Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2011. október 15., szombat: Közélet Aggodalmak és magyarázatok (Vita a feddhetetlenségi ügynökségről)Ismét borzolja a kedélyeket az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) működését szabályozó törvény módosítása. A jogszabályt az alkotmánybíróság két ízben is elmarasztalta, megváltoztatására Tudor Ciuhodaru SZDP-s képviselő nyújtott be tervezetet szeptember végén, ezt egészítette ki több módosító javaslattal Márton Árpád RMDSZ-es képviselő. A képviselőház jogi bizottsága elfogadta a kezdeményezést, de a Nemzeti Liberális Párt már bejelentette, hogy nem szavazza meg. Igen hevesen tiltakozik ellene Monica Macovei DLP-s EP-képviselő és maga az érintett intézmény vezetője is, tegnap pedig az EMNP is a törvénymódosítás ellen foglalt állást. A "túlbuzgó" Márton Árpád képviselő megfékezését kéri az RMDSZ-től az EMNP tegnap kiadott nyilatkozatában, mert mérhetetlenül cinikusnak tartja az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség működését ellehetetlenítő törvénymódosításokat. Azért is, mert a közalkalmazottak, nyugdíjasok tömegét érintő brutális megszorításokat életbe léptető párttól származnak, no meg azért is, mert az Európai Unió irányába igen kellemetlen üzenetet hordoz, hiszen Románia és Bulgária schengeni csatlakozását a mérhetetlen korrupció miatt ellenzik. A Toró T. Tibor megbízott elnök által aláírt közlemény emlékeztet arra, hogy az átvilágító testület (CNSAS) érdemi tevékenységét is sikerült megfojtani, politikusi felelősségvállalás nélkül pedig nincs demokrácia és nincs jogállam. Az EMNP szükségesnek tartja a közélet megtisztulását, és elutasítja az erre hivatott állami intézmények elerőtlenítésére irányuló kísérleteket, az adókból fizetett tisztségviselők vagyonának titkosítását. A dokumentum szerint "sem Márton Árpád, sem más honatya nem lehet érdekelt abban, hogy Románia továbbra is egy »következmények nélküli országként« az Európai Unió peremvidékének számítson". Minden párt ellenséges. Félnek a vagyonvizsgálattól, és saját érdekeiket védik a feddhetetlenségi ügynökség működését módosítani kívánó politikusok – jelentette ki Cătălin Macovei, az intézmény elnöke, aki szerint az RMDSZ-es módosítások lényegétől fosztják meg az intézményt, még könyvtár szerepe sem marad. "Nem meglepőek az ilyen támadások, a költségvetésünk csökkentése, az ismételt óvások, törvénymódosítások, még a velünk szemben használt nyelvezet sem jelent újat" – nyilatkozta. Macovei úgy véli, egyes képviselők személyes érdekeikhez igazítják a törvényeket, sokan vizsgálat alatt állnak, és "valószínűleg ez védekezésük abszurd módja". "Mégis szeretném a pohár teli felét nézni: ezek a személyek félnek az ANI-tól, és ez azt jelenti, lám, működik" – tette hozzá. Kiállt amellett, hogy az ANI-nak jelenlegi formájában kell folytatnia tevékenységét, mert a működését szabályozó törvény, "hiányosságai ellenére elég jó". Az ANI elnöke szerint, ha a tervezet átmegy, az ügynökség létjogosultsága megszűnik, és "jobb, ha felszámolják, mint hogy fölöslegesen költse a költségvetési pénzeket kirakathatáskörökre". Márton Árpád képviselő mondvacsinált ügynek tartja a módosítások körüli vitát. Lapunk érdeklődésére röviden el is magyarázta a vitatott javaslatok lényegét. Az egyik törölné a vagyonnyilatkozatok közlését az interneten – Márton Árpád szerint ugyanis ez sérti az egyetemes emberi jogok 12. pontját, a romániai adatvédelmi törvényt és az alkotmányt is. Több mint egymillió emberről van szó, akik jelenleg kötelesek nyilvánosságra hozni anyagi helyzetüket. A módosítás amúgy nem korlátozná az ügynökség jogát ahhoz, hogy ezeket a nyilatkozatokat megvizsgálja. Az ellenben szintén elfogadhatatlan, és ugyancsak ütközik az emberi jogokkal és az alkotmánnyal, hogy ez az intézmény olyan hatáskörökkel rendelkezzen, mint az igazságszolgáltató hatóságok – a kommunista rendszerből átvett gyakorlat, hogy nyomozhat és ítélkezhet az igazságszolgáltatáson kívül álló szerv. Erre való az ügyészség, bíróság, pénzügyőrség, az összeférhetetlenséget vizsgáló testületek – amelyeket amúgy is értesíteni kell, ha valami gyanúsat talált a feddhetetlenségi hivatal, és amelyek amúgy is kénytelenek elölről kezdeni az egész kivizsgálást, azaz sok elvesztegetett időt és pénzt lehetne megtakarítani, ha ezt a kettősséget kiiktatnák. Az is a kommunista időkből maradt, hogy mindenki eleve gyanús, aki tisztségben van (és emiatt köteles vagyonnyilatkozatot leadni) – holott a mai alkotmány kimondja az ártatlanság vélelmét, és nem kell mindenkinek bebizonyítania a sajátját, demokratikus jogállamban az esetleges bűnösséget bizonyítják, de azt is csak a nyomozó hatóságok. Márton Árpád szerint a választásokon induló jelöltektől is fölösleges vagyonnyilatkozatot követelni: a törvény a tisztségben levőkre vonatkozik, a jelöltek csak jelöltek. A többi pedig bürokrácia: a tisztségviselő a jelenlegi szabályozás szerint leadja a kért nyilatkozatokat májusban, aztán ha indul a júniusi választásokon, akkor még egyszer, és 45 nap múlva harmadszor is. Ezeket ennyi idő alatt nem is tudják átnézni – több tízezer emberről van szó –, de nem is érthető, miért kérik, hiszen nem viszonyítják semmihez. Aki tisztségben van, annak a nyilatkozatait úgyis évente átvizsgálják, ez a joga megmarad az ügynökségnek akkor is, ha a módosító javaslatokat elfogadja a parlament. Szerző: Demeter J. IldikóCikk megjelenítése: 965Olvasóink értékelése: 2.8Szavazatok száma: 5Az ön értékelése: Hozzászólások 2011. október 15., szombat 06:45
endebende 84 hozzászólás szerintem,csak azon kepviselok erdekeltek a vagyon titkositasban,akik nem becsuletes es igazsagos uton szereztek a vagyonukat.A vagyonbevallas minden civilizalt allamban,bevalt gyakorlat,nyilvanos es kotelezo.A szavazo polgar,miert ne tudhatna,hogy az o kepviseloje,mikent dolgozik,vagy eppen gyarapitja a vagyonat,abbol a penzbol amit mi adofizetok adunk ossze.Az atlathatosag is a demokracia ertekei koze tartozik,nem??
