Sepsiszentgyörgy, 2012. május 27., vasárnap 11:44
Köszöntjük Hella nevű olvasóinkat!
Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz
felhasználó jelszó
Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk:
Legtöbb hozzászólás:
2011. október 22., szombat: Közélet

Együttélni a cigányokkal

A Székelyföld modernizációja, Európához való csatlakoztatása nem valósítható meg, ha ebből amnéziásan kifelejtjük a velünk élő magyar ajkú cigányságot. Nélkülük sem az egyházi, sem az iskolai intézményeket nem tudjuk működtetni, hiányukat a gazdasági életben is megéreznénk.
Nekünk, kutatóknak, értelmiségieknek feladatunk megismerni, kutatni a cigányok sajátos kultúráját, értékrendjét, és támogatnunk kell ennek a népcsoportnak az érdekképviseletét, felemelését – hangsúlyozta Pozsony Ferenc néprajzkutató, kolozsvári egyetemi tanár, a MTA külső tagja szerda este a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban A sár mesterei. Téglavető cigányok című kiállítás megnyitóján.
Az interaktív tárlat zárómomentuma volt a székelyföldi cigányok történelméről, hagyományairól, életmódjáról szóló délutáni tudományos konferenciának, amelyen a cigányság múltját és jelenét kutató, értelmező szakemberek tartottak előadást. Mióta társadalmi baj a cigánykérdés? Mi a forrása a cigány–magyar konfliktusoknak, a köztük lévő feszültségnek? Létezik-e egységes megoldási javaslatcsomag ezek feloldására? Az előadók többek között ezekre a kérdésekre keresték a választ, illetve mutattak be olyan példákat, amelyek sok esetben maguk adják meg a feleletet.
Oláh Sándor (Csíksze­reda) szerint az utóbbi fél évszázadban, a kulturális más­ság mellett a javakhoz való viszony, az erőforrásokhoz való hozzáférés különbözősége határozza meg leghangsúlyosabban a cigány–magyar viszonyt; ezt a nézetet osztja Pozsony Ferenc (Kolozsvár) is, aki szerint a nagypolitikai játszmák is a feszültségek forrásai. Albert Ernő (Sepsiszent­györgy) a cigányság nemzeti büszkeségének erősödéséről, demográfiai kérdésekről értekezett, és a tegnap kezdődött népszámlálásra való tekintettel korábbi népesség-összeírások példáját hozta fel. 2002-ben kilencszázöten vallották magukat cigánynak Sepsiszent­györ­gyön, holott számuk akkor megközelítette az ötezret, má­ra pedig a hatezret súrolja.
Fosztó László (Kolozsvár) a roma közösségek vallási megújulásáról tartott előadást, kiemelve, hogy más vidékekhez hasonlóan Há­rom­széken is sok a pünkösdista, általában egyre nagyobb teret hódítanak a neoprotestáns egyházak. Vörös T. Balázs (Sepsi­szentgyörgy) az őrkői cigányok gazdálkodási formáit mutatta be, hangsúlyozva a ló, a lótartás és -kereskedés szerepét az életükben. Márkus András atya, az őrkői cigányok lelki gondozója hozzászólásában leszögezte, a cigányokkal együtt kell élni, ezért is fontos, hogy megtanuljuk, megismerjük, kik ők.
Kinda István (Sepsiszent­györgy) a háromszéki cigányok élettereit, lakáskultúráját ismertette, és a téglavető cigányok életét bemutató kiállítás rendezőjeként a tárlatvezetést is vállalta, kiemelve, a helyszínen élőben is bemutatott téglavetés (felvételünk), a valós bútorokkal berendezett cigányszoba, a falnyi fotók és kísérőszövegeik azt a célt szolgálják, hogy a látogatót a cigányokkal kapcsolatos előítéletek újragondolására késztessék.
Hozzászólások
2011. október 22., szombat 08:43
hillsnail
319 hozzászólás
itt nem csak kultúrális másságról beszélünk.Semmi bajom ,addig , amíg dolgoznak.Legyen az bármi.De hogy a "kultúrális másságukat" az én amúgy is kevés pénzemen tartsák fenn, az nekem sok.
Elkeseredet harcot vívnak a túlélésért.Aki jár dolgozni , azt ki is nézik rendesen maguk közül.Ne várja tőlem senki , hogy megértsem, hogy ha egy cigány lop, akkor az kultúrális különbség.Mert nem az.

