Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2011. október 4., kedd: Nemzet-nemzetiség Népszámlálás Európa-szerteMagyarként kerülnek nyilvántartásba azok is, akik székelynek vallják magukat, vagy a maghiar elnevezés helyett az ungurt diktálják be a számlálóbiztosnak – mondta el Székely István politológus az RMDSZ által kezdeményezett kerekasztal-beszélgetésen Marosvásárhelyen. Ugyanez az elv azonban nem érvényesül a csángók esetében is – hívta fel a figyelmet. Az RMDSZ közleménye szerint Székely István arra is kitért, hogy ahol a magyarság aránya eléri a 20 százalékot, minden kérdezőbiztosnál lesz magyar űrlap, amely segíthet azoknak, akik nem értenek esetleg egy-egy kérdést. Ugyanez a magyar űrlap az internetről is letölthető, és akit érdekel, a www.nepszamlalas.ro honlapról mindent megtudhat. Székely István szerint egyébként az erdélyi magyarság jelenleg demográfiai szempontból "nem áll rosszul", a felmérések ugyanis már évek óta azt mutatják, hogy az erdélyi magyarok demográfiai tendenciái általánosságban pozitívak, szemben a román nemzetiségűek negatív mutatóival. Mindez arra enged következtetni, hogy – bár abszolút számokban lesz csökkenés – az erdélyi magyar közösség az országon belül tartani tudja eddigi számarányát. Kapitány Balázs, a magyarországi Népességtudományi Kutatóintézet tudományos titkára átfogó körképet adott a népszámlálás európai gyakorlatát illetően. Elsőként a szlovákiai tapasztalatot mutatta be, ahol a nyelvhasználat jogát 20 százalékról 15 százalékra csökkentették, de csak a következő népszámlálás után, vagyis tíz év múlva vezetik be. A népszámlálás kérdésében is léteznek európai standardok, kidolgoztak egy keretrendszert, ám az unió számos kérdésben szabad kezet ad a tagországoknak, nem várja el például, hogy a nemzetiségekről adatokat gyűjtsenek, minden ország szabadon dönti el, hogyan és mit kérdez. Mint mondta, Magyarországon a következő két héten zajlik a népszámlálás, a kérdezett interneten töltheti ki a kérdőívet, majd két hét után eljön a biztos. Szlovákiában és Bulgáriában csakis interneten kell kitölteni a kérdőíveket, Ausztriában pedig október 31-én az ország összes adatbázisát összekapcsolják, és csak azoknak kell az önkormányzatokhoz bemenniük, akiknél hibákat, nagyobb eltéréseket észleltek az összesítés során. Szerző: Farkas RékaCikk megjelenítése: 516Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások 2011. október 4., kedd 07:28
doboa61 1854 hozzászólás "Magyarként kerülnek nyilvántartásba azok is, akik székelynek vallják magukat,"
és a csángók? De ennek a hírnek nem szabad bedölni, mert utólag mindig meggondolják magukat a hivatalosságok, és kijátszanak minket! Magyarok vagyunk, és kész! 2011. október 4., kedd 12:14
bjanos 905 hozzászólás Igy igaz Magyarok vagyunk ezt foggjuk bediktálni.
2011. október 4., kedd 21:11
Mirke 2733 hozzászólás Az igazi magyar csángó nem fog ceangöut sem románt beíratni! Amelyik meg igen azt az anyja se sírassa . Boldogítsa csak a többségi "nemzetet" a kultúrájával .Több is veszett Mohácsnál ! 2011. október 4., kedd 21:47
Kenesei 746 hozzászólás Nehezebb a csángók helyzete, Mirke, ők magukra vannak hagyva, mint a rossz eb, hiába szóljuk meg őket.
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
hillsnail - 09:12 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
hillsnail - 09:10 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||