Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2011. november 11., péntek: Közélet Külföldi hírekA kommunisták bűneinek feltárásáért Az iskolák és a média kiemelt felelősségét hangsúlyozta a kommunista diktatúrák megismertetésében Harrach Péter a Kereszténydemokrata Néppárt témában rendezett tanácskozásán, ahol az is elhangzott: munkacsoportot alakítottak a kommunizmus idején Magyarországon elkövetett bűnök feltárására. A frakcióvezető úgy fogalmazott: a Nemzeti alaptantervben meg kell jelennie a történelem hiteles tanításának. Kitért arra is, hogy napjainkban egy másik veszélyes ideológia okoz károkat Európában és Magyarországon, az ultraliberalizmus, amely a közösségeket nélkülöző, csupán az egyént értékelő eszmeiség. Újabb MSZP-s lejárató kampány Az Európai Parlament (EP) hét képviselője írásbeli kérésben szólította fel az Európai Bizottságot arra, hogy kövesse figyelemmel a magyar sarkalatos törvények elfogadását, és biztosítsa, hogy a magyar kormány az Európai Unió demokratikus alapértékeinek megfelelően járjon el a törvények megszövegezése és elfogadása során – közölte a hét képviselő egyike, Tabajdi Csaba, az MSZP EP-delegációjának vezetője. A néppárti (Fidesz–KDNP) válaszközlemény szerint "a brüsszeli MSZP-delegáció Tabajdi Csaba vezetésével folytatja nemzetközi lejárató kampányát". Szerző: Váry O. PéterCikk megjelenítése: 561Olvasóink értékelése: 2.33Szavazatok száma: 3Az ön értékelése: Hozzászólások 2011. november 11., péntek 12:16
zucu 667 hozzászólás Tabajdi meg sok más exkomunista csürhe a szalmaszálba is kapaszkodik, mert ég a talpuk alatt a talaj, nagyon vesztes zónába kezdtek lenni......
2011. november 11., péntek 13:17
Ferencz 2983 hozzászólás "...napjainkban egy másik veszélyes ideológia okoz károkat Európában és Magyarországon, az ultraliberalizmus,..." Tessenek ezt is belefoglalni az alaptantervbe, s nem megfeledkezni Romániáról sem!
"...kövesse figyelemmel..." Ezzel semmi gond, de ezen túlmenően pofa be! Mikor kerül már végre - legalább Magyarországon - a vádlottak padjára, a kommunizmus mellé, oda , ahol a helye, a magyar szocialista eszmerendszertelenség is? 2011. november 11., péntek 13:21
bzoal 735 hozzászólás A HOLOCAUS ENNYI ÉV UTÁN IS BŰN.
A nyugdijakat adják annak is aki a nép ellen vétett,ha még komunista ideológia apján is.
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
hillsnail - 09:12 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
hillsnail - 09:10 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||