2011. október 22., szombat 08:56
PityiPal
1632 hozzászólás
Igen, mi , a mi zsebünkből, azt fizetjük meg, hogy ne dolgozzanak, szakajtószámra ontsák a purdékat!Azt kellene megfizessék, hogy ne szüljenek, mint Kína!Nem gondol senki arra, hogy pár év múlva a túlszaporodott cigányság mekkora szociális problémát fog jelenteni?Mert azt mindnyájan jól tudjuk, hogy dolgozni nem szeretnek.Legalábbis nagy részük.Fehér holló az a cigány, aki munkából próbál megélni .Semmi bajom velük, mint nációval, de az évszázadok azt bizonyították, hogy lehetetlen integrálni őket.Külön társadalmat képeznek, sajátos törvényekkel.Ezzel sem lenne semmi bajom, csak az én keserves munkám eredményét hagynák békén.Miért az én jövedelmemből. amiért megdoldozom, kell fenntartani a léhűtő réteget?Az alkotmány értelmében a munkához mindenkinek joga van.Nekük is!

2011. október 22., szombat 08:59
Marburg
350 hozzászólás
Hol él az a sok pünkösdista cigány Háromszéken , szeretném én is megtudni ; melyik faluban vagy városban ?


2011. október 22., szombat 09:11
dinibacsi
4945 hozzászólás
Bölönpatakban van vagy 8oo pünkösdista,ami nem is baj,mert nem isznak legalább,és igy egy komoly feszültség enyhül valamennyire!Sokoldalu probléma ez,nem fogjuk helyi szinteken megoldani soha!Csak egy kérdés,mindenkihaz?8 osztályt végzett,félanalfabéta cigányt ki alkalmaz a mai világban,mikor érettségizett,diplomás fiatalok sem kapnak munkát!Kapálni csak szezonmunka,abbol nem lehet megélni!iyy most jöhetnek további kérfések,miért nem tanulnak tovább stb!Miböl?Láttam pár értelmes cigánygyereket,mind eltüntek,mert nincs pénz a tanitatásukra!Pedig ez lenne egy járhato ut!De itt megint jön a kérdés,két érettségizett jelentkezö közül melyik a nyerö?Na ugye hogy nem a cigány!Nem szeretem öket,de meg kell vizsgálni a problémát minden oldalrol!A ceau korszakban a bölönpataki cigányk dolgoztak a brassoi gyárakban,haladtak,épitettek,stb!azota semmi!

2011. október 22., szombat 09:28
kroki
6 hozzászólás
Marburg: Háromszék/Erdővidéken Székelyszáldoboson román ajkú pünkösdista cigányok, egyéb neoprotestáns egyházak jelenlétére a cigányok között, pl. a Jehova Tanúira valószínűleg Önnek is vannak példái

2011. október 22., szombat 10:04
Marburg
350 hozzászólás
Köszönöm a felvilágosítást dinibácsi ,kroki. Más gondolatot felvetve,engem zavar az a kifejezés,hogy vallási megújulás
ként van nevezve a protestantizmus a cikkíró által. Ezt eléggé diszkriminatívként értékelem ,mivel azt sugalja ,hogy a régiről le kell mondani ,mert van új trend.

2011. október 22., szombat 10:14
Marburg
350 hozzászólás
Meg akarják osztani a cigányságot is ,mert ők régen mind katolikusok voltak .Oszt meg ,uralkodj, ugy látszik kaptak erre is egy kolozsvári urat aki hajlandó volt Kolozsvárról idejönni s itt az észt osztani !

