Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2011. október 29., szombat: Közélet Szívünkről felsőfokon (Háromszéki Orvosnapok)Hatodik alkalommal szervezte meg a Kovászna Megyei Orvoskamara a Háromszéki Orvosnapokat Sepsiszentgyörgyön. A csütörtök délutáni cégszimpózium után tegnap délelőtt a Magyar Kardiológiai Társaság (MKT) határon túli részlege tartotta meg évi szakgyűlését, utána háromszéki orvosok mutatták be saját tapasztalaton alapuló dolgozataikat. Ma a rendezvény továbbképző tanfolyam jelleggel folytatódik, az előadók a szakma újdonságairól számolnak be. Jelenleg a szívbetegségeket nem gyógyszerekkel és egyéb kuruzslással gyógyítjuk, hanem kis és nagy műtétekkel, a megfelelő életmód és a gyógyszer marad a megelőzés és az utókezelés eszköze – foglalta össze lapunknak a szívgyógyászat mai állását dr. Albert István belgyógyász-kardiológus, a háromszéki orvoskamara szakmai képzésért felelős alelnöke. Mint mondta, azért is fontos, hogy a Magyar Kardiológiai Társaság tavaly alakult határon túli részlege Sepsiszentgyörgyön tartja évi szakmai tanácskozását, mert említett gyógykezelésben a magyar kardiológusoknak igen szép eredményeik vannak, és olyan neves szakemberek, mint dr. Kiss Róbert Gábor, aki 2013-tól veszi át a MKT elnöki tisztségét, illetve dr. Gellér Imre jelenlegi alelnök révén ez a tudás most házhoz jön. Miként a szombati rendezvény egészének is egyik előnye, hogy a háromszéki orvosok itthon értesülnek különböző szakterületek újdonságairól – az orvosnapokon többek között előadást tart a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem két professzora, dr. Egyed Zsigmond Imre és dr. Nagy Örs. Gyakran elhangzik magánbeszélgetéseken, hogy nem jó a kapcsolat az egészségbiztosító pénztárral, rosszul értékelik a különböző beavatkozások jelentőségét, nem finanszírozzák megfelelően a családorvosi praxisokat, ez a rendezvény arra is alkalmas, hogy ezekről nyíltan beszéljünk – szögezte le Albert doktor. Ma a Dr. Bíró András-díj odaítélésével és nyilatkozat elfogadásával zárulnak a VI. Háromszéki Orvosnapok. Szerző: Fekete RékaCikk megjelenítése: 534Olvasóink értékelése: 1Szavazatok száma: 2Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
hillsnail - 09:12 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
hillsnail - 09:10 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||