Sepsiszentgyörgy, 2012. május 27., vasárnap 11:24
Köszöntjük Hella nevű olvasóinkat!
Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz
felhasználó jelszó
Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk:
Legtöbb hozzászólás:
2011. október 6., csütörtök: Közélet

Kártérítés az Agache családnak

A stasbourgi Európai Emberi Jogi Bíróság október 4-én kihirdetett ítélete a román államot 4800 euró erkölcsi és 650 euró anyagi kártérítés fizetésére kötelezi az Agache családnak. Ez a család második megnyert pere, 2009 októberében a nemzetközi bíróság 25 000 eurós erkölcsi kártérítést ítélt meg számára.
Az elmarasztalás okaként a nemzetközi bíróság többek között eljárásbeli hibákat, az időhúzást említi, a román hatóságok késve vagy egyáltalán nem intézkedtek, ami megengedhetetlen egy jogállamban – állítja az indoklás, mely szerint a román állam több szempontból is megszegte az emberi jogok európai egyezményének az élethez való jogra vonatkozó cikkelyét, nem tett meg mindent a felperes támogatásáért a végleges bírósági döntés meghozatalában.
Aurel Agache milicista őrnagyot az 1989-es decemberi események hevében Kézdivá­sá­rhely főterén a felbőszült tömeg meglincselte. Fia, Aurel Dio­ni­sie Agache több pert indított, egy nőt és négy férfit vádolt apja meggyilkolásával. A román igazságszolgáltatás több év szabadságvesztésre ítélte a vádlottakat. Egyikük letöltötte börtön­büntetését, mások különböző okok miatt megúszták, egy személy időközben elhunyt. Az elítéltek a nemzetközi bírósághoz fordultak, s 2007-ben erkölcsi és anyagi jóvátételt nyertek.
Az Agache család eljárásbeli mulasztásért nyert pert a román állammal szemben.
Hozzászólások
2011. október 6., csütörtök 01:46
agache
127 hozzászólás
Az új Ítéletben más egyebről van szó. Lásd: http://www.agache.org/index.php?option=com_content&view=article&id=545:marti-04-octombrie-2011-curtea-europeana-a-drepturilor-omului-a-condamnat-statul-roman-in-cauza-agache-c-romania-nr-35032-09-la-plata-unor-daune-morale-de-4800-de-euro-si-650-de-euro-daune-materiale-constatand-incalcarea-articolului-6-alin-1-din-conventie&catid=137:plangerea-nr-35032-09-de-la-cedo
Az Európai Emberi Jogi Bíróság 5.450 euro kártérítés kifizetésére kötelezte a román államot, amely úgymond „nem biztosította a szükséges segítséget” az 1989 decemberében megölt Aurel Agache milicista őrnagy családjának a börtönbüntetésre és kártérítésre ítélt, majd Magyarországra menekült tettesekkel szembeni anyagi végrehajtásban. A rendőrtiszt nagyobbik fia ugyanis a szökés után polgári végrehajtási eljárást kezdeményezett, ám annak lebonyolításához a román államnak el kellett volna küldenie a szükséges iratokat a magyar hatóságoknak, ami négy éven át nem történt meg. Ezért fordult a strasburgi törvényszékhez. - forrás: Agerpres

2011. október 6., csütörtök 06:22
Sascha
1641 hozzászólás
Nem érdekes, hogy még a román állam se foglalkozik ezzel az üggyel? Mert szégyellik, hogy milyen "milicistájuk" volt.

2011. október 6., csütörtök 06:55
leopold
1036 hozzászólás
azert kellene karpotlast itelni mert a fiat is eluztek innen Haromszekrol.akkor volna igazi.

2011. október 6., csütörtök 07:24
BartSimpson
717 hozzászólás
Mi mikor kapunk kártérítést azért, mert kénytelenek vagyunk ezt a szégyenteljes ügyet, újra meg újra olvasni a 3székben ?

2011. október 6., csütörtök 08:12
PityiPal
1632 hozzászólás
Azok, akiket néhai Agache üldözött, megvert, zaklatott, mikor fognak legalább erkölcsi kártérítést kapni?
Az Agache-utódoktól...hogy bocs, ne haragudjatok az apám vétkei miatt...
Minden fordítva történik ebben a "dicsőséges" új világrendben.
Lassan beigazolódik Tamási Áron:"Rendes feltámadás"-a...

2011. október 6., csütörtök 08:28
lacafaca74
2661 hozzászólás
Fuszulán, Surgyélán.... meg a többiek. A rendőrség mindig elnyomó hatalmat képviselt és egyes tagjai ezt jócskán kihasználták. Minden ember szereti és tiszteli szüleit, ennek ellenére a hibáikat is el kellene ismerni.

2011. október 6., csütörtök 08:52
agache
127 hozzászólás
@Sascha: a román állam nem szégyelli az ügyet, hanem egy képtelen apparátus.
@leopold:Teljesen egyet értek Veled.
@PityiPal: Az ún. demokráciában ezek a polgárok továbbra is gyáváknak bizonyultak, hiszen egyetéen-egy szekust vagy milicistát nem mertek perbe fogni.


2011. október 6., csütörtök 09:36
vitriol
432 hozzászólás
Ha nem politika,teljesen egyet tudok érteni @PityiPállal
Teljesen úgy alakulnak a dolgok, hogy aki vétkes felmagasztalódik, aki ártatlan az bűnhődik.
Akkor kellett volna meglincselni mielőtt ivarképessé vállt volna, nem tudott volna a kölykeinek hagyakozni a székely emberektől elkobzott sok kiló aranyból.
Baróton is él még pár ember aki sajnálja, hogy nem döfhette a bicskáját a szívébe.
A 30.000 euróból meg csináljanak egy szép nagy családi kriptát, de kizárólagosan a temető kerítése mellett!

2011. október 6., csütörtök 09:39
dinibacsi
4945 hozzászólás
Én a fia helyett hagytam volna apámat nyugodni,a büneivel együtt!Mert voltak jocskán!Száz itélet is születhet,mind a javára,ö a mi szemünkben akkor is egy szadista szekus rablo volt,aki véres ékszewreket lopdosott össze a családjánal!Ezen semmi nem változtat,igy marad ö meg nekünk!nem létezö becsületet nem lehet megvédeni,meg reperálni!Ha a fiában nem volt annyi bevcsület,hogy belássa,hogy az apja jogos közutálatnak,közharagnak "9rvendett"kézdin,és folytatta ott,ahol a papa abbahagyta,jol tették,ha elüldözték!És hol pereljenek a polgárok egy olyan országban,ahol átmentették az exkomcsik,szekusok,mindenki a hatalmát az uj rebdszerben,és a szadista milicistábol "mártir"lett!Ez az ország,és csodálkozunk,higy ma holnap sehol europában szoba sem állnak velünk!

2011. október 6., csütörtök 09:49
dinibacsi
4945 hozzászólás
Ja,és a megvert,megalázott emberek nem lopták a pénzt,ékszereket,mint az utod apukája,neki van miböl perelni,a többségnek viszont akkor sem volt,most sincs!szégyen az országnak,és kérem a 3széket,ha nem tudja megállni agache hirek közlése nélkül,akkor a kék fény rovatba közölje,olyan cimekkel,mint:posztunusz elégtétel movskos szekusnak,vagy megint gyözött a hazugság stb!Szeretném megérni,hogy erröl az átkozott névröl ne is halljak!

2011. október 6., csütörtök 09:53
agache
127 hozzászólás
@vitriol:primitív gondolkodás
@dinibacsi:szégyentelen propaganda

2011. október 6., csütörtök 10:09
dinibacsi
4945 hozzászólás
Agacghe!pofátlan homo sapiens!

2011. október 6., csütörtök 10:11
agache
127 hozzászólás
@dinibacsi:persze, persze, persze.

2011. október 6., csütörtök 10:12
agache
127 hozzászólás
@dinibacsi:http://www.mixtvbrasov.ro/1428-stirile-mixtv-05-octombrie-2011/

2011. október 6., csütörtök 10:13
dinibacsi
4945 hozzászólás
Kézdi lakoi,és a megye 99% tudja,hogy az igazságnak csak a töredékét irtam le!Az 1% a milicisták,ök is tudják,csak nem vállalják!

2011. október 6., csütörtök 10:14
agache
127 hozzászólás
@dinibacsi:http://www.1235.ro/detailsv-id1859-sstiri-rtt-05-octombrie-2011flv-cstiri.html

2011. október 6., csütörtök 10:16
agache
127 hozzászólás
@dinibacsi:http://www.antena3.ro/emisiunea-din-data-de-miercuri-05-octombrie-2011-139124.html


2011. október 6., csütörtök 10:24
hillsnail
319 hozzászólás
mi lesz azokkal, akiket megalázott,kirabolt , megerőszakolt ? ne beszéljünk a lelki terrorról...ezeknek nem jár semmi ?
A fia jól teszi hogy harcol az apjáért, viszont most a sértettek kellene kártérítésért pereljenek.

2011. október 6., csütörtök 10:24
dinibacsi
4945 hozzászólás
Leszárom az antena 3,meg mindenkit,aki védeni akarja agachet!Én ott voltam diák abban az idöben,látta,ismertem embereket,akinek füléböl kitépte a fülbevalot,ismertem megalázott ,meggyalázott diáklányokat a dicsö apád által,ugyhogy ne gyere nekem süketségekkel!És már mondtam,hagyd nyugodni békében apádat,ne kavard fel idönként az indulatokat!Ez is egyfajta szadizmus!Használd egészséggel a megitélt,és APÁD által lopott pénzeket,és hagyj nekünkbékét egyszer és mindenkorra!

