Sepsiszentgyörgy, 2012. május 27., vasárnap 11:46
Köszöntjük Hella nevű olvasóinkat!
Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz
felhasználó jelszó
Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk:
Legtöbb hozzászólás:
2011. október 25., kedd: Közélet

A polgárok adóznak, a cégek várnak

Inkább egyébről mondanak le, adóikat azonban a gazdasági nehézségek ellenére is nagy arányban befizetik a sepsiszentgyörgyi polgárok – közölte Bálint József alpolgármester, aki szerint tavalyhoz képest alig 1–1,5 százalékkal kevesebben tettek eleget ebbeli kötelezettségeiknek, noha a különféle drágulások ennél nagyobb terhet rónak az emberekre.
A legnagyobb befizetési kedv az év első negyedében tapasztalható, hiszen akkor némi kedvezmény jár, és a lakosság él is vele: az ingatlanadók közel kétharmada, a járművek utáni adóknak pedig mintegy fele folyik be áprilisig. A következő nagyobb hullám augusztusban csengett le, az új székházba költözött hivatalba betérő kíváncsiak egyúttal törlesztettek is, így az év háromnegyedének lezárása után 77 százalék körüli az épületek, területek után befolyt pénz, és 65 százalék a gépkocsiké. Év végéig még mintegy tíz százalékra számítanak, és legalább tíz-tizenkét százalék adós marad – ezeknek az összegeknek legtöbb 30 százalékát sikerül utólag behajtani (az eszközök az egyszerű felszólítástól a kényszervégrehajtásig terjednek, de igen hosszadalmasan, és akad, akitől nincs, amit elvenni), mégis nagyon jónak számít a helybeliek teljesítménye. Úgy tűnik, a sepsiszentgyörgyiek megértik, hogy adóikkal környezetük működtetéséhez, javításához járulnak hozzá – vélekedik Bálint. A város költségveté­sében 13–14 millió lejes bevételt jelentenek a helyi adók.
Arra már Fazakas Tibor hívta fel a figyelmet, hogy az ingatlanadók – minden ellenkező nyilatkozat ellenére – igenis nőttek, egy öt-hat éve elfogadott tanácsi határozatot ugyanis csak az idén, váratlanul kezdtek el alkalmazni, így főként a központi részeken élőknek többet kellett fizetniük, mint amennyire számítottak. Bizonyos utcák néhány éve más besorolást kaptak, így több esetben az önkormányzat is azzal szembesült, hogy néhány bérlője felmondta a szerződést, mert az adója magasabb lett, mint a bérleti díj. Ez történt az uszodaépületben megnyitott sóbarlanggal is, ahol hirtelen úgy megugrottak a költségek, hogy a cég visszavonult – a szolgáltatás csak azért maradt, mert a polgármesteri hivatal átvette a beruházást, és sajátjaként működteti tovább.
A cégek adózási hajlandósága amúgy jóval alacsonyabb, mint a magánszemélyeké, szeptember végén a 30 százalékot sem érte el a jogi személyek által befizetett ingatlanadó.
Hozzászólások
Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:


Miért regisztráljon? Regisztrált felhasználóként:
  • Hozzászólását csatolhatja írásainkhoz
  • Feliratkozhat a hírevélre
  • Saját profil-oldala lesz a Háromszék weboldalán


A regisztráció ingyenes !!!

Regisztráljon most
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el.
A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Háromszék nyomtatott+online
HónapEURRONUSDHUF
1 4,76 ~20,00 ~5,9 ~1438
3 14,28 ~60,00 ~17,7 ~4316
6 28,56 ~120,00 ~35,5 ~8632
12 57,12 ~240,00 ~70,8 ~17264
Háromszék online
HónapEURRONUSDHUF
1 3,80 ~15.99 ~4,73 ~1150
310,83 ~45,57 ~13,48 ~3277
621,20 ~89,22 ~26,39 ~6417
1241,00 ~172,69 ~51,00 ~12420
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
Ha Ön már regisztrált, lépjen be kontójába
Felhasználónév:
Jelszó:
Ha még nincs fehasználói fiókja, itt Regisztrálhat
- Kuti János:
Diktátorok tündöklése és bukása (A múlt hét)
A diktátorok sokszor nemzeti hősként indulnak, vagy igyekeznek menet közben azzá válni. Fiatalon lett nemzeti hős Hitler és Mussolini is, és csúnya véget értek, akár Kadhafi. Hitlernek még sikerült öngyilkosnak lennie, és elégettette magát, de Mussolinit meggyilkolták, majd fejjel lefelé felakasztották, pedig előtte úgy istenítették, mint egy földre szállt megváltót.

- Demeter J. Ildikó:
Nulladik bicikliút, másodszor
Üzenjük a rongálóknak, hogy nem adjuk fel – jelentette ki Tulit Zsombor a Zeroo nevű bicikliút második avatásán a Honvéd-kútnál.

Archívum
<<2012 május>>
HKSzCsPSzV
1
6
13
20
27
28
29
30
31
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
Médiapartnerünk a:
HHRF
© 2003-2012 H-PRESS - Minden jog fenntartva - Háromszék, független napilap Sepsiszentgyörgy
programozás: laca.ro
- RSS