Pályakezdő fiatalok a pálya szélén

Egy biztos: a háromszéki pályakezdők helyzete nem könnyű, több munkahelyet csak néhány, inkább középfokú végzettséget igénylő szakmában kínálnak (megyénkben hagyományosan a készruhaiparban), más ágazatban legfeljebb egy-két állást hirdetnek. A fiatalok azt mondják, a munkaadók azért utasítják el őket, mert nincs tapasztalatuk – noha nem is igazán lehet –, és megemlítik, továbbra is számít az ismeretség, a háttér. Ugyanakkor mások érettségi diplomával a zsebükben angliai házimunkára készülnek, mondván, itt nincs megélhetési lehetőség.

Keresettek a szakmunkások
Hogy a háromszéki munkaerőpiacon nehezen rúgnak labdába a friss diplomások, mutatja az a tény is, hogy a börzét szervező munkaerő-foglalkoztatási hivatal mintegy nyolcszázötven céget keresett meg azzal, van-e állásajánlatuk fiataloknak. Végül alig negyven vállalkozás vagy intézmény hirdetett munkahelyet, legkevesebbet (28) egyetemet végzetteknek, 52 munkahely várta a kö­zép­fokú végzettségűeket, míg legnagyobb igény szakmunkásokra (73) mutatkozott, és érdekes módon pályakezdőknél is keresettek a szakképzetlenek, számukra 43 állást ajánlottak (építőiparban, csomagolásra). De a középfokú képzettséggel rendelkezők sem örvendezhettek túlságosan, mert a meghirdetett állások fele leendő biztosítóügynököknek szólt, ami részmunkaidős és teljesítmény szerinti bérezéssel jár.
Az is megerősítést nyert, a háromszéki munkalehetőségek és a szakképzés nincs összhangban, erre immár klasszikus példa a folyamatosan állást hirdető nadrággyárak esete: most is 49 végzőst kerestek, ám mind­össze hatan jelentkeztek. Ráadásul a készruhaipar képviselői kifogásolják, hogy a fiatalok gyakorlati képzése nem üti az általuk elvárt szintet (munkaügyi illetékesek szerint újra kellene gondolni ezt a szakképzést).
Az egyetemi diplomával rendelkezők sem nagyon válogathattak, a legtöbb állás – három-három – orvosoknak és gyógyszerészeknek szólt, s két-két gépész-, illetve építészmérnökre lett volna szükség. Köz­ismert ugyanakkor, hogy a háromszéki fizetések alacsonyak, többen érdeklődnek brassói munkalehetőség iránt. De hogy a friss diplomások számára nem kifejezetten sikertörténet egy állásbörzén való részvétel, az leginkább az érintettek szavaiból derül ki.

Egyetemről bizonytalanságba
Czine Erika sepsiszentgyörgyi gyógyszerészasszisztens, idén végzett Csíkszere­dában. Egy állásajánlatot talált, de később egyeztet a gyógyszertár-tulajdonossal. Úgy véli, pályakezdőként nem indul nagy eséllyel, mert az ágazatban elég kevés az új munkahely, nagyon telített a piac, és előnyben vannak az egyetemet végzett gyógyszerészek. Most először próbálkozik álláskereséssel, de nem sopánkodik, "neki kell fogni, akarat kell, és minden sikerül". Amikor három évvel ezelőtt tanulni kezdett, több lehetőség volt az elhelyezkedésre, mostanra már sokan végeztek, s csak kevesen jutnak munkához. Főként azok, akiknek van ismeretségük, ez szerinte nagyon számít. Ha nincs kapcsolat, ebben a szakmában nincs munka. Bérekről most nem esett szó, korábban érdeklődött a kereseti lehetőségekről, általában nettó ezer lej fölöttiek a juttatások, "nem sok, de jó közepes, elfogadható". "Ha nem kapok állást gyógyszerész­asszisztensként, kénytelen leszek egyébbel próbálkozni" – mondja.
