És elment a Császár

Hétfő óta többször is lepergett előttem az 1966-os angliai világbajnokság magyar–brazil 3–1-es mérkőzése. Csodálatos volt. Szenzációs. A meccset képernyőn néztem végig fogarasi szász és román barátaimmal együtt. Felszabadultan, mert Albert Flórián felszabadított, minden fantasztikus labdavezetését, alakítását az általa elkápráztatott haverokkal együtt üdvrivalgással ünnepeltük. A meccs végén nem győztem elraktározni magamba a Flórit (mert így emlegették) dicsérő mondatok, szavak áradatát. Istenítették. Többször elmondták: "Haver, büszke lehetsz mint magyar, mert egy olyan focistát vallhatsz nemzettársadnak, mint az Albert Flóri." S amikor egy évre rá megkapta az Aranylabdát, levelekkel bombáztak Kézdiszentléleken – mert ott tanítottam –, gratulálva Flóri díjához. Gratulálva, mert a mi baráti körünk úgy nőtt fel a magyarok építette fogarasi vár falai alatt, hogy tagjai megtanulták értékelni egymás nemzeti sikerét, eredményét. Az én örömem az övéké volt, mint ahogy az övéké az enyém is. Kedd délután csengett a telefonom. Két fogarasi haver hívott, hogy kifejezze őszinte részvétét Albert Flórián elhunyta alkalmával. Nem kérdeztem, hogy honnan tudják a szomorú hírt, mert az egyiknek felesége magyar, s tudom, naponta nézik az M1 híradását. Szavaik elárulták, nekik is fájdalmat okozott a gyászhír, s mint régi jó haverok, együtt éreznek velem és minden magyarral, fociimádóval, mert mint mondták, nem a magyar, hanem a világ labdarúgása lett szegényebb egy "Császárral". Flóri, nyugodj békében!

Albert Flórián
1941. szeptember 15-én született Hercegszántón – 2011. október 31-én hunyt el Budapesten.
Klubja: a középcsatár 1952-ben lett az akkori Bp. Kinizsi igazolt játékosa, és pályafutása végéig, 1974-ig az FTC futballistája maradt. 351 bajnoki mérkőzésen 256 gólt szerzett, 75-ször öltötte magára a válogatott mezét, és 31 gólt szerzett, 56 nemzetközi kupamérkőzésen játszott (BEK: 8, KEK: 4, VVK: 35, UEFA-kupa: 9), 33 gólt szerzett.
Eredményei: VVK-győztes (1965), VVK-döntős (1968), VVK-elődöntős (1963), UEFA-kupa elődöntős (1972), négyszeres bajnok (1963, 1964, 1967, 1968), Magyar Kupa-győztes (1972), háromszoros gólkirály (1960: 27 gól; 1961: 21 gól; 1965: 27 gól).
Sikerei: vb – 5. (1962), vb – 6. (1966), Eb – 3. (1964), Eb – 4. (1972), olimpiai bronzérmes (1960), vb-társgólkirály (1962, 4 gól). Világválogatott (1968, a brazilok első vb-címének 10. évfordulója; 1973, a nyugatnémet vb-ezüstérmes Willie Schulz búcsújátéka). Európa-válogatott (1972, a belgrádi Szport lap alapításának 10. évfordulója). Aranylabdás (1967).
Visszavonulása (1974) után különböző beosztásokban (technikai vezető, ifiedző, utánpótlás-szakágvezető, szakosztályelnök, szakmai elnökhelyettes, tiszteletbeli elnök) a zöld-fehér klub alkalmazásában állt. Edzőként Líbiában tevékenykedett (al-Ahli Bengazi 1978–1982, 1985).