Sepsiszentgyörgy, 2012. május 27., vasárnap 10:21
Köszöntjük Hella nevű olvasóinkat!
Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz
felhasználó jelszó
Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk:
Legtöbb hozzászólás:
2011. november 1., kedd: Közélet

A csíki bölény

Miközben nyakunkon a tél, s szemmel látható, hogy a települések egész sora képtelen lesz majd kifizetni az iskolák, óvodák, közintézmények fűtési szálmáit, Csíkszeredában vidám az élet, a megyei önkormányzat elnöke, hogy ne bonyolítsa az életét fölösleges vitákkal, székestől távolítatta el a pénteki tanácskozásról az MPP egyik megyei képviselőjét, Árus Zsoltot.
A nevetséges botrány után – melyen jól elcsámcsogott a hazai sajtó – a képernyőn is a világ szeme elé állt a komédia két főszereplője. Kicsinyes okoskodásaikon és önigazolásukon túl csak az látszik, mindenki megbolondul, aki a politika közelébe kerül.
Különben a szomszédos megye elnöke is mandátuma vége felé kis diktátorrá, amolyan bölényborjúvá vált. Balán­bányának, a csődbe jutott városnak pénzt szán, de Kápolnásfalu gondja, mert más politikai színben vergődik, hidegen hagyja, s nyíltan vállalja a fizikai erőszak erényét. Legyen ez a csíki választók baja.
Ennél súlyosabb, árulkodóbb, miként viszonyult emberünk a kis csíki komédia előtt néhány nappal a háromszéki MPP elnökének ama javaslatához, hogy az egységes Székelyföld megteremtése érdekében tartsanak népszavazást. Borboly többoldalas dörgedelmes, intő levelében öntelt, hatalomban lubickoló politikusként szólított fel, hátrább az agarakkal, mert: "Mi, székelyföldi RMDSZ-es önkormányzatisok világos elképzeléssel rendelkezünk e térség felemelkedésére vonatkozólag. (...) Nap mint nap bővítjük kisebbségi jogainkat, autonómiánkat, és ha támadás irányul nemzeti közösségünk felé, azt visszaverjük."
Nos, ha a fűtetlen iskolák, a pénz­hiánnyal küzdő önkormányzatok önazonosságunk kiteljesedését jelentik, s ha a "kisebbségi jogok bővítésében és az autonómiáink megteremtésében" Borboly valóban elérte, amit kisebbségi politikus megvalósíthat, akkor kitetszik, hogy az elnök úr fejében nagyon összezavarodhatott valami.
Szerencsénkre, magára vállalta azt is, hogy visszaveri a nemzeti közösségünk ellen irányuló támadásokat.
Nagy munka vár Borbolyra, és a csíki székhordóira!
Hozzászólások
2011. november 1., kedd 07:34
vitriol
432 hozzászólás
Javaslom Tamás Sándornak, hogy az MPP_s megyei tanácsosokat, egyenesen kerekes székre ültessék, könnyebb kitolni...

2011. november 1., kedd 07:45
Marburg
350 hozzászólás
S most már csak a vicc kedvéért mert nem bírom megállni - hozzáteszem ,esetleg motorral és távirányítoval is szereljék fel ezeket a kerekes székeket.

2011. november 1., kedd 07:49
Marburg
350 hozzászólás
Vitriol eltévesztetted a megyét

2011. november 1., kedd 08:08
debbeten
101 hozzászólás
Erzsébet asszony hihetetlen gyorsasággal emeli a védőpajzsot az MPP-sek fölé.Szívesen olvasnám élcelődését a plakát(le)ragasztóról,az EU alelnökének törvényismeretéről stb.

2011. november 1., kedd 08:17
lacafaca74
2661 hozzászólás
Mindenképpen nevetséges ami történt és mindkét fél szégyellheti magát.

2011. november 1., kedd 09:02
Ferencz
2983 hozzászólás
Mi a különbség Borboly és Szász között? Szerintem nem sok: két kis zsarnok-akarnok.

2011. november 1., kedd 09:08
bjanos
905 hozzászólás
Ez minden csak nem egyetértés a két párt kőzt,igy hogy lesz ebből autonomia ,vagy a jővendő választások majd eldőntik,remélyűk.

