Sepsiszentgyörgy, 2012. május 27., vasárnap 11:45
Köszöntjük Hella nevű olvasóinkat!
Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz
felhasználó jelszó
Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk:
Legtöbb hozzászólás:
2011. október 25., kedd: Máról holnapra

Még egy lyuk a nadrágszíjra

Óvatosságra, körültekintésre intette a Brüsszelből hazaérkező Traian Băsescu a kormányt, s újra enyhén szólva beleverte a frászt a hallgatóságába, amikor bejelentette, találkozott már a miniszterelnökkel és a gazdasági tárcák vezetőivel, s kiadta az ukázt: a jövő évi állami költségvetés hiánya nem haladhatja meg az 1,5–1,7 százalékot. Eddig sem számított jóra senki.
A kormány meg-megszólaló tagjai – mintha ecetet ittak volna – motyorászták, hogy 2012-ben is kénytelenek eltekinteni a nyugdíjtörvény előírásaitól s a közalkalmazottak megcsonkított béreinek rendezésétől is, de mintha sejtették volna, hogy szavuk fabatkát sem ér, többnyire inkább sokatmondóan hallgattak. Csak Sebastian Lăzăroiu menesztett munkaügyi miniszter, az államfő famulusa ejtette el már múlt héten, legjobb lenne, ha egyáltalán nem is lenne deficit.
S az államfő kiadta a parancsot: követeli, hogy a költség­vetés hiánya három százaléknál jóval alacsonyabb legyen. Természetesen, Băsescu igyekezett megnyugtatni hallgatóságát, hogy a hozzávetőleg négymilliárd lejes költségcsökkentés sem a nyugdíjak, sem a bérek újabb megnyirbálását nem jelenti, de ígért ő már ilyet, s a végét valamennyien ismerjük.
Nos, szóval államunk bölcs és nagy fia Brüsszelben járt, ott kicsit kisóhajtozta magából fájdalmait, kifakadt a bankok, a tétova tanács ellen, s hazatérve tudomásunkra hozta: Európa gazdaságilag hanyatlik, egyre drágább a kölcsönpénz, tehát kis országunk, mely nem tartozik ugyan az erősen eladósodottak sorába, mert ő és Boc okosan igazgatták ügyeit, mégis szorít ismét egyet a nadrágszíjon. És ígérte, hogy 2012-ben szinten tartják a beruházásokat, hisz munkahelyekre van szüksége a népnek, tehát bányákat nyitnak, autópályákat építenek. Nem kell kölcsön, pénz akad idehaza is – mindannyiunk ámulatára –, elővigyázatosságra, óvatosságra csak a környező országok, illetve a görög válság s az unió gazdasági bajai miatt kényszerülnek.
Kicsit homályosnak tetszett az államfő nyilatkozata, s bár ígérte, hogy mindent a legnagyobb nyíltság és nyitottság jegyében intéznek majd, aligha szivárog ki valami is a hatalom boszorkánykonyhájából. A következményeket ki-ki saját bőrén majd megtapasztalja.
Hozzászólások
2011. október 25., kedd 04:20
zucu
667 hozzászólás
Csak annyit, hogy Ropmániában élünk, ahol minden lehetséges de sajnos az egy jón kivűl......

2011. október 25., kedd 07:46
PityiPal
1632 hozzászólás
Gazdaságélénkítő intézkedésekkel, törvényekkel belendülhetne Románia gazdasága.Hiszen gazdag ország lennénk, elképzelések, lendület is lenne.Csakhogy az Úniónak nem ez a célja velünk, hanem hogy vegyünk fel minél több hitelt, hadd legyünk modern gyarmata a nemzetközi meg a Bilderberg -féle páholyoknak!És egyszerűen nem engedi, hogy olyan törvényeket, szabályzókat hozzon a kormány, ami nem az eladósításunkról szól! Letiltották az ilyen jellegű törvények hozatalát!
A PSD azért volt f...a csemete, mert beleverte az országot egy csomó hitel felvételébe!Hát...az mindenkinek jó volt, csak nekünk nem!Pillanatnyilag az állami fizetésből élők nagy pénzeket kaptak, de arra nem gondoltak, hogy miből is fogják hosszú távon fedezni a fizukat, amikor az egyet kapok, kettőt költök-akció nem lehet életképes!Lásd: Magyarországgal ugyanezt művelte el Gyurcsány, és most az emberek a Fideszre haragszanak, mert kénytelen szorítani a nadrágszíjon.
Időnként érdemes elgondolkodni azon, amit Basescu mond, nem pedig nekiszökni a torkának.

