Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2011. október 21., péntek: Máról holnapra Övék az országJó terveknél többet ér a jó kapcsolat – ez derül ki, valahányszor a kormány vagy éppen a megyei tanács községi, városi önkormányzatoknak osztogatja a közpénzt. Nem az számít, milyen az illető település helyzete, csődközeli állapotba került-e éppen, nem tudja kifizetni tartozásait, alkalmazottai fizetése is veszélyben forog, az sem szempont, hogy akár évek óta semmilyen támogatásban nem részesült, esetleg valamely beruházás befejezéséhez kellene gyorssegély, a párthovatartozás minden más megfontolást felülír. Ha kormányzó párt tagja az elöljáró, akkor esetleg számíthat valami pénzre a település, ha ellenzéki, akkor meg vessen magára. Olyannyira megszokottá vált ez a gyakorlat, hogy jóformán már senki sem emel szót ellene, mintha az lenne a természetes, hogy adólejeinket önkényes módon, kizárólag pártérdekeik mentén osztogassák a hatalmon levők. Volt idő, amikor tiltakoznunk kellett a székelyföldi megyéket ért hátrányos megkülönböztetések miatt, amikor költségvetési forrás alig jutott a háromszéki falvaknak, városoknak. Azóta kormányrúdhoz került az RMDSZ, de nem a rendszer átalakításán dolgozik, hanem belesimul abba. Nem azon fáradozik, hogy hosszú távon is működőképes, az állandóan változó politikai széljárástól független támogatási, elosztási képletet fogadtasson el, megteremtse pénzügyi, intézményi autonómiánk alapjait, hanem beállt a sorba, maga is csöndben irányítja az összegeket a számára kedves város-, községgazdáknak, dicsekszik a kilobbizott pénzekkel. Mi több – amint ezt a kormányjuttatásokból évek óta nem részesülő Barót esete is mutatja –, ugyanolyan diszkriminatív módon viszonyul magyar települések nem RMDSZ-es magyar vezetőihez, ahogyan a román hatalom tette, amikor a szövetségre éppen nem volt szükség a kormányban. Márpedig hasonló helyzet a zűrzavaros romániai politikai viszonyok közepette bármikor előállhat. És ha majd nem a miniszteri székekben ülnek a szövetség vezetői, ha majd újra tiltakozni kell a román hatalom sorvasztó politikája ellen, vajon hiteles lehet-e azok kiáltása, akik maguk is hasonló eszközökkel próbálták ellehetetleníteni politikai ellenfeleiket, ügyet sem vetve arra, hogy ezzel nem csak a polgármestert, hanem az illető település magyar közösségét is büntetik? Egyelőre övék az ország, a hatalom. Csak dicsőségre ne áhítozzanak. Szerző: Farcádi BotondCikk megjelenítése: 1610Olvasóink értékelése: 4.87Szavazatok száma: 31Az ön értékelése: Hozzászólások 2011. október 21., péntek 01:27
hollo 378 hozzászólás No comment.
Farcádi Botond , köszönjük. 2011. október 21., péntek 04:22
zucu 667 hozzászólás Nocsak sose busulyj Te kedves Farcádi,mert a közmondás mindig beigazolódik vagyis: nem az az erőss aki üt, hanem aki birja, mert aki birja za marja.Igy fognak járni a drága udmr-és urak is...........
2011. október 21., péntek 05:08
Mirke 2733 hozzászólás Én akkor csodálkoznék igazán ha valahogy mégis rendben mennének a dolgok . Hiszen VLÁHIÁBAN ÉLÜNK . Sajnos.
2011. október 21., péntek 06:10
hollo 378 hozzászólás Igazad van Mirke, de kétlem, hogy vlahia lenne a hibás, hogy a magyar "érdekvédelmi" szervezet( udemeré) magyarjai idáig süllyedtek
2011. október 21., péntek 07:51
vanist 241 hozzászólás Ez Románia, így nincs is mit csodálkozni! Senkitől sem lehet elvárni,hogy saját maga ellensége legyen, mert a hatalmat csak igy lehet megtartani. Bebizonyosodott, az utobbi 22 év alatt, hogy bárki legyen hatalmon vagy hatalom közelbe ugyanezt csinálja hol igy hol úgy és még nagyon sokáig igy is lesz! Ezek itt a hagyoményok és nem a demokrácia vagy a korektség, becsületesség!
2011. október 21., péntek 07:57
Mirke 2733 hozzászólás Nem tudom ,hogy van pofája Albert Álmosnak átlépni a Hatodon ? El kell kergetni mint a lányát a katedráról .
