Sepsiszentgyörgy, 2012. május 27., vasárnap 11:50
Köszöntjük Hella nevű olvasóinkat!
Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz
felhasználó jelszó
Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk:
Legtöbb hozzászólás:
2011. október 28., péntek: Közélet

Brüsszeli hullámok Sepsiszentgyörgyön

Nem ment simán a sepsiszentgyörgyi önkormányzat tegnapi ülésén a Székelyföld brüsszeli irodájának mű­köd­tetését felvállaló egyesület létesítéséről szóló határozattervezet megszavazása, bár az alapítók – a város és a megyei tanács – a jogilag kivitelezhető legegyszerűbb utat választották, ez számos képviselőnek nem nyerte el tetszését.
A brüsszeli iroda finanszírozását egy közösségfejlesz­tési társulás létrehozásával látják kivitelezhetőnek a kezdeményezők, mint Antal Ár­pád polgármester a tegnapi tanácsülésen ismertette, a társulást a város és a megyei tanács alapítaná, utólag lépnének majd be a hargitaiak (megyei tanács, városi önkormányzatok), illetve a marosiak közül, akik tudnak. Mint indokolta, azért e kevés alapító, mert így hamarabb és egyszerűbben, illetve Sepsi­szent­györ­gyön re­mélhetőleg akadálymentesen kivitelez­hető a társulás jogi bejegy­zése, ha több alapító lenne, könnyebben "meg­tor­pe­dóz­ható" lenne a hivatalo­sítás, volt már ilyenre példa.
Az ellenvetések sorát Gazda Zoltán kezdte, aki – bár kiemelte a brüsszeli iroda jelentőségét – "súlyos szépséghibának" nevezte, hogy a Székelyföld uniós lobbizásáért létesített iroda finanszírozását indulásból csupán a háromszéki és a sepsiszentgyörgyi önkormányzat vállalja fel, szerinte legalább a három megyei és a három megyeszékhelyi tanácsnak kellene a társulást létrehoznia, utána a Maros, Hargita, Kovászna megyei városoknak is kellene csatlakozniuk, a községektől viszont nem lehet elvárni, hogy pénzzel besegítsenek. Aztán Ivan Nicolae fogalmazott meg számos jogi kifogást, mint mondta, a határozattervezetet vissza kellene küldeni megfogalmazójának (a statútumot és az alapító oklevelet a megyei tanács dolgozta ki), hogy simítson még rajta, ráférne. A sort Bereczki Kinga zárta, aki szerint "annyi kérdés merült fel", hogy érdemes lenne átgondolni, esetleg halasztani, s majd utólag visszatérni a témára. A polgármester felvetésére, hogy mi a sok kérdés, azt felelte: az alapítók nem fedik le Székelyföld területét. Az a kérdés, mit akarunk: hogy működjék a brüsszeli iroda, vagy hogy olyan reprezentatív társulást hozzunk létre, melyet a jogi útvesztők során számtalanszor kikezdenek, s a végén nem je­gyeznek be – érvelt a polgármester.
Részletkérdések megvitatása után a végső szavazásnál a határozattervezet ellen voksolt a román képviselők közül kettő, a másik kettő tartózkodott, akár­csak Gazda Zoltán, Bereczki Kinga és Bálint József is.
Hozzászólások
2011. október 28., péntek 08:11
Feri
11 hozzászólás
Minek a brüsszeli iroda?? Úgy sem csinálnak semmit. Se itt, se ott. Vagy netán a nagyobb fizetés?? Jól jönne néhány tanácstagnak a külföldi szereplés. Itt már levizsgáztak!!

