Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2011. november 9., szerda: Közélet Az EMNP támogatná a népszavazástKudarcot vallott a romániai népszámlálás – summázták tapasztalataikat az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNT) vezetői tegnapi nagyváradi sajtótájékoztatójukon. Elhangzott, ha bebizonyosodik, hogy nem pusztán a választási kampány részének tekinthető, az EMNP támogatja a háromszéki önkormányzat népszavazási kezdeményezését. A Toró T. Tibor megbízott elnök, Zatykó Gyula partiumi, illetve Papp Előd székelyföldi régiókoordinátor által tartott sajtótájékoztatón élesen bírálták a legutóbbi népszámlálás módszerét. Zatykó egyenesen "a román adminisztráció csődjének" nevezte a cenzust önkormányzati és országos szinten egyaránt. A partiumi koordinátor elmondta: csak az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) nagyváradi Demokrácia Központjában legalább harminc olyan család jelentkezett, amelyet fel sem keresett a számlálóbiztos. A sajtótájékoztatón Toró T. Tibor megbízott elnök elmondta: szerinte Romániában alkotmánymódosításra egyhamar nem kerül sor, hiszen a parlamentben semmilyen kérdésben nem jellemző olyan konszenzus, amelyből kialakulhatna az alkotmányozáshoz szükséges kétharmados többség. Ennek ellenére újra el kívánják juttatni a kormánykoalíció tagjához, az RMDSZ-hez azt az alkotmánymódosítási javaslatot, amelynek értelmében nem lenne elegendő Románia alkotmányából kivenni az "egységes nemzetállam" kifejezést, az alaptörvénybe bele kellene foglalni a nemzeti kisebbségek autonómiaformáit is. Toró úgy véli, nem elég elhalasztani a romániai régióátszervezésről folytatott vitát, utalva ezzel az RMDSZ-nek arra az álláspontjára, hogy a Traian Băsescu által szorgalmazott, "óriásmegyék" létrehozását indítványozó közigazgatási reformot a jövő évi választások utáni időszakra kellene halasztani. A halasztás esetén ugyanis fennáll annak a veszélye, hogy a román pártok között a magyar közösségre nézve káros háttéralku születik. "A történelmi régiók mentén kell meghúzni a határvonalakat, és esetleg népszavazáson megerősíteni azokat" – mondta Toró T. Tibor. Papp Előd emlékeztetett: a Székelyföld Autonóm Tartomány létrejöttét néhány évvel ezelőtt a megkérdezettek több mint 90 százaléka támogatta. "Még nem tudjuk, hogy a háromszéki önkormányzat döntése a népszavazás kiírásáról a választási kampány részének tekintendő-e, de ha valós szándékról van szó, akkor támogatjuk az RMDSZ-es elöljárók kezdeményezését" – mondta Papp Előd. A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem ügyéről Toró úgy nyilatkozott, hogy akár az oktatási intézmény működési engedélyét is fel lehetne függeszteni, ha nem tartja be a törvényeket. Mint ismeretes, az oktatási minisztérium nemrégiben módosításra visszaküldte az intézmény szenátusa által elfogadott egyetemi chartát, mivel az nem rendelkezett a magyar tagozat létrehozásáról szóló kitételekkel, holott az új oktatási törvény erre kötelezi az egyetemet. Szerző: Csinta SamuCikk megjelenítése: 826Olvasóink értékelése: 5Szavazatok száma: 2Az ön értékelése: Hozzászólások 2011. november 9., szerda 07:38
vitriol 432 hozzászólás Toró T Tiborékra semmi szükség nincs, úgyis az RMDSZ-szel akarnak kikapartatni mindent. Nagyszájú béna társaság, semmit nem fognak felmutatni soha, ugyanúgy mint az MPP. Pár év és összevesznek egymással. Csak idő kérdése és eltűnnek a süllyesztőben........
2011. november 9., szerda 07:50
PityiPal 1632 hozzászólás Ezt a reszkírt, nevezetesen, hogy nem választási kampánycsel a népszavazás kiírása, vállalnia kell az EMNP-nek.