2011. október 22., szombat 10:16
kroki
6 hozzászólás
Ezt a fogalmat nem a cikkíró, hanem az előadó használta, aki kiválóan ismeri a kérdéskör nemzetközi példáit is. A vallási megújulás terminus azért indokolt, mert nagyon sok esetben az a tapasztalat, hogy a történelmi egyházak nem törekednek egyenrangú hívekként kezelni a cigányokat, s a cigányok szívesebben vesznek részt olyan vallási mozgalomban, ahol középpontba kerülhetnek, kifejezetten velük foglalkoznak, az erkölcsi példákat az ő életükből merítik stb. Vonzó számukra a változtatás, hiszen életüket, amelyben a vallásnak nem volt semmilyen szerepe, gyökeresen megváltoztatják valamely "neo" tan követésével, azaz vallásilag teljesen megújulnak.

2011. október 22., szombat 10:17
kroki
6 hozzászólás
Ne beszéljen szamárságokat, Marburg, már hogy lettek volna mind katolikusok?

2011. október 22., szombat 10:19
kroki
6 hozzászólás
Ha a kolozsvári úr előadásán részt vett volna, megértette volna az előadáson túlnyúló üzenetét: a történelmi egyházak arra kéne törekedjenek, hogy megtartsák a magyar anyanyelvű cigányokat...


2011. október 22., szombat 10:34
Marburg
350 hozzászólás
Nem beszélek szamárságokat kroki,a cigányok itten Háromszéken igenis mind katolikusak voltak ,én nem ismertem református cigányt egyet sem .
A legjobb példa az Örköi Mária Világ Királynője templom és Plébánia amit a katolikus egyház építtetett a cigányok részére, 2ooo cigánynak.


2011. október 22., szombat 10:38
Marburg
350 hozzászólás
S nem csak nekik ,hiszen akárki betérhet ebbe a templomba , Márkus András 2o éve van ottan a neoprotestansok sehol sincsenek ,ne beszéljenek már hülyeségeket.

2011. október 22., szombat 10:39
kroki
6 hozzászólás
a cigányok mindig olyan vallásúak voltak, mint az őket befogadó/szomszédos népesség. refprmátus vidéken reformátusok, katolikuson katolikusok, ortodoxon ortodoxok.
a kolozsvári úr pedig 1972-ben Sepsiszentgyörgyön született.
Végülis Marburg nem késett le semmit, Fosztó úr ma Árkoson tart előadást A székelyföldi romapolitika kihívásai címmel, el lehet menni és belé lehet kötni.

2011. október 22., szombat 10:40
kroki
6 hozzászólás
Rátapintott: ahol a Márkus atyához hasonlóan foglalkoznak a hívekkel, a neprotestánsok jöhetnek, mehetnek....

2011. október 22., szombat 10:42
dinibacsi
4945 hozzászólás
De nem törekednek,sajnos,mindjárt a magyarok is huznak el a történelmi egyházaktol,mert azokra is ráférne egy kis reformácio,emberközelibbé kellene vállniuk!Csak egy egyszerü példát mondok:Ha egy baptista,vagy pünkösdista Münchenben,vagy akárhol a világon megszorul,bajba kerül,elmegy a közösséghez,és azok testvérként fogadják,hazasegitik!Menj el te egy katolikus,református ,unitárius paphoz külföldön,kapsz egy pohár vizet,és tanácsot!Elöre bocsájtom,hogy ateista vagyok,de jártam szinte minden felekezet templomában,még a hare krisnásoknál is,Magyarországon,és ki merem jelenteni,hogy a leg emberközelibb dolgokat a kroki áttal"neoprotestáns"-nak nevezett pünkösdista,baptista felekezeteknél találtam!Nem baj az,ha a cigányok tartoznak valahova,és betartanak szabályokot,mert igy igaz,a katolikusok,ortodoxok kinézik maguk közül a cigányt,tetszik vagy nem,ez igy van!

