Sepsiszentgyörgy, 2012. május 27., vasárnap 10:12
Köszöntjük Hella nevű olvasóinkat!
Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz
felhasználó jelszó
Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk:
Legtöbb hozzászólás:
2011. október 1., szombat: Közélet

Az utánfutóval mi lesz? (Tanácsülés Baróton)

Inkább humoros szöveg- és szóértelmezési órának, mintsem tanácsülésnek illett be a baróti képviselő-testület munkája, miközben a mezőgazdasági haszonjárművek – az ún. sárga számtáblások – bejegyzésének új szabályzatát igyekeztek el­fogadni.
Mintegy másfél órán át arról szólt a vita, hogy mi számít utánfutónak, illetve lehet-e azt eszköznek, illetve cserélhető mezőgazdasági eszköznek is nyilvánítani. Lényegesnek tartották mindezt részletesen megtárgyalni, mert attól tartottak, ha pontatlanul fogalmaznak, a város polgárainak akár a rendőrséggel is meggyűlhet a bajuk.
A határozattervezetet a város polgármestere, Nagy István terjesztette elő. Mint mondotta, azért kell az új szabályzat, mert az elmúlt hónapokban a rendőrség és a prefektúra is felszólította, vonják vissza azoknak az autóknak a számtábláit, melyek szerintük nem felelnek meg a követelményeknek. Az ügyet hátráltatta, hogy az állami intézmények csak felszólítottak, de megoldást nem kínáltak. Az önkormányzat munkatársa, Ana Roşu példaként említette, hogy a belügyminisztériummal hosszasan kellett levelezniük – még fényképeket is mellékeltek, csakhogy érthetővé tegyék magukat. Nagy felháborodást váltott ki a képviselők körében, hogy traktort be lehet íratni, utánfutót viszont nem. Mint állították, az egész sárga rendszámos törvényt azért találták ki, hogy a terményt forgalomba be nem íratott járművekkel is be lehessen szállítani, ám utánfutó nélkül semmi értelme a haszonjárművek ilyen bejegyzésének. Lehetséges megoldásnak mondották: az utánfutót is nyilvánítsák eszköznek – hiszen, "akinek a mezőről kell behoznia a répát, csak az tudja, milyen fontos az utánfutó" – jegyezte meg egyikük. A legkézenfekvőbbnek végül azt találták, hogy a rendőrség által már láttamozott szabályzatot nem módosítják, ám a tanácshatározatba iktatják, hogy a járművek törzskönyveként használt okiratba megjegyzésként szerepelhessen, cserélhető mezőgazdasági eszközt is vontathat.
Hozzászólások
2011. október 1., szombat 10:42
dinibacsi
4945 hozzászólás
Meg a talicskák meg rabszekerek jogi helyzetét is illene tisztázni!

2011. október 1., szombat 21:07
Ferencz
2983 hozzászólás
Ana Rosu....hány román él Baróton?

2011. október 2., vasárnap 01:31
Mirke
2733 hozzászólás

Az erdővídéki Rosu-k felmenői a 2o -as évek elején Veress nevet viseltek . De földért,hivatalért stb. nevet,vallást változtattak. Most nem sorolom fel milyen "neoromán" családnév keletkezett így. Csak Erdővidéken. Megjegyzem ez volt a forrása a Szárazajta-i vérengzésnek is. Erdélyszerte tízezrekre tehető az akkor meghasonultak száma . És azóta a románságot szaporítják . Szép nevek vannak ,aki nem hiszi kérdezze meg majd a számlálóbíztosokat.

2011. október 2., vasárnap 03:31
ladoga2009
571 hozzászólás
Rosu-k, nagybaconiak. 9670-ből, Baróton 300 román él. De minden nemzetből - 2 van "auto"- és "hetero"-definiált.

2011. október 2., vasárnap 03:35
ladoga2009
571 hozzászólás
Mirke, a szárazajtai vérengzések alatt, mit értesz??? Gondolom a maniu-gardáét...



2011. október 2., vasárnap 04:17
ladoga2009
571 hozzászólás
Mirke@ "És azóta a románságot szaporítják"
Most, már haragszom:
te honnan tudod, hogy a most élő erdővidéki Rosu-k (k)minek vallják magukat.
Mirke..., népszámlálás előtt "ne vágj ki minden fát..."

2011. október 2., vasárnap 04:42
ladoga2009
571 hozzászólás
Hecser, pedig gonoszan írt "Ana Roșu"-t. Egy jövevény, nemtudomki, "manipulál" nemzeti kérdésben tömb-magyar kisvárosban, nem lesz jó vége ...
Ez a "független média" ???

2011. október 2., vasárnap 08:28
Mirke
2733 hozzászólás
Mi van dadoga ? Megcsípett a darázs ? Netán érintett vagy ?

2011. október 2., vasárnap 09:03
Mirke
2733 hozzászólás

Hogy honnan tudom ? Éppen tőlük ! A " rosuktól " tudod hova járnak templomba ? Nem mondom meg ,mert m ég jobban megharagszol lado . OLvasd el Benkő levente könyvét Szárazajtáról ,de még jobb lesz ha őt magát kérdezed meg. Úgy-e ismered ?


2011. október 2., vasárnap 14:23
Kenesei
746 hozzászólás
ladoga magyaráz, mert neki is meg van engedve, de nehogy már a Roşu nevüek magyarnak vallják magukat, nem most lesz az sem. A "kevert" családok tagjainak a túlnyomó többsége ugyanúgy nem lesz magyar.

Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:


Miért regisztráljon? Regisztrált felhasználóként:
  • Hozzászólását csatolhatja írásainkhoz
  • Feliratkozhat a hírevélre
  • Saját profil-oldala lesz a Háromszék weboldalán


A regisztráció ingyenes !!!

Regisztráljon most
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el.
A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Háromszék nyomtatott+online
HónapEURRONUSDHUF
1 4,76 ~20,00 ~5,9 ~1438
3 14,28 ~60,00 ~17,7 ~4316
6 28,56 ~120,00 ~35,5 ~8632
12 57,12 ~240,00 ~70,8 ~17264
Háromszék online
HónapEURRONUSDHUF
1 3,80 ~15.99 ~4,73 ~1150
310,83 ~45,57 ~13,48 ~3277
621,20 ~89,22 ~26,39 ~6417
1241,00 ~172,69 ~51,00 ~12420
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
Ha Ön már regisztrált, lépjen be kontójába
Felhasználónév:
Jelszó:
Ha még nincs fehasználói fiókja, itt Regisztrálhat
- Váry O. Péter:
Székelyföld, sorvasztás után fejlesztés
Albert Levente felvételeHét pályázat aláírására érkezett tegnap Sepsiszent­györgyre Elena Udrea regionális fejlesztési és turisztikai miniszter, a tárcavezető többször hangsúlyozta: az idegenforgalmi fejlesztésekkel és infrastrukturális befektetésekkel azt szeretné elérni, hogy Székelyföld az ország mintaszerű régiójává váljék.

- :
Másfél százezer honosítási kérelem
Már több mint 150 000 honosítási kérelem érkezett, és eddig több mint 55 000-en tettek esküt – tájékoztatta a magyar nemzetpolitikai államtitkárság az MTI-t.

Archívum
<<2012 május>>
HKSzCsPSzV
1
6
13
20
27
28
29
30
31
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
Médiapartnerünk a:
HHRF
© 2003-2012 H-PRESS - Minden jog fenntartva - Háromszék, független napilap Sepsiszentgyörgy
programozás: laca.ro
- RSS