2011. november 1., kedd 09:28
Marburg
350 hozzászólás
A távirányító Csaba kezében lenne és az ajtót is fotocellával kellene felszerelni, majd kint lépcső..
A testőr munkája meg lenne spórolva..

2011. november 1., kedd 10:25
ewelyn
452 hozzászólás
A diktátor, akit élősdiek és hízelgők vesznek körül, az őszintéket gyűlöli. A dölyfösség többek végzete lett.

2011. november 1., kedd 11:21
nonsens1
560 hozzászólás
Hát egy ilyen botrányon,bizony jól el is csámcsoghatott a hazai sajtó.És hogy bebizonyosodjon,hogy a hülyeségnek nincs határa a két delikvens nem átallotta a képernyőn keresztül is a világ szeme elé kiállani,és megmutatni,hogy milyen nagy az Isten állatkertje,és hogy milyen alacsony a kerítés,hogy ki lehet szabadúlni onnan.A szomszédos megye elnöke pedig mandátuma vége felé nem bölényborjúvá vált,hanem vadmarhává.Nap mint nap bővítjük kissebbségi jogainkat,autonómiánkat,és ha támadás irányúl nemzeti közösségünk felé,azt visszaverjük rotyogja ez a féleszű Borboly.Ó szegény Borboly,csakugyan addig politizált amig teljesen megbolondúlt.Hogy állíthat valaki olyant,hogy bővülnek kissebbségi jogaink,meghogy visszaverik a támadást ha netán a magyarság ellen irányúl.Hogy verik vissza drága Borboly úr(habár az ilyenek nem úrak,hanem egy rakás valami olyan ami büdös),kerekes székekkel,majd ráültetik a román politikusokat és kiszekereztetik Erdélyből ?,mert itt nekünk nincs más ellenségünk rajtuk kívül,no meg az olyanokon kívül mint Borboly és társai,tehát készítsenek annyi kerekes széket,hogy jusson nekük is,no meg Vitriolnak is,mert már kezd túl büdös lenni körülöttük.

2011. november 1., kedd 21:30
cezar50
18 hozzászólás
szerintem is nincs amiert szepiteni az esetet inkabb mindannyiunknak (magyaroknak) van amit szegyeljunk a hegyen tulliak elott, egyet ertek @lacaval

2011. november 1., kedd 21:32
zucu
667 hozzászólás
Ez már több a soknál amit ez az rmdsz-es ficsur müvel .Szégyelheti magát.......

2011. november 2., szerda 12:31
ladoga2009
571 hozzászólás
Közlemény

A Magyar Polgári Párt gyergyószentmiklósi szervezete felháborodással értesült Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsa elnökének legutóbbi megnyilvánulásáról, amikor erőszakkal eltávolíttatta az ülésről Árus Zsoltot, a Magyar Polgári Párt tanácsosát.
1989 előtt Ceauşescu és elvtársai a Szekuritáteval a Duna-csatornához deportálták az ellenvéleményüknek hangot adókat, huszonkét évvel az úgynevezett rendszerváltás után pedig erőszakkal vitetik ki a teremből azokat, akik nem hű pártkatonaként tapsolnak vagy – urambocsá’ – nem vezényszóra emelgetik a karjukat szavazás gyanánt a megyei tanácsban. Árus Zsolt önkormányzati képviselő kritikával illette a megyevezetőt és az RMDSZ hazug, mérgező (ciános) politizálását, Borboly Csaba pedig, aki nem megyei elnökként, hanem megyei első titkárként viselkedik, ezt nem tűrhette!
A Magyar Polgári Párt gyergyószentmiklósi szervezete elítéli Borboly Csaba egész tevékenységét. Az, aki tizenöt-húsz fős sajtóirodát működtet csak azért, hogy az ugyancsak letűnt időkre emlékeztető személyi kultuszát propagálja, illetve, hogy palástolja már-már legendás műveletlenségét és kulturálatlanságát, nem való Hargita Megye Tanácsának elnöki székébe. A Magyar Polgári Párt Borboly Csaba esetéből kiindulva elítéli az RMDSZ egész káderpolitikáját, amely felkészületlen, fél-analfabéta, de annál gátlástalanabb személyeket juttat felelősségteljes tisztségekbe. Éppen ezért, a Magyar Polgári Párt gyergyószentmiklósi szervezete továbbra is sürgeti a posztkommunista korszakban kialakult demokrácia-deficit megszüntetését és magyar közösségünk felemelkedését szolgáló erdélyi magyar rendszerváltást!
a Magyar Polgári Párt gyergyószentmiklósi szervezete
Gyergyószentmiklós, 2011. november 1.


