Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2011. november 1., kedd: Közélet Megyeházi alelnökségre törnekKerekedik a Háromszéki Ifjúsági Tanács (Hárit) önkormányzati jelöltjeinek listája: az önmaguknak kitűzött száz fiatal közül 72 már ismert, csak néhány kézdiszéki és sepsiszéki községben kell még egy-egy személyt nevesíteni. Erdővidék és Felső-Háromszék jelöltjeit már nagyrészt bemutatták, tegnap a sepsiszentgyörgyi és a megyei tanácsi helyekre pályázók mutatkoztak be. Egyelőre csak indulási szándékukat jelezték, arról ugyanis, hogy egyáltalán rajta lehetnek-e a választási listán, az RMDSZ dönt. A Hárit színeiben színre lépők száz helyet céloztak meg a megye önkormányzataiban, és az egyik megyei tanácselnök-helyettesi tisztséget is maguknak követelik, sőt, egy parlamenti bársonyszék elfoglalásától sem zárkóznának el. Ez viszont a távolabbi jövő, közelebbről – két héten belül – csak a helyhatósági mandátumokról kezdenek tárgyalásokat az RMDSZ-szel – jelentette be Grüman Róbert Hárit-elnök. A jelöléskor fontosnak tartották a civil vagy egyházi szervezetek ajánlását. A tegnap bemutatkozó jelöltek más-más prioritásokat fogalmaztak meg, abban viszont egyetértettek, hogy a képzett, diplomás fiatalokat haza kell hozni. A sepsiszentgyörgyi tanácsban Szőcs Endre és Kelemen Szilárd Péter szeretne tevékenykedni, mindketten közgazdászok, és többévi civil szervezőmunka tapasztalatát is hasznosítani tudják. Előbbi elmondta, hogy az osztályából felsőfokú képesítést szerzettek alig 8 százaléka tért haza, és ezen feltétlenül javítani kell; társa úgy véli, hogy valamit az érintetteknek is tenniük kellene magukért és közösségükért, ezért lenne hasznos önkéntességi órákat tartani az iskolákban. A megyei tanácsban Orbán Mikós agrármérnöki, Gáj Nándor szociális, ifjúsági, Arros Imre környezetmérnöki tudását, tenni akarását léptetné életbe – az itthoni letelepedést, a szakmaiságra alapozott jobb megélhetés lehetőségeit, gyermekvállalási hajlandóságot ösztönözve –, a Medgyesről egyetemi hallgatóként ideköltözött Oltean Csongor közgazdász pedig a szórvánnyal való kapcsolatok erősítésén dolgozna. A következő lépésben a Hárit szakmai képzést is szervez jelöltjeinek, elképzeléseiket pedig közös ifjúsági programban kívánja összefoglalni. Szerző: Demeter J. IldikóCikk megjelenítése: 1600Olvasóink értékelése: 2.71Szavazatok száma: 7Az ön értékelése: Hozzászólások 2011. november 1., kedd 07:15
vitriol 432 hozzászólás Gratulálok a HÁRIT-nak! Ők legalább tudják, hogy mit akarnak!Tesznek is érte!
2011. november 1., kedd 08:04
latnok 196 hozzászólás Hajra fiatalok! Tetszik az elkepzeles, bar 2o evvel hamarabb is johetett volna egy ilyen csapat! Sok sikert!
2011. november 1., kedd 08:46
borizoltan7 46 hozzászólás Remélem sikerre viszik a fiatalok a kezdeményezést,és akkor Hargita megye után Kovásznán is sor kerül egy generáció váltásra, ami a megye érdekeit szolgálja majd.És akkor remélem nálunk Maros megyébe is sor kerül erre. Sok sikert.
2011. november 1., kedd 09:45
Ferencz 2983 hozzászólás latnok: vond le a mostani bebetonozott RMDSz tisztségviselők életkorából a 20 évet, s meglátod, hogy akkor is volt egy fiatal csapat....Igaz, azok nagyjából KISz titkárok, sugdolózók, Elena-segédek, stb. voltak. Sok sikert HÁRIT!
2011. november 1., kedd 10:09
kutykurutty 178 hozzászólás Vitriol,latnok...legyetek egy kicsitt spontanabbak baszki!...legalabba profizmus latszatat tartsatok fel,ne egymas utan irjatok...kimesz az irodabol,megkerded a fonokot tetszette visszajossz s utana intesz a masiknak hogy irjon,addig meg egy ketto beir..(vagy irsz mas neven)..elkepeszto..ilyen pancser munka...nem csodalkoznek ha jovo honaptol mast tennenek a helyetekbe...