2011. október 6., csütörtök 10:24
alia
11 hozzászólás
Agache,ha ilyen apám lett volna én a helyedben annyira szégyellném magam, hogy ki fia vagyok, hogy a nevemet is meg változtattam volna .Tudod a székely ember ilyen egyenes. A te nemzeted ..... hát arról inkább ne is beszéljünk. Lehet a fél lábad székely de te onnan nem örökölték semmit, a nagyszüleid ha még élnek szerintem elásnak magukat szégyenükben.

2011. október 6., csütörtök 10:28
bjork
15 hozzászólás
Szívesen olvasnék egyebet is a fiáról, pl. valamilyen a társadalom számára hasznos tevékenységben jeleskedik, kitűnő zeneművész, karitatív civil szervezetet vezet, munkát adott 300 embernek, polgármesterként fejleszt egy várost. 20 éve a pert perre indít, oszt ennyi. Komoly karrier, az bizonyos. S még meg is is belőle, akárcsak a másik "fény harcosa" - Becali.


2011. október 6., csütörtök 10:29
bjork
15 hozzászólás
...meg is él belőle...

2011. október 6., csütörtök 10:33
dinibacsi
4945 hozzászólás
Ki válllasztana meg vidékünkön egy agachet akárminek?

2011. október 6., csütörtök 10:35
agache
127 hozzászólás
@alia: persze, persze, persze
@bjork: ez rólad mit tudunk olvasni ?
@hillsnail: igazad van!

2011. október 6., csütörtök 10:42
alia
11 hozzászólás
Látod erre csak ennyit tudsz válaszolni Agache, valahol te is tudod a szived mélyén hol az igazság, csak nem akarod még magadnak sem beismerni, lehet majd egyszer, amikor jön a nagy számonkérés Isten elött.

2011. október 6., csütörtök 10:47
agache
127 hozzászólás
@alia: mit is lehetne valaszolni egy xenofob hozzászólásra?

2011. október 6., csütörtök 10:49
vitriol
432 hozzászólás
Ez nem tudja mi az, hogy Isten.
De hiszek abban, hogy "megbosszulja az apák bűneit a fiaikban...hetedíziglen..."

2011. október 6., csütörtök 10:50
agache
127 hozzászólás
@vitriol: töllem ............

2011. október 6., csütörtök 10:51
dinibacsi
4945 hozzászólás
Mi volt xenofob ebben a hozzászólásban?

2011. október 6., csütörtök 10:54
agache
127 hozzászólás
@dinibacsi:a te hozzászólásaid szégyentelen propaganda

2011. október 6., csütörtök 11:08
borizoltan7
46 hozzászólás
Agache ur, a masik magyar kedvenc Dán Tönasző nagy barátja, informátora. Ezzel mindent elmondtam.

2011. október 6., csütörtök 11:22
alia
11 hozzászólás
Neked ez xenofób? vagy talán nem ismered a történelmet?, vagy csak azt a verziót amit a román testvéreink szeretnének elhitetni az egész világgal? szerencsére nem veszik be a maszlagot a más országok .
Én ezzel a vitat részemről le is zártam, mert látom úgy sem fogod más szemszögből nézni a dolgokat , csak úgy ahogy neked jó. Mondtam lehet a nagy elszámolás idején ,Isten előtt mert az elfog jönni, ,de lehet te még Istennel is szembe mersz szállni , mert úgyebár úgy nevelt apád titeket, hogy mindig a rendőrnek van igaza és persze a nyámurájának.(Jaj bocs ha megsértettelek MILICISTA!!!!!!!!)

2011. október 6., csütörtök 11:25
dinibacsi
4945 hozzászólás
Ugyanbiza kinek csinálok én propagandát?Ismered a szó értelmét?Semmi propagandisztikus nincs benne,csak egy ember negativ,de megalapozott véleménye egy embertársárol,akit ismert,megvetett és gyülölt a tetteiért!És gyülöli ma is!De eszem ágában sem volt,és nincs erröl a téémárol cikket irni,pedig megtehetném,és gondolkodom,hogy meg is teszem,de elöbb dokumentálom magam,mert be fogsz perelni unalmadban!Gondolkozz el,kinek használsz te ezekkel a dolgaiddal,hogy a már szunnyadozo gyülöletet ujra szittod idönként!

2011. október 6., csütörtök 12:56
NagyAttilaPuli
94 hozzászólás
dinibácsi, én nem agacet akarom védeni, de azt sem tudom szó nélkül hagyni, hogy egyesek, mint te, szadizmusukat az "igazság" ürügyén élik ki, hozzászólások formájában, vagyis átszellemiesitett formában, Vajon amit te írsz az tényleg az igazságról szól, tényleg a nemzetről?! Vagy ha megnézzük a rejtett lelki motivációidat, nem valami más egyébről?! De ez érvényes a hozzászólások, hős igazságos magyarjaira, mind egy szálig. Vajon nem arról van szó, hogy beszéltek de nem tudjátok, hogy mit, mert beszédetek mélyebb indítékait nem ismeritek.
Az ember számára legfontosabb, hogy megtalálja az élet mélyebb értelmét, értelmet adjon életének. Aki nem találja meg az élet mélyebb, Transzcendens értelmét, az a társadalom nyújtotta pusztán csak külsődleges szerepekkel, játszmákkal azonosul. Amíg az élet mélyebb értelmét belül a lelkünkben találjuk meg, ezzel elnyervén emberi identitásunkat. Addig a társadalom nyújtotta szerepekkel, játszmákkal valós identitás hiánya miatt azonosulunk. Ezek a játszmák, a szerepek nagyon egyszerűek, ezért nem igényelnek szellemi erőfeszítést. Az ilyen szerepekkel azonosulók, szellemileg nagyon primitívek. Ilyen szerep a kisebbségi jó magyar, aki csak a románok áldozata lehet. Ez képtelen folyamataiban látni a történelmet. Ezért nem látja, hogy a történelmi bűnök kölcsönösek itt Erdélyben, mi sem vagyunk tiszták mi székelyek, magyarok. Nekünk teljesen normális, hogy Trianon igazságtalan volt, de elfeledjük, hogy Erdély egyesítése Magyarországgal a 48-as forradalom alkalmával épp olyan nagy galuska volt lenyelni. Vajon nem 48-ban gyökerezik sok probléma gyökere Erélyben. Mi szeretjük hangoztatni Széchenyi mondását, hogy nyelvében él a nemzet, jogunk van az anyanyelvhez, de elfeledjük Széchenyi figyelmeztetését,a miben felhívta Kossuth figyelmét, hogy ha tovább folytatja kisebbség ellenes politikáját, akkor azzal Nagy Magyarország sírját ássa meg. Ezt később Kossuth maga is belátta a nyugati emigrációjában.
A romantikus Jóka történelmi regényei mögött ott van a politikus Jókai, ki parlamenti beszédeiben cikkeiben figyelmeztetett, hogy a román ellenes politika nem járható út.
Sajnos a "jó magyar" csak sztereotípiákban képes gondolkodni, jelszavakban, primitíven leegyszerűsítve a dolgokat. Ilyen leegyszerűsítés, amit megdöbbenésemre Magyari Lajos is vall cikkében 1944 augusztus 23-al kapcsolatban, hogy az áruló románság, ki mindig is hűtlen volt a szövetségeshez, elárulta a németeket, de ugye mi gerinces magyarok, hűek voltunk a szövetségeshez, mint mindig.
Itt két dolog hibázik. Horthy már jóval az előtt ki szeretett volna lépni a háborúból, vagyis jóval az előtt cserben szerette volna hagyni a szövetségest. Csak a magyar diplomácia erre képtelen volt. Minket nem a gerincünk erkölcsünk tartott Hitler mellett, hanem a kiegyezésben gyökerező német katonai orientáció, német orientációjú tisztikar, mely Szálasival magához is ragadta a teljes hatalmat.
De ha mi olyan gerincesek vagyunk, mi magyarok, akkor ahogy Bíró Béla politológus is írja, a háború idején, hol a németeknek hol aztán az oroszoknak miért voltak többségben a magyar, székely besúgók. Még szovátai szenátora is volt olyan az udemerének, kinek az apja a gyanú szerint többet a szovjet fogságba juttatott besúgásával.
Ha olyan gerinces a székelység, magyarság, akkor az udmeré miért fekszik le mindenkivel válogatás nélkül?! Nemzeti érdekből?! Nem hinném!!!
Na de mi magyarok szívesen hangoztatjuk, hogy a románok mindig is elárulték a szövetségest, kezdve az első román vajdákkal. . De Iorga nem is tagadja, épp ebből csinál nemzeti erényt a román nép vitalitásáról írott könyvében - melyből mi magyarok, székelyek sokat tanulhatnánk. Szerinte ez a magatartás épp az ösztönös megmaradni akarás, a vitalitás következménye volt. Minden egészséges közösség elsődleges célja, hogy megmaradjon. A románság esetében nem gerinctelenségről van szó, hanem egy más kultúra, egy más világlátás. Constantin Noica román filozófus írja, Hogyan gondolkodik a román nép című könyvében, hogy a románságot nyugat soha nem fogja megérteni, mert a tételes etika nem játszik központi szerepet a román gondolkodásban, életben. A románság számára a harmónia a fontos. Ha megnézzük a román ortodoxia teológiáját, nagyon megalapozottan azzal vádolják a nyugati kereszténységet, hogy a jogászi szellemű tételes, öncélú moráljával elidegenítette az embert önmagától. Lélek nélkülivé racionalizálta az emberi életet.
A nyugati kereszténység nagy hibája, hogy elveszítette kapcsolatát a kollektív tudattalannal. A tudattalannal szemben racionalizálódott. Ezzel szemben a kelet vallásai a kollektív tudattalan alapján állnak. Írja Bede Griffiths bencés szerzetes. Ilyen szempontból az ortodoxia messze közelebb van a keleti gyökerekhez, ezért az ortodoxia sokkal jobb viszonyban van a kollektív tudattalannal, mint a nyugati kereszténység, abból táplálkozik. Ebből kifolyólag nincsenek racionálisan, morálisan álproblémái, mit csak a puszta elme képese megoldani, mert a tudattalantól idegen. Az igazi megoldást a tudattalan sugallatai jelentik, az intuíció. A kollektív tudatlannal való jó viszony jelenti a a nemzet vitalitását, döntésképességet a történelem nehéz helyzeteiben, amikor a puszta ráció csődöt mond és már csak a tudattalan sugallata segít.
A harmónia amiről Noica beszél az nem más, mint a kollektív tudattalannal való jó viszony, harmónia. Amikor a románok cserben hagyták az ellenfelet, akkor nem a kollektív tudattalanjuk szavának engedelmeskedtek, amelynek nagy szerepe van, döntő szerepe egy közösség megmaradásában. A tudattalan vezetése nem mindig morális és ezért itt kezdődik a bölcsesség, mi képes meghaladni a merev morális törvényeket, a betűt, mert a betű öl, megöli a tudattalannal való jó viszonyt a vitalítást.
Mi magyarok a vitézségünkre vagyunk büszkék, hogy harcoltunk ott is ahol nem volt értelme, inkább levágattuk magunkat, ebből csináltunk erényt a hősi halálból. Ennek van más oldala is! Nem inkább a kollektív tudattalanunkkal való viszonyunkkal volt, van gond és a hősiességünk nem más, mint a kollektív tudattalanunkkal való rossz viszony. Vagyis vitézségünk inkább öngyilkos hajlam, a megmaradni akarás illúziójába csomagolva. Tudnunk kell, hogy az élő nemzeti identitás nem más, mint a nemzet tudatának jó viszonya kollektív tudattalanjával.
Mi nem Trianonban veszítettünk!!! Nem az az igazi gond, hogy Trianon igazságtalan volt!!! Mi a románsággal szemben a kollektív tudattalan szintjén veszítettünk, egy több évszázados folyamat révén. A románságnak a vallása az ortodoxiája révén, mely többet alapoz a kollektív tudattalanra, mint a nyugati kereszténység a tudattalanból él,élete jobb viszonyban volt a kollektív tudattalanjával. Ezért vitalitás nagyobb volt a magyarsággal szemben, sőt a tudattalanból jövő szellemi ereje is nagyobb volt, azzal a magyarsággal szemben, melynek szellemi élete a tudattalannal rossz viszonyban lévő kereszténységben gyökerezik. A magyarságot épp kereszténységének racionalizmusa vágta el kollektív tudattalanjától, vitalitásától, ösztöneinek sugallatától, mik segíthettek volna a történelem nehéz helyzeteiben döntés hozni.
A gerinces magyar és a gerinctelen román, egy sztereotip álprobléma. Egy olyan nép morális előítélet, mely ilyesmivel kompenzálja rossz viszonyát a kollektív tudattalanjával, árnyékával. A morális ítéletek, melyek, ha még megalapozottak is, vagy annak tűnnek nem mást mondanak az ítélkezőről, hogy rossz viszonyban van árnyékával. Jézus példája a bűnös asszonnyal ma is érvényes: bűnös volt az asszony, de Jézus még sem hagyta, hogy ítélkezzenek fölötte. Carl Gusztáv Jung svájci pszichológus amikor dúlt a kommunizmus Keleten, a Szovjet Gulágok léte kezdett Nyugaton nyilvánosságra kerülni és Nyugat morális fölénnyel ítélkezett a Gulágok fölött, Jung arra figyelmeztetett, hogy nem helyes, mert ilyenkor hajlamosak vagyunk arról a démonról megfeledkezni, mely bennünk is ott van, de a Gulágokat is létre hozta ugyanakkor. Nem akarom Agache militistát felmenteni, de mindenkiben ott él egy kis Agache. Úgy, hogy lassabban a hősködéssel.
A székelyföldi elektronikus újságok hozzá szólási rovatának hős magyarja, azoknak zajossága, nincsen egyenes arányban az általános jogérvényesítéssel, nem csak kisebbségire gondolok, ott már a jogérvényesítés területén nincsen akkora eredményesség. Vajon miért?! Azért mert a nagyszájúság mögött a rossz viszony van a tudattalannal, az árnyékkal. Ez verbális agresszivitásban nyilvánul meg, még ha látszatra nem is az. A rossz viszony a tudattalannal energia veszteségben nyilvánul meg. Az energia hiány teszi, hogy nagyon kevés a jogérvényesítés és több a kiabálás, több a gyávaság.
Végül is akik nem tudnak harmonikus életet élni tudattalanjukkal, ahol megtalálhatják az élet mélyebb értelmét, azok csak pusztán külsődleges szerepekkel azonosulnak. Ez az identitás nélküli emberek, ez az identitás nélküli tömeg. Ezekben az emberekben semmilyen nemzeti identitás sincsen, hiába harsognak nemzetről, épp emberi identitáshiányukat kompenzálják, pusztán csak külső, pusztán csak teoretikus nemzetivel. Te ez vagy dinibácsi és a te hős társaid itt!!! Ma sajnos ez jelenti a nemzetit, ami pusztán csak külső, ami a belső valódi emberi identitás hiányát hivatott kompenzálni. Ezért nyugodtan elmondhatjuk, hogy a ma nemzetije nem más, mint a tényleges, a kollektív tudattalanra alapozott szerves identitás hiányából fakadó ál identitás - pusztán csak illúziója a nemzetinek. Igaza van ezért Vasile Bancila román filozófusnak, amikor kultúrfilozófia írásában azt írja, hogy a nacionalizmus épp a nemzeti identitás hiánya szüli. Ami ma nemzetiként van számon tartva, annak semmi köze a nemzethez.