2011. október 15., szombat 09:48
dinibacsi 4945 hozzászólás Szegény mártonka,de hülye!édes gyermekem,te,és társaid a mi szavazataink által jutottatok anna a helyzetbe,hogy szabadrablásbol éldegéljetek!Mi nem demokratikus abban,hogy én,aki oda küldtelek,ne láthassam,te miböl élsz akkor,amikor megszavazod a 7oo lejes nyugdijam megadoztatását?pofátlanság,a rmdsz megint tett egy pontot az i re,megmutatta,hogy ott a helye a balkánon!Amugy ez az egész olyan,mint szüzességvizsgálat a kuplerájban+!
2011. október 15., szombat 10:58
janoska44 740 hozzászólás Mi mar oda jutottunk hogy politikusaink egytol egyig,megbizhatatlanok,hiteluket vesztettek,de eloszor az ANI tagjait kellene part hova tartozastol mentesitteni,es minden egyes kepviselot,szenatort,kormanytagot,kivetel nelkul szamon kerni mibol gazdagodtak szegyentelenul meg,hadd feleljen mindenki tetteirol.
2011. október 15., szombat 11:07
vitriol 432 hozzászólás dini -Te is Márton Árpádra szavaztál? Vagy a "mi szavazataink" az valójában a "ti" vagy az "ők" szavazataik? "Odaküldtelek"-így utólag elmondhatni. Csalódtál benne? Olyanra szavaztál akit nem ismertél eddig? Megint tettél egy pontot az i-re! Nem voltál rég kuplerájba?
2011. október 15., szombat 11:47
ladoga2009 571 hozzászólás Így igaz vitriol, mindenki tudja kire szavazott, vagy távolmaradt, még akkor is ha úgymond szavazata elveszhetett.
De ugyanezen a logika kapcsán, felkérjük a drága udemeraj választott és kinevezett képviselőit, beszéljenek a tagságuk, választóik nevében. Ne a romaniai összmagyarság nevében! 2011. október 15., szombat 12:03
dinibacsi 4945 hozzászólás Hát,vitriol,nem okosodtál semmit,de nem is vártam.,az okosabbak nem mennek el megalázo bértollnoknak!én a mi alatt a vállaszto polgárt értettem,függetlenül attol,kire szavazott!Az állampolgárt,akinek adojábol fizetik a képviselöket,szavazott vagy nem!és nem kellene személyeskedni,de ha nagyon érdekel,tényleg rég nem voltam kuplerájban.,de ellentétben veled,én voltam ott is!De oda két dolog kell,az elsö ,a pénz.és igyekezz,mert bukásra áll neked ez a jövedelmi forma,mivel pártod nagyon kifele laviroz a hatalombol!Amásikot hadd ne irjan le,de aki rmdsz bérenc,annak az sem lehet valami kemény!
2011. október 15., szombat 14:28
nonsens1 560 hozzászólás Az Alkotmány kimondja az ártatlanság védelmét,mondják ezek a kötélre való lótolvajok.Ti sok köcsög,az ártatlanság védelmét és nem a gazemberség,a lopott,összeharácsolt,a szegényemberek hátán szerzett vagyonotok védelmét.
2011. október 15., szombat 19:30
Ferencz 2983 hozzászólás Miért bántjátok Árpikát? Hát nem látjátok, hogy mi is történt valójában? Egyszerűen belátta, hogy semmi keresnivalónk a schengeni övezetben, s amilyen lelkiismeretes, csupán "rábiztosított" a helyzetre. Ja, az emberi jogok védelme! Ezt sem értitek? A hal a mondás szerint a fejétől büdösödik, tehát logikus, hogy először a fejet kell védeni. Így lesz aztán minden édeni!
2011. október 15., szombat 19:39
quercusos 170 hozzászólás Nem nonszensz az ártatlanság védelme sem, de helyesen az "ártatlanság vélelme", ami egészen mást jelent. másvalakinek kell biztosítani az ártatlanság vélelmét és másvalakinek a védelmét...
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
hillsnail - 09:12 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
hillsnail - 09:10 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||