Újbóli nemzeti integráció

A kérdőívek kitöltésének kritikus pillanata, amikor hovatartozásunkat kinyilvánítjuk, nem pusztán statisztikai kérdés. Fontos, hogyne lenne az, hogy azt a bizonyos húsz százalékot eléri-e egy településen lakó magyarok száma, vagy az alá süllyed, ha már egyszer a törvény mai szövege e számhoz köti a kisebbségek nyelvi jogai gyakorlásának lehetőségét. (Igaz, okkal kérdezzük: miféle és mennyiben méltányos demokrácia az, mely ilyen korlátokat állít fel, és olyan mennyiségi mértéket alkalmaz egy minőségi kérdésre, amellyel azt mérni nem lehet? No, de maradjunk abban: a törvényszövegen lehet módosítani. Ne feledjük, létezik ország, nem is egy, ahol például az anyanyelv tanulásának államilag szavatolt joga minden egyes személyt megillet, akkor is, ha egymaga igényli, miként tapasztaltam például a Helsinkiben lakó magyar gyerekek esetében.) Mondom, létfontosságú a népszámlálás a politikusnak, aki szavazóit félti, az az önkormányzati gépezetnek, ha mi választottuk, és minden egyéb, ránk támaszkodó és persze minket éltető intézménynek.
De ezeken túl egy nagyobb közösség újjáteremtésének reményével is kecsegtet, s a kisebbségbe szorult magyarság emberi méltóságának fokozatos vagy nagyobb léptekkel haladó visszanyerése szemszögéből is építőköve lehet egy folyamatnak. S ha már uniós államot említettünk a fentiekben, pontosan az európai integráció nyújthat gyógyszert ama nemzeti traumánk gyógyítására, melyet közel száz éve szenvedtünk el, és azóta is egyvégtében szenvedünk miatta.
Engedtessék meg az alábbiakban egy jelentős irodalomtörténész idevágó gondolatait idéznem, hogy jobban megvilágítsam, mire gondolok. Görömbei András pro­fesszor a nemzeti sorskérdések fölé hajoló irodalmi áramlat vizsgálata kapcsán beszélt erről is a két éve készült interjúban:
"Az utóbbi két évtized rendkívül fontos vívmánya az, hogy a Trianonban szétdarabolt nemzet újra összetartozhatna, ha erre szellemileg és lelkileg alkalmas lenne. Csoóri Sándor mozaiknemzetnek nevezte a magyar nemzetet. Ezen azt érti, hogy az összkép nagyon sok színből tevődik össze (...), de e részek csak együtt érvényesek igazán, csak együtt jelentik a nemzetet. Az is óriási eredmény, hogy a diktatúra évtizedei után az egyes nemzeti kisebbségek újra ragaszkodnak a saját önazonosságukhoz. Egyelőre azonban azzal kell szembenéznünk, hogy a rendszerváltás folyamatában a körülöttünk élő népek sokkal jobban megszervezték a maguk nemzetét, mint a magyarság. Trianon óta a Magyarországgal szomszédos országok megkétszerezték népük létszámát, míg a kisebbségi magyarság létszáma egyik szomszédos országban sem éri el a trianoni szintet." (Hajdúsági Tükör, 2009. június 23.)
Amiről szó van, tehát a nemzetközösségi méltóság visszanyerésének esélye. Törté­nelmi hátrányunk ledolgozása sok munka eredménye lehet, a mostani számbavétel hitelessége hozzájárulhat ahhoz, hogy annak feltételei lényegesen javuljanak.