2011. november 2., szerda 13:22
kezdi
181 hozzászólás
Idézet, Tivai Nagy Imre: Emlékezés a régi csíkiakról. "a vármegye alispánja, a városban ház-és földbirtokos sokszor hagyta bosszúsan ott a képviselőtestület gyűlését mert jövevénynek titulálta valamelyik ..... Ilyen alkalommal az elnöklő polgármester hiába figyelmeztette a hadonászót, hogy vedd le a kalapodat s halgass te szamár vagy takarodj ki te marha , mert az ilyen udvariuas figyelmeztetésenek alig volt foganatja, azért a gyűlés tovább folyt, minden sértődés és fennakadás nélkül."

2011. november 2., szerda 16:27
ewelyn
452 hozzászólás
Nem a vármegyék világában élünk ma, de akkor és most is a düh és dölyösség sokak végzete lett, akiket ha sérelem ért a vak és kiszámíthatatlan düh vezérelt. Vajon mi dőrébb, a bizonytalant biztosnak tartani, a hamisat igaznak ?

2011. november 5., szombat 16:27
Mirke
2733 hozzászólás
Mi az ,hogy bölény? Ökör ökelme méghozzá címeres!

2011. november 5., szombat 18:26
dinibacsi
4945 hozzászólás
Igy borbolyro ollvasva eszembe jut egy régi ismerösöm,akit Ökörkének csufoltunk,és nem szeretetböl becéztük,hanem hogy ne sértsük meg a becsületes kérödzöt az összehasonlitással!

2011. november 6., vasárnap 12:34
gandalf
125 hozzászólás
ISMÉTLEM magamat és jegyzem nem a pártját védem egyáltalán hanem borboly személyét aki rengeteget tesz a megyéért és a székelyekért ......
Hozzászólás dátuma: 2011-10-29 09:55:24
Helyesen jártak el , mi mást tehettek volna - önszántából kellett volna távoznia tiltakozása jeléűl -így müködik ez ,egy egész társaság munkáját nem akadályozhatta gyerekes viselkedésével. "Meg nem verhették " így hát kitették székestől mint a makrancos gyereket az ovodából.Ráadásúl nevetségessé tette magát a székéhezragadt . Nem állt-e fenn valami kényelmetlen esemény ami a székről való felálást lehetetlenné tette volna .
A megyéből vagyok - ismerem a tényeket ugyhogy , egy szavatok se legyen mert Borboly rengeteget dolgozik és tesz a székelyekért olyan sokat amit több tucat mpp-s " hazafi " együttvéve sem tehet magáévá ,ugyhogy csak ovatosan a megjegyzésekkel..........

2011. november 6., vasárnap 13:58
ewelyn
452 hozzászólás
Szükségtelen hazafi hasonlítgatásokkal dobálózni, helyes dolog lenne észrevenni azt, amit kerülni kell.

2011. november 6., vasárnap 17:43
dinibacsi
4945 hozzászólás
nem vitatom,mit tett és mit nem borboly a székelységért,megyéért,meg akárkiért,de az biztos,hogy ezzel az egy ocsmány tettével beirta magát a történelmünke,ezt értse meg mindenki,aki védeni akarja!imdkozhat naponta 6 szor,szétoszthatja a vagyonát a szegények között,világvárost csinálhat Csikbol,akkor is ez marad meg rola!mehet akárhova,nem azt mondják az emberek,hogy itt jön a régio felvirágoztatoja,hanem?itt jön a tancsosokat székestöl kirakato!higgyétek el,egy elhamarkodott marhaságot 1oo jó tett sem töröl,mert ilyen az ember!

2011. november 6., vasárnap 18:52
gandalf
125 hozzászólás
dinibácsi@ maradjunk annyiba ,hogy nemtetszésedet nyilvánítod elitéled az aktust de tovább nem kellene feszegesd az ügyed mert nincs elég információd ....maradj inkább esetleg a kézdi bukott mpp-s polgármester eseténél mert arrol bizonyára többet tudsz és meg is hallgatom véleményed.
Itt HR. megyében borbolynak neve van mindenki elismeri a munkáját és elárulom neked egy réteget kivéve senki nem csinál nygy ügyet a dologbol sőt viccesnek tartja az ügyet -a kényelmetlen embert el kellett távolitani ha másképp nem hát egyedien egy kicsit székelyes eljárással és biztositalak az emberek egészen mással asszociálják most és a jövőben is ..