2011. október 21., péntek 07:57
PityiPal 1632 hozzászólás Engem az bosszant elsősorban, hogy a lakóhelyemen befizetett pénzem más település épülésére megy el.Bajuszmarci dönti el, hogy az én pénzem menjen Bodzafordulóra vagy Torjára, stb., viszont Kézdit "bünteti" a lelkem, mert nem az ő pénzlenyúlásban szakértő társasága kormányozza!
Az általam megkeresett, a város adókasszájába befizetett pénzem hasznát ÉN szeretném élvezni, azáltal, hogy nem bukdácsolok a sáros utcán, nem harap meg a kóborkutya, élvezem a szépen dekorált parkokat, stb.Ne egy minidiktátor döntse el, hogy kit jutalmaz belőle, hanem az az önkormányzati vezetőség, ahol én lakom. 2011. október 21., péntek 08:03
Mirke 2733 hozzászólás Lehet hogy nem hibás De a jó "fanarióta" szokást eltanulták és még tökéletesítették is . AmÍg Románia lesz ez meg nem változik lehet tagja a máriás huncut Unióban is!
2011. október 21., péntek 08:10
endebende 84 hozzászólás ez annak eredmenyekent tortenik,mivel az egesz tarsadalmat a politikum szovi at,nemcsak az adminisztracioban,hanem az elet minden teruleten.Igy a jogallamisag gyakorlatilag nem is letezik,mert nem tud mukodni.Ez a fajta hiperpolitizalt tarsadalom, a korrupcio melegagya,a maffia tipusu allamvezetes,melyben resze van a torvenyhozasnak,az igazsagszolgaltatasnak,a rendorsegnek es minden vegrehajto szervnek.
2011. október 21., péntek 08:23
dinibacsi 4945 hozzászólás Annyit mondhatok,hogy jellemtelen,rabló gazember banda a jelen kormányzó párt,de jól politizál!Nézzük csak meg,addig szeretgette az rmdszt,hogy szép csendesen megszabadul tölük,simmán bele futtatja a vállasztási vereségbe,majd mosni fogja a kezeit!Ja,hogy"könnyü volt Katát táncba vinni"ez igaz!A rmdsz belesétált a csapdába szépen,megszavazott mindent,csak ott legyen a husosfazék közelében,most kicsit mindenki besrozta magát,zsarolhato lett,elöált az az eset ,hogy "törököt fogtam,de nem ereszt el"!Nem nagyon látok kiutat a "honatyáink"számára,most szerintem halvány fingjuk,mit is csináljanak,hunika vizet nem vihet a minden hájjal megkent markonak,aki elegánsan,elsöként hagyta el a sülyedö hajot!
2011. október 21., péntek 08:26
lacafaca74 2661 hozzászólás Sajnos így van és így is lesz még egy jó darabig. Ha nem a politika osztaná a pénzt akkor nem lenne érdemes politizálni, nem tolongnának egy-egy befutó helyért. A rendszert ők alkották és kötve hiszem hogy egyhamar megváltoztatnák.
2011. október 21., péntek 10:54
nonsens1 560 hozzászólás Rég nem olvastam ilyen jó cikket,mint amilyen a Farcádi Botondé,misem bizonyítja jobban ezt mint az,hogy akik idáig kommentálták a cikket mind egy véleményen vannak.Ritkán történik meg ilyesmi,de jó látni ezt.
2011. október 21., péntek 11:09
Ferencz 2983 hozzászólás "...vajon hiteles lehet-e azok kiáltása,..." Hiteles, bárki, RMDSz-es vezető többé soha nem lehet. Egyetlen dolgot tudunk tenni, ha ők ezt addig nem lépik meg, mármint az önfelszámolást, választáskor a lehető legkevesebb szavazó-veszteséggel a magyarság és a történelem szemétkosarába velük! Ott aztán Markó és bandája vigasztalhatja Gyurcsányt, Lendvait, Kovácsot s a többi díszpintyet, és viceversa.
Nem igaz, vanist, hogy fel kell adni, mert nem lehet másképpen! Annál is inkább nem, mert a gazemberek pontosan erre a "lóra" tettek! 2011. október 21., péntek 11:12
PityiPal 1632 hozzászólás dinibacsi, hadd fussanak, amerre a szemük lát.Az utóbbi 10 évben mi, akiket állítólag "képviselnek", semmi hasznát nem láttuk annak, hogy ők bennt vannak a felső vezetésben.Posztkommunista, kriptokommunista gyülekezet.Elárultak minket, százszorosan-egy tál lencséért.Jogaink annyira meg vannak nyírbálva, hogy mi, akik megválasztottuk őket, még büntetni sem tudjuk hitványságukért.