2011. október 6., csütörtök 12:58
NagyAttilaPuli
94 hozzászólás
A "bennünk élő Agachet" a militistára értettem és nem az itt hozzászóló fiára!!!

2011. október 6., csütörtök 13:32
agache
127 hozzászólás
@borizoltan7: Igen, Dan Tănasă barátom és egy párszor informáltam őt.
@dinibacsi:”.... a téémárol cikket irni,pedig megtehetném,és gondolkodom,hogy meg is teszem,de elöbb dokumentálom magam...-nem hiszem el.


2011. október 6., csütörtök 13:43
leopold
1036 hozzászólás
jo volna kizarni a forumrol a milicista fiokakat!inkabb hasznalja az antena3 forumait.

2011. október 6., csütörtök 14:00
Kenesei
746 hozzászólás
Megkérek mindenkit, e félvér csótányokkal ne még vitatkozzanak, nem érdemes.

2011. október 6., csütörtök 14:14
dinibacsi
4945 hozzászólás
Egyetértek,Kenesei,leopold .büdös a hely itt!

2011. október 6., csütörtök 14:41
agache
127 hozzászólás
@dinibacsi: hát ha nem mostad meg a szájadot, persze hogy büdös a hely itt

2011. október 6., csütörtök 15:54
eseslevi
48 hozzászólás
Az ilyeneknek az apjuk mellett a helye.

2011. október 6., csütörtök 17:31
Mirke
2733 hozzászólás

N.A.P.-Nak ! Ha a szomszéd szobában feleségedet (netán lány testvéredet ) asztalra tett fegyver biztonságában kényszerítené meg valaki ,kérdem én : benned élő "agacheval " mit tennél alkalom adtán ? Tudom-tudom, a bosszúállás nem jellemző kultúremberre, nincs helye öntörvénykezésnek,keresztény ember megbocsájt (de nem felejt!) ,stb. De amúgy "hírtelen felindulásból " milyen magas filozófiai érvekkel győznéd meg ,hogy ne nyomja ki a szemét a szemét gyalázónak . Kérlek válaszolj de ha lehet rövidebben ,mint az előző psiho-filozofikus létra mert úgy sem mászom fel rá ! kösz.

2011. október 6., csütörtök 17:35
dinibacsi
4945 hozzászólás
Nem agátye fiom,koszpos,pofátlan milicistafattya szag terjeng,ami még a bocskorbüznél is mocskabb!

2011. október 6., csütörtök 17:37
agache
127 hozzászólás
@dinibacsi:persze, persze, persze

2011. október 6., csütörtök 18:05
NagyAttilaPuli
94 hozzászólás
Mirke, röviden válaszolok: primitív süketségekre nem válaszolok!!!

2011. október 6., csütörtök 18:21
Mirke
2733 hozzászólás

Mi az N.A.P . Megúntad a másolást. Éppen az volt a célom , egy ilyen agachebérenc ne oktatgasson itt minket . Félresikerült inkubátorszökevény-ptyihológutty. Azt hiszed nem látok át a szitán ?!

2011. október 6., csütörtök 19:03
mandala
118 hozzászólás
A genetika egy egzakt tudomány,tételei meghazudhatatlanok.

2011. október 6., csütörtök 19:54
dinibacsi
4945 hozzászólás
Miért bántsátok pulikát?

2011. október 6., csütörtök 20:11
leopold
1036 hozzászólás
de jol tettek es minden tisztelet amikor meglincseltek a ferget.jo lett volna a sarvat is utana kuldeni.Ez a realitas de meg nem keso!!!!

2011. október 6., csütörtök 21:11
makosguba
23 hozzászólás
Tyuuu a mindenit!!! Ezt a temat ha a kerek asztal mellett beszeltetek volna meg asszem nem csak megvillantak volna a bugylibicskak...

2011. október 6., csütörtök 21:12
Sascha
1641 hozzászólás
@makosguba - az ilyenre mondják, hogy kinyilt a dzsihád a zsebemben :-)

2011. október 6., csütörtök 21:28
Mirke
2733 hozzászólás

Megy N.A .P. az utcán .Szembejön Agache jr. és ráköszön : Ön ember ? Mire a válasz : Kikérem magamnak én puli vagyok !

