Sepsiszentgyörgy, 2012. május 27., vasárnap 10:23
Köszöntjük Hella nevű olvasóinkat!
Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz
felhasználó jelszó
Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk:
Legtöbb hozzászólás:
2011. november 3., csütörtök: Közélet

Belföldi hírek

Milliárdos munkálatok nulla szinten
Összeállította az EU által finanszírozott 60 legsürgősebb romániai beruházás listáját a kormány. Bár összértékük több mint 7 milliárd eurót tesz ki, a legtöbb terv kivitelezési állapota alig haladja meg a nulla százalékot, ezt szeretnék legalább 5–10 százalékkal növelni a jövő év végéig.
Olyan projektekről van szó, amelyekre az uniós pénzügyi hozzájárulás több mint ötven százalék, vagyis 4,7 milliárd euró a 7,3-ból. A helyi infrastruktúra, autópálya- és országútépítésre, környezetvédelemre, távfűtésre vonatkozó szerződések többségét tavaly, illetve idén tavasszal írták alá, de megvalósításuk épp csak a semminél több – még a 2009-ben vagy 2010-ben aláírt projektekben is nehezen tudnak 1 százaléknál magasabb kivitelezési arányt jelenteni. A 2008-as keltezésűek valamivel előrehaladottabb állapotban vannak, de ezek sem lépik át az 50 százalékot – azaz félig sem készültek el. Mindezeket a munkálatokat a 2012–2015 közötti időszakban kell befejezni. A kormány 60-as listáján Kovászna megye egyetlen tétellel szerepel: a vízellátási és csatornázási rendszerek rehabilitálására és bővítésére szánt 86,5 millió euróval, amit 2011–2014 között kell felhasználni. Jelenleg nulla százalékon állunk, 2013-ig tízszázalékos teljesítményt tűzött ki nekünk Bukarest.

Törvénytervezet a nemzetbiztonságról
Nem szeretném, ha a titkosszolgálatok oda jutnának, hogy azt tegyék, amit annak idején a Szekuritáté. Az ilyesmi nem játék, ezek a dolgok egy szép napon ellenünk fordulhatnak – jelentette ki Călin Popescu Tăriceanu, az NLP képviselőházi frakciójának vezetője tegnap az állambiztonságról szóló, ún. Cezar Preda-törvény vitáján. Napirendre tűzését is ő kérte, hogy a dokumentumot ne hallgatólagosan fogadják el. Ez a törvénycsomag komolyan veszélyeztetheti a mai alkotmányos rendet és az alapvető állampolgári jogokat – figyelmeztetett. A képviselők 193 szavazattal és egy ellenszavazattal, hat tartózkodás mellett eldöntötték, hogy ma reggel megkezdik a DLP-s Cezar Preda által benyújtott nemzetbiztonsági törvénytervezet vitáját. Ezt egyedül a DLP képviselői nem óhajtották. Amennyiben a tervezetet november 3-án nem vitatják meg, hallgatólagosan elfogadottnak minősül, és tovább jut a szenátushoz. A képviselőház jogi és védelmi bizottsága kedden kvórumhiány miatt negyedszer halasztotta el a tervezet megvitatását.

Magyar tagozatokat az egyetemeken
A magyar tagozat létrehozását javasolja mintegy negyven romániai magyar értelmiségi egy nyílt levélben azon egyetemi intézetek helyett, amelyek nemrég alakultak meg a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemen (BBTE). A www.magyaregyetem.tk honlapon elérhető nyílt levél szerzője Vekov Károly kolozsvári történész, a dokumentumot mintegy negyven romániai magyar értelmiségi írta alá. A levél szerint a kolozsvári egyetem magyar közössége az új egyetemi charta értelmében sem rendelkezik olyan jogi státussal, amely lehetővé tenné, hogy maga döntsön a magyar nyelvű oktatás sorsáról. Az aláírók szerint a BBTE-n, valamint a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen a magyar oktatóknak egyaránt azt kell kérniük, hogy az egyetemi chartában ne az intézet (departament), valamint az ezek által alkotott magyar vonal (linie), hanem a tagozat (secţie) kifejezés szerepeljen. Magyari Tivadar, a BBTE rektorhelyettese szerint nem a kifejezések a fontosak, hanem az, hogy mi a tényleges gyakorlat.