2011. november 1., kedd 10:27
szokegeza54 36 hozzászólás Gratulálok ! Hajrá fiatalok .Sok sikert.
2011. november 1., kedd 10:37
quercusos 170 hozzászólás Mi ??!
"csak a helyhatósági mandátumokról kezdenek tárgyalásokat az RMDSZ-szel – " és "hogy egyáltalán rajta lehetnek-e a választási listán, az RMDSZ dönt." És aztán ki is az az RMDSZ ?... Nesze neked ifjú demokrácia... Talán a helyhatósági mandátumokról tárgyalásokat kellene kezdeni a választókkal. Olyanképp : ezt és ezt nem látjuk jónak... És Önök mit nem látnak jónak ?. És nem így : Mi lenne a feladatunk kedves RMDSZ kereszttata ? 2011. november 1., kedd 10:58
orlecz 74 hozzászólás Nézd meg ki a vezetőd és megmondom ki vagy!
Ez a Grüman nevű - mindenképpen székelyesen hangzó név - egyén akarja vezetni a megyét. Akkor még a 8 % is elköltözik. 2011. november 1., kedd 11:41
kifli 282 hozzászólás ...ezek a fiatalok székely-magyar nemzeti vizsgán megbuknának... de hogy is legyen nekik, mikor nem nemzetiek?
2011. november 1., kedd 11:53
Ferencz 2983 hozzászólás Hogy te mekkora marha vagy!
2011. november 1., kedd 12:02
Ferencz 2983 hozzászólás Elfogytak az érvek, jöhet a zsidóellenesség! " Nézd meg ki a vezetőd és megmondom ki vagy! " Te is nagy marhának adsz enni, hallod-e? Nézd meg te, ha már olyan okos vagy, de gondolod, hogy érdekel bárkit is mit "mondasz" te?
2011. november 1., kedd 12:17
latnok 196 hozzászólás jol mondod Ferencz, lassan mar semminek se tudunk orulni, csak a negativum, a kritika...
2011. november 1., kedd 12:42
Ferencz 2983 hozzászólás latnok, eddigi kölcsönös "szimpátiánkat" figyelembe véve, ha te azt mondod, hogy én "jól mondom", az két dolgot jelenthet. Az egyik az, hogy "megtérőben" vagy. Ezt nem hiszem. A másik meg az, hogy tudsz te valamit, - elvégre latnok vagy - amit mi nem szeretnénk megtapasztalni: ezek a fiatalok is le fognak csúszni az RMDSz torkán. Az ehhez szükséges eszközök a tapasztalatok szerint rendelkezésre állnak, de háthanémelyikük mégis gégemetszést okozhat?
2011. november 1., kedd 13:25
orlecz 74 hozzászólás Ferencz három dolgot is jelenthet. A harmadik az, hogy kezdesz azonosulni lélekben a latnokokkal, vitriolokkal. Tehát részvétem.
latnok a kritika viszi előre a társadalmat! gondolom hallottál erről. A kritika meg jogos. Sok más fiatal van, akit érdemes követni. 2011. november 1., kedd 13:36
latnok 196 hozzászólás Igen orlecz, a kritika IS viheti elore a tarsadalmat. De azt is eszre kellene venni, hogy edes keves az a fiatal aki kozeleti szerepet vallal, keves az a fiatal aki hazajon egyetem utan, velemenyem szerint ezeket a fiatalokat tamogatni kell es nem kritizalni. Mert lassan nem lesz akit.
2011. november 1., kedd 13:46
orlecz 74 hozzászólás Grüman, melyik egyetem után is jött haza, mert hirtelen nem ugrik be?
2011. november 1., kedd 14:09
orlecz 74 hozzászólás Neked sem ugrik be? kár no...
2011. november 1., kedd 14:09
orlecz 74 hozzászólás Neked sem ugrik be? kár no...
2011. november 1., kedd 14:56
Ferencz 2983 hozzászólás orlecz, tudsz te olvasni, vagy csak firkálni? Ha igen, képes vagy megérteni is az olvasottakat? Nem úgy látom. ...... Beugrott, hogy miről beszélek?