2011. október 6., csütörtök 21:38
quercusos
170 hozzászólás
A pulinak annyi ! Megveszett... Valahol régebb olvastam ennek a "helyi lámpásnak" nyilatkozatát, hogy Ő a munkát megveti, és a létnek valamiféle transzcendens formájával akarná átélni mindennapjait. Elgondolkodtam : vajon ismét elaludt a kapus a Ferencz Jóskában ? Most meg azt írja, " A románságnak a vallása az ortodoxiája révén, mely többet alapoz a kollektív tudattalanra, mint a nyugati kereszténység a tudattalanból él". Mond ki tittán makka ! - barátom. A kollektív tudattalanság az egyszerűen a nép butasága. Igen erre alapoz az ortodoxia, a papság amely vállalkozást csinál a kollektív tudattalanságból. Azok a papok akik a szeku besúgói voltak mintegy 85 % arányban - egy belső nyilatkozó szerint. Tudom miről beszélek, olyan csodatevő papokat ismerek akik ayt teszik mit "Miranda asszony, aki most jött Jeruzsálemből, hogy megszabadítsa a fekete mágiától, impotenciától stb", akik szakácsnőjükkel élnek és minden bajra helyben állapítják meg a tarifát - nyilván az öltöny minősége alapján... Igenis kollektív tudattalanság, mert jártak a múlt rendszerben is igazgatók, milicisták, varrónők, és most is a vállalkozótól a koldusig mindenki átlépi a valóság küszöbét !
Talán nem is érdemes a sötétbe bekukucskálni, de szédítő a mélység, néha jó megkapaszkodni miközben elámulsz a semmitől. Ezt éreztem a Puli olvasatakor is.

2011. október 6., csütörtök 21:45
girtlergyula
601 hozzászólás
Artatlanul nem lincselnek meg senkit . Alapos oka volt a haragnak , meg tettek , joltettek . Ertelmetlen idonkent ujratargyalni . Sokszor az az erzesem , hogy azert emlegetik , hogy tanuljanak masok . Velemenyem szerint nem ez volt az utolso leszamolas . Sajnos az , hogy olyanok is akadnak , akikbe magyar ver csorgedez es megerdemelnek , hogy kerdore vegye a nepharag .

2011. október 6., csütörtök 22:57
agache
127 hozzászólás
Concluzii:
Despre articol: foarte slab, 95% din el nu are legătură cu cea de a doua sentință CEDO în cazul Agache.
Despre opiniile forumiști: cu excepția domnului Nagy Attila Puli care își asumă nominal opinia, de altfel interesantă, în rest niște lași ascunși după niște pseudonime, care vehiculează o grămadă de idei dezinformative, pe alocuri xenofobe și primitive. Ăștia vor să scoată briceagul dar nu au nici măcar atâta curaj să-și decline identitatea reală. Nimic din ce au spus ei nu este fundamentat juridic și faptic, zvonuri, teorii sadistice, rahaturi ilogice. Eu voi continua să merg pînă la capăt cu ce am de făcut și ăștia nu au decât să chibițeze mai departe pe articole de 2 bani

2011. október 6., csütörtök 23:02
Sascha
1641 hozzászólás
Ne válaszoljatok ennek a bolhának ...ez még rosszabb lett volna, mint az apja ...

2011. október 6., csütörtök 23:03
beckjo
4 hozzászólás
annyit tudok:Jó a joisten.

2011. október 6., csütörtök 23:40
bagi2
341 hozzászólás
materialista, verszivo, pofatlan sz.rhazi parazitak! Mar eleget kaptatok, mikor lesz mar eleg? Ugy latom ezek amig a tyuk*****os eletuk tart addig fogjak fejni az igazi aldozatok hozzatartozoit, az allamot stb stb. Ezeket csak a penz erdekli, nincs bor a kepukon es nem tudjak hol a hatar.....piocák!

2011. október 7., péntek 00:09
Mirke
2733 hozzászólás

A Kritikussá "avanzsált " terelőpuli " és "rahat" figyelmébe ajánlom !
"Ti is legyetek készen,mert abban az órában jön el az ember fia,amikor nem is gondolnátok" Lukács 12,4o
Lehet ,hogy az írásainkra nem adsz 2 banit de így is értékesebbek mind a ti rohadt lelkiismeretetek . Az utad vége ? Hát mit mondjak ? Bolondokháza ,legjobb esetben amihez már megvan egy jó kis tudathasadás . No Drum bun Pul(ö)agache !

2011. október 7., péntek 01:43
dinibacsi
4945 hozzászólás
Erröl jut eszembe,de kár,hogy nem taposták el a viperafészket is a szekus***** magyar anyjával.és ezzel e mindkét faj szégyene fiokával egyetemben,mely lehet,egy lyukkal hátrább jött ki,mégis megtartották!Ateista létemre most remélem,hogy van pokol,és ott talán összefutok ezzel a futobolondal valamelyik kemencs mellett!

2011. október 7., péntek 01:46
dinibacsi
4945 hozzászólás
a pontok a k.u.r.v.a ,ösi magyar szót takarják!

2011. október 7., péntek 01:53
agache
127 hozzászólás
@dinibacsi:”szekus k.u.r.v.a magyar anyjával”-nagyon szép.....végül is, hogy hívnak téged drága kuruc?

2011. október 7., péntek 02:01
dinibacsi
4945 hozzászólás
érdekel?bérgyilkosokat fogadnál a sok kiperelt pénzekböl,meg a harácsolt javakbol?Akiknek kell tudni,azok tudják,te pedig nyomoztasd ki!Amugy Vajda Dénes a nevem,nehogy kideritsd,hogy félek megmondani,mert azt azért még nem!

2011. október 7., péntek 02:04
agache
127 hozzászólás
@dinibacsi:cím?


2011. október 7., péntek 02:07
agache
127 hozzászólás
Sepsiszentgyorgy, de hol?


2011. október 7., péntek 02:10
agache
127 hozzászólás
sporurilor utca 6?


2011. október 7., péntek 02:12
agache
127 hozzászólás
Telefonszám 0757791158 ?

2011. október 7., péntek 02:15
agache
127 hozzászólás
Születésnap 1959. jan. 27. ?

2011. október 7., péntek 02:15
dinibacsi
4945 hozzászólás
igen,benne volt az adatlapomba,ugyhogy várlak,de telefonon ne hivj,mert operálva voltam,és nem tudok telefonon beszélni!

2011. október 7., péntek 02:19
dinibacsi
4945 hozzászólás
És ez már nem müködik,a pszihikai hadviselés ellenem nem nyerö,tul sokat láttam már életemben ahoz,hogy most hirtelen ijedtemben sirogörcsöt kapjak az általam megadott adataim láttán!Ha érdekel,minden nap a papi bárban kávézom 11 orátol,szakállam,bajuszom,rövid hajam van!

2011. október 7., péntek 02:24
agache
127 hozzászólás
http://www.agache.org/poze/dinibacsi.jpg?

2011. október 7., péntek 02:27
agache
127 hozzászólás
fii atent măi Vajda Dénes! Ai întrecut orice măsură. Ai la dispoziție 30 de zile să-ți ceri scuze și să retractezi toate acele insulte și calomnii. După cum bine știi a intrat în vigoare noul cod civil, și sper că știi prevederile acestuia. Dacă nu vrei să te confrunți cu rigorile legii știi ce ai de făcut. Să nu zici că nu te-am prevenit!

2011. október 7., péntek 02:32
agache
127 hozzászólás
hai curajosule, ai amuțit? zi ceva! Sau credeai că te poți întâlni cu mine doar în iad, lângă vreun cuptor?

2011. október 7., péntek 02:41
agache
127 hozzászólás
vai de capul tău de amărât! Ai ieșit de pe net! Cât credeai că ești anonim ai împroșcat invective în stânga și dreapta, ateul lui pește prăjit! Oi fi ținând tu doar 2 porunci cum te tot lauzi tu în stânga și în dreapta, dar vezi că până ajungi în iad mai sunt furcile caudine ale vieții pământene. Om bătrân ești tu măi. atâta ai învățat în viața asta? Vai și amar de soarta ta! Te compătimesc nefericitule. oricum aștept să-ți vie mintea la loc. știi ce ai de făcut.

2011. október 7., péntek 06:48
Sascha
1641 hozzászólás
Azt hiszem, hogy a bicska a hátadba kerül ecsém, rumuny ...

2011. október 7., péntek 07:52
mandala
118 hozzászólás
undorító....

2011. október 7., péntek 09:03
NagyAttilaPuli
94 hozzászólás
@agache: a következő e-mailra legyen szíves küldjön egy mobil számot: nagyattila.puli@gmail.com

2011. október 7., péntek 10:23
dinibacsi
4945 hozzászólás
Na ,álljon meg a menet,én az éjjel 1 után mentem ki a netröl,rgyszerüen elaludtam,már bocs,de utolspo beirásod 2,41 kor volt!Azt hiszem,megadtam a nevemet,tehát nem anonim irkálok!soha nem titkoltam kilétemet,és ezután sem fogom!És csak annyit mondhatok,nem félek a fenyegetözéstöl,be is perelhetsz,betegnyugdijas vagyokkártéritésre nem számithatsz,mert sajnos felélem a nyugdijamot,ha bezáratsz,akkor leülöm,ott még ugysem voltam!Egyetlen dologért szivemböl,nem a fenyegetések hatására,bocsánatot kérek a forum nyilvánossága elött:az édesanyádat disznoság volt a részemöl megsérteni,azt azonnal megbántam,de már nem tudtam visszacsinálni!ha véletlen olvasta,kérlek tolmácsold neki öszinte megbánásomat,és kérem az ö bocsánatát ,hiba volt !Tehát kérlek,ezért a dologért fogadd el bocsánatkérésem,a többi az más lapra tasrtozik!

