Egy a rigó, s más a fecske... (Határhelyzetek)

Ezzel a felismeréssel nemcsak a pártok, szövetségek egységes álláspontjának érvényesülését követtük,– valljuk magunkat egységesen magyarnak –, hanem, főleg a megszámlálandó lakosság józan eszére apelláltunk, hiszen a népszámlálást irányítók csak bennünket, magyarokat részesítettek abban a különös figyelemben, hogy az ilyen árnyalatokat is regisztráltassák, s teljességgel elhanyagolták, hogy a románság is oltyánra, mócra, bánátira, moldovánra és, ne adj isten, baszarabánra stb. tagolhassa magát, hiszen nyelvjárási, viseleti, szokásrendi különbségek ezek között a csoportok között is fellelhetők. És van regionális tudatuk is.
Summa summarum, azt hittük, hogy a népszámlálás lebonyolításának napjaiban egyes román számlálóbiztosok nacionalista túlbuzgóságát kell csupán háríttatnunk, azokat az ócska trükköket például, amikor ceruzával vagy utólag kitörülhető pasztájú golyóstollal írják be a nemzetiségi és anyanyelvi hovatartozást, de az értelmes magyar és székelymagyar ember komolyan veszi közösségi érdekeinek majdani érvényesítési lehetőségeit, s az adomázó, vagy a hetykeséggel székelykedő, legtöbbször kedves, öniróniával is megspékelt kivagyiságát a lakodalmakra, egyéb társas összejövetelekre tartalékolja. Gondoltuk, hogy lesz ismét néhány száz nyakas székelyünk, aki csak azért is székelynek vallja magát, és ezzel, talán tudtán kívül statisztikailag kiírja magát a magyarságból, s ha olyan településen él, ahol éppen – elméletileg ez is lehetséges – egy személyen múlik az, hogy az anyanyelvű oktatás sérül-e stb., stb., őt az sem érdekli, mert ő bősz székely, büszke hunivadék, a história porondjáról eltűnt szanszkritok egyenesági leszármazottja. Gondoltuk, hogy azok a beépített vagy beépült ügynökök, akik székelykedésre biztatnak, arrébb állnak, mert magyarságmegosztó szándékuk túl áttetsző.
Azt hittük, hogy Izsák Balázsnak, a Székely Nemzeti Tanács elnökének okos érvelése – Állásfoglalás a székelyek magyar nemzetiségének önazonosságáról – elméletileg, jogilag és históriai beágyazottságában is tisztázza a székelység nemzeti besorolását.
Tévedtünk. Ez nem így működik. A gyergyócsomafalvi Borsos Géza, a Székely Nemzeti Tanács alelnöke – tehát Izsák Balázs után a SZNT második embere – A "székely kérdés" ma (Az önrendelkezésre ítélt nép) című írásában, amelyet interneten a Magyarok Világszövetsége világszinten terít, éppen a népszámlálás regisztrációs véghajrájának pillanatában, igen tetszetősen járja körbe a "székelykérdés" lényegét, s egyebek mellett az általunk is jól ismert néhai Orbán Dezső kézdimárkosfalvi székelynek a Székely Gesta című könyvére alapozva, amely minden kétséget kizáróan a székely önbecsülést pátyolgatja, és bizonyára igen tetszetős azok számára is, akik Dél-Amerikában a székelység indián eredetére esküsznek...
Csakhogy itt most egyébről van szó. Más a tét. Mert azt feltételezhetjük, hogy "a székelykérdés tehát Árpádék bejövetelekor keletkezett, és a mai napig is létezik!", s azt is, hogy "a Székely Nép fennmaradásának biztosításához a lehető legnagyobb fokú önállóságra van szüksége és joga függetlenül attól, hogy melyik hatalom kötelékébe is tartozik. Erre kötelezi múltja, ehhez kötődik hosszas történelmi tapasztalata, megmaradásának reménye, jövője", de ezt a reményt miként lehet éltetni, s ezt a jövőt miként lehet építeni, ha saját akaratunkkal, csupa székelykedő kivagyisággal kivonjuk magunkat a magyarság nemzeti kötelékéből, iskolák, kulturális intézmények és az önrendelkezés elemi feltételei nélkül, regionálisan is széttagolt nemzeti töredékekben maradunk, s akkor majd "itt valahol, ott valahol egy-két székely összehajol" alapon a dicső hun nép előtti korokba is kergethetjük színes fantáziánkat?
Mondáink, legendáink gyönyörűek. Ezek egy részének valóságalapja is van, illetve lehet.
De egy a rigó, s más a fecske. Egy a székelymagyarság önrendelkezésének igénye, illetve ennek követelése, és más kérdés az, hogy most éppen az egyenkénti megszámláltatásunk a soros teendőnk, s annak eldöntése, hogy hányan vagyunk ebben a Trianonban és a második nagy világégés után összetákolt országban magyarok, akik azonos nyelvet beszélünk, történelmi múltunk közös, országunk ezer éven át azonos, törökös, habsburgos szétdaraboltságában is egységes tudott maradni, egységes intézményrendszert tudott létrehozni és működtetni.
Merjünk tehát magyarok lenni, magunkat magyarnak vallani. A Kárpát-medence egészét belakni képes magyarságot egyébként is ki lenne és mi lenne képes szétporciózni?
Sylvester Lajos