Bővülhet a dél-tiroli önrendelkezés (Konszenzuális demokrácia)

Két magyar képviselő törvénytervezetet is benyújtott a román parlamentben, mely szerint a helyi kisebbség nyelvét beszélő közigazgatási tisztviselőt tízszázalékos bérpótlék illetné meg, több polgármester pedig kinyilatkoztatta, hogy saját önkormányzatában e pótlékot akár tanácsi határozattal is szívesen folyósíttatná. Az ötlet a dél-tiroli példatárból való, és íme a bizonyítéka annak, mennyire fontos, hogy tanulmányozzuk az európai autonómiák gyakorlatát, mennyire tágítják a látóhatárt és segítenek leküzdeni a nemegyszer beszűkült szemlélet merevségeit. Amit az Alpok alján feltaláltak: nem elég örökösen a jogegyenlőség biztosításán lovagolni, adott esetben eredményesebb, ha a pozitív diszkrimináció – magyarán az ösztönzés – eszközéhez nyúlunk... Illetve hát Dél-Tirolban a kettőt együtt alkalmazzák, közszolgálatot már eleve nem vállalhat olyan személy, aki nem tette le a kétnyelvűségét bizonyító nyelvvizsgát.
Az alábbiakban a küldöttség egyik olasz tagjával készült interjút ajánlunk az olvasó figyelmébe. Dr. Davide Zaffi kisebbségügyi szakértőként látogatott hozzánk, tudományos kutató a trentói Német-olasz Tudo­mányos Intézetben, s azzal lepett meg bennünket, hogy e két nyelven kívül egyformán jól beszél magyarul és románul is.
Dr. Davide Zaffi előadása azért volt érdekfeszítő, mert az olasz hatóságok szemszögéből mutatta be a dél-tiroli kérdés alakulását, az ottani kisebbségi autonómia gondolata elfogadásának folyamatát.
– Jól kivehető volt, hogy az olasz hatóságok álláspontja alaposan módosult az idők folyamán, az első világháború befejezésétől egészen máig. Az elutasítástól így jutottak el a regionális önigazgatás elfogadásáig.
– Nem beszélhetek a kormány nevében, én csak tanulmányoztam viszonyulását a kérdéshez. Hivatalosan a kormány soha nem módosított álláspontján. Azaz amikor 1946-ban a dolog elkezdődött, és Ausztriával egyezséget kötöttek, az olasz hatóságok akkor is azt mondották, hogy a kérdésben a döntés őket illeti meg, ők adtak autonómiát Dél-Tirolnak. Őneki kell azt nyújtania, mégpedig úgy, ahogyan ő tartja azt helyesnek. Így kaptak a dél-tiroliak 1948-ban egy olyan autonómiát, amely nem felelt meg a lakossági elvárásoknak, amolyan kívülről rájuk erőltettet autonómia volt. Különösen, hogy a dél-tiroliakat egy olyan nagyobb régióba sorolta be, amelyben ők továbbra is kisebbségnek számítottak. Idővel, látva az elégedetlenséget, a kormány belátta, tárgyalnia kell a lakossággal, és együtt kell kimunkálnia egy kölcsönösen elfogadható formáját az önigazgatásnak.
– Akkor osztották ketté a nagyobb régiót?
– Pontosan. Az olasz és a német többségű két alrégiót elhatárolták egymástól, de megmaradtak egy régión belül.
– Ez nyilván az olasz kormány számára is garancia arra nézve, hogy szecesszióra nem kerülhet sor. Ámbátor ennek realitása...
– Sosem volt! Különösen, hogy Ausztria nem szándékszik megnövelni területét.
– A mai Európában nemigen kívánja senki megbolygatni a határok kérdését.
– Úgy van, Ausztria sem, Olaszország, de a dél-tiroliak sem. E kérdés fel sem vetődik. Beszélni kell viszont arról – és nincs olyan, emberek alkotta helyzet, melyben nem merülnének fel problémák –, hogy a dél-tiroli lakosság egy része az autonómia bővítésére törekszik.
– A németségnek három pártja van.
– Valóban. Mostanig a Néppártnak abszolút többsége volt az alrégió kisparlamentjében. Megjelent viszont jobbra tőle két új párt, amely már azt kéri, hogy a helységek, hegyek, folyók stb. olasz elnevezését, az olasz toponímiát töröljék el. Ugyanakkor területi milíciával helyettesítenék a mai állami rendőrséget. Én úgy vélem, mindezekről lehet tárgyalni. Ezek legitim kérések, ha a többségi szavazók akaratával találkoznak. Teljesülhet is például az, hogy területi milícia váltsa fel az állami alárendeltségű rendőrséget. Kevésbé az olasz elnevezések használatának eltörlése. Erről személyes véleményem az, mivel az sem javítana a német lakosság helyzetén. A szélsőségességnek nyilván alájátszik a mai gazdasági válság is.
– Olaszországban több területi autonómiát élvező régió létezik. A dél-tiroliak törekvései hozzájárultak ezek megteremtéséhez is?
– Nem. Miként Cristoph Pan professzor hangsúlyozta, Olaszország nagy, száznál több tartományra oszlik. Dél-Tirol nemcsak hogy viszonylag apró, az övezeten kívül alig ismert eset.
– No de az olasz hatósági viszonyulás mégis más ma, mint régen.
– Valóban átalakult. Az autonómiát már kezdettől, a nemzetközi egyezség aláírásakor elfogadták, de azóta eljutottak annak kívülről oktrojált formájától a kölcsönös megegyezésen alapuló változatáig, mi több, egy dinamikus autonómia gondolatáig, mely szélesíthető az új elvárásoknak megfelelően. Születésekor nem létezett még az Európai Unió, azóta e megváltozott feltételekkel is számolni kell.
– Látogatása nyilván összefügg a kérdésnek tulajdonított aktualitással.
– Megítélésem szerint a germanofón lakosság alapjában elégedett a dél-tiroli önrendelkezéssel, és a helyzet eléggé stabil. Ma az unióban sem akkora jelentőségűek e gondok, mint a kilencvenes évek elején, amikor a kommunizmus összeomlása után az etnikai konfliktusok kiéleződésétől félt a Nyugat. Akkor a kisebbségi kérdés napirenden volt. Ma sokan szívesen megfeledkeznének róla.
*
Ha jól értettem, dr. Davide Zaffi a kérdés zárójelbe tételét, pláne a megfeledkezést róla, öreg hibának tartja. Valóban, az emberi és közösségi emancipáció ügye nem lehet soha másodrendű gond az emberi jogokra épülő unióban, még kevésbé azon kívül, különösen ott nem, ahol a demokratizálás elemi szintjét sem sikerült még elérni. Az uniónak pedig pontosan a pozitív modellek nyújtása lenne a küldetése e tekintetben véleményünk szerint.