Sepsiszentgyörgy, 2012. május 27., vasárnap 10:32
Köszöntjük Hella nevű olvasóinkat!
Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz
felhasználó jelszó
Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk:
Legtöbb hozzászólás:
2011. november 10., csütörtök: Faluvilág

Lécfalva ünnepre készül

Albert Levente felvétele
Albert Levente felvétele
A várhegyi eróziós tanúhegy tetején egykor trónoló reneszánsz kori várban, a Lécfalvi Várhegyen számos országgyűlést tartott a székelység.
Ezek között az egyik jelentősebb az 1600-ban összehívott. Ott született egy határozat, miszerint azt a várat, amit 1599-ben a háromszéki székelyek Mihály vajda engedélyével a Báthoryakkal szembeni gyűlöletük miatt földig romboltak, vissza kell építeni. A székelységben akkora volt az ellenszenv a kiváltságokat megszüntetni akaró fejedelmekkel szemben, hogy a rendelet ellenére sem kerülhetett sor a vár újjáépítésére. Erre a történelmi eseményre ünnepéllyel akarnak emlékezni a helybeliek.
A nagyborosnyói önkormányzat önerőből megkezdte a lécfalvi kultúrotthon belső felújítását, amelyhez a megyei tanácstól is támogatást kapott. Mellékhelyiségeket alakítanak ki, megjavították a mennyezetet és a padlózatot, látogatásunkkor a konyhához szükséges víz biztosításához takarították az udvaron lévő kutat. A felújítást e hónap derekáig be akarják fejezni.
Hozzászólások
Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:


Miért regisztráljon? Regisztrált felhasználóként:
  • Hozzászólását csatolhatja írásainkhoz
  • Feliratkozhat a hírevélre
  • Saját profil-oldala lesz a Háromszék weboldalán


A regisztráció ingyenes !!!

Regisztráljon most
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el.
A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Háromszék nyomtatott+online
HónapEURRONUSDHUF
1 4,76 ~20,00 ~5,9 ~1438
3 14,28 ~60,00 ~17,7 ~4316
6 28,56 ~120,00 ~35,5 ~8632
12 57,12 ~240,00 ~70,8 ~17264
Háromszék online
HónapEURRONUSDHUF
1 3,80 ~15.99 ~4,73 ~1150
310,83 ~45,57 ~13,48 ~3277
621,20 ~89,22 ~26,39 ~6417
1241,00 ~172,69 ~51,00 ~12420
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
Ha Ön már regisztrált, lépjen be kontójába
Felhasználónév:
Jelszó:
Ha még nincs fehasználói fiókja, itt Regisztrálhat
- :
Mi, hol, mikor?
Színház A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Katona József Bánk bán című előadására (rendező: Bocsárdi László) a nagyteremben ma 18 órától a Mikes 1.- és 2.-bérleteseket várják. Slawomir Mrozek Egy nyári nap című előadását (rendező: Zakariás Zalán) a kamarateremben pénteken 18 órától az Ifjú­sági-bérleteseknek játsszák.

- Sylvester Lajos:
Egyszer volt egy kemence... (Határhelyzetek)
Sütő a zalánpataki hercegi portán 	      A szerző felvétele
A bükkfával fűtött kenyérsütő téglakemencéknek a házi kenyér előállításában játszott fontos szerepéről fogalmazódott meg bennem a kérdés: valamelyik közgyűjteményben fellelhető-e a kenyérsütő kemencék háromszéki típusa?

Archívum
<<2012 május>>
HKSzCsPSzV
1
6
13
20
27
28
29
30
31
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
Médiapartnerünk a:
HHRF
© 2003-2012 H-PRESS - Minden jog fenntartva - Háromszék, független napilap Sepsiszentgyörgy
programozás: laca.ro
- RSS