Sepsiszentgyörgy, 2012. május 27., vasárnap 11:43
Köszöntjük Hella nevű olvasóinkat!
Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz
felhasználó jelszó
Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk:
Legtöbb hozzászólás:
2011. október 21., péntek: Nyílttér

Karatovisok (Kármentő)

Minap óvodaavató ünnepségen láttunk nagy sikerű karatebemutatót egy olyan csoporttól, amelynek tagjai között országos válogatottak is vannak, a legkisebb karatéka pedig óvodáskorú.
Szülők és gyermekek ujjongtak egy-egy földreterítés láttán, vélhetően többen ismerték a mozdulatokat, azok sorrendjét, sőt, a mestert is, legalább névről. Ebből az én nemzedékem kimaradt, minket óvodában nem tanítottak karatézni. Akkoriban a népi gyermekjátékok voltak divatban, nagycsoportban a néptánccal is ismerkedtünk, de a küzdősportokról nem is hallottunk. Össze-összekaptak ugyan a fiúk, verekedtek is, mi, lányok pedig szurkoltunk szívünk velünk egykorú, négy-öt éves választottjának, amiért mindannyian meg is kaptuk a büntetést. Akkor még nem tudtuk, hogy létezik olyan "verekedés", ami nemesít, fejleszti a figyelemkoncentrációt, erősíti az állóképességet, és önvédelemre is alkalmas. Lám, ennyivel is okosabbak az utánunk jövők, a kommunikáció fejlődésének köszönhetően megismerték a japánok mozgáskultúrájának egy igen értékes szeletét, és máris alkalmazzák óvodától nyugdíjaskorig.
Mondták az óvodaavatón, azért hívták meg ama híres karatékákat, mert a gyermekek és szülők körében egyre népszerűbb ez a sportág, fizetnek, hogy ismert karateedzők tanítsák őket. Jó ez a szabadon választott (és fizetett) önfegyelmi gyakorlat, csak nehogy átessünk a ló túlsó oldalára, és a székely ruha helyett a fehér ing-gatyáról higgyék gyermekeink, hogy az a mi hagyományos népi viseletünk, és a Lánc, lánc, eszterlánc helyett csak a szigorú parancsszavak vésődjenek emlékezetükbe. Szü­lők és pedagógusok felelőssége, hogy a mérleg merre billen. Mert lehet akármennyi testi-lelki erő és tűz a karatesportban, nem helyettesítheti azt a tüzet, ami úgy hangzik: "Tüzet viszek, ne lássátok, ha látjátok, se mondjátok, ég, ég a ruhátok."
Hozzászólások
2011. október 21., péntek 09:15
lacafaca74
2661 hozzászólás
Ez választás kérdése, nem kötelező. Vannak más sportágak és művészetiekben sincs hiány. Sok szülő most mindennel próbálja tömni a gyereket, de ő majd szelektál, eldönti hogy mit szeret és mit nem. Karatésokból könnyen válhatnak népi táncosokká is.

Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:


Miért regisztráljon? Regisztrált felhasználóként:
  • Hozzászólását csatolhatja írásainkhoz
  • Feliratkozhat a hírevélre
  • Saját profil-oldala lesz a Háromszék weboldalán


A regisztráció ingyenes !!!

Regisztráljon most
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el.
A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Háromszék nyomtatott+online
HónapEURRONUSDHUF
1 4,76 ~20,00 ~5,9 ~1438
3 14,28 ~60,00 ~17,7 ~4316
6 28,56 ~120,00 ~35,5 ~8632
12 57,12 ~240,00 ~70,8 ~17264
Háromszék online
HónapEURRONUSDHUF
1 3,80 ~15.99 ~4,73 ~1150
310,83 ~45,57 ~13,48 ~3277
621,20 ~89,22 ~26,39 ~6417
1241,00 ~172,69 ~51,00 ~12420
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
Ha Ön már regisztrált, lépjen be kontójába
Felhasználónév:
Jelszó:
Ha még nincs fehasználói fiókja, itt Regisztrálhat
- Bokor Gábor:
Tervek szerint épült az áteresz
A veszélyeztetett területet mutatja Kónya AlbertEgy újonnan épített áteresz miatt kiadósabb esőzéskor víz alá kerülhet több zabolai gazda földje a Fűrésztelepi út és vasútvonal határolta részben, a Cseremezőn – hívta fel a figyelmet Kónya Albert.

- Váry O. Péter:
Népszámlálási diverzió
Súlyos diverziónak minősítette, és ügyészségi feljelentést tett Kulcsár-Terza József, a Magyar Polgári Párt megyei elnöke a szerdán megjelent, hamisított szórólapok miatt.

Archívum
<<2012 május>>
HKSzCsPSzV
1
6
13
20
27
28
29
30
31
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
Médiapartnerünk a:
HHRF
© 2003-2012 H-PRESS - Minden jog fenntartva - Háromszék, független napilap Sepsiszentgyörgy
programozás: laca.ro
- RSS