Már a tavaszi megyeszékhelyi munkaerőbörzén is érdeklődött, de Sándor Mónika az­óta sem talált állást magának, ez idő alatt még alkalmi munkához sem jutott. Jövedelme nincs, szülei támogatják. Biológia-kémia szakon végzett Kolozsváron, kutatóként, laboratóriumban szeretne dolgozni. Állítja, lehetőség lenne, de főleg nagyvárosokban keresnek érdeklődésének megfelelő szakembert, például egészségügyben, de más ágazatban is. Brassóban próbálkozott, három helyen jelentkezett állásinterjúra, sikertelenül. Akik válaszoltak – mert nem minden munkaajánló indokolja döntését –, elutasították, mondván, nincs tapasztalata. Az a gondja, hogy Három­széken alig hirdetnek olyan munkahelyet, amilyent ő keres, a mostani állásvásáron mégis talált egy számára érdekes lehetőséget: egy sepsiszentgyörgyi, kerámiát gyártó cégnél környezetmérnöki állásra pályázott (amire egyébként kilencen jelentkeztek). "Az a rossz az egészben – magyarázza –, hogy tanulsz öt évig, és végül nem kapsz magadnak állást." Igaz, szerinte az egyetemekkel is baj van, mert teljesen elméleti oktatást nyújtanak, alig van gyakorlati képzés – miközben a munkaadók szinte teljes egészében gyakorlati ismereteket várnak –, "nincs átívelés" a felsőoktatás és a munkahely között. Úgy véli, Brassóban is emiatt utasították el, a cégek inkább szakképzetlent vesznek fel, aki már dolgozott azon a téren, mintsem egy tapasztalatlan diplomást. Az lenne jó, teszi hozzá, ha már diákként kötelező módon dolgozhatnának egy fél évet, utána könnyebben lehetne érvényesülni. Jelentkezett doktori képzésre Kolozsváron, az is teljes állásnak számít, ösztöndíjjal, mint mondja, nem rossz, de annak is van hátránya, akárcsak előnye. "Nem adom fel, fel kell állni, tovább kell menni, egyszer majd sikerül" – hangsúlyozza.
Kurta Szabolcs informatikát tanult a marosvásárhelyi Sapientián, és már diákként megismerkedett a munkakereséssel. Igaz, sikertelenül. Azt mondja, Sepsiszentgyör­gyön elég nehéz programozói állást találni, most egy internetes marketingmunka iránt érdeklődött. Marosvásárhelyen már több lehetőség adódott, "ellenben az első dolog, amit a programozóktól kérnek, a tapasztalat". Ebben a munkában ugyanis legkevesebb három év régiség alapkövetelmény, ha ez nincs meg, "akkor köszönik szépen, és mehetünk, amerre látunk". A pályakezdőknek ugyanis nagyon kell teljesíteniük, mivel az informatikai cégek általában külföldi megbízóknak dolgoznak, és elég sok foglalkoztatott nem éri el az elvárt szintet, "romlott az egyetem színvonala is, borzasztó kevés a gyakorlat, rengeteg a fölösleges elmélet, és gyenge tanárok is oktatnak".
Laikus azt hinné, ezzel a szakmával könnyebb érvényesülni, de friss diplomásként egy informatikus is nehezen indul el a pályán, az egyetem elvégzése után "mindenképp el kell telnie egy kis időnek, az teljesen nonszensz, hogy valaki befejezi tanulmányait, és megy is dolgozni". Kurta Szabolcs úgy véli, egyelőre annyit tehet, hogy otthon dolgozik, készít magának néhány referenciamunkát, és ha azok közül valamelyik megtetszik egy cégnek, akkor talán felveszik, igaz, még le kell tennie az államvizsgáját. Ez azért is fontos, mert hallott olyanról, hogy diploma nélkülinek havonta ezer lejt fizetnek, diplomásnak ugyanazért a munkáért ellenben kétezret. Eddig mintegy tucatnyi helyen próbált szerencsét, s folytatja, amíg meglesz az oklevele, lehetőleg saját szakmájában szeretne dolgozni. "Eléggé megvisel ez a keresgélés, mert próbálkozom, és mindig csak a visszautasítással találkozom"; ilyenkor rendszerint az álláshirdetők azt mondják, "nagyon jó és szép az önéletrajz, tökéletes, de sajnos, találtunk egy másik jelentkezőt, akinek tapasztalata van". Általában ez a "klasszikus szöveg".

