Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2007. november 3., szombat: Közélet Szeretünk, Erdély!![]() A napokban érkezett Budapestről szülőföldünk szeretetének képi lenyomatáról egy számunkra szenzációsan jó hír: Knobloch László, a 30 esztendővel ezelőtt Sepsiszentgyörgyről Németországba telepedett — akkor így mondták: disszidált — mérnökember a Szeretünk, Erdély! című, október 21-én a Budai Vigadóban megnyitott, november 11-ig megtekinthető fotókiállításon két zsűrizett fotóval szerepelt — Székely-kő és Gyilkos-tó (képünk) —, s az utóbbit a fotóművészekből álló zsűri a 142-ből kiválasztott hat kép egyikeként díjazásra alkalmasnak vélte. A kiállításra beküldött fotók száma 1096. A pályázók között a németországi Coburgban élő fotóművész az egyetlen ,,erdélyi" az óbudai és budapesti fotókörök tagjai mellett, akit díjaztak.
Knobloch László az idei Szent György-napokon, Erdélyi látomások című sorozatát mutatta be.
Knobloch akkori fotóival — köztük a Gyilkos-tóval és az Egyes-kővel — is meggyőzött arról, hogy a mai, színekben pompázó világban a fekete-fehér képekkel az ember és környezete, az ember és természet kapcsolatának, egymásra utaltságának olyan érzékenyen vibráló rezdüléseit, a kapcsolat bensőségességének olyan dimenzióit tudja felmutatni, amelyek a szülőföldhöz kötődést és kapcsolatot élővé elevenítik.
Meglehet, hogy a szülőföldtől való fizikai eltávolodás olyan lelki érzékenységet táplál, ami mellett az itt élők, mint miesnapi látvány mellett kevésbé árnyalt érzéketlenséggel mennek el.
A Budai Vigadó kiállításán egyébként Erdélyből a Marosvásárhelyi Fotóklub volt jelen a legtöbb képpel, de Fülöp Lóránd személyében Agyagfalva is képviseltette magát, Nagykárolyt Simay Zsolt képviseli, és Szabó Zsolt András (Szilágybagos), Tóth Anikó (Nagyigmánd), Várday Béla (Csíkszereda) Szeretünk, Erdély-képeivel is találkozunk.
Knobloch Gyilkos-tó fotója, a vízbe fojtott egykori erdő képe, a látványt szemlélő mord fenyvesek és a fölöttük gomolygó ködszerű felhőképződmények olyan érzelmeket, sejtető sejtelmességeket és gondolatsorokat indítanak el a nézőben, hogy az már a mítoszok világával határos.
A budapesti kiállításnak van egy ehhez kötődő közösségi üzenete is: a több mint ezer, zömében a kis-magyarországi fotóművészek, fotósok által beküldött kép helyrebillenti azt a torz víziót, amelyet 2004. december 5-e égetett belénk.
Ez az új panoramikus magyar kép a pályázat nevébe foglalt sikoltás: Szeretünk, Erdély! Szerző: Sylvester LajosCikk megjelenítése: 273Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
hillsnail - 09:12 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
hillsnail - 09:10 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