2011. október 7., péntek 12:13
zucu
667 hozzászólás
Semmin értelme ennek az Aghacheval való vitának ,mert neki mindenképpen az apja volt, és nagyon jól éltek az apja után ,Csak azt nem tudom megérteni , hogyan mer még most is ennyire fenyegetőzni a fiatal Agache úr.....de sajnos ez van ,
ebben az országabn az igazság szolgáltatás csak egyeseknek van , smi pedig a kettesek közé tartozunk.Tehát ilyen éertelemben a fent emlitett urral vitázni semmi értelme, sőt csak saját magunknak csinálunk kellemetlenséget...

2011. október 7., péntek 13:50
agache
127 hozzászólás
Vă solici ca în conformitate cu prevederile noului cod civil să vă faceți datoria și să moderați discuția avută pe seama articolului de la linkul http://www.3szek.ro/load/cikk/43074/karterites_az_agache_csaladnak și să ștergeți toate acele aprecieri făcute care încalcă prevederi din noul cod civil: cu privire la
articolul 72, Dreptul la demnitate. la alineatul (2): „Este interzisă orice atingere adusă onoarei și reputației unei persoane, fără consimțământul acesteia.
Secțiunea 4 – Respectul datorat persoanei și după decesul său în noul Cod civil. Articolul 79, „Interzicerea atingerii memoriei persoanei decedate“, stipulează că „Memoria persoanei decedate este protejată în aceleași condiții ca și imaginea și reputația persoanei aflate în viață“
În speranța unui răspuns favorabil, vă rog să mă notificați cu privire la măsurile luate la adresa de email agachea@yahoo.com.
Agache Aurel Dionisie
07 octombrie 2011 ora 13.48

2011. október 7., péntek 14:29
ladoga2009
571 hozzászólás
agache úr, tiszteletbe tartva az ön, édesapja iránti szubjektív megítélési jogát, valamint egy szabad sajtó véleménykinyilvánítási jogát, beleértve a fórumok szabad lefolyása feltételét is, fölkérem, hagyjon föl ezzel a "gestapós dumával", és ne próbálja túlfeszíteni az így is korán elemi-érzelmekre "linkelt" információközlést a jelen sajtóban.
Az ön által emlegetett közjogi cikkelyek nem a kijelentés, hanem a bírói hatalom (szerv) megítélési kérdéskörébe tartoznak. Az ön joga ebben lépnie. Az itt fórumozóknak és a sajtónak pedig, joga az információ és a vélemény szabad áramlása. Köszönöm.


2011. október 7., péntek 14:52
Mirke
2733 hozzászólás
Kösz ladoga ,hogy tisztáztad mert Agache elővette a jól jól bevált , "89 előtti módszert és próbál félelmet kelteni, szezonnak állítani be a fazont ! " Ce naste din pisica , soareci manincá !" Minő jogtudós ! Nem-e Dr ?

2011. október 7., péntek 14:53
Mirke
2733 hozzászólás
Kösz ladoga ,hogy tisztáztad mert Agache elővette a jól jól bevált , "89 előtti módszert és próbál félelmet kelteni, szezonnak állítani be a fazont ! " Ce naste din pisica , soareci manincá !" Minő jogtudós ! Nem-e Dr ?

2011. október 7., péntek 15:41
agache
127 hozzászólás
a személy joga ott végződik, ahol más személyek joga kezdődik

2011. október 7., péntek 16:08
agache
127 hozzászólás
@zucu: ”ebben az országabn az igazság szolgáltatás csak egyeseknek van” - A strasbourgi Európai Emberi Jogi Bíróság ebben az országaban szolgáltatja az igazságót?

2011. október 7., péntek 18:15
ladoga2009
571 hozzászólás
"a személy joga ott végződik, ahol más személyek joga kezdődik"
Lássa, agache, itt a baj: önök folyton megfeledkeznek a KÖZÖSSÉGI JOGOKRÓL. A fenti állítás így, csak féligazság.

2011. október 7., péntek 18:33
NagyAttilaPuli
94 hozzászólás
A székely épp azért balfácán, mert ami joga van azt sem tudja maximálisan kihasználni. A jog nem hat automatikusan, azzal kel tudni élni is. Pont ilyen az autonómia is, azzal is kell tudni majd élni. De ahogy Románia egy fél maffióta állam lett - ebben benne van az udemeré is - úgy az autonómia sem lesz más, csak kis maffióták kis birodalma. Ezért azt szoktam mondani: hogy a székely elég autonóm-e ahhoz, hogy autonómiája legyen?! Vagyis képes-e az autonómiára?! Van-e autonómia képessége?! Úgy tűnik nincsen!!! Az a gond a székelyeknél a veszekedős hőbörgést összetévesztik az erős székely nemzeti identitással!

2011. október 7., péntek 18:45
ladoga2009
571 hozzászólás
Osztom, NagyAttilaPuli.
De, egyetlen népcsoport sem tudja, úgymond "jogát maximálisan kihasználni". Ilyen nincs! Ez, elsősorban helyzet és nem annyira közösségfüggő. Tudja, a hosszú élet titka, hogy a lélegzést nem kell soha abbahagyni!

2011. október 7., péntek 19:01
NagyAttilaPuli
94 hozzászólás
Ki lincselte meg Agache milicistát?! A tömeg!!! A tömegnek nincsen identitása, nincsen morálja. A tömeg képes az ellenkezőjére is - bizonyítja Jézus esete. A hozzászólások vitéz mocskolódói is a tömeget képviselik, melynek nincsen identitása. Ahol a tömeg uralkodik, ott halott a nemzeti identitás!!!

2011. október 7., péntek 19:07
ladoga2009
571 hozzászólás
Nem lehet valakinek egymagában nemzeti identitása. Érdekes: a székelyt nevezi "balfácánnak", kérdi, hogy: "a székely elég autonóm-e ahhoz, hogy autonómiája legyen". Mindezt az egyénre érti, kiszakítva egy közösségből?
Jól kérdezek, jól fogalmazott?

2011. október 7., péntek 19:33
hajnalcsillag
445 hozzászólás
Én csak egy, általam átélt ügyet szeretnék most a fórumozók elé tárni!
1987 vagy 88-ban történt.
Agache Aurel, baróti rendőrfőnök fia a baróti liceum területén-diákként bántalmazta S.I. diákot.
K.Gy.-egy másik tanuló közbeavatkozott!
Nyilván annak rendje és módja szerint!
Nos K.Gy. sokáig járta még a baróti miliciát, több izben kapott verést-kiskorúként-, de A.A. kedves fia pedig büntetlenül garázdálkodhatott tovább!

2011. október 7., péntek 19:43
Sascha
1641 hozzászólás
@hajnalcsillag - A.A. minden nap annyit kapott volna, amennyit kapott K.Gy. ...

2011. október 7., péntek 20:10
NagyAttilaPuli
94 hozzászólás
Általában a szellemileg korlátoltak kapaszkodnak a puszta tényekbe, mert agyukból többre nem futja. És a tényekre alapozva teszik fel a nagy elkapó, szaván fogó kérdéseiket, mert csak arra futja nekik a szürke állományukból.
A puszta tényekre alapozottság csak a tömegember jellemzője, akinek semmilyen identitása sincsen.
A modern embert a tényekkel manipulálják - iráni kivégzések fotói a netten, mi az amerikai propaganda gépezet eszköze. Ez azt jelenti, hogy a mögöttes lényeg nem a szegény akasztottról szól. A szuggesztív beszéd, mi a tényekkel operál, a modern manipuláció alapja, a mindennapi beszéd része lett, tehát mindenki mindenkit manipulál. Ma már nem az az érdekes, hogy a tények alapján ki mit mond, hanem miért mondja. Az érdekes az, hogy itt nem Agacheról folyik a vita, hanem az igazság, a nemzeti ürügyén valakik, a mocskolódók, a nagy igazság szólgáltatók, csak személyes belső frusztráltságukat élik ki, az által, hogy itt valakik lesznek, mert ha nincsenek a netten, akkor tudattalanul az kínozza őket, hogy senkik. Ebbe az utolsó mondatba a vitatkozó felekbe nem értettem bele Agache fiát Aurelt.

2011. október 7., péntek 20:10
mandala
118 hozzászólás
és ez az alak még képes méltányosságról,jogokról,jogok betartásáról,erkölcsről,erkölcsi kötelességről,tisztességről,tiszteletről meg Istentudjamiről beszélni és számonkérni.Nevetséges......

2011. október 7., péntek 20:34
katalin
86 hozzászólás
Az Agache fia helyében én a pénzt, amit innen-onnan összeperelt az apja áldozatainak ajánlanám fel, így talán õ is és apja is végre megbékélhetnének, mert úgy látom, Agachenak még egy áldozata van, a saját fia, aki nem képes az apja 'örökségét' feldolgozni, még két évtized után sem.

2011. október 7., péntek 21:03
ladoga2009
571 hozzászólás
NagyAttilaPuli@ "...És a tényekre alapozva teszik fel a nagy elkapó, szaván fogó kérdéseiket, mert csak arra futja nekik a szürke állományukból..."
Megállapításai fejlett személyiségről, magabiztos identitástudatról tanúskodnak. Agya szárnyal. Egyéniség, kit mégis az egyén közösségi hovatartozás-dialektikája egyensúlyoz folyton ki a mindennapok támolygásaiból. Kellőképpen betyár, hogy magába is vágjon. Senkiségét velünk, kevés szürke-állományuakkal is, büszkén felvállalja. A jövő embere. Kellőképpen kiválik (nemzeti)közösségéből, ahhoz, hogy elviselni tudja sajátjai tökéletlenségét, ezért a mással, az ellenségképpel szimpatizál, így merevedik önigazolása. Ő nem ez, ő a más!