Betegek a várólistán
Több mint 500 beteg szerepel a fővárosi C. C. Iliescu Intézet várólistáin novemberi és decemberi műtétekre, miközben a szívkórház anyagi helyzete nagyon súlyos, novemberre csak a fizetésalap biztosított, a decemberi költségvetés pedig 87 lej. Şerban Bubenek kórházigazgató nyilatkozata szerint a C. C. Iliescu Intézetben végzik a romániai szívműtétek 50 százalékát, és itt látják el a szív-érrendszeri sebészeti sürgősségi esetek 75 százalékát, a kórház ügyeletes rendelőjében évente több mint 50 000 beteg fordul meg. "2005 után semmilyen adósságunk nem volt. 2010-ben, hogy ne kelljen életmentő műtétekre váró betegeinket elutasítanunk, elköltöttük a felgyűjtött fejlesztési alap egészét, egymillió eurót. Az Egészségbiztosító Pénztár egyáltalán nem adta vissza ezt a pénzt" – közölte Bubenek.
Hozzászólások
2011. november 3., csütörtök 09:11
Ferencz
2983 hozzászólás
"Magyari Tivadar, a BBTE rektorhelyettese szerint nem a kifejezések a fontosak, hanem az, hogy mi a tényleges gyakorlat." A rektorhelyettes posztjához és nemzetiségéhez méltatlan módon viszonyul! Ha nem volt elég érv MOGYE esete a mentül önálóbb magyar oktatás megteremtéséhez, a most kirobbant alkotmánymódosítási botrány híven illusztrálja Magyari úr tévedését (?), nevezetesen azt, hogy Romániában a kifejezések pontosan akkor fontosak, amikor kisebbségi jogokról van szó! Egyébként....a hazudozás akár tantárgy is lehetne, kitűnő "tanerők" léteznek.

2011. november 3., csütörtök 09:16
Ferencz
2983 hozzászólás
"Betegek a várólistán". Így alakul át, RMDSz asszisztenciával és segítséggel a Remény listája a Halál listájává.

2011. november 3., csütörtök 13:50
eseslevi
48 hozzászólás
A kórházakkal az a probléma,hogy rengeteg magánkórház nyílt az utóbbi időben,s hogy sok kliensük legyen,ahhoz fel kell számolni az állami kórházakat.Nem számít,hogy közben ezrek halnak meg,a lényeg,hogy gazdagodjanak egyesek.Persze mindezt az udemere segítségével.Mert nem értem,mitől gazdaságosabb egy magánkórház,ha a betegek ugyanazok a szegény állampolgárok,akik az állami kórházak kliensei?Vagy a biztosító csak nekük ad pénzt?

2011. november 4., péntek 05:12
zucu
667 hozzászólás
Bla bla.... mindent csakis az ügyes rmdsz-es hozzá nemértő uraknak köszönhetünk.Itt nálunk minden lehetséges.. törvényt
kikerülni, megvesztegetni, nyalni egy bizonyos ügy érdekében ezek minálunk mind, mind lehetséges dolgok.A marosi magyar egyetem problémája is igy fog megakadni, hiába a miniszteri rendelet, stb.....lehetne soroloni de minek..a mi országunkban minden lehetséges......

Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:


Miért regisztráljon? Regisztrált felhasználóként:
  • Hozzászólását csatolhatja írásainkhoz
  • Feliratkozhat a hírevélre
  • Saját profil-oldala lesz a Háromszék weboldalán


A regisztráció ingyenes !!!

Regisztráljon most
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el.
A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Háromszék nyomtatott+online
HónapEURRONUSDHUF
1 4,76 ~20,00 ~5,9 ~1438
3 14,28 ~60,00 ~17,7 ~4316
6 28,56 ~120,00 ~35,5 ~8632
12 57,12 ~240,00 ~70,8 ~17264
Háromszék online
HónapEURRONUSDHUF
1 3,80 ~15.99 ~4,73 ~1150
310,83 ~45,57 ~13,48 ~3277
621,20 ~89,22 ~26,39 ~6417
1241,00 ~172,69 ~51,00 ~12420
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
Ha Ön már regisztrált, lépjen be kontójába
Felhasználónév:
Jelszó:
Ha még nincs fehasználói fiókja, itt Regisztrálhat
- :
Két kormányban beszélhetnek a ciántechnológiáról
Nemcsak Verespatakon, hanem egész Európában meg kell akadályozni a cianidos bányászati technológia alkalmazását – jelentette ki Áder János fideszes európai parlamenti (EP) képviselő tegnap Budapes­ten, Kelemen Hunor RMDSZ-elnök keddi levelére reagálva.

- :
Hírsaláta
VEZETNEK A SZOCIÁL-LIBERÁLISOK. Az IMAS közvélemény-kutató intézet legújabb felmérése szerint a Szociál-liberális Szövetség veszített ugyan népszerűségéből, de még mindig 52 százalékon áll, a demokrata liberálisok év eleje óta stagnálnak, most is a szavazópolgárok mintegy 17,1 százaléka adná rájuk voksát.

Archívum
<<2012 május>>
HKSzCsPSzV
1
6
13
20
27
28
29
30
31
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
Médiapartnerünk a:
HHRF
© 2003-2012 H-PRESS - Minden jog fenntartva - Háromszék, független napilap Sepsiszentgyörgy
programozás: laca.ro
- RSS