2011. október 28., péntek 09:13
dinibacsi
4945 hozzászólás
Ha már megcsinálták,jo volna müködtetni is,ártani nem árthat,minden reklám jol jöhet nekünk!De valahogy ,ezt már mondtam,de elmondom még egyszer,amikor a tanács megalakul,félre kellene tenni a pártoskodást,és igazi városatya modjára gondolkodni,mi jo,vagy mi nem jo a városnak!Nem a rmdsznek,nem az mppnek, nem !a VÁROSNAK,esetleg megyének,régionak,mert azért vannak ott!Legyen már vége a pártutasitásnak,mert ha igy folytatják,feleslegessé vállnak,mint városatya,és mehetnek bukarestbe rmdsz hátramozditonak!Szégyen,hogy egyértelmü ügyeket nem tudnak felvállalni,mert a párt mást mond,mint anno a pcr!?Ha jol emlékszem,volt itt egy forradalom parodia,ami ezt a mentalitást eltörölte volna!Ugy látszik,a fejekben nem sikerült ezt 2o év elteltével sem elérni!

2011. október 28., péntek 10:03
ekeferi
278 hozzászólás
a varos fejlesztesere nincs penz mindent kolcsonbol csinalnak, vajon a hires semmittevo brusszeli iroda finanszirozasara is kolcsont veszunk?????

2011. október 28., péntek 19:58
kifli
282 hozzászólás
...a tanácsteremben számtalan határozatra adtak le már közös szavazatokat, az rmdsz és mpp...amikor vita van, az nem föltétlen pártvitát jelent, és mi van akkor, ha ez a vita éppen a városért, az emberekért van? mikor látnak már túl az orrukon az emberek és megértik végre, hogy nem kell a szép beszédnek bedőlni? körül kell nézni és gondolkozni...ettől függetlenül lesz iroda, de az nem a közösségé és pláne nem az egész Székelyföldé, hanem két emberé. Ez okozta a vitát és ellenszegülést.

2011. október 28., péntek 20:07
dinibacsi
4945 hozzászólás
Ebben egyetértünk,kifli,legyen is vita,mert abbol csak jó jöhet ki,de akkor a szavazáskor is mint személy,akit meggyöztek az érvek szavazzanak,nincs értelme frakciozni meg ilyesmi!

2011. október 28., péntek 20:23
kifli
282 hozzászólás
dinibácsi: tökéletesen egyetértek.

Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:


Miért regisztráljon? Regisztrált felhasználóként:
  • Hozzászólását csatolhatja írásainkhoz
  • Feliratkozhat a hírevélre
  • Saját profil-oldala lesz a Háromszék weboldalán


A regisztráció ingyenes !!!

Regisztráljon most
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el.
A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Háromszék nyomtatott+online
HónapEURRONUSDHUF
1 4,76 ~20,00 ~5,9 ~1438
3 14,28 ~60,00 ~17,7 ~4316
6 28,56 ~120,00 ~35,5 ~8632
12 57,12 ~240,00 ~70,8 ~17264
Háromszék online
HónapEURRONUSDHUF
1 3,80 ~15.99 ~4,73 ~1150
310,83 ~45,57 ~13,48 ~3277
621,20 ~89,22 ~26,39 ~6417
1241,00 ~172,69 ~51,00 ~12420
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
Ha Ön már regisztrált, lépjen be kontójába
Felhasználónév:
Jelszó:
Ha még nincs fehasználói fiókja, itt Regisztrálhat
- :
Sport
Labdarúgás * Ma egy, szombaton két, vasárnap négy és hétfőn további két mérkőzést rendeznek meg az I. ligás futball­bajnokság 12. fordulójában.

- :
Romhalmazok Háromszék városaiban (Árván maradt kazánházak)
Múltbeli roncs Sepsiszentgyörgy belvárosában. Csillogó parkolóház lehet a jövő
Míg az ország számos nagyvárosában élőknek a télen jelentősen többet kell fizetniük a fűtésért, mert a kormány megvonta a hőenergia előállítására nyújtott állami támogatást, Három­széken a távfűtési rendszer évekkel ezelőtti megszüntetése miatt ez a gond nem merül fel.

Archívum
<<2012 május>>
HKSzCsPSzV
1
6
13
20
27
28
29
30
31
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
Médiapartnerünk a:
HHRF
© 2003-2012 H-PRESS - Minden jog fenntartva - Háromszék, független napilap Sepsiszentgyörgy
programozás: laca.ro
- RSS