2011. október 7., péntek 21:33
agache
127 hozzászólás
@katalin: na ez egy jó, válogatott vicc!

2011. október 7., péntek 21:40
agache
127 hozzászólás
@hajnalcsillag: ”Agache Aurel, baróti rendőrfőnök fia a baróti liceum területén-diákként bántalmazta S.I. diákot.”- miert bántalmazott volna egy rendőrfőnök egy diákkot?
”A.A. kedves fia pedig büntetlenül garázdálkodhatott tovább!”: konkrétan, mivel garázdálkodtam?

2011. október 7., péntek 23:10
eberendre
1632 hozzászólás
Ezt, mind elolvastam?

2011. október 7., péntek 23:27
hajnalcsillag
445 hozzászólás
agache
Sajnos, nem a rendőrfőnök vert, hanem a verőlegények!!!
K.GY. viszont dagadt kezekkel jött vissza a suliba.
S tegyem hozzá, hogy ujjlenyomatot vettek tőle, s nyilvántartásba vették mint bűnőzőtt!
K.Gy.-t természetesen!
Hogy is szabadott volna Agache fiához hozzáütni ha Ő mást ver!?

2011. október 7., péntek 23:31
hajnalcsillag
445 hozzászólás
Mikor kifáradtak a legények, igy biztatta:
Hai Gyuri..., hai Lupsa...
Tehát nem is egytől kapott, hanem felváltva verték!

2011. október 7., péntek 23:31
hajnalcsillag
445 hozzászólás
Mikor kifáradtak a legények, igy biztatta:
Hai Gyuri..., hai Lupsa...
Tehát nem is egytől kapott, hanem felváltva verték!

2011. október 7., péntek 23:36
hajnalcsillag
445 hozzászólás
Az igazsághoz tartozik, hogy a családi körből hallottam egy(1)olyan esetet is, amikor Agache humánusan járt el,
de rengeteg olyant, amely egy aranyat sovárgó, érzéketlen, durva(visszafogom magam) ember képét vetiti elém!
Személyesen viszont csak a fenti esetről tudok bizonyosat!


2011. október 8., szombat 00:06
agache
127 hozzászólás
@hajnalcsillag: ”hallottam egy(1)olyan esetet is, amikor Agache humánusan járt el”:- Lenne szíves elmondani

2011. október 8., szombat 00:53
hajnalcsillag
445 hozzászólás
agache
Én személyesen nem ismertem az Ön édesapját, de nagyon féltünk tőle, mert hallottunk az édesapjáról!
A eset, amelyet emlitettem egyik közeli családtagommal történt,
s csak név nélkül tudnám most emliteni,úgy pedig nem volna hiteles.
Névvel pedig csak az érintett személy megkérdezése után!
Én nem tudom pontosan, hogy miért alakult ki ilyen negativ kép az édesapjáról Baróton,
de az Ön helyében elgondolkodnék azon, hogy miért történt ugyanez Kézdin is!

2011. október 8., szombat 08:06
agache
127 hozzászólás
@hajnalcsillag: ”úgy pedig nem volna hiteles”. - ném számit, névtelenül mégis mondja el kérem. Aurel Agacheről 98% a mesekből nemhitelesek.

2011. október 8., szombat 08:27
Mirke
2733 hozzászólás

Hát ez az ! A maradék 2% -ban van az ördög elásva . Mert Az is elég volt ahhoz ,hogy megtörténhetett ami megtörtént és ihatod a levét amíg élve élsz te szánnivaló , gyarló lelkű Agache 4

2011. október 8., szombat 10:08
BartSimpson
717 hozzászólás
Stimate domnule Aurel Dionisie Agache !
Sunt cu respect şi compătimire faţă de durerea provocată de pierderea unui părinte. Nimeni şi nimic nu-l mai poate readuce între cei vii pe fostul miliţian. Nu l-am cunoscut personal. Dar pornind de la o logică simplă, adică linşajul ( revolta maselor ), puzderia de istorioare, întâmplări dubioase ( uneori tragice ), opresiunea comunistă a cărei unealtă a fost miliţianul Agache, amintirile sumbre legate de persoana în cauză imortalizate pe veci în memoria colectivă, putem afirma ( pe firul logic ) cu certitudine, veridicitatea acuzelor îndreptate către tatăl dumneavoastră. Sunteţi un om păţit şi inteligent care cunoaşte legile ( îmbârligate ) ale ţării. Nu vă înţeleg vehemenţa cu care încercaţi să combateţi orice opinie necompatibilă cu accepţiunea dumneavoastră. Numai dumneavoastră să aveţi dreptate oare ? Ura ancestrală, inoculată în bostanul zevzec al prostimii ( aparţinătoare ambelor etnii : maghiară şi română ) nu-l puteţi eradica. De ce nu încercaţi să nu mai încingeţi spiritele înfierbântate ? Fiind inteligent, trebuie să aveţi simţăminte empatice nu numai faţă de tragedia dumneavoastră personală ci şi faţă de tragedia altora. Aţi câştigat procese împotriva statului român. Corect. Dar vă rog din tot sufletul, debarasaţi-vă de această piatră de moară care vă macină sufletul. Nu-mi declin identitatea din motive personale, sper să mă înţelegeţi.
O zi bună.

2011. október 8., szombat 10:25
quercusos
170 hozzászólás
Végig olvasva a hozzászólásokat - talán hogy jobban megértsem - elgondolkodtam, hogy ad absurdum az én apám tette volna mindazt amit Agache, vajon mit is éreznék, hogyan viszonyulnék a helyzethez. Nem könnyű kérdés, nem könnyű a léleknek, de őszintén mondom, elfogadva azt is, hogy az ifjú Agache nem így tesz, de én megtagadtam volna apámat, elhatárolódtam volna tetteitől. Nem érdekes ki vagyok, egy kávé mellett ugyanezt elmondanám neki is, de mi haszna... Ő ebben egy életcélt talált, valószínűleg a tehetetlen düh, a csendes bosszú munkálkodik benne. Talán értékelendő, hogy nem örökölt annyi erőszakosságot és a jog és a keresett ész - érvek segítségével akar elégtételt venni. Kin is ? Egy egész közösségen, egy egész utókoron. Sokat tehet még az emlékek kitörléséért, kifehérítéséért, de egy dolgot nem : A Puli által is emlegetett kollektív tudattalanból már semmi sem törli ki egy diktatúra piszkos kezű kiszolgálójának robotképét...Értelmes barátunk a Puli helyében azt tanácsolnám (hogy maradjunk a vallásosságnál) : dobj vissza kenyérrel barátom...!

2011. október 8., szombat 12:18
szennyeshazugsag
122 hozzászólás
Az Agache által reklámozott polgári törvénykönyv nagyjából így kezdődik:
Codul Civil al României
- în vigoare începând cu 1 octombrie 2011 -
- Dispoziţii privind viaţa privată -
CARTEA I
Despre persoane)
TITLUL II
Persoana fizică
CAPITOLUL II
Respectul datorat fiinţei umane şi drepturilor ei inerente
SECŢIUNEA a 3-a
Respectul vieţii private şi al demnităţii persoanei umane
Dreptul la libera exprimare
Art. 70. - (1) Orice persoană are dreptul la libera exprimare.
(2) Exercitarea acestui drept nu poate fi restrânsă decât în cazurile şi limitele prevăzute la art. 75.

a 75. szakasz így néz ki:
Art. 75. - (1) Nu constituie o încălcare a drepturilor prevăzute în această secţiune atingerile care sunt permise de lege sau de convenţiile şi pactele internaţionale privitoare la drepturile omului la care România este parte.
(2) Exercitarea drepturilor şi libertăţilor constituţionale cu bună-credinţă şi cu respectarea pactelor şi convenţiilor internaţionale la care România este parte nu constituie o încălcare a drepturilor prevăzute în prezenta secţiune.

Erről, ennyit. A vitához nem szólok hozzá, Agachenak javasolnám, h szálljon kicsit magába. Tisztelem azért, amit az apjáért tesz, de az éremnek mindig van egy másik oldala.

2011. október 8., szombat 15:16
agache
127 hozzászólás
@BartSimpson: Stimate domn, credeți-mă pe cuvânt că nu este o piatră de moară ce îmi macină sufletul. A fost odată, întra-adevăr, dar acuma totul este istorie. Din păcate autoritățile române nu și-au făcut treaba așa cum trebuie și am fost obligat de împrejurări să reacționez. Dacă veți observa acest topic cu atenție atunci veți constata că inițial am încercat să furnizez doar informații suplimentare referitor la acest articol de foarte slabă calitate, un fel de copy-paste primitiv din mai multe articole însumate și care nu releva de fapt ceea ce se întâmplase în această procedură. Vă rog să remarcați că acest articol nu suflă nici un cuvințel despre faptul că CEDO a condamnat statul român pentru-că nu m-a ajutat așa cum prevăd normele europene de drept să duc la îndeplinire o sentință pe latură civilă în Ungaria. Și tot așa veți putea observa în topic că nu contrazic orice opinie care e contradictorie cu opinia mea ci acele opinii care bagatelizează o decizie CEDO și acele opinii care exagerează în mod monstruos imaginea tatălui meu. Există o serie de indivizi, în aparență inculți și mânați de o ură viscerală care își varsă jegul din suflet și în acest topic. Și care profită de faptul că am reacționat la calitatea slabă a acestui articol și batjocoresc faptul că am încercat să-mi apăr drepturile mele prevăzute de legislația europeană. Logica dumneavoastră este corectă și achiesez în întregime la ea. Sistemul comunist a fost inuman în multe din laturile sale dar nici cu se întâmplă acuma în această ”democrație” nu pot fi de acord. Zi de zi sunt martor la tragediile multora din semenii mei care sunt distruși sistematic de lipsa condițiilor elementare de trai, și care cu venituri mizere își cresc copii sau își duc ultimii ani de viață într-o tortură permanentă și a căror drept la liberă exprimare nu îi poate scoate din colaps.

