Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2011. október 15., szombat: Magazin Ha megfogja az ördögöt, a ládába zárja (Majláth Attila próbálkozik a Megasztáron)![]() Majláth Attila (jobbról) és egyik támogatója, Rendi Ferenc Csak Majláth Attila, ennyi s nem több, mondja magáról, noha énekesként jó néhányszor fellépett már a háromszéki falunapokon Három árva című önálló népzenei műsorával. Neve sokak előtt ismerős, miként az is, hogy maga is árvaként igyekszik boldogulni, huszonnégy esztendősen számos megpróbáltatást tudva maga mögött. Vágya, hogy valamikor zenéből élhessen meg, de egyelőre munkát keres. Állandó próbálkozóként jelentkezett a nyáron a hatodik Megasztár első előválogatására, ahonnan továbbjutott, és bízik a folytatásban. Megtapasztaltam a nincstelenséget, a korgó gyomrot – vallja tömören –, a sorozatos megpróbáltatások miatt "eltorzult bennem a világ". De mindezek ellenére tartja magában a lelket, tervez, remél, s emellett figyel külsejére, megjelenésére. Meséli, babaként került gyermekotthonba, szüleit nem ismeri, tizenegy osztályt végzett, s nagy hiányossága, hogy nincs érettségi diplomája. Járt rendezvényszervezői tanfolyamra, s mintegy tizenöt helyen kilincselt munkahelyért, de roma származása miatt többször elutasították. Dolgozott két hétig egy szentgyörgyi televíziónál szervezőként, ott "megtalálta a helyét", de aztán befuccsolt a tévé, eddig ez a leghosszabb ideig tartó itteni munkahelye. Próbálkozott Magyarországon is: Sárváron foglalkoztatták televíziókat összeszerelő üzemben, most Dunavarsányba készül, telefonkészülékeket gyártó üzembe. Itthon, mint mondja, napszámosként keresett némi pénzt, ezenkívül alkalomadtán jótékonysági rendezvényeket is szervezett. De – szerencséjére – támogatók is állnak mellette, ám ha rá van kényszerülve, eladja holmiját, személyes dolgait, például télikabátját, s olcsóbbat keres helyette. Azt teszi áruvá, vagy zálogosítja, amije éppen van. Amúgy jó zenei képességekkel megáldott fiatalember, úgy érzi, az elmúlt években még fejlődött is, csak ez egyelőre nem elégséges a boldoguláshoz. De szeretné, ha a zene, pontosabban az "etno-pop népzene" lehetne a kenyere, s vágya, hogy ki tudjon bontakozni, valamikor élhessen ebből az egész embert s melléje hátteret is kívánó szakmából. Eddigi repertoárja egy kilencdalos, "stúdiómunkálatokon" is átesett, népzenéből álló, ötvenperces Három árva című önálló műsor – akár album is lehetne belőle, erre viszont nincs pénz –, ezt mutatja be koncertjein. Oda megy, ahová hívják, s fellépéséért még valamicskét fizetnek is. Idén szerencsét próbált a hatodik Megasztár előválogatásán, állítja, továbbjutott a közel tízezer jelentkezőből, egyike a versenyben maradt százötven jelentkezőnek. Csak a műsor tolódott ki tavaszra, de reméli, akkor majd újabb budapesti megmérettetésre hívják. Két dallal ment a megasztáros bemutatkozóra, úgy látta, a véleményt formáló zenetanárok elégedettek voltak teljesítményével. "Örültek, nagyon tetszettem nekik, csak annyit mondtak, várnak vissza", s mutatja a 30 117-es sorszámot, azzal szerepelt. Egy erdélyi népdalt énekelt, a Ha megfogom az ördögöt, ládába zárom címűt, de tarsolyában volt még egy angol nyelvű sláger is. Kissé kemény fába vágta volna fejszéjét, ugyanis a Queen együttes közismert dalát, az I Want to Break Free címűt is kérhették volna, de azt nem kellett előadnia, a vizsgáztatókat, szerencsére, inkább az erdélyi magyar népzene érdekelte. A megasztáros erőpróbán való részvételt sepsiszentgyörgyi támogatóknak köszönheti: a Dália virágkertészet tulajdonosa, Rendi Ferenc és két gyermeke százezer forinttal, Józsa Csaba, az Electrica igazgatója pedig száz euróval segítette. Most "egy pici megélhetőséget" tekint elsődlegesnek, szeretne bár néhány hónapot Dunavarsányban dolgozni, igaz, lehetőség szerint ott maradna, amíg csak teheti, akár évekig is. Nem vágyik el innen, csupán egy kis létbiztonságra lenne szüksége. Népszámláláskor szerette volna magát magyarnak vallani, de egy friss incidens eltántorította ettől. Buszjegyet akart volna vásárolni egy magyarországi járatra, de a kézdivásárhelyi cégtulajdonos elutasította, mondván, romákat nem szállít. Húsz lejjel drágábban aztán egy szentgyörgyi járatra vett jegyet. Majláth Attila az élettől sem vár nagy dolgokat, igaz, pillanatnyi helyzetét tekintve számára ezek is a megvalósíthatóság határvonalán lebegnek: "egyetlen vágyam van, legyen stabil munkahelyem, legyen egy kis lakás, ahol letehetem a fejem, s legyen nyugodt életem". Hite s érzése szerint e cél érdekében belead mindent: "a saját magam erejéből próbálok mindent megtenni, hogy ez a vágyam teljesüljön, de ez korántsem elég, hogyha lenne szülői támogatás a hátam mögött, akkor esetleg még elérhető lenne ez az álom"... Szerző: Mózes LászlóCikk megjelenítése: 1180Olvasóink értékelése: 4.09Szavazatok száma: 11Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
hillsnail - 09:12 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
hillsnail - 09:10 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