2011. október 25., kedd 08:02
csacsi
311 hozzászólás
Így van, ne csak átkozzuk a mostani kormányt, hanem gondolkozzunk el, hogy jobb lenne-e a görög helyzetben lenni, és várjuk vissza a psd-t, aki miatt tulajdonképpen így állunk. Aztán mi ez a kettős mérce, itt szidjuk Basescut, Orbán pedig , aki ugyanezt csinálja , ő szent.

2011. október 25., kedd 08:15
lacafaca74
2661 hozzászólás
PSD, PNL, PDL, UDMR... semmi különbség közöttük. Max annyi hogy ki van pillanatnyilag a polcon és ki a várományos.

2011. október 25., kedd 10:22
dinibacsi
4945 hozzászólás
Azt nem merem állitani,hogy a mostani ellenzék jobb lenne kormányon,de valamit változtatna!Ne mondja senki,hogy ez a kormány valamit csinált megszoritásokon kivül!Hol a gazdaság élénkités?Sehol,belefullad a birokráciába,a korrupcioba minden,az elnöki ágyasoknak,mint roberta meg lenuta van pénz,hatalom,törvények csak a szegényeknek,be nem tartott törvénységi végzések,és sorolhatnám estig!csacsi,te probálsz felemelkedni nevedhez?A görögöknél most is 5oo euro körülmozog a nyugdij,és ne félj,nem lesz semmi bajuk,kilábaltatják öket a bajbol!és ha te Orbánt és politikáját baseékhoz hasonlitod,akkor a csacsi nagyon enyhe név neked!

2011. október 25., kedd 12:07
Kheops
814 hozzászólás
A kancsi matroz bejon a csacsiknak ,ezt tudjuk!

2011. október 25., kedd 13:34
malmos
1228 hozzászólás
Koppány dala!Csacsi itt mindenki, ki eltűri a papolók hatalmát!

2011. október 25., kedd 13:42
nonsens1
560 hozzászólás
A kormány meg-megszólaló tagjai nem ecetet hanem a kancsi lábvízét itták meg.Hát ami azt illeti szavuk a minisztereknek egy fabatkát se ért,még előttünk sem,de hogy befogják a szájukat,ne merjenek egy szót se szólni Basescu előtt,az már azt bizonyítja,hogy az egész díszes bandérium nem egyéb mint holmi játékszer gyönyörű elnökünk kezében.Az államfő kiadta a parancsot.Melyik alkotmány irja elő,hogy az államelnök parancsolhat a kormánynak?A román alkotmány egészen biztos,hogy nem.Ez a csökött,málészájú paprika Jancsi,olyan balfék,hogy még akkor se mer ellenszegülni,ha a kancsi a seggét dörgöli vele.Ilyent ritkán látni.No ugye,tud valamit a haramiák kapitánya.Nem kell ide kölcsön pénz,pénz akad idehaza is új munkahelyek teremtésére,mondja a dícső vezér.Bányákat fognak megnyítani(hát akkor miért kellett bezárni),utakat fognak építeni(hát idáig mit csináltak,mimelték csak az utak építését?)Hát kedves barátaim!Szerintem és még sokak szerint,nem kicsit homályos az államfő nyilatkozata,legalább annyira homályos amennyire ő maga,s ő pedig alig látszik ki a homályból,csak a nagy pofája,és az a hülye vigyora látszik ki.