2011. október 8., szombat 20:12
pirindel
14 hozzászólás
mikor lesz vege ennek a szofosasnak?Eza z agatye ahelyett,h.hallgatna,penzt csinal az apja halalabol.Milyen emberaz olyan,aki azapja hullajanak fenykepeit felteszi az Internetre?Szanalmas alak.

2011. október 8., szombat 21:58
agache
127 hozzászólás
@pirindel:”penzt csinal az apja halalabol”: ti csak azt a kevés pénzt látjátok? De a Strasbourgi ítéleteket nem?
”Milyen emberaz olyan,aki azapja hullajanak fenykepeit felteszi az Internetre”: - Mi van, nehéz megnézni a ti muveleteket?

2011. október 9., vasárnap 09:20
agache
127 hozzászólás
@hajnalcsillag: ”Hogy is szabadott volna Agache fiához hozzáütni ha Ő mást ver. ”: most olvastam el. Na lássa, ez egy nevetséges kitalált dolog, én senkivel nem verekedtem a líceumban. Megint is megint folklórol van szló.

2011. október 9., vasárnap 10:28
doboa61
1854 hozzászólás
Az elmarasztalás okaként a nemzetközi bíróság többek között eljárásbeli hibákat, az időhúzást említi, a román hatóságok késve vagy egyáltalán nem intézkedtek, ami megengedhetetlen egy jogállamban

WEz a lényeg.
Ha a jog lsd az igazság is ellene szól a román milicista ügyében ágáló család trükkjeinek, akkor jönnek az olyan alantas indokok, amikkel mégiscsak ki lehet csikarni valamiféle rehabilitálást egy ilyxen ügyben.
Ez Európa szégyene.

2011. október 9., vasárnap 10:29
doboa61
1854 hozzászólás
A sokat sanyargatott erdélyi mygyarok mikor fogják megkapni az őket megillető, talán sok ezer milliárd eurora rúgó kártérítést?
Itt lenne az ideje elszámoltatni a román államot.

2011. október 9., vasárnap 10:33
doboa61
1854 hozzászólás
Az 1848-ban meg oly sokszor Erdélyben garázdálkodó román szabafcsapatok áldozatai kevésbé fontosak óEurópának?
Itt meg nemzeti hősöket csinálnak azokból a köztörvényes bűnözőkből. Csak azért, treszik, mert magyarok voltak az áldozatok.

Vérlázító eu az eljárás.

2011. október 9., vasárnap 10:34
doboa61
1854 hozzászólás
Helyesbítek: vérlázító ez az eljárás.

2011. október 9., vasárnap 10:35
agache
127 hozzászólás
@doboa61: valamiféle rehabilitálást egy ilyxen ügyben.: rehabilitálás? Agachet nem kell rehabilitálni. El van ismerve mint mártír-hős,áldozat stb............

2011. október 9., vasárnap 10:39
doboa61
1854 hozzászólás
Mellébeszél a szerecsenmosdató családtag.

2011. október 9., vasárnap 10:41
doboa61
1854 hozzászólás
Nagy hőstett lehetett az a sok éves viselkedés, ami kiváltotta a népharagot.
Nagy hőstett.

2011. október 9., vasárnap 10:42
agache
127 hozzászólás
@doboa61”Ez Európa szégyene.”: igen, ami Kézdivásárhelyen, december 22-én történt az bisztos Európa szégyene.

2011. október 9., vasárnap 10:48
doboa61
1854 hozzászólás
Ez a tökfej még a náci haláltáborok ügyvédjének a szerepét is elvállalná. Vagy a sztalini népírtások elkövetőinek tisztára fényezését.

Képtelen szembenézni a saját fajtája mérhetetlen bűneivel, ami kiváltotta a népharagot, kiprovokálta az emberek indulatát.

De itt most ügyeletet tart, hogy minden tisztességes érvet és véleményt megkérdőjelezzen, vagy mellébeszéléssel terelje el az igazságról, a valóságról a figyelmet.

Szánalmas próbálkozás.

2011. október 9., vasárnap 10:54
agache
127 hozzászólás
@doboa61: ”Ez a tökfej még a náci haláltáborok ügyvédjének a szerepét is elvállalná. Vagy a sztalini népírtások elkövetőinek tisztára fényezését.” én csak Horthy Miklóst védem. Sztalin és Hitlert nem

2011. október 9., vasárnap 10:57
ozi
347 hozzászólás
agache! LEGY SZIVES IRD LE,HOGY HANCHES IOAN SZEKUS TABORNOKOT MIERT NEM LINCSELTE MEG ATOMEG 1989DECEMBEMBEBEN????

2011. október 9., vasárnap 11:00
ozi
347 hozzászólás
DECEMBEREBEN

2011. október 9., vasárnap 11:01
agache
127 hozzászólás
@ozi: szerencséje volt hogy nem juttot a Kézdivásárhelyi ”hősek” kezében.

2011. október 9., vasárnap 11:13
ozi
347 hozzászólás
NEM AGACHE JANOS BACSI MINDEN HELYZETBEN MEGMARADT EMBERNEK DE APAD KI VETKEZET EMBERI MIVOLTABOL.

2011. október 9., vasárnap 11:16
agache
127 hozzászólás
@ ozi: HANCHES JANOS SZEKUS TABORNOKOT véded? Oau! Ez igen.

2011. október 9., vasárnap 11:45
ozi
347 hozzászólás
NEM AGACHE EN AZ EMBERT VEDEM SOK SZEKUS ES MILCISTA VOLT AKIK EGY BIZONYOS HATART NEM LEPTEK ALTAL. APAD NEM VOLT KOZTUK.

2011. október 9., vasárnap 11:51
agache
127 hozzászólás
@ozi: kérdezd meg a tabornok urat, ha meg él, hogy mi a veleménye Agacheről.

2011. október 9., vasárnap 11:54
mandala
118 hozzászólás
Köztudott dolog,hogy ha valamit (bármilyen nagy hazugságot) elég gyakran ismételünk,előbb-utóbb igazságként fogják kezelni az emberek.
Barátom,itt nem fog menni.Ismertünk és emlékezünk még rátok.
Nekünk kötelességünk időről-időre végighallgatni egy-egy újabb hazugságáradatot,kötelességünk hősként,mártirként elimerni a megnyomorítónkat. (legalábbis szerinted)
Mondtad bár egyetlen-egyszer is valakinek apád áldozatai közül,hogy "bocsánat,sajnálom"?
Nem?
Szerintem sem.Ehelyett pénzre váltod az emlékét.Tedd, a tiéd.De hagyj ki minket belőle.




2011. október 9., vasárnap 12:18
ozi
347 hozzászólás
NEM AGACHE NEM EL ,DE HA APOKOLBA KERULT IS REMELEM HOGY NICS APADAL AHOSOK ES MARTIROK RESZLEGEN.EGYEBKENT LATOM ,HOGY MAKACS VAGY MINT EGY SZEKELY, ANYADOT NEM TAGADHATOD MEG.

2011. október 9., vasárnap 12:18
agache
127 hozzászólás
@mandala:dat fiind faptul că ai pus în discuție o chestiune mai serioasă răspund în română ca să îmi pot exprima toate gândurile.
Köztudott dolog,hogy ha valamit (bármilyen nagy hazugságot) elég gyakran ismételünk,előbb-utóbb igazságként fogják kezelni az emberek. care este marea minciună? Dacă vei observa eu în această discuție pe forum nu am pomenit nici un cuvânt despre activitatea tatălui meu ci despre acțiunile mele personale. Ce nu înțelegeți voi este că pentru ce s-a întâmplat înainte de 1989 este datoria voastră să faceți lumină și nu ați făcut acest lucru în așa fel încât tatăl meu să poată fi considerat în mod oficial torționar. Abuzuri există în poliție și acuma, evident că au existat și înainte dar de aici până la a fi torționar e cale foarte lungă. Nu ați fost în stare nici măcar să contestați titlul de erou martir așa că despre ce vorbim noi aici. Faptul că voi considerați moartea lui Agache ca un lucru legitim și binemeritat este contrazis de sentințele CEDO, și eu de fapt asta am urmărit în acele acțiuni, binențeles pe lângă constatarea încălcării drepturilor mele. Așa că unde este minciuna?
Cui să cer certare? Lui Boldizar Bela, cele câteva șefe de magazine și restaurante care s-au plâns, acelei babe de la Baraolt care a mințit cu nerușinare. Pentru faptul că Bedo Bela s-a sinucis am cerut eu socoteală personală tatălui meu, stai liniștit.

2011. október 9., vasárnap 12:26
ozi
347 hozzászólás
MANDALA;A TOKELETES HAZUGSAG AZ AMIT A SZER5ZOJE IS ELHISZ AGACHE UR HAZUDIK TOKELETESEN ONMAGANAK. PROBAL HAZUDNI NEKUNK IS!!!?????