Házimunka Angliában
A középiskola padjaiból nemrégiben kilépett két fiatal nem munkahelyet keresett, hanem féléves, állástalanok számára ingyenes angol nyelvtanfolyamra iratkozott: Németh Zsolt a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceumban érettségizett az idén, Katona Kinga pedig egy évvel korábban a Székely Mikó Kollégiumban végzett. Azért választották mindketten a nyelvtanulást, mert közelebbről Angliába szeretnének menni, "au-pair" munkakörben dolgoznának. A némiképp szlengesen használt "operkedés" bébiszitterséget és más tevékenységet magában foglaló munkakör családoknál elszállásolt fiatalok számára. Eredetileg az "au-pair" francia kifejezés az Idegen szavak és kifejezések szótára szerint külföldön nyelvtanulás céljából lakás, ellátás és zsebpénz ellenében háztartási munkát vállalót jelent.
Németh Zsolt zene szakon végzett, dobolt, de nem gyakorolt eleget, így ebből nem tud megélni; távlatilag viszont szeretne tovább tanulni, angol–román szak érdekli, de előtte kipróbálná ezt az angliai munkát. Több ismerőse, barátja már ott van, ez a lehetőség a fiatalok körében igen népszerű, sokan választják ezt, többnyire Angliában próbálkoznak. Ő azért menne, mert "ott van a kultúra", és ezzel a mun­kával nemcsak megélhetést biztosíthat magának, hanem esélye adódna más embereket is megismerni, tapasztalatot szerezni, nyelvet tanulni, ráadásul párban is mehetnek, s fontosnak érzi, hogy kipróbálja magát. Nem kellenek különösebb szakmai ismeretek, egy önéletrajzzal már jelentkezhet, napi nyolc órát kell "au-pairként" dolgozni, hétfőtől péntekig, a családok szállást, külön fürdőszobát, étkezést biztosítanak, hetente pedig 80 fontot fizetnek (hozzávetőlegesen 400 lejnek megfelelő összeg), "az elég jó", és még szabad idejük is marad. De hasonló lehetőségek más országokban is akadnak Európában, Ausztráliában, az Amerikai Egye­sült Álla­mokban is. Az, hogy visszatérne-e, vagy sem, ott dőlne el, egyelőre viszont azt látja, "itt semmire sincs lehetőség, nem biztosítanak elég munkahelyet, a fizetések is nagyon alacsonyak, nem nagyon lehet megélni belőle; én látom édesanyámékat, ahogy ők is dolgoznak napról napra, reggeltől estig, s mégis minimálbért kapnak, abból élünk hárman". Állítja, a művészetis évfolyamtársai közül nagyon kevesen maradtak, akik tovább szeretnének menni ezen a pályán, mert ha el is végzik az egyetemet, nem biztos, hogy diplomásként munkát találnak. Ráadásul szükséges "a háttér, az ismeretség", enélkül kevesebb az esély az érvényesüléshez.
Katona Kinga helyzete annyiban különbözik a Németh Zsoltétól, hogy érettségi után egy félévet még járt egyetemre Csíkszeredá­ban kommunikáció szakon, vizsgáit letette, de anyagi okok miatt arra kényszerült, hogy abbahagyja a tanulást. Megélhetés után kellett néznie, eladóként keresett állást, de szívesen tanulna fodrásznak, manikűrösnek is, csakhogy álláskeresőként azzal szembesült, mindenhol "régiséget", azaz szakmai tapasztalatot kérnek, így nem sikerült munkát találnia. Ezért aztán úgy véli, "aki jó jövőt szeretne, az mind megy", s ő maga is máshol próbál érvényesülni, ráadásul az elméleti líceumbéli képzés semmilyen szakmát nem ad a kezébe. Németh Zsolt még hozzáteszi, a fiataloknak nem is nagyon adnak lehetőséget arra, hogy gyakorlatuk legyen, és mégis elvárják ezt. "De akkor honnan legyen tapasztalatunk, amikor a munkaadók nem is tudják, hogy egy fiatalban mi van, meg sem nézik, milyen képességeik vannak? Szerintem ez szomorú..."
Egyelőre tehát mindketten kíváncsian és némi kalandvággyal várják az angliai megmérettetést. Katona Kinga eddig "mind pozitív visszajelzést" kapott azoktól, akik kimentek, ők elégedettek. Nem készülnek nehéz szívvel erre az erőpróbára, mi több, Németh Zsolt még hozzáfűzi, ezáltal is szeretne "egy kicsit önállósulni és felnőni", s bár most úgy érzik, évek múltán mindketten szeretnének tovább tanulni, azt tervezik, addig maradnak Angliában, ameddig lehetséges.