2011. október 25., kedd 13:55
athosga
102 hozzászólás
Már megint van itt pár bennfentes, aki megszánt minket és kiszivárogtatta nekünk, halandóknak a nagyok biztos forrásból ismert titkos dolgait, hogy hadd tudjuk mi is. Köszönjük. Ahogyan azt is, hogy megismerhettük a pofonegyszerű és bombabiztos módszert a bajaink megoldására: élénkítés, bármit is jelentsen.

2011. október 25., kedd 15:53
Ferencz
2983 hozzászólás
A legfrissebb munkaügyi miniszter szemrebbenés nélkül bejelenti, hogy törvényellenes javaslatot is benyújtott a költségvetés összeállításakor. És még mindig munkaügyi miniszter.....Ez Románia.

2011. október 25., kedd 18:27
PityiPal
1632 hozzászólás
A másik friss hír meg az, hogy a jövő évi költségvetés több, mint 30%-al fog több pénzt kiosztani parlamentereink tejben-vajban fürdéséhez!Nekünk fognak nőni az energiaárak, a jövedelmünk még jobban lecsúszik, ők meg szégyentelen módon megemelik a juttatásaikat, szupergarázst, stb., építenek.És még fel vannak háborodva, hogy nem fognak kapni vadiúj szolgálati autót!Mert a most, általuk használt autók 8 évesek!Hogy oda ne rohanjak!A kis finnyásak!Taknyos korukban a mama Karácsonykor mindig egy vadiúj Merci kocsikulcsával kergette őket körbe a zongora körül...!

2011. október 25., kedd 18:50
huszar
33 hozzászólás
A csacsi oriasi tevedesben van amikor Orbant egy napon emlegeti baszevel.A mi szemszogunkbol Orbannak senki meg a laba nyomaba sem lephet.Magyarorszagon pedig nem tudom hogy kiket fognak szerre a huvosre vetni...gyurcsanyek(nem tevedes hogy kicsi betuvel irtam a nevet) elloptak a felorszagot es most amikor eljott az elszamolas ideje ok kialtanak tolvajt es diktaturarol beszelnek.Azok a szegyentelenek beszelnek diktaturarol akiknek a felmenoi a 40-es evek vegen elallamositottak mindent ,a jo modu embereket bebortonoztek,56 utan a megtorlasokat vegrehajtottak, a szabadsagert harcolokat bebortonoztek vagy kivegeztek.En kerdem a csacsitol hogy mi ez a kettos merce ?...itt romaniaban a jobb oldalt partoljuk mig Magyarorszagon a komunista fattyukkal tele baloldallal szimpatizalunk? Hogyha tisztesseges magyar ember vagy tobbe soha nem szabad ragalmoznod Orbant a KIRALYT.

2011. október 25., kedd 20:12
vitriol
432 hozzászólás
Egy embernek kell igazat adnom innen, az pedig @athosga.
Gazdaságélénkítés!!!- Aztán kérdem én a sok megtermelt árút ki veszi meg? Exportáljuk? Kinek kell? Van nekik több és jobb. Nekünk, meg nincs pénzünk az övékre. Túltermelés van majdnem mindenhol. A technológiánkról és a megtermelés költségeiről meg nem is beszélve...Mi maradt tehát megfizetni ami állami(fizetések, nyugdíjak, stb) a többinek meg EU-s és költségvetési pénzekből munkát adni. Itt emlegetném az autópályákat, amit azért lassan de csinálgatnak, a bukaresti metró új vonala, egy csomó víz és kanalizálás országszerte stb. stb stb. Tengeni-lengeni, átvészelni a nehéz időket és lassan versenyképessé lenni. Csakhogy ez nem egy-két évbe telik, pláne rromániában.Ez a híres helyzet uraim.