2011. október 9., vasárnap 14:06
mandala
118 hozzászólás
Nos,habár eleve tudom,hogy teljesen fölöslegesen koptatom a szám..... ö,izé....a billentyűzetet,azért csak leírom.
A hazugság a kiinduló pontban van,és ezt nem akarod,nem tudod elfogadni. Lelked rajta......
Ha eltekintünk, a te javaslatod szerint, a '89 dec. 22.-ke előtt történtektől (habár ez hülyeség és jogilag sem megalapozott,mert fontosak az összefüggések), akkor csak azt taglaljuk,hogy miért kap valaki forradalmi hős, vagy mártir kitüntetést.
Mit tett a milicista Agache,amivel kiérdemelte ezen cimeket?
........
Nem igazán lehet semmit olvasni ez irányban......
Meghalt. Ez a legnagyobb ár,amit fizethet az ember.Viszont ebben az esetben nem beszélhetünk az oly szívesen emlegetett "jertfa suprema"-ról azon egyszerű okból kifolyólag,mert nem harcolt semmiért.Nem tett semmit azért, hogy a "forradalmat" győzelemre segítse.Semmi sem magyarázza az elkövetkező elismerést......
Ha nem tett semmit,akkor meg miért kapta post mortem a kitüntetéseket,előléptetést,miegyebet?
Kárpótlásul.A régi-új rendszer haszonélvezőitől kapta,hisz akik együtt élősködtek '89 előtt rajtunk,azok '90-től errefelé is "gondját viselték,viselik egymásnak".
És ezt a hazugságot felhasználva "harcolsz" hírért,névért,pénzért, átgázolva lelkiismeretlenül ugyanazokon az embereken,akikbe megboldogult apád is beletörölte kincstári félcipőjét.
Minden tettnek van következménye,minden akció kiváltja a megfelelő reakciót és mindennek ára van, mindenért meg kell fizetni. Ennyi történt.
Megmérettetett és könnyűnek találtatott A.A.
Próbálj más példát mutatni az utánad jövőknek.


2011. október 9., vasárnap 14:24
agache
127 hozzászólás
@mandala:”Nem tett semmit azért, hogy a "forradalmat" győzelemre segítse.Semmi sem magyarázza az elkövetkező elismerést...... Ha nem tett semmit,akkor meg miért kapta post mortem a kitüntetéseket,előléptetést,miegyebet?”- Legea 341/2004:
a) Erou-Martir al Revoluţiei Române din Decembrie 1989 – atribuit celor care s-au jertfit în lupta pentru victoria Revoluţiei române din decembrie 1989 sau au decedat în legătură cu aceasta;-Agache a decedat în legătură cu această revoluție. Titlurile instituite la alin. (1) se vor acorda în condiţiile prezentei legi, avându-se în vedere calităţile şi titlurile atestate, potrivit Legii nr. 42/1990. ;......Art. 8.- De prevederile prezentei legi nu beneficiază persoanele, civili sau militari, care sunt dovedite a fi fost implicate în activităţile fostei securităţi ca poliţie politică, precum şi persoanele care au organizat, au acţionat, au instigat şi au luptat, sub orice formă, împotriva Revoluţiei din decembrie 1989.- Agache nu se încadrează la acest articol.
”A régi-új rendszer haszonélvezőitől kapta,hisz akik együtt élősködtek '89 előtt rajtunk,azok '90-től errefelé is "gondját viselték,viselik egymásnak".”- atunci de ce în 2006 la aplicarea noii legi a fot declarat în unanimitate din nou erou martir?
Minden tettnek van következménye,minden akció kiváltja a megfelelő reakciót és mindennek ára van, mindenért meg kell fizetni. Ennyi történt- Itt igazad van..........Akkor mét csodálkoztok hogy én azt csináltam amit kellett csinálni?

2011. október 9., vasárnap 15:22
quercusos
170 hozzászólás
" precum şi persoanele care au organizat, au acţionat, au instigat şi au luptat, sub orice formă, împotriva Revoluţiei din decembrie 1989"
így kell értelmezni : care au organizat, au actionat in prealabil si in mod continuu impotriva idealurilor Revolutiei din decembrie 1989, de buna voie si nesiliti de nimeni... (forma agravanta)

2011. október 9., vasárnap 15:33
agache
127 hozzászólás
@quercusos: în prealabil și în mod continuu împotriva unei revoluții? Asta sună a luptă de clasă, a stalinism. O revoluție se produce spontan și are și eroi și victime. Legea e clară, dar cine știe poate propuneți voi UDMR-ului să facă o lege ca să-și piardă Agache calitatea de erou martir, și să se cheme ”legea victimelor atrocităților barbare”. Eu sunt primul care aș vota pentru ea.

2011. október 9., vasárnap 15:56
quercusos
170 hozzászólás
O revoluţie se produce pentru ceva, de obicei din motivele îngrădirii libertăţilor individuale sau a unei comunităţi. Ori fiecare regim dictatorial are organele de reprimare, de exemplu "instituţia" în care a lucrat tatăl Dvs. Între angajaţii acestor organe, ca peste tot au fost unii cu exces de zel, sau cei care şi-au trăit instinctele primitive la acestea ajutând "imunitatea" faţă de legi, provenind din cârdăşia celor de o seamă cu ei. Agache are calitate de martir poate pentru Iliescu şi toţi foştii comunişti care au furat revoluţia şi idealurile oamenilor, de asemenea averea PCR, UTC, a Sindicatelor, după care au "privatizat" propriatatea statului. Înprieteniţivă cu ideea că tatăl Dvs niciodată nu va fi un erou în ochii şi sufletul oamenilor, că altfel veţi ajunge în casa de nebuni. Trăiţivă viaţa liniştit între oamenii care poate vă sunt criminali toţi, dar veţi vedea că nimeni nu se atinge de Dvs dacă vă comportaţi omeneşte... Cu bine şi numai bine!

2011. október 9., vasárnap 16:04
doboa61
1854 hozzászólás
Azt hittem, hogy ez egy magyar fórum. Mit hablatyolnak ezek itt össze-vissza?

2011. október 9., vasárnap 16:10
agache
127 hozzászólás
@quercusos: numai bine. Ezt mar elbeszéltuk egyszer: http://www.3szek.ro/load/cikk/36962/a_paizs_csaladon_akarjak_felhajtani_a_karteritest_agache-ugy

2011. október 9., vasárnap 19:52
quercusos
170 hozzászólás
Ahogy látom minden le volt ebben a témában már írva, úgyhogy valóban kár szaporítani a szót. Vélhetőleg nem lehet Téged meggyőzni, - talán abszurd is lenne ha a hozzászólások alapján megváltozna véleményed, de arra se várj, hogy a vélemény nyilvánítók hozzáállása valamelyest is változzon. Más szóval a süketek párbeszéde ez.Végezetül azt tanácsolnám próbáld meg magadat túltenni, nem hiszem ez az egy cél van életedben, mert ha igen, sajnos akkor máris sérült a személyiséged...

2011. október 9., vasárnap 20:07
agache
127 hozzászólás
@quercusos:”de arra se várj, hogy a vélemény nyilvánítók hozzáállása valamelyest is változzon” - nem is várom, csak egy hétvégi párbeszéd volt ez.
”nem hiszem ez az egy cél van életedben”:sok minden szép van az elétemben, egy gyönörű család , és örülök hogy tudtam megosztani veletek a Strasbourgi ítéletnek a jelentőségét.

2011. október 10., hétfő 14:49
nonsens1
560 hozzászólás
Ha Agache mártir-hős,áldozat akkor Én vagyok Rómában a katolikus pápa.Azt mondja ez az akasztófára való,hogy ami akkor Kézdivásárhelyen történt Európa szégyene.Tudod mi Európa szégyene te korcsitura ? Az ami Marosvásárhelyen történt a magyarokkal,Sütő Andrással,ami Kézdivásárhelyen történt az igazságtalanul elitélt magyarokkal.Azt mondják,hogy a halottakról csak jót mondjál,de a te apádról - hiába kutatok az emlékezetemben - semmiféle képpen sem tudok semmi jót mondani,sőt ha nevét hallom is hányingerem támad.

2011. október 10., hétfő 23:20
kurta
13 hozzászólás
agache ne alacsonyodj le a vankuly székelyek szintjére.apád büszke lehet rád.kár,hogy Hitlernek nem volt egy ilyen fia mint te.

Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:


Miért regisztráljon? Regisztrált felhasználóként:
  • Hozzászólását csatolhatja írásainkhoz
  • Feliratkozhat a hírevélre
  • Saját profil-oldala lesz a Háromszék weboldalán


A regisztráció ingyenes !!!

Regisztráljon most
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el.
A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Háromszék nyomtatott+online
HónapEURRONUSDHUF
1 4,76 ~20,00 ~5,9 ~1438
3 14,28 ~60,00 ~17,7 ~4316
6 28,56 ~120,00 ~35,5 ~8632
12 57,12 ~240,00 ~70,8 ~17264
Háromszék online
HónapEURRONUSDHUF
1 3,80 ~15.99 ~4,73 ~1150
310,83 ~45,57 ~13,48 ~3277
621,20 ~89,22 ~26,39 ~6417
1241,00 ~172,69 ~51,00 ~12420
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
Ha Ön már regisztrált, lépjen be kontójába
Felhasználónév:
Jelszó:
Ha még nincs fehasználói fiókja, itt Regisztrálhat
- Csinta Samu:
Közösségikártya-ostrom
Közösségikártya-ostromMeghaladta a 3500-at a kibocsátott törzsvásárlói kártyák száma. A Háromszéki Közösségi Alapítvány (HKA) által kezdeményezett Közösségi Kártya program sikere újabb állomásának bizonyult a sepsiszentgyörgyi Erzsébet parkban tegnap üzemeltetett stand, ahol egész nap jelentkeztek a kártyát igénylők.

- Váry O. Péter:
Visszakerülnek az irányítótáblák
Nyár eleje óta hiányoznak Sepsiszentgyörgy fontosabb útkereszteződéseiből a háromnyelvű turisztikai eligazító táblák, de a meggyszín oszlopok már nem sokáig árválkodnak céltalanul egy-egy útkereszteződésben, hamarosan visszakerülnek a feliratok.

Archívum
<<2012 május>>
HKSzCsPSzV
1
6
13
20
27
28
29
30
31
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
Médiapartnerünk a:
HHRF
© 2003-2012 H-PRESS - Minden jog fenntartva - Háromszék, független napilap Sepsiszentgyörgy
programozás: laca.ro
- RSS