Sepsiszentgyörgy, 2012. május 27., vasárnap 10:16
Köszöntjük Hella nevű olvasóinkat!
Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz
felhasználó jelszó
Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk:
Legtöbb hozzászólás:
2007. november 2., péntek: Nyílttér

Az ortodox egyház ,,bitorlási joggal” telekkönyvezett bikfalvi területe

Kovács Sarolta sepsiszentgyörgyi építészmérnök az övével azonos nevű, Székelykeresztúron élő édesanyja megbízásából egy bikfalvi ingatlanrész visszaszerzéséért járja a hivatalok zegzugos útját, s egy adott ponton úgy véli, hogy kitérőt tesz, mert ami véle történik, illetve amit vele elművelnek, arról a közvéleménynek is tudnia kell.
Felkeresi szerkesztőségünket, és nem panaszkodik, hanem vádol. Igazának birtokában szenvedélyesen, leleplezően. Amint meséli, dédnagyanyját Bikfalván 1938-ban a vasgárdisták a falnak állították, és a település központjában lévő birtoktestből kiszakítottak egy jókora darabot az építendő ortodox templom számára. Kérdezem, hogy helybeliek voltak-e az erőszakoskodók, mondja, hogy nem, a faluban nem volt román nemzetiségű. ,,Most próbálkozik egy szerzetes — a kalugyer, mert végzett pap nincs —, hogy a cigányokat átállítsa erre a vallásra."
A beszélgetésnek ezt a szálát elbogozom, mert elvisz a tulajdonképpeni témánktól.
A panaszos vaskos dossziéból papírokat vesz elő, és nem kevés malíciával mutatja, hogy a telekkönyvi bejegyzésre, amelyről neki papírja van, 1964-ben került sor, s ebben a hivatalbeliek maguk ismerik el, hogy a területet az ortodox egyház bitorolja.
,,Ők írják, nem én mondom, hogy »uzucapat«, azaz bitorolt terület" — nyomatékosítja a szöveget, s hogy engem is meggyőzzön a hivatal ostobaságáról, felolvassa román nyelven is a kérdéses passzust.
,,Ez az átirat, amivel végül is elvették a területet — folytatja. — Kisilabizáltam, mert ennek alapján telekkönyvezték be az ortodox egyháznak 1964. március végén. Itt írja: intabulare cu titlul de drept de uzucapiune stabilit prin sentinţă judecătorescă în favoarea parohiei ortodoxe Bicfalău — azaz elbirtoklási joggal törvényszéki végzés nyomán bejegyeztetett a bikfalvi ortodox egyház javára. Különben megvan az egész teleknek a telekkönyve, amit ezek felosztottak három részre. Kétharmad a miénk, s egyharmad az ortodox egyházé."
Én sejtem, hogy jellemző módon a ,,birtokolja" helyett került be a szövegbe a ,,bitorolja" szó, amelyen szójátékként is mosolyoghatunk, mert így igaz, 1938 óta bitorolják a területet, amelyre ortodox templomot is építettek.
,,A 218-as Dekrétummal csak 1964. március 24—25-én tudták elvenni hivatalosan. Ez az az időszak, amely az 1945—1948-as idősávba esik, tehát visszaigényelhető. Édesanyámat, lévén tanügyi káder, behívták a rajonhoz Udvarhelyre, és nekiszegezték a kérdést: vagy tanügyi káder marad, és lemond a kertről az ortodox egyház javára, vagy »kifelé«! Ezt azért tudom ilyen pontosan, mert abban az időben az én Kovács nagyapám volt a rajoni főtanfelügyelő, és ő nem volt hajlandó írásba adni a menyének ezt a disznóságot.
A végzést is magammal hoztam, aminek alapján elvették ezt a területet."
A bikfalvi egykori belsőség kétharmadát tehát törvényes úton visszaszolgáltatták a tulajdonosnak. A fennmaradó egyharmadra, 28 ár 77 négyzetméterre, amelyre a bikfalvi ortodox egyház tett kezet törvénytelenül, a visszaigénylési kérések ellenére most építkeznek, holott ezt a törvény tiltja. Kovács Sarolta, lévén építészmérnök — ,,egész életemben ebben a szakmában dolgoztam" —, pontosan sorolja a törvényeket, a paragrafusokat, amelyek az ő igazát, a visszaigénylés jogosságát támasztják alá.
A birtok-visszaigénylő a 28,77 ár területnek csak egy részét kéri természetben, a beépített terület kiváltását értékben képzeli el.
Száraz budi
a telek közepén
