Sepsiszentgyörgy, 2012. május 27., vasárnap 11:23
Köszöntjük Hella nevű olvasóinkat!
Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz
felhasználó jelszó
Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk:
Legtöbb hozzászólás:
2011. október 5., szerda: Közélet

Találkozás romákkal

A szerző felvétele
A szerző felvétele
Három pilléren nyugvó romadélutánt tartottak hétfőn a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban: bemutatták az ausztriai és a Gyulafehérvári Caritas, valamint az ERSTE Alapítvány közös tanulmányát és oktatási-nevelési programját az őrkői roma közösség életének jobbá tételéért, megnyitották a Mítosz és valóság című fotókiállítást, majd táncos bemutatót tartottak őrkői gyermekek, akiknek szüleivel, nagyszüleivel közös állófogadás és rögtönzött táncház zárta a rendezvényt.
A Caritas helyi fiókszervezete évek óta segíti az őrkői roma közösséget, az említett szervezetekkel együtt a Komensky Alap támogatását felhasználva valósítja meg programjait. Az iskolaelhagyás mérsékléséért tavaly elindította a délutáni foglalkoztatást a gyermekek számára.
Hasznos foglalkozás a tanulás segítése a házi feladatok közös elkészítése révén, az ünnepekre való felkészülés, táborok szervezése. Továbbá a szervezet önismeret-fejlesztést, tanácsadást, szakmai eligazítást tartott fiatalok kö­rében, valamint tájékoztatta őket képzési és munkaerő-piaci lehetőségekről. Több alkalommal élelmiszer- és ruhacsomagokat osztottak, amelybe bevonták a közösségből származó önkénteseket is.
Az őrkői közösséget segítő program helyi, hazai és osztrák résztvevői hétfőn megfogalmaztak néhány további feladatot, elsősorban olyanokat, amelyek közelebb hozzák a roma közösséget a város lakóihoz. Javasolták nyílt nap szervezését a Néri Szent Fülöp Általános Iskolában, közösségi munkát a romák részvételével, valamint interkulturális programok, témaorientált fórumok, roma képzések elindítását. Úgy látják, az iskola jó hatást gyakorol a közösségre, de nem elegendő a civilizációs felemelkedéshez, ehhez életkörülményeik javítása mellett egészségügyi szolgáltatásokra, a háztáji élettér javítására, önbecsülésük és a mások általi elfogadás növelésére van szükség. A cseh, szlovák és romániai cigányok életét bemutató fotókiállítás hozzájárul e közösség megismeréséhez, megértéséhez, a szervezők ennek szándékával támogatták a tárlat létrejöttét és minél szélesebb körben történő utaztatását, mert szerintük "a fényképek túlmutatnak a tárgyszerű ismertetésen, és bepillantást engednek nyerni az Európában élő romák életvalóságába, a gigantikus kirekesztés hátterébe és következményeibe".
Hozzászólások
2011. október 5., szerda 08:28
lacafaca74
2661 hozzászólás
Ha a munka is úgy menne mint a tánc....

2011. október 5., szerda 10:47
malmos
1228 hozzászólás
Nem értek egy dolgot!Hogyan gondolták,hogy azt a tradíciót,hogy évszázadokon keresztül ,ami az útjukba kerül rögtön tulajdonnak és Isten adományának tekintik,le lehet győzni munkára való neveléssel?!!A munka elvont dolog ,gondolkodást hosszú távú tervezést igényel !Ez rájuk nem jellemző,kitartás nulla,kevés kivétellel!Én embertelennek és végrehajthatatlannak tekintem ezeket a felzárkóztatási hülyeségeket!Természettel szemben nem lehet pisálni!Hagyni kell őket a természet megszelektálja!Hanem telepakoljuk a szoc .otthonokat romával és a végén beledöglünk a fenntartásukban!Ma sincs másként,fél megye költségvetése egy pár száz többségében roma származású kiskorú,meg azokat ellátó emberek fizetésére megy el!Miközben a szegény székely nép(sajnos a többség az!) zsíroskenyéren, tisztességben neveli gyermekét!

2011. október 5., szerda 11:06
dinibacsi
4945 hozzászólás
Ez europa szinten megoldhatatlan probléma,és senki nem mer belenyulni határozottan,mert azonnal jön a diszkriminácio vádja!Fel kellene vállalni,mert igy maholnap számbelileg elboritnak,és mi fogunk alakulni hozzájuk?Attol az isten is örizzen,elég nekünk a román is!De ha vaLAKI KOSZOSAN,BÜDÖSEN,TETVESEN UTAZIK A VROSI BUSZON,JEGY NÉLKÜL,AKKOR hogy is van ez?Miért vagyok én köteles ezt elviselni?nekem nincs jogom?kellene legyen,mert én adozom,és a másik kapja a segélyt belöle!Sürgösen meg kell oldani ezt,mert mind gyakrabban jut eszünkbe a kis bajuszos,és életfilozofiája!