2011. október 25., kedd 20:30
dinibacsi
4945 hozzászólás
Vágod.vitriol,az biztos hogy dugiban polihisztor is vagy,milkor épp nem nyalsz!Csak egy törvény kellene,amely szabályozza a mezögazdasági termék behozatalát,és mindjárt eladható lenne az itthoni termék!Deszkaárura is volna vevö külföldön ,láttam erdélyi kisiparosokat magyarországi piacokon butort árulni,és hülyére keresték magukat,ezt is meg lehetne lovagolni,ha még maradt fa verestoy nyomán,vagy nem ütközik az érdekeivel,és nagyon sok mindent lehatne csinálni%Szép kis ember vagy te,ne csináljunk semmit,ugysem tudjuk eladni!

2011. október 25., kedd 20:59
vitriol
432 hozzászólás
Dinibá- ez nem a 70-es évek. Nem KGST piac. Szabad kereskedelem. Ki állítja meg a te általad emlegetett kisiparosokat, hogy hülyére keressék magukat. Nem akarják talán? Kérdezd meg Diószegit mennyi a magyar liszt és milyen minőségű, és mennyi a román és milyen. Nagyokosnak akarsz tűnni megint. Nem azt mondom, hogy az adópolitikán, nem kellene változtatni és hozhatnak pár jó döntést is a kormányban, de ennek nem lesz olyan gyors, javító hatása, hogy attól a "jólétet" elérjük. Valami javulhat a mikrogazdaság területén. De a makrogazdaság úgy áll, ahogy mondom, akárhogy nem tetszik ő méltóságodnak...

2011. október 26., szerda 00:40
dinibacsi
4945 hozzászólás
Persze,te csak tudod,mert egy halado gondolkodó vagy!Nagy orrod lehet,hogy nem látsz elébb nála!Csak pityokábol megélne kovászna megye,ha valakik vezetnék is a népet,mert ezért voltak megvállasztva!Miért van tele háromszék holland pityokval,török banánnal,meg mit tudom én honnan valo árukkal,amik nálunkis megteremnek?Azért,mert jo üzlet valakiknek,és a ti általatok képviselt nép a háza elött,bagoért árulja a saját,helyi terményét!De neked hiába magyaráznám,hogy volt szeszgyárunk,keményitögyárunk,textilgyárunk,europa szintü dohánygyárunk,amiket elprivatizélgettetek ti ,rmdszs testvérek,és most sirtok,hogy semmi sincs!Ha erdélyben nincsenek lehetöségek,akkor a nagyvilágon sehol,de ahoz az olyan gondolkodásu naplopokat,mint te és bandád ki kell seperni a hatalombol!Nem akarok én semminek tünni,de hozzád képest bolond Feroike is Einsteni magasságokban lebeg,ha hallottál roluk!Ja,és nem állitja öket semmi meg,ma is ott vannak,de ez az erdélyi potenciális gyártásnak csak 1 ezreléke,ök egy asztalosmühelyben gyártnak annyit,amennyi nekük elég,de volna kereslet sokkal többre is,csak szervezetten utána kellene járni!és ne galatyolj itt nekem mikro meg makro marhaságokrol,fingod nincs rola,ahogy látom a beirásaidbol!Annyit azért megsugok neked,hogy mikro nélkül makro nincs!

2011. október 26., szerda 09:10
PityiPal
1632 hozzászólás
Gazdaságélénkítés lenne már az is, hogy a megalakult kis kft ne azzal kezdje a tevékenységét, hogy a kirótt adókat, járulékokat hogyan tudja kitermelni, és még némi profitot is, hogy legyen , amiből megéljen.Az állam felé befizetnivalókat kellene olyan módon szabályozni, hogy a pályakezdő kft-s kapjon esélyt a talpraálláshoz!Arról nem is szólok, hogy egy kft, ha beindul, már első héten az ellenőrök hadát kell fogadja!Márpedig azok kegyetlenül büntetnek, ha meg meg szeretné úszni büntetés nélkül, akkor meg kell legyen a csúszóra valója!
A megtermelt árujának így is, úgy is , maga kell piacot keressen.Állambácsi magas lóról tesz a kicsik bajaira.

