Könyv a kicsi magyar világról

A fiatal történész (1974, Budapest) kicsi magyar világról írott könyvének olvasásához voltak ilyen-olyan, a sajtóból származó információim. Az Ablonczy család aprajához-nagyjához személyi kapcsolatok is fűznek – Balázst, ikertestvéreit, Bálintot és Borbálát jó szülei, A. Szabó Magda és Ablonczy László az "átkosban" a mi gyerekeinkkel együtt Sepsiszentgyörgyön tartotta keresztvíz alá –, számomra tehát a könyv kézhezvétele ezért egyrészt személyi indíttatású. Másrészt a múlt században rövid időre újra magyar világgá váló Észak-Erdély története mindig is foglalkoztatott, hisz ezt hat-tíz éves gyermekként magam is megéltem, és ennek hatása alatt élek ma is. Családunkban a második bécsi döntés után jött meg a gyerekvállalási kedv, és 1941 után még öt testvérrel gyarapodott a família. Másképp, ha minden megy tovább a régi – a román – kerékvágásban, több mint valószínű, egyke maradok.
Harmadrészt, mindig is vonzott ez az ismeretlen-ismerős kicsi magyar világ, amelynek történetét az egyik fél (a román) minden időkben eszeveszetten gyűlölte és meghamisította, a másik fél (a magyar) a háború után pedig vagy elhallgatta, vagy a hivatalos történetírás elmaszatolta, sőt, a kollektív bűnösség vádja alá vonta, ellenségeivel egy kórusban és azonos hangnemben fasiszta bérencnek titulálta a magyarságot. Csak a lakossági emlékezet, a szájhagyomány őrizte meg Észak-Erdély visszatérésének és az ezt követő négy esztendőnek szívfacsaró emlékét.
A kötet itthoni újraolvasása után magamban latolgattam, hogy a szerzőhöz, témához kötődő személyes vonzalmam hívja-e elő a könyvet méltató szavaimat, vagy a mű valós értékei?
Próbálok elfogulatlan lenni, és belejátszom magamat abba a szerepbe, mintha nem ismerném sem a szerzőt, sem a témát. A kötet olvasmányos és izgalmas, a jó tollú történész képes úgy előadni mondandóját, több szempont érvényesítésével is úgy átvilágítani a kicsi magyar világ időszakát, olyan mély merítésű tájékozottsággal eligazítani a korban járatlan embert, hogy ennek varázsa elragadja az olvasót.
Az én esetemben e mellé társul, ezt erősíti az, hogy az Ablonczy-könyv szinte minden lapja személyes élményeimet hívja elő. Egy, a valóságban letűnt, de bennünk elevenen élő világot teremt újra, a könyv mintegy támaszték, támfal ahhoz, hogy saját emlékeink szakadó falként ne suvadjanak alá, és ne omoljanak össze, ne temessenek maguk alá.
Az pedig külön figyelemre méltó, hogy ezt a világot, ennek következményeit egy olyan fiatalember eleveníti elénk, aki az észak-erdélyi kicsi magyar világ fizikai felszámolása után harminc évvel született. Képes arra, hogy az ez alatt az idő alatt történteket egy megélt világként, saját élményeiként tárja elénk, s a fegyelmezett kutató és elemző szellemi műhelyében formálja eligazítóvá. Ablonczy Balázs kötete bizonyság arra, hogy a politikai adminisztráció szerint Erdély 22 év után visszatért része a hatalomváltás után is nemcsak bennünk, az egykori szemtanúkban él tovább, hanem a minket követő generációkban is, és virtuálisan azokban is, akik csak szüleik, családi vagy közösségi kapcsolataik révén kötődnek a korhoz, tájhoz és ennek népéhez.
A visszatért Erdély azért is érdekes olvasmány – bár erről egy szó sem esik lapjain –, mert annak is a rajza, hogy a szülők Erdély-kötődése, Erdély-szeretete miként gyűrűzik tovább a családban, áramlik szét környezetükben, és sugárzik szét a nemzettest egészében.
Balázs édesapja, Ablonczy László ifjú korában előbb hátizsákos turistaként ismerkedett Erdéllyel. Majd a Film Színház Muzsika szerkesztőjeként, társaival együtt céltudatosan járták Erdélyt, tulajdonképpen ez a népi diplomácia helyettesítette azt, amit a magyar országvezetésnek kellett volna cselekednie. Rendezni a határokon kívül rekedt nemzetrészekkel a kapcsolattartást, vállalni a kisebbségben élők szellemi tartásának erősítését.
Ablonczy László és A. Szabó Magda nem véletlenül és nem valamiféle divatnak hódolva keresztelték gyerekeiket, Balázst, Borbálát és Bálintot a mi gyerekeinkkel együtt Incze Sándor sepsi-szemerjai tiszteletes úrnál, nem valamiféle kalandvágy, hanem a magyarság iránti elkötelezettség irányította felénk őket. Akkor is, azután is, amikor feketelistára kerültek, és már fizikailag nem léphették át a magyar–román határt.
Ablonczy Balázs A visszatért Erdély című kötetében az utóbbi fél évszázad szemérmes történetírásával szakítva a kicsi magyar világról olyan freskót alkot, amelynek képsorai megjelenítik azt is, ami erről a feledhetetlen időszakról bennünk él, tudatosítja azt, hogy e nélkül a négy év nélkül mi, erdélyiek nem lehetnénk azok, amik vagyunk. A könyv lapjain nyomon követhetjük, hogy a háborús kataklizmák, az impériumváltozások után bekövetkezett nagyarányú népmozgások révén miként válik Székelyföld az erdélyi magyarság belső anyaországává. Megismerkedhetünk az anyaország mondhatni erőn felüli anyagi áldozathozatalával – a háborús viszonyok ellenére – a visszatért Erdély gazdasági és társadalmi felemelkedéséért. A korra vonatkoztatva nem használja a manapság divatos nemzetpolitika kifejezést, hanem a nemzetépítés és a magyar etnikai tér kialakítása fogalmakkal operál.
A könyv a visszatért Erdélyt a korabeli magyar diplomácia egyértelmű sikereként, a Kárpát-medence magyarságának legátfogóbb közösségi sikereként jeleníti meg, amely páratlan mértékű országépítő energiákat szabadított fel. De nem kerüli meg a kényesebb kérdéseket sem, objektíven mutatja be azokat a konfliktushelyzeteket, atrocitásokat, amelyekre sajnálatos módon, román és magyar részről egyaránt sor került. Ezeket a kölcsönös, nemegyszer leszámolásos, tömeggyilkosságokba torkolló eseményeket a maguk arányaiban mutatja be, miközben sikerül elkerülnie mindenféle túlzást, egyoldalúságot, a kérdések délibábos és romantikus megközelítését.
Erdélyhez és ennek népéhez a nem erdélyi szerző nagy empátiával és tisztelettel kötődik. A több kötetes fiatal kutató 2011-től a Párizsi Magyar Intézet igazgatója, a doktori fokozatot az ELTE bölcsészkarán nyerte el, tanult és kutatott Párizsban, Londonban, Berlinben, az Egyesült Álla­mokban a bloomingtoni Indiana University vendégtanára is volt. Szakterülete a két világháború közötti Magyarország története. Teleki Pálról kiadott kötete a 2005-ös év egyik legnagyobb sikerkönyve volt.
A visszatért Erdély ugyanerre a fogadtatásra számíthat. Különösen a visszatért Erdélyben. Ezért könyvkereskedéseink szíves figyelmébe ajánljuk hazai forgalmazása végett.