Jogállam?Románia?Na, hogy halálra ne röhögjem magam!Szépen puffogó szólam, ami kifelé jól mutat...ahol a papok táncolnak! A 90-es évek elején még rendeztek lakossági fórumokat, elmondhattuk szemtől szembe, mi nem tetszik.Azóta csak pletykaszinten tudják, hogy valami nincs rendben velük, meg az internetes fórumokról.Nem mernek szembe nézni velünk, nincs pofájuk vállalni a számonkérést! Ha mi magunk nem teszünk semmit azért, hogy évezredes törvényeink, szokásaink szerint éljünk, ami ráadásul még jól is müködött, akkor ezektől csak a lassú beolvasztásunkban való cinkosságukat élvezzük továbbra is! Csak egy szűk rétegük neve forog mindig fenn, a titulusokat cserélgetik négyévente, az embereket nem.Persze, hogy bebetonozták magukat, az pár "nagyöreg", politikailag is, anyagilag is.Számba sem veszik, hogy vannak fiataljaink, akik a mai, modern életet másképp értelmezik, és esélyt sem adnak, hogy megmutathassák, mire képesek.Az néhány ífjú, akiket mostanság nagyon promoválnak az adminisztrációba, mind az ők gárdájuknak, sleppjüknek a magonca! A mi feladatunk és jogaink lassacskán kimerülnek a kötelezettség szintjén....Fizessük az adókat, a ránk kirótt mindenfajta szemét járulékot, és ezzel vége:örüljünk, hogy van egy lyuk valahol rajtunk... 2011. október 21., péntek 21:38
hollo 378 hozzászólás nonsens @
Mennyire igazad van...lám-lám, kihullik a pelyva 2011. október 21., péntek 22:55
jozsi 406 hozzászólás Egy cik atol jo ha igaz mert nagyon nehezen lehet megcafolni es az erintet minimum halgat mert meg a vedekezes is elene dolgozik igy vane kedves RMDSZ , most legyen egy kis csend reszedrol es szalj magadba mer ha javitasz meg az is elened dolgozik mert csak az igasagot huza alla . Hiszem hogy elveszel a tortenelem sujesztojeben.
2011. október 22., szombat 13:28
Elekes 133 hozzászólás Uraim, vajon a magyar lakosság TÖBBSÉGÉNEK kinyilt már a csipája a "drágalátos érdekvédőink" igazi arcát illetően? Nagyon tartok attól, hogy pofára esünk, mikor jövőben "ezek" még egy négyéves mandátumot bezsebelnek a választók jóvoltából. Mert hogyan is gondolkodik az egyszerű, hétköznapi székely-magyar : " gazembernek gazemberek, tolvajnak tolvajok, árulónak árulók, stb., stb., stb. De hát most már adjunk bizalmat egy másik pártnak, ki garantálja, hogy nem lesznek nagyobb gazemberek, nagyobb tolvajok, mint udemereek!? " Ismétlem, ez nem az én okoskodásom, de tudom, a többségnél hogyan működnek a választói reflexek, az utolsó, választás előtti pillanatokban. Négy évig szidják őket, aztán a döntő pillanatban mégis rájuk szavaznak, a "legkisebb rossz" téveszméje alapján!
Nem vagyok látnok, de attól tartok, ezeket csak "libiai" módszerrel lehet elkergetni ! 2011. október 22., szombat 14:40
dinibacsi 4945 hozzászólás Ez igaz,elekes,és én nem zárnám ki a csalást sem,mert ugyebár a pdl kezében a rendörség,a prefekturák,szavaz bizottságokat fognak kinevezni,ahol együtt a rmdszvel majd elllehetetlenitik a többi pártokat,és csinálnAK,AMIT AKARNAK!éN ETTÖL FÉLEK A LEgjobban,nincs még messze az a pillanat,amikor base nyert 3o mps sebességgel leadott szavazatokkal párizsban!Van tehát precedens,van roberta matekzseni és minden,ami kell egy 1948 -as vállasztás megismétléséhez!
2011. október 22., szombat 15:16
elekes 133 hozzászólás Igen, a CSALÁS LEHETŐSÉGÉT nagy bambán ki is felejtettem. Pedig ez egy nagyon reális forgatókönyv. Ha netán a többség megvilágosodna addigra, akkor is olyan eredményt produkálnak, amilyet csak akarnak. Hát, akkor "maradjunk abban, amiben megegyeztünk", ahogyan a nevezetes viccnek a póénja szól: lásd utolsó hozzászólásom befejező mondatát.
2011. október 22., szombat 20:19
leopold 1036 hozzászólás valahogy ezeket az UDMR-s varjakat,csokakat is el kell zavarni.
2011. október 22., szombat 21:35
dinibacsi 4945 hozzászólás Én benne!
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
hillsnail - 09:12 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
hillsnail - 09:10 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||