2011. október 22., szombat 11:52
mandala
118 hozzászólás
Akárhányszor olvasok a romák integrációjának sikertelenségéről,mindig az amerikai filmek apokalipszis utáni képei jutnak az eszembe,ahol állati szintre sűllyedt hordák fosztogatnak az elpusztult kultura romjain és gyakorolják a kannibalizmus barbár hagyományait. Hm... Jövőbe látnak a producerek?


2011. október 22., szombat 11:56
dinibacsi
4945 hozzászólás
Egy kicsit bizarr jövökép,de nem elképzelhetetlen!

2011. október 22., szombat 16:51
elekes
133 hozzászólás
Hogy nem elképzelhetetlen ? Már most rettegek amiatt, hogy egyszem leányom, aki most kezdi az életet, és leendő unokáim milyen világban élik majd le életüket. Még 10-20 év, és a "mandala" (vagyis a producerek) által felvázolt vizió nagyon is reális lesz! Soföriskolás oktató barátom nemrég az örkőre tévedt a tanitványával, ahol a rajkók fociztak. Barátom gondosan lassitott, kikerülte őket, nehogy baj legyen, de az egyik rajkó leszólta, hogy "mit keresel a mi utcánkban"? Milyen mi utcánkban, barátaim? Amit a mi pénzünkből tataroznak, azoknak, akik szintén a mi pénzünkből kapják a "segilyeket"? Megáll az ész, no komment!

2011. október 22., szombat 19:11
nagydoki
30 hozzászólás
Lassan kisebbségben leszünk a cigányokkal szemben Magyarhermányban is, és mégis őket segitik . Már interneten is leszóltak, hogy használjam a roma nevet, mert bajom eshet !! Nevelhetettlen, élősködő bagázs, ezt már a hollandok is megtanulták.

2011. október 22., szombat 20:06
tibisten
600 hozzászólás
Sokan, sokszor és sok helyen leírták: a Kárpát-medence azé lesz, aki teleszüli...

2011. október 22., szombat 23:08
kutykurutty
178 hozzászólás
igy van tibisten!!!gyere haza s szülesd tele a Kárpát medencét!

2011. október 22., szombat 23:47
bagi2
341 hozzászólás
Igen bizony, akik itthon is vannak lopnak, koldulnak, segelyekbol elnek, de erdekes modon ezk mindenutt ott vannak lopni es koldulni. Nemetorszagban, Hollandiaban stb. az uzletek elott sajnaltatjak magukat, lejaratnak minket orszag vilag elott es talan olvastatok, Londonban lencsevegre kaptak egy negyeves kislanyt, aki naponta 400 fontot koldult ossze 20 eves anyjanak, aki serenyen epitett is egy szep kis vityillot, megtalaltak valamelyik roman faluban. No veluk egyuttelni es integralni oket??

2011. október 23., vasárnap 15:57
haromszeki
503 hozzászólás
Milyen integrációról beszél az az okostojás? Lehet papolni emberségről, jogokról, sajnálgatni őket, miegymás, csak ahhoz elébb be kéne kőtözni az Őrkőre, kedves budapesti liberális megmondóember! :( Halok meg, mikor ilyen szövegekkel jönnek, hogy szegény "romák"! Először es: nem roma, hanem cigány! Aki cigány marad, ha pestre viszed es...

(Egy példa: Brüsszel egyik katedrálisának lépcsőjén egy koszos cigányné, karjában pár hónapos, kékre fagyott csemetéjivel. Egyik kollégám megkérdezte tőle: Ba, stii romaneste? Mire a cigányné: Nu, numai tiganeste! Erről ennyit!)

Aztán: engem ki sajnálgat, amiért keserves kínlódással alig tudok összekaparni annyit, hogy ne haljon éhen a család, s az adókat ki tudjam nyögni?! AZOKAT az adókat, amiből a cigány dőzsöl, s ha megszólítom, hogy ne dobja el a szemetet az ajtóm előtt, röhögve mondja: Takarítsd fel, az a dógod. Én a f...-m után megélek, nem kell dolgozzak!

