Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2007. november 3., szombat: Világfigyelő Az ukrán sakk (Magasles)Juscsenko ukrán elnök jött, látott, és — mint ,,messziről" jött vendég — mesélt. Băsescu — aki láthatólag nem volt a képben, túlságosan lefoglalják az elnököt bizarr belpolitikai csatározásai — hallgatta, s a több mint ötórás megbeszélésen érintették ugyan ama súlyos problémákat, amelyek a két ország kapcsolatát nehezítik, és lassan ellehetetlenítik, de még a reménye sem villant meg annak, hogy a közeljövőben a legfontosabb kérdésekben a Bisztroje-csatorna és a Kígyók szigetének jogállása ügyében megegyezés születhet. Ami a szigetet illeti, Juscsenko néhány napja arról beszélt, hogy hamarosan egy amerikai cég kezdi meg a kőolaj-kitermelést a vitatott jogállású szigeten, ugyanis Ukrajna a tervezett kitermelésekből fogja biztosítani a közeljövőben kőolajfogyasztása jelentős részét. Ez nyilvánvalóan azt jelenti, hogy Ukrajna nem várja meg a Hágai Nemzetközi Bíróság döntését. Románia ugyanis panaszával Hágához fordult. A sajtóértekezleten az újságírók nyilatkozatát idézve nehéz helyzetbe hozták az ukrán elnököt, aki gátlástalanul magyarázkodott, kijelentve, hogy szavait félreértették (?), ő nem a Kígyók szigetének tartalékairól beszélt, hanem a Kercsi-szorosról, amely szavai szerint az ukrán kontinentális talapzat része. Hogy az ukrán elnök mikor mondott igazat, a jövő dönti el, mindenesetre egy bizonyos: a két ország kapcsolatait rendkívüli módon nehezítő másik probléma, a Bisztroje-csatorna kérdésében félreérthetetlenül jelentette ki: a csatorna Ukrajna szuverén területén van. Pont. A román fél a csatornát okolja a Duna-delta élővilágának példátlan leromlásáért, de az az igazság, ez csak az egyik ok, a másik és a döntő az a több mint másfél évtizede zajló példátlan rablógazdálkodás, amelynek már régen gátat kellene vetni, s ami azt bizonyítja, hogy Románia — cinikusan fogalmazva — önerőből is képes tönkretenni a deltát, amelynek sorsa a politikusokat nem, igazán csak a környezetvédőket érdekli, akiknek a szava nem hallatszik az égig. A Bisztroje-csatorna ellenzésének döntő oka az, hogy megkönnyíti a térségben a hajóforgalmat, s megszünteti Románia kiemelt helyzetét. Született egy megállapodás a környezetvédelmi normák betartásáról, ami — már most borítékolhatjuk — papíron marad. A kisebbségek ügye jellemző módon szóba sem került. Szerző: Bogdán LászlóCikk megjelenítése: 277Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
hillsnail - 09:12 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
hillsnail - 09:10 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||