2011. október 5., szerda 13:40
Figaro
189 hozzászólás
Minden megbecsülésem azok iránt, akik a cigányok felzárkóztatására vállalkoztak. Csakhogy az ő munkájuk nem elég, ahhoz a cigányok is kellenek. Márpedig ők nemigen akarnak "zárkózni". (Akikben volt erre hajlandóság, azoknak sikerült. Erre is van példa.) De itt nálunk rászoktak arra, hogy van segély, nem kell dolgozni és megfelel nekik az igénytelenség. És hiába rinyálnak az emberjogi aktivisták, mert amíg koszoson, büdösen, tetvesen jegy nélkül szállnak fel a buszra, senki nem fogja elfogadni őket. És méghogy diszkriminálják őket. Költöznének közéjük legalább egy hónapra a jajveszékelők, garantálom, hogy többet nem pofáznának. Nem értek egyet a kis bajuszos módszereivel, de azzal igen, hogy drasztikusabb fellépésre lenne szükség. A kényszerítő erő sok esetben eredményesebb lehet. Pl. a magyar csendőrség anno tudta kezelni a problémát.

2011. október 5., szerda 16:53
haromszeki
503 hozzászólás
Bólogatva olvastam végig a hozzászólásokat. Sajnos igazat kell adnom az előttem íróknak - bár ne kéne! No de mi a helyzet a jövőképünkkel? Azok az okostojás, megfelelési kényszerben szenvedő, alázatosan és gyáván meghunyászkodó politikusok, akik - mondjuk ki tisztán, magyarul! - a cigányokat szabályszerűen tenyésztő, őket pénzbeli juttatásokkal szaporodásra ösztönző törvényeket terjesztenek elő, fogadnak el és foganatosítanak, szóval ezek az okostojások gondoltak arra, hogy mi lesz itt 10-20 év múlva??? Ki fogja eltartani őket, az ingyenélő politikusokat, amikor majd a dologtalan, mulatozó, lopni járó cigányok lesznek többségben? És mi lesz a köznéppel, akiket majd skrupulusok nélkül fognak ezek a "nemhiába született" egyének letámadni, kirabolni, megölni? Hm?
Tudom: költői kérdések sorozata... :((( És igen, durvának tűnik a "kicsi bajuszos" módszere, de tud valaki annál hatékonyabbat?

Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:


Miért regisztráljon? Regisztrált felhasználóként:
  • Hozzászólását csatolhatja írásainkhoz
  • Feliratkozhat a hírevélre
  • Saját profil-oldala lesz a Háromszék weboldalán


A regisztráció ingyenes !!!

Regisztráljon most
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el.
A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Háromszék nyomtatott+online
HónapEURRONUSDHUF
1 4,76 ~20,00 ~5,9 ~1438
3 14,28 ~60,00 ~17,7 ~4316
6 28,56 ~120,00 ~35,5 ~8632
12 57,12 ~240,00 ~70,8 ~17264
Háromszék online
HónapEURRONUSDHUF
1 3,80 ~15.99 ~4,73 ~1150
310,83 ~45,57 ~13,48 ~3277
621,20 ~89,22 ~26,39 ~6417
1241,00 ~172,69 ~51,00 ~12420
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
Ha Ön már regisztrált, lépjen be kontójába
Felhasználónév:
Jelszó:
Ha még nincs fehasználói fiókja, itt Regisztrálhat
- Farkas Réka:
Kötelezik a magyar reklámot is (Sepsiszentgyörgy)
Egyetlen napirendi pont váltott ki kisebb vitát a keddi rendkívüli tanácsülésen, a sepsiszentgyörgyi reklámozást szabályozó határozat azonban végül elnyerte a kétharmados többséget.

- Kisgyörgy Zoltán:
Vízvonalon
A szerző felvétele
A vízvonal a hajó hullámmentes vízfelszín által érintett vonala. Ennél is fontosabb a merülési szint. Rendkívül fontos ismerni, hogy a hajó milyen mélyen merülhet a vízbe. Az önkormányzatoknál, de a vidéki termelőegységeknél, cégeknél is irányadó a vízvonal, akárcsak a merülési szint – vagyis mi az, amit megbír a községvezetés, a cég, a költségvetés, hol az a pont, amely alá süllyedni már nem szabad.

Archívum
<<2012 május>>
HKSzCsPSzV
1
6
13
20
27
28
29
30
31
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
Médiapartnerünk a:
HHRF
© 2003-2012 H-PRESS - Minden jog fenntartva - Háromszék, független napilap Sepsiszentgyörgy
programozás: laca.ro
- RSS