Szóval miről beszélünk??? A pollkorrekt megélhetési politikusok kavarják a sz@rt, egymást túllicitálva tenyésztik a cigányokat... Aztán jön a mandala által felvázolt helyzet, s a megszeppent maradék menti a nyomorult életét... :(
Jó példa erre Gyöngyöspata, ahol a sokak által imádott LMP-sek (az SZDSZ utódpártja) heccelték fel a cigányokat a magyarok ellen, aztán mikor kitört a botrány, álszentül mentek üdültetni "szegény romákat", vörös keresztes segélyeket osztogatni, stb.
Jó lenne, ha a cigányok észrevennék mire megy ki a játék, mert bizonyos (nagy hatalommal rendelkező) köröknek az az érdekük, hogy a normális társadalom fejére szaporítsa a parazitákat, mivel kell nekik a Kárpát-medence.... No, azok aztán nem fognak vacillálni, hogy kiirtsák-e a cigányságot, miután elvégezte a küldetését: leszült minket! A talmudisták érdeke, s biológiai fegyverként használják a cigányokat! :(

2011. október 23., vasárnap 16:11
elekes
133 hozzászólás
haromszéki: TELITALÁLAT !

2011. október 24., hétfő 19:04
Kenesei
746 hozzászólás
Mi talán együtt tudnánk élni a cigányokkal, de ők nem sok bizonyitékot mutatnak fel, hogy tudnának vagy akarnának együttélni velünk. Ezek a nagyot pofázó Pozsony Feriék miért nem fogadnak be vagy két őrkői cigányt és tanitanák meg őket pl. magyar módra élni. Ha eredményesek lennének e cselekedettel, akkor filozofálhatnának a témáról, mindaddig csak szószátyároknak adnak enni.

Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:


Miért regisztráljon? Regisztrált felhasználóként:
  • Hozzászólását csatolhatja írásainkhoz
  • Feliratkozhat a hírevélre
  • Saját profil-oldala lesz a Háromszék weboldalán


A regisztráció ingyenes !!!

Regisztráljon most
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el.
A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Háromszék nyomtatott+online
HónapEURRONUSDHUF
1 4,76 ~20,00 ~5,9 ~1438
3 14,28 ~60,00 ~17,7 ~4316
6 28,56 ~120,00 ~35,5 ~8632
12 57,12 ~240,00 ~70,8 ~17264
Háromszék online
HónapEURRONUSDHUF
1 3,80 ~15.99 ~4,73 ~1150
310,83 ~45,57 ~13,48 ~3277
621,20 ~89,22 ~26,39 ~6417
1241,00 ~172,69 ~51,00 ~12420
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
Ha Ön már regisztrált, lépjen be kontójába
Felhasználónév:
Jelszó:
Ha még nincs fehasználói fiókja, itt Regisztrálhat
- :
Hírsaláta
BAL LÁBBAL INDULT A NÉPSZÁMLÁLÁS. A népszámlálás első napján a hatóságoknak azzal kellett szembesülniük, hogy több mint ezer számlálóbiztos hagyta faképnél őket.

- Fekete Réka:
Az életre nevelő könyvtár
Őszinte csodálkozással hallgatták a mesét az I. B-sek
Most tartják világszerte az iskolakönyvtárak nemzetközi hónapját, amelyhez többek között a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Elméleti Líceum könyvtára is csatlakozott. Kiss László könyvtáros birodalmában tegnap mesemaratonnal népszerűsítették a könyvek világát.

Archívum
<<2012 május>>
HKSzCsPSzV
1
6
13
20
27
28
29
30
31
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
Médiapartnerünk a:
HHRF
© 2003-2012 H-PRESS - Minden jog fenntartva - Háromszék, független napilap Sepsiszentgyörgy
programozás: laca.ro
- RSS