Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2011. október 8., szombat: Közélet A sokféleségben rejlő erőAz oktatási miniszter jobb belátásra tért október 5-i levele szerint, melyben ezúttal nem csupán helyesírási hibák kijavítását kérte a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem szenátusa által nemrég elfogadott chartájában. Nyilván, kormánybeli RMDSZ-es kollégái sugalmazására nyílt rá a szeme ezúttal azokra a súlyos jogi hibákra is, melyeket a felsőoktatási intézmény döntéshozó testülete az alapszabály megszavazásakor elkövetett. Igaz, hetek óta tart a civil tiltakozás, melyet a nyilvánvaló jogsértések kiváltottak, és e felháborodás végül abban kulminált, hogy az EMNT bejelentette: az október 6-i megemlékezésen hangot ad a diszkriminatív egyetemi charta elleni kifogásainak is. Ekkor érkezett a miniszteri levél híre, s miként Tőkés László beszédében megjegyezte, a pillanat nyilván nem véletlenül esett egybe a tüntetéssé alakult megemlékezés időpontjával. Az RMDSZ ugyanis ezzel pillanatnyilag mentesült a vád alól, hogy képtelen elérni a kormányban egy megszavazott törvény alkalmazását. A "kabinetpolitizálással" szembeni elégedetlenségét több rendben kinyilvánító EMNT viszont a maga felhívásának eredményességét látja igazoltnak, mert jogosan véli úgy, e nélkül a miniszteri állásfoglalás nem, vagy nem most született volna meg. Eme érdekes fejleményben a politikai pluralizmus hasznára nézve nem akármilyen tanulság rejlik. De ami itt elsősorban kiemelendő, mégis az, hogy a három magyar szervezet ezúttal együtt emlékezett meg és foglalt állást egyetemügyben is, és tolmácsolta az erdélyi magyarság egészének óhaját a MOGYE-t illetően. Azt persze nem tudni, lesz-e foganatja a miniszteri intésnek, de tény, Funeriu a valódi sérelmeket orvosoltatná: az egyetem multikulturális jellegének érvényesítését, a külön magyar főtanszékek, intézetek megalakulásának biztosítását, azok tagozattá rendeződését kéri, s azt, hogy a klinikai és szakmai gyakorlat ne csak román, hanem magyar nyelven is folyhassék, tételesen rámutatva arra, a román többségű szenátus által elfogadott alapszabálynak mely cikkelye szegi meg az új oktatási törvény előírásait. Az egyetemi szenátus térfelén a labda, de nem kétséges, a magyar pártok egyes ügyek kapcsán összehangolt cselekvése hozhat a továbbiakban is eredményt. E pluribus unum (a sok eggyé lesz) – tartja a jelige, ami kiegészítendő azzal: pártjaink épp különbözőségük révén szolgálhatják népünk érdekét. Szerző: B. Kovács AndrásCikk megjelenítése: 929Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások 2011. október 8., szombat 10:04
Ferencz 2983 hozzászólás Mivel nyilvánvalóan törvénysértés történt, annak büntetőjogi következménye is kell, hogy legyen. Kíváncsi vagyok, hogy kerül-e aki megtegye a feljelentést? Az EMNP bejegyzését állítólag fizikai személyek próbálták megtorpedózni! Az EMNP fog lépéseket tenni meghurcolói ellen?
2011. október 8., szombat 12:07
dinibacsi 4945 hozzászólás Erröl van szó,tehát,beigazolodott,hogy valakik törvényt sértettek,és a szakminisztérium elismeri ezt!Lasz számonkérés,vagy jövöben is megismétlödik a cirkusz,egész addig,amig sikerül nekik?Vagy megint büszkén örülünk,hogy sikerült elérnük a törvény biztositotta jogunkat?
2011. október 9., vasárnap 07:22
leopold 1036 hozzászólás a torveny csak egyesekre ervenyes,szerintem nem lesz belole semmi.
2011. október 9., vasárnap 10:16
balogadam 42 hozzászólás ...."büntetőjogi felelősségre vonás...."!? Hol élnek kigyelmetek! Talán nem kellene elfelejteni, hogy Romániában. Többre mennénk, ha nem hülyítenénk magunkat s egymást.... 2011. október 9., vasárnap 10:27
dinibacsi 4945 hozzászólás Adam,ha nem vetted volna észre,mi itt mind szkepyikusok vagyunk a kérdésben,természetesen nem lesz semmi számonkérés,csak el játszogatunk a gondolattal,hogy mi történne egy normális országban!Azt is elképzelhetönek tartom,hogy közösen dolgozta ki az rmdsz az egészet,hogy bizonyitsa,hogy milyen keményen dolgozik a magyarságért............
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
hillsnail - 09:12 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
hillsnail - 09:10 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||