,,15 euró egy négyzetméter, fizessék ki, van pénzük, mert Lisznyóban temetőrészt is vásároltak a református gyülekezettől" — érvel. De ehelyett ,,arra a területre, amelyet én természetben kérek vissza, az ortodox egyház a múlt héten épített egy földgázzal üzemeltetett hőközpontot. Azért késleltették két évig az én kérésem rendezését, hogy ők ezalatt beszerezzenek minden engedélyt az építkezéshez. A megye kiállította az engedélyt, mert 2004-ben építettek egy száraz budit a kert közepébe. Erre azért volt szükség, hogy tudják bizonyítani, nem szabad a terület, hanem, 69 esztendő után ott van egy budi és egy hőközpont. És 69 év után most kerítik be a területet.
Engem most az zavar, hogy mindenki, a drága jó magyar társaság, senki semmit nem csinált, s most, hogy én kérem vissza természetben a területet, nekifognak és építenek. Sőt, ők is segítenek. Dr Ráduly uzoni polgármester úr, akivel egyszer sem tudtam szóba állni, mindig kikerülte ezt.
Tessék nézni, itt a jegyzőkönyv a 2877 négyzetméter átadásáról. Én most ezt kértem vissza.
A múlt héten, amikor kimentem Bikfalvára, akkor jelentek meg az építők. Az alpolgármesternek az anyukája pircegte-purcogta el, hogy van építkezési engedély. Mert én október 18-án a megyei tanácsnak írtam egy levelet. Ami így hangzik: Kovács Sarolta székelykeresztúri lakos... ez édesanyám, akinek a nevében eljárok, mert őt nem gabalyíthatom bele ebbe a dologba. Megírom, hogy a területen a templomon és a haranglábon kívül nem létezett semmiféle építmény, s az én kérésemre az uzoni polgármesteri hivatal a 215-ös törvényt megszegve két év múlva válaszolt, hogy ez a birtok-visszaszolgáltatás nem tartozik rájuk. Megkérdezem, hogy most milyen alapon építkeznek erre a területre, amikor én ezt a törvények értelmében visszaigénylem? A törvény szerint nem adhattak volna ki építkezési engedélyt."
Közben az ortodox egyház beszerzett minden kedvező véleményezést a ,,gázasoktól", a ,,villanyosoktól", hogy a területen nincsen semmi vezeték.
Az uzoniak arra a levélre, amelyben a jussunkat kértük, két év gyorsasággal válaszolták, hogy ,,ez nem tartozik rájuk".
Kovács Sarolta az ortodox egyház által ,,bitorolt" bikfalvi kert ügyében ne kertel, hanem határozottan állítja, érvekkel, történetekkel dúcolja alá, hogy az uzoni polgármesteri hivatal, a prefektúra is azért húzza-halasztja éveken át a visszaszolgáltatást, és a ,,nem tartozik ránk" szövegeléssel azért hárítja el magától a felelősséget, illetve a törvények alkalmazását, mert az egyházat részesítik előnyben. Ezt támogatják.
,,Cârlănescu válaszolt volt csak az egyik pillanatról a másikra, hogy nem tartozik rá az ügy. Uzon Polgármesteri Hivatala »gyorsan«, »két év sebességgel« most válaszolt, szeptember 13-án, 2007-ben. Rá sem tartozik az ügy — ez volt a válasz lényege. Pedig a 247-es törvény szabad kezet ad a polgármesteri hivataloknak a vissza nem adott, szabadon lévő területek visszamérésére.
Ezek nem csináltak semmit, mert az RMDSZ, illetve Uzon Polgármesteri Hivatala kollaborál az érsekséggel. Selejan érsek hetente lejön, és ő irányítja a dolgokat.
Azt is tudom, hogy miért csak két év után válaszoltak."
A szövetség nyaka
nyúlik...
Felhívom a panaszos figyelmét arra, hogy igazát a törvényszéken kell keresnie, és nem az újságnál.
A válasz:
,,Az uzoni polgármesteri hivatal, a megyei tanács, egyáltalán az RMDSZ esze hol van — mert ezek mind RMDSZ által választott közegek —, hogy ezt meg meri engedni magának? Meg akarom szellőztetni már csak azért is, hogy az EP-választások előtt tudják az emberek, kikre ne szavazzanak. Az RMDSZ, amelynek támogatnia kellene, hátulról betart."
Tipikus példa ez arra, s a megszokott gondolatmenethez igazodó érvelés, hogy a hivatali bizonytalankodás, csűrés-csavarás egészét az RMDSZ, tehát a szövetség egészének a nyakába varrják, s ezzel az éppen aktuális politikai döntéseket befolyásolják. Tudjuk, hogy a hivatalviselőkre, különösen a birtok-visszaszolgáltatások dolgában, hányféle nyomás nehezedik, mennyi nehézségbe ütközik a törvények alkalmazása. De lám, itt van egy szaftos példa arra, hogy nem a törvényt alkalmazni hivatott személyek, hanem maga a párt, a szövetség, a szervezet viheti el a balhét.
Hozzászólások
Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:


Miért regisztráljon? Regisztrált felhasználóként:
  • Hozzászólását csatolhatja írásainkhoz
  • Feliratkozhat a hírevélre
  • Saját profil-oldala lesz a Háromszék weboldalán


A regisztráció ingyenes !!!

Regisztráljon most
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el.
A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Háromszék nyomtatott+online
HónapEURRONUSDHUF
1 4,76 ~20,00 ~5,9 ~1438
3 14,28 ~60,00 ~17,7 ~4316
6 28,56 ~120,00 ~35,5 ~8632
12 57,12 ~240,00 ~70,8 ~17264
Háromszék online
HónapEURRONUSDHUF
1 3,80 ~15.99 ~4,73 ~1150
310,83 ~45,57 ~13,48 ~3277
621,20 ~89,22 ~26,39 ~6417
1241,00 ~172,69 ~51,00 ~12420
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
Ha Ön már regisztrált, lépjen be kontójába
Felhasználónév:
Jelszó:
Ha még nincs fehasználói fiókja, itt Regisztrálhat
- Demeter J. Ildikó:
A 27-es csapdája
A 27-es csapdájaVan egy tömbház Sepsiszentgyörgyön, ahol tizenkét négyzetméteres ,,lakásokban" egész családok élnek fűtés és sok esetben villany nélkül. A 27-es számú ,,garzonblokk" hámló falaival, itt-ott betört ablakaival kívülről is riasztó, a beljebb merészkedőket azonban elképzelhetetlen nyomor fogadja.

- Simó Edmund:
Betegtető (Kármentő)
Ki ne hallotta volna azt a közismert ,,góbéságot", amely arról szól, hogy János bácsi, miután felíratta, majd kiváltotta a gyógyszereket, ahelyett hogy bevette volna, kidobta a szemétbe. Mikor megkérdezték, miért járt el ekképpen, bölcsen így válaszolt: ,,Elmentem az orvoshoz, mert neki is élnie kell valamiből, kiváltottam a gyógyszereket, mert a gyógyszerésznek is élnie kell valamiből, én meg kihajítottam, mert nekem is élnem kell!"

Archívum
<<2012 május>>
HKSzCsPSzV
1
6
13
20
27
28
29
30
31
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
Médiapartnerünk a:
HHRF
© 2003-2012 H-PRESS - Minden jog fenntartva - Háromszék, független napilap Sepsiszentgyörgy
programozás: laca.ro
- RSS