2011. október 26., szerda 09:11
PityiPal
1632 hozzászólás
Gazdaságélénkítés lenne már az is, hogy a megalakult kis kft ne azzal kezdje a tevékenységét, hogy a kirótt adókat, járulékokat hogyan tudja kitermelni, és még némi profitot is, hogy legyen , amiből megéljen.Az állam felé befizetnivalókat kellene olyan módon szabályozni, hogy a pályakezdő kft-s kapjon esélyt a talpraálláshoz!Arról nem is szólok, hogy egy kft, ha beindul, már első héten az ellenőrök hadát kell fogadja!Márpedig azok kegyetlenül büntetnek, ha meg meg szeretné úszni büntetés nélkül, akkor meg kell legyen a csúszóra valója!
A megtermelt árujának így is, úgy is , maga kell piacot keressen.Állambácsi magas lóról tesz a kicsik bajaira.

2011. október 26., szerda 09:28
dinibacsi
4945 hozzászólás
Az államtol elég lenne az is,hogy a feltételeket megteremtse,rugalmas adopolitika,kevesebb bürökrácia,felszámolni a sok"ellenört",és,bár piacgazdaságrol beszélünk,de belügy az,ha szabályozzuk a behozhato termékeket,és ,ez csak egy felvetés részemröl,de elképzelhetö,sokkal nagyobb adot kivetni olyan exportcikkekre,ami nálunk is megterem!Mert ha nem,soha nem fogunk tudni versenyben maradni a sokkal nagyobb állami támogatással dolgozo holland,vagy más nyugati termékekkel!Nem kerülne pénzbe az államnak,csak egyesek elesnének zsiros "csubukoktol"

2011. október 26., szerda 09:29
dinibacsi
4945 hozzászólás
Az államtol elég lenne az is,hogy a feltételeket megteremtse,rugalmas adopolitika,kevesebb bürökrácia,felszámolni a sok"ellenört",és,bár piacgazdaságrol beszélünk,de belügy az,ha szabályozzuk a behozhato termékeket,és ,ez csak egy felvetés részemröl,de elképzelhetö,sokkal nagyobb adot kivetni olyan exportcikkekre,ami nálunk is megterem!Mert ha nem,soha nem fogunk tudni versenyben maradni a sokkal nagyobb állami támogatással dolgozo holland,vagy más nyugati termékekkel!Nem kerülne pénzbe az államnak,csak egyesek elesnének zsiros "csubukoktol"

2011. október 26., szerda 11:11
athosga
102 hozzászólás
A korrupciót számoljuk fel, de azért ellenőrök se legyenek. Használjuk ki az unió előnyeit, de a hátrányaiból nem kérünk. Legyen piacgazdaság, de azért az állam legyen tyúkanyó. Ne legyen adó, de azért az állam gondoskodjon rólunk. És nem utolsó sorban a bajból másszunk ki, de ne kerüljön ez nekünk semmibe. Jaj, de jó lenne, ha tudnánk, hogy mit akarunk. :(
És hogy európai szintű dohánygyár? Menten leessek a székről.

PS: A banán ugy-e vicc volt? :)

2011. október 26., szerda 11:20
athosga
102 hozzászólás
Idézet János bácsi, magyarországi kisiparos naplójából: "sajnos a csőd szélén állunk, mert nem tudjuk eladni az amúgy tökéletes minőségű, ihaj-csuhaj árunkat, mert ránk jött ez a sok rohadt erdélyi kisiparos és olcsón adják a ***** terméküket. Ezt így nem lehet csinálni, miért nem szabályozza az állam a behozatalt, hogy megvédjen, profitot termelhessünk, hogy aztán megnőjünk és akár exportálhassunk is más országokba?".
Remélem akad olyan, aki érti a célzást.

2011. október 26., szerda 11:34
vitriol
432 hozzászólás
Akad!

