Buktunk, de megoldjuk

A szociáldemokrata szenátor figyelmen kívül hagyja: szaktárcavezetőként 2003-as bukórepülését annak köszönhette, hogy népszerűségét növelendő olyan, anyagi vonzattal is járó intézkedéseket hozott, amelyekkel az állam­kasszát fejte az oktatás javára – jól is tette, ráfért a tanügyre egy kis humanitárius gondolkodás, csakhogy annak semmi köze nem volt az oktatás minőségéhez, annyian jutottak tanári álláshoz az egyetemeken, ahányan nem szégyellték.
Ez az asszony azt képzeli ma, az új oktatási törvény által meghirdetett, de ki tudja, mennyire hiteles minőségi ugrás korszakában, hogy a régi módszerekkel lehet nagyokat hazudni, és százezer fiatallal elhitetni, ők nem a hazai oktatás selejtjei, miként Băsescu államelnök minősíti őket, hanem reményteli ifjak, akik bebizonyítják, hogy... Mit is bizonyítanak be? Talán azt, akkor lesz tudásfedezete a hazai egyetemi oklevélnek, amikor nem a majomimádattal felnevelt tehetségtelen gyermekek, a ki tudja, mire képes unokatestvérek, sógorok töltik be a tanári állásokat egykor nagy hírű egyetemeinken, hanem a saját erőből felvergődött pedagógusok, alázattal munkálkodó kutatók, akik naponta tesznek azért, hogy legalább egy fiatalt megfertőzzenek tudásvággyal, a tanulás iránti szenvedéllyel.
Ha nem ez történik, jöhetnek-mehetnek a kifliminiszterek (Ecaterina Andronescu vezette be többek között a tej-kifli programot az iskolákban), nem ér semmit az idéntől bevezetett rangsorolás, nem tér vissza csak úgy magától a hazai felsőoktatási intézmények szavahihetősége, nem lesz igaza Daniel Funeriu oktatási miniszternek, miszerint elég egy rektori választás (amit jövő márciusra terveznek), és máris új szelek fújnak egyetemeinken. Tegnap új egyetemi tanév kezdődött az ország kis- és nagyvárosaiban. Kérdés: felnőnek-e mindenütt a már említett kis és nagy feladatokhoz? Ha nem, maradunk a tudás látszatországa, fiataljaink oklevele pedig nem ér többet egy drága parfümnél, amelynek illatáról többen beszélnek, mint ahányan meggyőződnek.