Sepsiszentgyörgy, 2012. május 27., vasárnap 10:23
Köszöntjük Hella nevű olvasóinkat!
Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz
felhasználó jelszó
Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk:
Legtöbb hozzászólás:
2011. november 3., csütörtök: Máról holnapra

Eurózónás árnyak

Bármilyen lassan és óvatosan is navigál az eu­rózónás tengerjáró, most már igen könnyen elképzelhető, hogy nem kerüli el a zátonyra fu­tást. Persze az ügy továbbra is legnagyobb mér­tékben a kapitányon – vagy inkább a kapi­tá­nyi csapaton – múlik, de a döntés mindenképpen fájdalmas és presztízsveszteséggel járó lesz.
A görögök ugyanis ezúttal sem hazudtolták meg magukat. A világ most álnaiv rácsodálkozással veszi ugyan tudomásul, hogy az euróövezetbe való bejutásukat is erősen kozmetikázott pénzügyi mérlegekkel párnázták ki, de már kezdetben is élt ez a gyanú. Az euró megmentésének kényszere pedig újabb "emlékezetkieséses empátiahullámot" keltett, hogy mostanra még nagyobbat csapjon a felháborodás a Berlintől Párizsig húzódó legfontosabb döntéshozatali térségben.
Uniós szempontból jelenleg nyilván a legkisebb veszély, hogy a görög kormányfő által hétfőn bejelen­tett döntés – miszerint népszavazást kezdeményez a múlt heti európai csúcson elért megállapodás elfogadásáról – kormányválságba, illetve az ellenzék által amúgy is régóta követelt előrehozott választásokba torkollhat. A megszorításokat eddig is utcai zavargásokba fúló tüntetéseken elutasító görögök a legutóbbi felmérések szerint a csomagot is leszavaznák, közel 60 százalékuk szerint a megállapodás nem jó az országnak. És akkor nincs tovább.
Illetve lehet, de a görögök nélkül. Annak ellenére, hogy Jorjiosz Papandreu miniszterelnök még arról a hitéről telefonál Angela Merkellel, miszerint a referendum Görög­or­szág eurózónában tartását erősíti meg. Ugyan­azon forrásból származó hírek szerint a német kancellár ezt megértéssel fogadja, de sokkal életszerűbb Nicolas Sarkozy párizsi üzenete, miszerint ha népszavazás, akkor egyetlen kérdésről szólhat: marad­jon-e Görögország az eurózónában? A többi mellébeszélés. A múlt szerdai kártyát – Angela Merkel német kancellár már háborút vizionált az egész éjszakán át tartó, végül megegyezést hozó tanácskozás elején – még egyszer senki sem játszhatja ki.
A pénzügyi világ egyre inkább a Görög­ország nélküli eurójövőre készül. Még Német­ország is, amely saját exportcéljai érdekében annak idején saját erős márkáját áldozta fel a még erősebbnek tervezett euró létrehozásáért. A szlovákok elutasító példája azt mutatja, hogy az eurósdi elnevezésű társasjátékban való részvételre csak a megfelelő gazdasági potenciállal rendelkező államoknak van tényleges létjogosultságuk. A reménybeli piacszélesítés érdekében tanúsított befogadási nagylelkűség pedig ezek után jó eséllyel valamelyik hátsó raktárba kerül, ahol csak a múlt kiközösített, megesett árnyai bolyonganak céltalanul.
Hozzászólások
2011. november 3., csütörtök 08:23
Ferencz
2983 hozzászólás
Mi pedig 2015-ben ott leszünk, ahol most vagyunk, vagy még ott sem! "...befogadási nagylelkűség..."? Szamárság, ÉRDEKről szól minden!

2011. november 3., csütörtök 14:06
mikeses
159 hozzászólás
Amit nem kell elfeledni hogy az Eu-s tagallamok is szivesen neztek el a Görög problemak fölött mindaddig amig a körmükre nem egett a gyertya. Amig a csalasok az ök erdeküket is szolgaltak nem volt semmi baj.

Az Eu-mindenaron es mindenek fölött politikanak most jön a hatulütöje. Sehol nem kerdeztek meg az embereket hogy akarjake ezt az epitmenyt, az emberek fölött döntöttek es döntenek tovabbra is.. Ha nepszavazas volna Nemetorszagban, a nemetek holnaptol mar Markaban fizetnenek, es EU-n kivül lennenek....

Egyebkent volt regen egy vicc, hogy amikor Romania es Bulgaria bekerü (ha bekerül) az EU-ba akkor Nemeorszag kilep belöle...Nem Merkel asszony vezetesevel (DDR-es internacionales neveltetes), de nincs messze az idöpont.

Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:


Miért regisztráljon? Regisztrált felhasználóként:
  • Hozzászólását csatolhatja írásainkhoz
  • Feliratkozhat a hírevélre
  • Saját profil-oldala lesz a Háromszék weboldalán


A regisztráció ingyenes !!!

Regisztráljon most
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el.
A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Háromszék nyomtatott+online
HónapEURRONUSDHUF
1 4,76 ~20,00 ~5,9 ~1438
3 14,28 ~60,00 ~17,7 ~4316
6 28,56 ~120,00 ~35,5 ~8632
12 57,12 ~240,00 ~70,8 ~17264
Háromszék online
HónapEURRONUSDHUF
1 3,80 ~15.99 ~4,73 ~1150
310,83 ~45,57 ~13,48 ~3277
621,20 ~89,22 ~26,39 ~6417
1241,00 ~172,69 ~51,00 ~12420
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
Ha Ön már regisztrált, lépjen be kontójába
Felhasználónév:
Jelszó:
Ha még nincs fehasználói fiókja, itt Regisztrálhat
- Mózes László:
Zabolai térben ihletett alkotások
Zabolai térben ihletett alkotásokJó levegőjű képzőművészeti kiállítás nyílt tegnap este a sepsiszentgyörgyi Lábas Ház nagytermében: nemcsak azért, mert a művek szeptember elején a zabolai Tájmisztika Alkotótáborban készültek, hanem azért is, mert a tizenegy művész alázattal, nagy érzékenységgel és természetesen szubjektíven viszonyul a tájhoz, a természethez.

- :
Vita az alkotmánymódosításról
Ne legyen nemzetállam
Törölné a nemzeti jelzőt az alkotmánynak a román állam jellegét meghatározó szakaszából az RMDSZ, amelynek képviselőházi frakciója kedden beterjesztette az alkotmánymódosítással kapcsolatos javaslatait.

Archívum
<<2012 május>>
HKSzCsPSzV
1
6
13
20
27
28
29
30
31
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
Médiapartnerünk a:
HHRF
© 2003-2012 H-PRESS - Minden jog fenntartva - Háromszék, független napilap Sepsiszentgyörgy
programozás: laca.ro
- RSS