Sepsiszentgyörgy, 2012. május 27., vasárnap 11:40
Köszöntjük Hella nevű olvasóinkat!
Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz
felhasználó jelszó
Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk:
Legtöbb hozzászólás:
2011. október 20., csütörtök: Világfigyelő

Röviden

MSZP: csak magyarországiak válasszanak
Egyfordulós listás választási rendszerre tesz javaslatot az MSZP, az ellenzéki párt elképzelése szerint a parlamenti választásokon a magyarországi állandó lakóhellyel rendelkező állampolgárok voksolhatnának.
Molnár Zsolt országgyűlési képviselő elmondta: a parlament választójogi albizottságának benyújtott koncepciójuk arányos és átlátható választási szisztémát hozna létre. Az MSZP-s politikus hangsúlyozta azt is, hogy pártja azoknak biztosítana választójogot, akiket a voksolás következményei közvetlenül érintenek, vagyis a részvételt állandó magyarországi lakóhelyhez kötnék. Mindazonáltal az MSZP olyan országgyűlési testület létrehozását kezdeményezi, amely a határon túli magyarok közösségeinek biztosítana felszólalási lehetőséget, az itt élő nemzeti kisebbségek pedig szószólókat delegálhatnának a parlamentbe.

A britek nekimentek a "nomádoknak"
Brit rohamrendőrök tegnap reggel megkezdték a Londontól mintegy negyven kilométerre lévő ír "nomád" tábor felszámolását. A hatóságok fellépése heves összecsapásba torkollott: az illegálisnak nyilvánított tábor, a Dale Farm több mint kétszáz lakója szembeszállt a rendőrökkel, kőzáport és gyújtórakétákat zúdítva rájuk. A bírósági végrehajtók kíséretében érkező rendőrök gumibotjaikat használva és elektromos sokkolókat bevetve hatoltak be a tábor területére, miközben több lakókocsi lángba borult. Az ír vándorlók a romákhoz hasonló kisebbséget képviselnek, etnikailag azonban eltérnek tőlük. Alapvetően nomád életmódot folytatnak, de mostanában gyakran több évre megvetik a lábukat egy helyen. A tegnapi felszámolási akciót éveken át tartó jogi csatározás előzte meg. A táborlakóknak a hatóságok felajánlották, hogy szociális lakásokban helyezik el őket, de a farmlakók ragaszkodnak nomád életmódjukhoz.

Egy hónapos tüntetési tilalom Rómában
A közbiztonsági jogszabályok szigorítását szorgalmazta az olasz belügyminiszter, Roberto Maroni a Felhá­borodottak mozgalmának római tüntetése után, melyen többórás utcai harc folyt a tüntetők szélsőséges csoportjai és a rendőrség között. Ötmillió eurós kár keletkezett, több mint százan sebesültek meg, az erőszakot kirobbantó anarchista-forradalmi csoportok tagjai közül eddig tizenhármat tartóztattak le. Mivel a belügyminiszter szerint a hatályos jogszabályok nem elegendőek, szigorítást sürgetett a hetvenes évekbeli, terrorizmus elleni törvények felélesztésével: bevezetné az előzetes letartóztatást az erőszakkal gyanúsítható személyeknek a tüntetésektől való távol tartására, a tüntetés szervezői pedig vállaljanak vagyoni felelősséget az okozott károkért. Maroni javaslatáról a parlament dönt, de szakszervezetek és diákmozgalmak máris a demokrácia korlátozásáról beszélnek. Róma főpolgármestere közben egy hónapra betiltotta a tüntetéseket az olasz fővárosban.
Hozzászólások
2011. október 20., csütörtök 09:11
PityiPal
1632 hozzászólás
Kivételesen egyetértek az MSZP-vel.Milyen jogon szólhatunk bele mi abba, hogy kit választ magának a magyarországi lakos?Nem mi kellene eldöntsük, hogy milyen politikai alakulatokat szeretnének vezetőjüknek.Nem élünk ott, csak nagyon vázlatosan ismerjük a belhelyzetet, nem minket fognak érinteni a törvények, rendelkezések.
Szerintem, csak diktatorikus helyzeteket szülne, ha a külhoni magyar belekontárkodna a választási eredményekbe.

2011. október 20., csütörtök 09:23
lacafaca74
2661 hozzászólás
Csak részben van igazad PityiPal, mivel számtalan olyan törvény születik, születhet ami közvetve vagy közvetlenül minket is érint. Mivel nem csak adófizető polgárok szavazhatnak, nekünk miért ne lenne jogunk? Állampolgárság esetén nincs másodosztály. Aki akar szavazni annak meg kell adni a lehetőséget. Aki nem kíván élni vele az a saját problémája, nem kötelező.

