Földet hoztunk Rodostóból

A magyarországi Rodostó Alapítvány erre az alkalomra Történelmi emlékezet témával utat szervezett Törökországba, a megemlékezésen Mikes szülőfalujának polgármestere, Kis József is részt vett. Igen fontos volt, hogy legalább Mikes feltételezett temetőjéből hozzanak haza egy maréknyi földet olyan címen, hogy "Mikes hazatért".
A polgármester igen mutatós kis cserefa koporsót készíttetett, felirata egyik oldalán: Mikes Kelemen, másik oldalán: 1690–1761. A Magyarországról érkező csoporttal a bolgár–török határon találkoztunk. Negyvenen jöttek az anyaországból, Erdélyből Kis József és felesége, a Székely Mikó Kollégium Alapítványa részéről pedig jómagam. A zágoni polgármesterrel szoros kapcsolatban állunk, hiszen régi kötelességét szeretné teljesíteni alapítványunk a megyei tanács elnöke és Sepsiszentgyörgy polgármesterének támogatásával: szobrot állítanánk Csutak Vilmosnak. Örvendünk, hogy nevezettek támogatásukról biztosítottak. E kis kitérő után hadd menjünk Rodostóba.
A késő délutáni órákban érkeztünk meg. Meglepett bennünket, hogy milyen türelemmel és szeretettel vártak a török képviselők. A Rodostó Alapítvány képviselői Hopp Lajos emlékének faragott tábláját hozták (Mónus Béla szobrász készítette). Megható beszédek hangzottak el az ünnepségen. Felszólalt a török tiszteletbeli konzul, a város alpolgármestere, a városi kulturális szövetség vezetője; a magyar résztvevők részéről dr. Varga János egyetemi tanár Rákóczi szabadságharcáról, egy magyartanár Mikes Kelemenről tartott előadást. Zágon polgármestere kijelentette: méltó Mikes-emlékházat kellene építeni. Jó­magam pusztán annyit mondottam, hogy a történelem rendjén sokat harcoltunk egymás ellen, Isten segítsen, hogy a jövőben harcoljunk egymásért! Majd megáldottam az emléktáblát. Jelen volt özv. Hopp Lajosné is, elmondta, hogy férje milyen sokat tett Mikes Kelemen munkásságának méltó megbecsüléséért. Rövid ünnepi műsorral és a Rákóczi-házban tartott koszorúzással zárult az emlékezés.
Már jól besötétedett, amikor a parkba értünk, ahol méltó környezetben áll a dicső fejedelem, II. Rákóczi Ferenc szobra, a fából faragott Mikes-szobor és három székely kopjafa. Ott gyertyagyújtással tisztelegtünk. Végül a Rodostóban lakó igen kedves házaspár muzsikával és énekszámmal tisztelgett. Aztán indultunk a szálláshelyünkre, vacsora, lefekvés, és bizony igen hangosan ütötte-verte a háborgó tenger a partot.
23-án reggeli előtt rövid megemlékezést tartottam az ebédlőben, tisztelettel adózva a véres és örök dicsőséges 1956-os magyar forradalom emlékének – ahhoz, hogy mi itt lehetünk ma szabadon, az ötvenhatosok áldozata is hozzájárult, ezért örök hálával tartozunk nekik. Reggeli után indultunk tovább, hogy betekintsünk a nagy Törökor­szág múltjába és jelenébe.
Autóbuszunk a feltételezett magyar temető szomszédságában állt meg. A kicsi koporsót a polgármester vitte, és a magyar csoport vezetőjével, Szich Nelly elnöknővel megtöltötte ama földdel, amely a bujdosók számára egykor helyet adott. A mindig hazavágyó Mikesre emlékeztető koporsót a török földdel hazahoztuk Zágonba, és egy későbbi ünnepség során fogjuk elhelyezni.