2011. október 26., szerda 18:11
Ferencz
2983 hozzászólás
"....és hozhatnak pár jó döntést is a kormányban..." Hoppá, vitriolom! Most ott volt a szög feje, ahová a kalapács esett!

2011. október 26., szerda 18:38
dinibacsi
4945 hozzászólás
nem probálkozom ezután semmivel,tehát rakjuk zsebre a kezeinket,és ne csináljunk semmit,mert ugy érdekesebb!És atomittoménmi,igenis,valamit kell csinálni,a behozatalt lehert vagy szabályozni,vagy a hazai termelöt unios szinten támogatni,egyszoval versenyhelyzetbe hozni a 1ox annyi támogatást kapo nyugati östermelövel szemben,mert ha nem,bajszhatja,..juk az egészet!De ez neked ugy látom magas,jol van ez igy,nem kell semmit tenni,aki gondolkodni probál,azt ledorongoljuk nagy okosságunkban!és igen,barátocskám.a 7o-8o-as években igenis a szürö nélküli kárpáci kinn volt europában,és tetszett!ZZPersze,te azt még nem érted,késöbb születtél.,és direkt zseninek!Tudom,hogy elavult tehnologia stb!de lehetne kicsiben inditani és felfuttatni!

2011. október 31., hétfő 23:11
eberendre
1632 hozzászólás
Kicsit homályosnak tetszett az államfő nyilatkozata, nahát ezt eddig soha nem tapasztaltam. Érdemes a 3lábút olvasni.

Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:


Miért regisztráljon? Regisztrált felhasználóként:
  • Hozzászólását csatolhatja írásainkhoz
  • Feliratkozhat a hírevélre
  • Saját profil-oldala lesz a Háromszék weboldalán


A regisztráció ingyenes !!!

Regisztráljon most
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el.
A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Háromszék nyomtatott+online
HónapEURRONUSDHUF
1 4,76 ~20,00 ~5,9 ~1438
3 14,28 ~60,00 ~17,7 ~4316
6 28,56 ~120,00 ~35,5 ~8632
12 57,12 ~240,00 ~70,8 ~17264
Háromszék online
HónapEURRONUSDHUF
1 3,80 ~15.99 ~4,73 ~1150
310,83 ~45,57 ~13,48 ~3277
621,20 ~89,22 ~26,39 ~6417
1241,00 ~172,69 ~51,00 ~12420
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
Ha Ön már regisztrált, lépjen be kontójába
Felhasználónév:
Jelszó:
Ha még nincs fehasználói fiókja, itt Regisztrálhat
- Váry O. Péter:
Egy fecske nem csinál nyarat (Gyere haza program)
Egy fecske nem csinál nyarat (Gyere haza program)A mondás beigazolódott a Gyere haza program esetében: egyetlen fiatal család építette fel házát Sepsiszentgyörgy végén, a Borvíz utca folytatásában a célra kijelölt telken. A programot a gazdasági válság akadályozza, állítja Antal Árpád polgármester, de az önkormányzat nem számolta fel kezdeményezését, sőt, a további infrastrukturális fejlesztést is jóváhagyta.

- Farcádi Botond:
Újabb megszorítások?
A kormány kiemelt feladata, hogy a jövő évi költségvetést a nemzeti össztermék (GDP) három százalékát kitevő államháztartási hiányhoz képest jóval kisebb deficittel tervezze meg – jelentette be tegnap Traian Băsescu. Az államfő azt követően nyilatkozott, hogy megbeszélésre hívta a kormány tagjait, és tájékoztatta őket a vasárnapi EU-csúcs fejleményeiről. Hangsúlyozta: nem merülhet fel a bérek vagy nyugdíjak csökkentése.

Archívum
<<2012 május>>
HKSzCsPSzV
1
6
13
20
27
28
29
30
31
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
Médiapartnerünk a:
HHRF
© 2003-2012 H-PRESS - Minden jog fenntartva - Háromszék, független napilap Sepsiszentgyörgy
programozás: laca.ro
- RSS