2011. október 20., csütörtök 18:58
Ferencz
2983 hozzászólás
"...akiket a voksolás következményei közvetlenül érintenek,..." Méghogy minket nem érintenek? 2004-ben sem érintett az MSzP-SzDSz gyűlöletet szító és fröcskölő, elutasításra hívó kampánya? Még a végén azt fogják bizonygatni, hogy AKKOR és ŐK tették az igazi jót velünk, nem 2011-ben a Fidesz-KDNP koalíció, amely úgy-e megteremtette annak intézményes lehetőségét, hogy még egy állampolgársággal "súlyosbítsuk gondjainkat"! Vastagbőrű- pofájú, levitézlett, eltűnésre ítélt vörös banda! Tévedés ne essék, nem a szociáldemokrácia ellen hőbörgök, hanem azt, a volt és mai komcsik által kisajátított, alapvető emberi értékeitől megfosztott, a kommunista eszmék csomagolására használó bandák ellen, legyenek azok OTTANIAK, vagy ITTENIEK, semmi különbség köztük!

2011. október 20., csütörtök 19:53
dinibacsi
4945 hozzászólás
Na álljunk meg egy szóra!Vagy állampolgár vagyok,vagy nem!Itt nincs kettös mérce!Hogy a tápioszecsöi polgármesterhez semmi közöm,az biztos,azt vállassza meg az odavalosi!De nem mindegy egyikünknek sem,hogy ki vezeti az anyaországot!Merem állitani,hogy sokkal jobban tisztában vagyok az ottani helyzettel,mint az átlagos ottani lakos!milyen beszéd az,hogy nem ott fizetek adot!Tán az ottani cigányok fizetnek adot?Nem hiszem,ugyanakkor a külföldön dolgozok sem adoznak odahaza!ez a posztkomcsik diverzioja,ök már többször bizonyitották szeretetüket,tudják,hogy tölünk nem sok jot remélhetnek,félnek az eltünéstöl!vagy teljes jogu állampolgárok leszünk,vagy ugy adom vissza ahogy kaptam az egész magyar állampolgárságot,ez elvi kérdés!

2011. október 20., csütörtök 20:47
Mirke
2733 hozzászólás
Pityi ! Pillanatnyilag itt vagyok az anyaország "kebelén " ,sok -sok ember még "vázlatosan " sem ismeri a reális dolgokat.Nem is érdekli,úgy hogy bátran állítom M.O. csak nyer azzal ha "belekontárkodunk "a dolgaiba .

2011. október 20., csütörtök 21:31
girtlergyula
601 hozzászólás
Bar meg ernem azt , hogy Erdely orszagnak , valasszunk vezetoket , rogton nem erdekelne , van vagy nincs valasztasi jogom Magyarorszagon . Be jol ereznem magam fuggetlen Erdelyben .

Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:


Miért regisztráljon? Regisztrált felhasználóként:
  • Hozzászólását csatolhatja írásainkhoz
  • Feliratkozhat a hírevélre
  • Saját profil-oldala lesz a Háromszék weboldalán


A regisztráció ingyenes !!!

Regisztráljon most
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el.
A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Háromszék nyomtatott+online
HónapEURRONUSDHUF
1 4,76 ~20,00 ~5,9 ~1438
3 14,28 ~60,00 ~17,7 ~4316
6 28,56 ~120,00 ~35,5 ~8632
12 57,12 ~240,00 ~70,8 ~17264
Háromszék online
HónapEURRONUSDHUF
1 3,80 ~15.99 ~4,73 ~1150
310,83 ~45,57 ~13,48 ~3277
621,20 ~89,22 ~26,39 ~6417
1241,00 ~172,69 ~51,00 ~12420
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
Ha Ön már regisztrált, lépjen be kontójába
Felhasználónév:
Jelszó:
Ha még nincs fehasználói fiókja, itt Regisztrálhat
- :
Erőszak az úr Athén utcáin
Összecsapások robbantak ki tüntető fiatalok csoportjai és a rohamrendőrség egységei között Athén szívében, a görög parlament közelében. A mentők tájékoztatása szerint tizennégy rendőr és három tüntető sebesült meg a csatározásokban. A kétnapos általános sztrájk első napján legalább százezer ember vonult ki Athén utcáira, hogy tiltakozzon az újabb megszorító intézkedések és elbocsátások ellen.

- Iochom István:
A faragó almási iskolaigazgató
A faragó almási iskolaigazgató
Tamás Károly matematika–fizika szakos tanár, a Kelemen Didák-iskola igazgatója a Hargita megyei Farkaslakán született 1964-ben, és a véletlennek köszönhetően lett 1986 szeptemberétől almási lakos, azóta tanít az általa 1989 óta igazgatott iskolában.

Archívum
<<2012 május>>
HKSzCsPSzV
1
6
13
20
27
28
29
30
31
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
Médiapartnerünk a:
HHRF
© 2003-2012 H-PRESS - Minden jog fenntartva - Háromszék, független napilap Sepsiszentgyörgy
programozás: laca.ro
- RSS