Ahhoz, hogy a székely autonómia létrejöhessen, semmi köze az alkotmánymódosításhoz!A székelyek nem Románia területének megcsonkítását szeretnék, hanem azt, hogy jellegzetes törvényeik, szokásaik szerint élhessenek, tiszteletben tartva az Román állam alkotmányát.Nem szeretnénk, ha tovább higítanának, ha erőszakosan ránktelepítenének még nagyobb számú idegen nációt.Az ilyen aljas és sunyi politikai cselekedetekkel csak a székely nemzet felszívódását , megszűnését szeretnék elérni.Ez nem tetszik nekünk! Ha megbecsülnének bennünket, mint az állam és Európa kultúráját, minőségét fokozó nemzeti közösséget, szerintem, eszünk ágában sem volna autonómiát követelni! De a presszió repressziót szül, minél jobban el akarnak nyomni, annál erősebben fog fokozódni az ellenállásunk! 2011. november 9., szerda 07:52
Mirke 2733 hozzászólás De csakis a rmdsz és bábjaik után h2so4 .
2011. november 9., szerda 08:00
PityiPal 1632 hozzászólás vitriol, hány pol a napidíjad?
2011. november 9., szerda 09:25
Ferencz 2983 hozzászólás "...de ha valós szándékról van szó, akkor támogatjuk az RMDSZ-es elöljárók kezdeményezését" Ki és mikor fogja azt eldönteni, hogy valós szándékról, vagy választási kampányról van-e szó? Tessenek már egyszer "bátrak" lenni , nem úgy, mint a vásárhelyi polgármester jelölt esetében, *****ván / szaván fogni az RMDSz-ökröt, ütni a vasat, amíg meleg: sürgetni, de főként BESZÁLLNI és KEMÉNYEN DOLGOZNI a népszavazás előkészítésén! Ha ez a párt is abból próbál választási tőkét kovácsolni, hogy tevékenysége kimerül a többiek hibás vagy téves lépéseinek lesésében és bírálatában, akkor kár volt a "benzinért". Az erdélyi magyar választópolgárnak - remélem - jó lecke volt az RMDSz és az MPP, nem fogja N+1.-szer is elkövetni ugyanazt a hibát.
2011. november 9., szerda 09:27
Ferencz 2983 hozzászólás Hát mi a sz ar? Jó lenne felsorolni a nagyokos rendszergazdának pár tíz vagy száz s z a r-al kezdődő szavunkat!!
2011. november 9., szerda 09:30
bjanos 905 hozzászólás vitriol @ ősszevesznek de miért? azért mert Toro T. ék az autonomiát akkarják de az rmdsz és a MMP kihátrál mindig belőle, Miért ? mert lepaktáltak Besescuval Jenőke is és Markoka Hunorka is ez van .
2011. november 9., szerda 10:38
dinibacsi 4945 hozzászólás bjanos,pont vitriolnak magyarázol?Minek,vagy nem érti,és akkor neki a baj,vagy nem értheti,mert azért kapja a pénzt!Igy is,ugy is az agysejtek blokkolva vannak!mind a kettö!
2011. november 9., szerda 13:18
nonsens1 560 hozzászólás De rád sincs semmi szükség vitriol.Szennyezed a levegőt ahol megfordulsz,utánad csak fulladozó embereket lehet látni.Igaza van Toró T.Tibornak,a történelmi régiók mentén kell meghúzni a határvonalakat,és népszavazáson megerősíteni azokat.
2011. november 9., szerda 13:22
Ferencz 2983 hozzászólás "úgyis az RMDSZ-szel akarnak kikapartatni mindent" Mi a gond, vitriol? Tudtommal ezért küldtük őt oda, s ő el is fogadta a megbízatást? Újabb szerepet is - mert én még az RMDSz-ről sem tudom elhinni, hogy ezt akarná - kiosztottál magadnak: csírájában elfojtani mindenféle magyar-magyar "közeledési" szándékot, felégetni minden hidat? Mit fogsz tenni te, ha az RMDSz-nek valamilyen csoda folytán megjön a jobbik esze?
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
hillsnail - 09:12 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
hillsnail - 09:10 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||