Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2011. október 19., szerda: Közélet Felmentéssel a mozgás ellenEgyre inkább elterjedő jelenség, hogy a szülők egészséges gyermeküket felmentik a torna alól, hogy a testnevelési órán kapott jegyek ne rontsák az általánost, és akkor is így járnak el, amikor a gyermek számára éppen a mozgás lenne az egyik gyógymód – állítja dr. Lucia Şereş, a háromszéki családorvosok egyesületének elnöke. Minden tanévkezdéskor tömegesen rohamozzák meg a diákok a családorvosi rendelőket igazolásért, amit testnevelési órán kell bemutatniuk. Idén sem volt másképp, tíz nap alatt kellett a tanulóknak beszerezniük az igazolást, egyébként hiányzónak írták be őket. Ilyenkor a rendelők zsúfoltak, az orvosok idegesek, a szülők egy része pedig kitartóan visszatér akár többször is az orvoshoz, hogy mindenáron elérje, mentsék fel gyermekét a mozgás alól. Dr. Lucia Şereş lapunknak elmondta, a tanév eleji igazoláshajsza nagyon megnehezíti munkájukat, "stresszes hangulatot teremt a rendelőkben, a diákok sietnek, mondván, hogy csak igazolásért jöttek, pedig meg is kell vizsgálni őket". A gyermekek egyre többet ülnek a számítógép és a tévé előtt, gyakori a hátgerincprobléma, ami gyógytornát igényel, külön foglalkozni kellene ezekkel az esetekkel, nemhogy eltiltatni a mozgástól – véli a szakember, aki szerint vidékünkön az ifjúság nem sportol eleget, valósággal eltávolítják őket a mozgástól, és mert a családorvosoknak az a tapasztalatuk, hogy a jelenség egyre nagyobb méreteket ölt, ezért kívánják felhívni a figyelmet a mozgásszegény életmód károsságára. Szerző: Fekete RékaCikk megjelenítése: 821Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások 2011. október 19., szerda 08:17
hatgerinc 13 hozzászólás talan a testnevelesi ora nem katonasag modra es jegyre kellene menjen hanem egyszeruen azt az orat mozgassal, zenevel, tornaval kellene eltolteni es szigoruan ki kellene zarni a versengestes csufondaroskodast. igy talan szivesen mennenek erre az orara es mozgast is vegeznenek. talan kondi gepekre is gondolhatnanak....
2011. október 19., szerda 08:38
master 211 hozzászólás Az ilyen (bunko) szulok majd kesobb isszak meg a levet, amikor a mozgaskultura hianyaban szenvedo gyermek kezd apatikus, beteges felnotte valni.
2011. október 19., szerda 08:50
lacafaca74 2661 hozzászólás Az éremnek valóban 2 oldala van, ahogy arra rátapintott hátgerinc és master is. Emlékeszem hogy minket is sokat futtattak torna órán, pedig sokunknak lett volna kedve egyébre is. Futás, foci, kosár labda ez volt a sláger, pedig sokan még egy egyszerű bukfencet sem tudtak megcsinálni. Persze itt ütött vissza az is hogy a tanító néni matek órát tartott torna helyett mert hogy az fontosabb. Valóban a torna óra sokszínűbb kellene legyen (úszás, kondi terem stb.) hogy mindenki megtalálja benne a számára vonzót, persze tanár hiányában ez nagyon nehéz.
2011. október 19., szerda 09:05
hillsnail 319 hozzászólás ne az elkopott sportcipőnkre fogjuk , ha nincs kedvünk szaladni :)
Ugyan már, ha nincs szándék, akkor lehet ott a világ legjobban felszerelt tornaterme is.Kényelmesebb a billentyűzet előtt ücsörögni stb. Kevés ember izzasztja meg megát önszántából. 2011. október 19., szerda 09:58
keszmorah 144 hozzászólás Hibásak a szülők is hogy egyáltalán elmennek igazolást kérni ,akkor is ha tudják,gyereküknek semmi baja.A családorvos milyen alapon ad igazolást egy ép,egészséges embernek ? Ezért őt nem lehet felelősségre vonni ?
2011. október 19., szerda 10:13
dinibacsi 4945 hozzászólás Egyedül a szülö a hibás!Majd 14 éves 1oo kgs gyerekével szaladgál,hogy asztmás,meg fullad,meg nem tud felmenni a harmadikra mert elromlott a lift!A mozgás senkinek sem ártott még meg eddig,söt!az osztályzással kapcsolatban,lehet,ésszerübben kellene megoldani ,de nem hiszem,hogy ez lenne a fobtosabb,mint az egészség!és ha jol emlékszem,minimális külömbség volt az élsportolo,és a könyvmoly jegyei között testnevelésböl anno,és nem hiszem,hogy ez változott volna,a lényeg a mozgás!
2011. október 19., szerda 11:20
eper 26 hozzászólás Sajnos a mozgásszegény életmód egyre inkább kezd nálunk is teret hódítani.Nem kell senki élsportolóvá váljon csak szimplán naponta 3o-4o perc mozgás elég lenne, hogy testünk érezzen, hogy karbantartjuk.
Személy szerint tapasztaltam milyen élsportolónak lenni, 11 éves koromtól sportoltam 22 éves koromig. Műtöttek 2-szer a térdemmel, most sem tökéletes, de a mai napig kidolgozott edzésprogramom van, úgy, hogy munkába járok, családom van,számos munkahelyen kivüli projektben részt veszek, s megállom a helyem, mindezt a sportnak köszönhetően. Lehet olcsó kifogásokat keresni, nincs időm, gyerekem van, nekem is. A terhesség utolsó hónapjáig lehet tornázni mert a babának semmi baja nem lesz.Sőt elmondhatom, hogy az utóbbi években még a kisebb megfázások is elkerültek.Akarat és kitartás kérdése minden. Egy kis mozgással, megfelelő étrenddel, nem kell csodákat művelni ahhoz, hogy egészségesek legyünk. Jó tornázást mindenkinek. 2011. október 19., szerda 12:20
CSEL 38 hozzászólás Támad a szubkultúra! A svédek is mind veszik ki a gyerekeiket, sôt heti fél óra testnevelésük van az órarendben. :))
2011. október 19., szerda 13:30
tibisten 600 hozzászólás Pedig a tesióra ugyanolyan fontos (lenne), mint a fizika, a matek, a történelem és a magyar! Jó tantervvel, jó tanárral, törekvő diákkal, szülői ösztönzéssel, megfelelő infrastruktúrával és sportszerető társadalommal...
2011. október 19., szerda 21:24
Kenesei 746 hozzászólás Minek tornaóra, mikor szemtornát is lehet gyakorolni egy számitógép előtt ? Sakk, gombfoci, 3d-s számitógépes játék ?
2011. október 19., szerda 21:34
dinibacsi 4945 hozzászólás meg ludtalp meg asztma,meg ilyesmi!
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
hillsnail - 09:12 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
hillsnail - 09:10 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||