2011. november 6., vasárnap 19:05
girtlergyula
601 hozzászólás
Azt a sok jot es ertekeset , sehol nem lattam Hargita megyeben de , ha igaz lenne , meg akkor se szabadna ilyent csinaljon . Megis mit gondol magarol o urasaga ? Torveny alltal fodve van , de erkolcs felol nagy bajok vannak . Erofitogtatas akart lenni , de ezzel nem szaporodott a szimpatizalok tabora . Egy megyei tanacs elnok diplomatikusabban kellene megoldja az ilyesmit,csak oda felkeszulteb , jozanabbul gondolkodo ember kel , nem eleg az , ha valaki huseges partkatona . Kulonben olvastam egy par levelet , a magyar nyelvel koszono viszonyban sincs . Ilyen emberek kepviselik a hires udemeret es meg csodalkozunk , hogy hova sujedt 21 ev alatt .

2011. november 6., vasárnap 20:05
dinibacsi
4945 hozzászólás
nézd gandalf,hogy te meghallgatod a véleményemet,vagy nem,az engem hidegen hagy!Én itt egy magatartást itéltem el,még csak az sem érdekelt,hogy rmdszs!itt egy ember mentalitásárol van szo,ami elfogadhatatlan számomra,tetszik neked vagy sem!ja,és nehogy már te mondd meg,mihez szolhatok hozzá,meg mihez nem!még nem te vagy a rmdsz,de látszik már,hogy ki tanitásain nöttél fel,és kinek dolgozol,de tudod,ez egy független forum,ahol ha a kedvem ugy hozza,szidhatom még az rmdszt is!tudom,nagy bün a ti szemetekben,de a tisztitotüzben majd elgondolkodunk ezen,mert addig vagy oda kerültök,vagy átveszitek koalicioban Luciferrel annak is az irnyitását+!

Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:


Miért regisztráljon? Regisztrált felhasználóként:
  • Hozzászólását csatolhatja írásainkhoz
  • Feliratkozhat a hírevélre
  • Saját profil-oldala lesz a Háromszék weboldalán


A regisztráció ingyenes !!!

Regisztráljon most
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el.
A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Háromszék nyomtatott+online
HónapEURRONUSDHUF
1 4,76 ~20,00 ~5,9 ~1438
3 14,28 ~60,00 ~17,7 ~4316
6 28,56 ~120,00 ~35,5 ~8632
12 57,12 ~240,00 ~70,8 ~17264
Háromszék online
HónapEURRONUSDHUF
1 3,80 ~15.99 ~4,73 ~1150
310,83 ~45,57 ~13,48 ~3277
621,20 ~89,22 ~26,39 ~6417
1241,00 ~172,69 ~51,00 ~12420
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
Ha Ön már regisztrált, lépjen be kontójába
Felhasználónév:
Jelszó:
Ha még nincs fehasználói fiókja, itt Regisztrálhat
- :
Fogy a megye lakossága (Befejezés előtt a népszámlálás)
Háromszék végig élen járt a népszámlálás tíz napja alatt, hol első, hol második helyezett volt, vasárnap azonban negyedik helyre csúszott vissza. Mint kiderült, ennek oka a számlálóbiztosok gyanakvása, sokan ugyan már pénteken befejezték a munkát, ám tartottak attól, nem fizetik ki nekik az utolsó három napot, így inkább "szépítettek" jelentéseiken.

- Demeter J. Ildikó:
Megyeházi alelnökségre törnek
Kerekedik a Háromszéki Ifjúsági Tanács (Hárit) önkormányzati jelöltjeinek listája: az önmaguknak kitűzött száz fiatal közül 72 már ismert, csak néhány kézdiszéki és sepsiszéki községben kell még egy-egy személyt nevesíteni.

Archívum
<<2012 május>>
HKSzCsPSzV
1
6
13
20
27
28
29
30
31
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
Médiapartnerünk a:
HHRF
© 2003-2012 H-PRESS - Minden jog fenntartva - Háromszék, független napilap Sepsiszentgyörgy
programozás: laca.ro
- RSS