Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2011. október 10., hétfő: Közélet Makovecz Imre emlékezete Vargyason![]() Szombat délután, amikor Budapesten Makovecz Imre élettelen testét a földbe helyezték, Vargyason a református templomban is rá emlékeztek. Felelevenítették sziklaszilárd jellemét, a nemzeti ügyek iránt való elkötelezettségét és önzetlen emberi mivoltát. A templom udvarán a mesterépítész emlékét őrző kopjafa avatásán kiderült, nem akkor járt először Vargyason, amikor felkérték, hogy a kis református gyülekezet számára készítse el a templom tervrajzát: ötvenöt esztendeje, október elején két barátjával együtt kopogott be az akkori unitárius lelkész, Dimény András otthonába, majd két nap múlva távozásukkor – a vendégkönyvi bejegyzés tanúsága szerint – azt ígérte, vissza fog még ide térni. Székely Miklós székelyszáldobosi lelkész a Makovecz Imrével való találkozásának pillanatait felelevenítve mondotta, a világhírű építész nyolc esztendőn keresztül buzdította, biztatta és támogatta a kis közösséget, ne csüggedjen, Isten háza el fog készülni. A jó szavak mellett cselekedett is az ügy érdekében, a költségek majdnem felét ő gyűjtötte össze, s kész volt szembeszállni azokkal a kiskirályokkal is, akik erdélyi terveinek megvalósításától akarták eltántorítani. "Sok imádság talált meghallgatásra, amikor ide érkezett, majd buzgólkodás, jó munka és Isten gondoskodása mellett megépült a hajlék. Folyamatosan velünk volt, közel érezte magát hozzánk, s szerette, dicsérte a székely ember dolgos kezét, pontos munkáját. Velünk volt az építés során, majd az avatáson is, s együtt énekeltük, hogy Tebenned bíztunk eleitől fogva" – idézte alakját a tiszteletes. A Sütő Gábor faragta, Farkas Domokos és Trinfa Miklós által felállított kopjafa avatásakor Székely Miklós az építész cselekvő szeretetét emelte ki áldásában, majd Dimény András a nemzeti ügyek mellett bátran kiálló emberről szólt. Mint mondotta, modern kori történelmünk egyik szégyenletes napját, 2004. december 5-ét követően Makovecz Imre azon néhány száz ember élére állt, akik a nemzet ébredését szorgalmazva vonultak fel Budapest utcáin, s tiltakoztak a gyászos emlékezetű népszavazás ellen. Szerző: Hecser LászlóCikk megjelenítése: 1361Olvasóink értékelése: 3.67Szavazatok száma: 6Az ön értékelése: Hozzászólások 2011. október 10., hétfő 08:15
vaza 57 hozzászólás Nagy kár, hogy a Sapientia nem indított építész - képzést, ami nálunk az arhitect - nek felel meg.
Nem szabadna mindegy legyen, kik döntik el településeink( városok, faluk ) arculatát. Nem mindegy, hogy a hegyeken túlról hozzák a stílusjegyeket, vagy ismerik a mi hagyományainkat. Elokvens példa Marosvásárhely, ahol a város eddigi főépítészei csak amatőrködtek, tönkretéve lassan minden hagyományt, nem ismerve fel vagy szándékosan nem törődve a hely múltjával. 2011. október 10., hétfő 09:08
Mirke 2733 hozzászólás Nem kell M.vhelyre menni ! Itt van a városközpont és a "Tolvajok dombja " ! Förtelem !!! Különben "műépítészet " a magyar kifejezés! 2011. október 10., hétfő 11:23
dinibacsi 4945 hozzászólás A baj az,hogy minden tanácsnál fizetnek a mi adóinkból egy "urbanistát",akinek az a dolga,hogy a város arculatával foglalkozzon,egyetlen épitkezés,javitásd,modosetás nem történhet-ne- meg nélküle!Csak hát..............
2011. október 10., hétfő 14:37
tunderkert2 36 hozzászólás A masik baj,hogy nincenek torvenyek.Mindenki olyan hazat teveztet amilyent akar,mindent jovahagynak.A lenyeg azon van,hogy minnel tobbet fizessen mindenki aki epit, a tanacsnal.Es sajnos nem a jo izles,hanem a grandomania ervenyesul.Mindenki nagyobbat akar a masiknal.Hogy mennyire illik a kornyezetbe,az senkit nem erdekel.Sajnos.Ahogy a Kis Herceg mondja.Ha azt mondom valakinek,hogy-lattam egy szep hazat,a kert tele van viragokkal,az ablakban piros muskatlik nyilanak,mindenki ertetlenul nez.De ha azt monodm,hogy lattam egy 1 milliard lej erteku hazat,akkor mindenki elismeroen bologat....(valahogy igy...)
2011. október 10., hétfő 19:35
tibisten 600 hozzászólás Nagy ember volt - Isten nyugtassa. És legyenek követői!!!
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
hillsnail - 09:12 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
hillsnail - 09:10 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