2011. november 1., kedd 15:14
orlecz 74 hozzászólás Miért vagy ideges Ferencz?
2011. november 1., kedd 17:01
quercusos 170 hozzászólás Ja, ez itt egy messenger, baráti klub ? Mert azt hittem tényleg a közéletről szól a vita. De hát kit érdekel, hogy az ifjú titánok nem a polgárságnak üzennek hanem a kenyéradójuknak !El lehet menni egy ilyen jelenség mellett ? El. De aztán ne nyivákoljon senki pár év múltán, hogy aztán ezek a gazember politikusok...
2011. november 1., kedd 17:10
haromszeki 503 hozzászólás A Hárit és az LMP (SZDSZ)... Aha, emlékszem! Egy biztos: ez a csürhe SOHA nem fogja megkapni az én szavazatomat!!!
2011. november 1., kedd 19:04
Ferencz 2983 hozzászólás Azért, mert maholnap nem tudok hinni senkinek és senkiben idehaza. Az RMDsz és az MPP emlékére gyújtott gyertyáim csonkig égtek, s az EMNP is hallgat, mind a sír, ti próbáljátok porrá és hamuvá tenni a fiatalokba vetett reményeimet! Hát én immár kit válasszak, virágom, virágom....?
2011. november 1., kedd 19:19
ladoga2009 571 hozzászólás "Megyeházi alelnökségre törnek"
Az úgynevezett "alelnökséget" a megyei testület választja meg ... Kik és hová "törnek"??? Milyen pénzekkel manipulált ifjú diplomázottak??? http://www.harit.ro/ Megér egy mesét... 2011. november 1., kedd 19:28
quercusos 170 hozzászólás Nem kell emlékként gondolni egyikre sem. Főleg az egyikre... Helyet hagyok itt, hogy ki-ki a saját álmaiban higgyen. És nem muszáj hinni senkinek és semmiben, a távolságtartás az igazmondóktól és akarnokoktól nem okoz semmiféle hátrányt. Az EMNP ugyanazt a nótát fújja mint a másik kettő, de főleg az egyik és mégsem akar egy asztaltársaságba tartozni emezzel... Valóban, kit válasszunk ?
Egy gondolat csak a fiatalokról még : ezek a fiatalok, (tisztelet a kivételnek) nem azok a fiatalok akik mondjuk Ön volt tisztelt Ferencz, vagy én... Ők realisták, s egy anyagias világban szocializálódtak. Az tuti, hogy profi politikusok lesznek, de hasonlóan a mentoraikhoz nem a közösségi ideálokat, eszmékért hajtanak, hanem gazdasági és társadalmi pozícióért vállalnák a közszereplést. Mert ha működne egy csepp is az ifjúság forradalmi világmegváltó hevületéből kezdeményezésükben, akkor nem koldulnák a helyet a hatalom előszobájában hanem a társadalmi igazság és méltányosság nevében követelnének. Igen, a változást. Mert aki helyet kér az részt kér abból ami van : a korrupcióból, az előnyökből, a pénzből, a hatalomból. Olyan mint a sorompónál kolduló cigánygyerek : adjon nekem is bácsi abból a kifliből ...! 2011. november 1., kedd 20:06
ladoga2009 571 hozzászólás @Vitriol: "Gratulálok a HÁRIT-nak! Ők legalább tudják, hogy mit akarnak!"
Áruld el "bájitalkeverő", ha tudod, mit akarnak a HARIT-osok??? 2011. november 1., kedd 20:15
latnok 196 hozzászólás ladoga2oo9 szerintem ne faraszd itt az olvasokat, inkabb Baroton foglalkozz a teendoiddel, mert meg par honap van hatra amig uj polgarmester lesz, addig meg uzheted ezt a szakmat.
2011. november 1., kedd 20:17
Ferencz 2983 hozzászólás Ettől a magyarázattól tartottam, melynek igazságmagva, amelyet én nem bírtam megtalálni, félő, hogy valós! Sajnos!
2011. november 1., kedd 20:44
ladoga2009 571 hozzászólás Mit ne fárasszak??? Az olvasókat??? Kár, hogy nem írsz ékezettel... Így is eléggé "lapos" vagy...
Megfizetnek az újabb "látnokságodért" Na mond, hány hónap "van hátra"???
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
hillsnail - 09:12 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
hillsnail - 09:10 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||