhunyt kamarásának alakját idézték a nevét viselő iskola előtti kis parkban lévő szobornál, és koszorúzással rótták le kegyeletüket a gimnázium diákjai, tanárai és a megyei elöljárók.

- Hecser László:
Az utánfutóval mi lesz? (Tanácsülés Baróton)
Inkább humoros szöveg- és szóértelmezési órának, mintsem tanácsülésnek illett be a baróti képviselő-testület munkája, miközben a mezőgazdasági haszonjárművek – az ún. sárga számtáblások – bejegyzésének új szabályzatát igyekeztek el­fogadni.

Archívum
<<2012 május>>
HKSzCsPSzV
1
6
13
20
27
28
29
30
31
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
Médiapartnerünk a:
HHRF
© 2003-2012 H-PRESS - Minden jog fenntartva - Háromszék, független napilap Sepsiszentgyörgy
programozás: laca.ro
- RSS