Magyar cigányok

A népszavazást megelőzően és az ezt követő tíz napban, a számlálás idején a politikai, civil szervezetek, valamint az egyházak, főleg az írott és sugárzott sajtó Székelyföldön a magyar – ungur – és székely besoroltatás témakörében próbálkozott egységes álláspontok kialakításával. A jelzett térségben a székelymagyar kérdésben kellett úgy rendet teremteni, hogy a magyarságot a kérdőívekkel szándékosan megosztó csapdahelyzetek "görbéit" ki lehessen egyenesíteni: nem székely autonómiát, hanem a Székelyföld autonómiáját óhajtjuk, illetve követeljük.
A háromszéki lakosság felvilágosultságának bizonyí­téka, hogy Antal Árpád szociológus közlése szerint elenyészően kevesen, fél százaléknál kisebb arányban vallották magukat az itt élők székelynek. Ebben viszont rendkívüli szerepe volt annak, hogy a véleményformáló fórumok – a pártok, egyházak, civil szervezetek, személyiségek, kommunikációs eszközök – egységes álláspontot alakítottak ki a székelymagyar kérdésben.
A téma kezelése viszont annyi energiát emésztett fel, hogy az például csak szórványosan részesült figyelemben, mi történik a cigányokkal vagy – akinek jobban tetszik – a magyar anyanyelvű, ha a település peremén is, de mégiscsak a magyar közösségekben szocializálódott romákkal. Az itteni cigány integrációs folyamatokat próbálják-e központilag, helyi vagy kirendelt ügynökökkel, mint ahogyan erre az előző években is voltak kísérletek, a roma önazonosság országos és európai sodrásához igazítani, magyarán ahhoz, hogy a cigányok vallják magukat roma nemzetiségűnek?
A realitások érvényesültek ebben az esetben is. Sepsiszentgyörgyön a 2002-es népszámlálás alkalmával 932-en (1,51%), az idei számlálásnál 417-en (0,8%) vallották magukat cigány nemzetiségűnek. A nagy többség, hiszen városunkban több ezer cigány él, magyarnak vallotta magát.
E helyzet kialakulása több száz éves folyamat, de a nálunk intenzív tevékenységet kifejtő cigánymisszió eredménye is.
Az viszont előre borítékolható, hogy a következő időszakban a magyar cigányok integrációját befolyásolni fogják, egyrészt a cigány önazonosságot támogató szervezetek meg ezek aktivistái és a többnyire spontán, mindenféle tudatosság nélkül ezt a folyamatot erősítő, nem magyar nyelvű, vallású és életvitelű cigányság tömeges megtelepedése térségünkben, főleg Erdővidék peremén.
Ezeknek a folyamatoknak az érvényesülését nálunk elakasztja vagy lassítja viszont a háromszéki magyar cigányok anyanyelve, vallásfelekezeti kötődései, szokásvilága, a helyi és a Kárpát-medencei magyarsággal kiépült hagyományos kapcsolata, s ami a leglényegesebb: az iskoláztatás, a polgárosodás révén is a magyarság felé tájékozódó, végső soron a cigány eredet vállalásával a magyarság közé integrálódó cigányok erőteljes jelenléte. Településeink java részében eme tendencia érvényesülésére utalnak a tehetősebb cigányok ingatlanvásárlásai és építkezései. Egy székely kapus cigány porta merőben különbözik a belényesi, magyarpécskai fiatornyos cigány császári palotáktól vagy a Román Alföld – Ţăndărei – hatalmas építményeitől.
A közeljövőben a cigányság 18. századdal kezdődő integrációját csak az iskoláztatás, a képességek kibontakozásának és a tehetségek érvényesülési lehetőségeinek útján, és nem a kitaszítással, kiközösítéssel, kiátkozással lehet támogatni. Figyeljünk oda: már több településen jelen vannak a cigány többségű magyar iskolák.