Sepsiszentgyörgy, 2012. május 27., vasárnap 10:38
Köszöntjük Hella nevű olvasóinkat!
Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz
felhasználó jelszó
Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk:
Legtöbb hozzászólás:
2011. november 15., kedd: Máról holnapra

Mindent a hatalomért

Ami néhány hónappal korábban már-már elképzelhetetlennek tűnt, az tegnap megvalósult: a koalíciós pártok konszenzusra jutottak a választási törvények módosításáról, a honatyák számának csökkentéséről.
Meg­erő­sítették: a parlamenti és a helyhatósági választásokat összevonják – vélhetően a tavaszi, önkormányzati voksolást halasztják őszre –, de még a két évvel ezelőtt meghirdetett népszavazás eredményének is érvényt szereznek. No nem éppen teljes mértékben, hiszen megmaradna a kétkamarás parlamenti rendszer, és a választottak számát sem csökkentik pontosan 300-ra, ennél azért többen lesznek a törvényhozó testület két házában.
Nem véletlen, hogy a tegnapi határozatokat Kelemen Hunor RMDSZ-elnök jelentette be elsőként. A szövetség a maga sikerének könyveli el az úgynevezett kompromisszumos megoldást, mely egyelőre amolyan fából vaskarikának tűnik, hiszen a képviselők kétharmadát egyéni körzetekben, névre szólóan választanák, a többiek pedig visszaosztási listáról jutnának mandátumhoz, ráadásul a megyénként két szenátor elve is támadható, hiszen a közigazgatási egységek nem egyformák, így a kisebb lélekszámú megyéből is ugyanannyi honatya kerülne a felsőházba, mint egy nagyobbikból.
A tegnapi "siker" azonban más érdekes tanulságokat is rejteget. Az egyik ilyen, hogy a kormányon levő politikai erők akkor képesek leginkább az együttműködésre, ha saját érdekeikről, hatalmon maradásukról van szó. A választások összevonása pedig nyilvánvalóan a kormányzó erőknek kedvez, újabb fél év türelmi idő áll majd polgármestereik rendelkezésére, de még a parlamenti voksolás kimenetelét is befolyásolhatják a jelenleg tisztségben levő város- és községgazdák.
A másik aggasztó jelenség, hogy amit a nagyobbik kormánypárt eltökél, azt kisebb-nagyobb engedmények árán el is éri. Ilyen a parlament karcsúsítása, a választások összevonása, a többségi, egyéni körzetes rendszer bevezetése. És ennek tükrében bizony elgondolkodtató, hogy újra meg újra előveszik régiósítási elképzelésüket, Traian Băsescu után ismétli ezt Emil Boc miniszterelnök is.
Ha pedig mindehhez hozzáadjuk az államfő egyik szócsövének tartott Sebastian Lăzăroiu volt munkaügyi miniszter nemrégiben elhangzott, felelősségvállalási eljárást szorgalmazó kijelentéseit, akkor az RMDSZ-es vezetők látszólagos magabiztossága ellenére is felmerül a kérdés: felkészült-e a magyar szervezet arra, hogy kivédje a területi-közigazgatási átszervezésben rejlő beolvasztási szándékot, ha partnereik esetleg új szövetségesek segítségével az intézkedés kikénysze­rítésével próbálkoznának? Annál is in­kább, mert a demokrata-liberálisok választási megfontolásokból ragaszkodnak a mamutmegyék létrehozásához, és látható, a hatalomért mindenre hajlandóak...
Hozzászólások
2011. november 15., kedd 00:28
dinibacsi
4945 hozzászólás
Szegény rmdsz,beleesett a saját sz.arába,kiváncsi vagyok,hogy mászik ki belöle!maszatos és büdös biztos hogy lesz!

2011. november 15., kedd 07:30
endebende
84 hozzászólás
az RMDSZ ,nehogy a beolvasztas gepezetebe setalyon bele!Egy apro siker,neszeditse meg ,s ettol nelassa meg a veszelyt.

2011. november 15., kedd 08:45
PityiPal
1632 hozzászólás
Persze, hogy siker nekük!Eddig is a visszaosztásos listákkal jutottak be a parlamentbe!

2011. november 15., kedd 08:45
Ferencz
2983 hozzászólás
Nem, nem készült fel. A beolvasztási szándékot, ha akarná sem tudná a parlamentben kivédeni, hiszen adott helyzetben szálegyedül marad a szavazáskor. Marad a népszavazás, utána az utcára vonulás, de azt sem ő fogja "megszervezni". Számára az túl radikális, "nagy lépés" lenne. Ifjú titánok, közeleg az idő!

2011. november 15., kedd 08:55
dinibacsi
4945 hozzászólás
Hát,alakul a helyzet,szerre lépni kell valamit,nekünk,civil szférának,mert a rmdsz nem tud,és nem is akar semmit csinálni,hablatyolnak össze vissza,maholnap jól kipenderitik a "szent szövetségböl" a hátsó ajton!

2011. november 15., kedd 09:35
elekes
133 hozzászólás
Látjuk az idők jeleit. Ez a harc lesz a végső.... Csak éppen legyen elég titán, aki megvivja. A politikusok bebizonyitották: "nagy időt" nem idéznek elő, és számitani sem lehet rájuk nagy időkben. Gondolkoztak-e rajta uraim, ha ilyen politikus réteget termeltünk ki, akkor mi magunk mennyit érünk? Majd meglátjuk a közeljövőben !?

2011. november 15., kedd 09:55
dinibacsi
4945 hozzászólás
Elekes,én még jól emlékszem a ö9-es évek hangulatára,volt bennünk akarat,elszántság meg minden,de sajnos,nem néztük meg,kiket teszünk vezetöinké!Ez a baj,hogy állandoan altatták,nyugtatták a népet,és az hitt nekük,fokozatosan belefásult a mindennapok gondjaiba,az eszmék háttérbe szorultak!De bizom benne,hogy 2o év nem tüntethette el belölünk a harci kedvet,csak kell valaki hiteles személy vagy szervezet,és a szikra ujra kipattan,és ott leszünk ha a szükség ugy hozza!Csak kicsit igyekezni kell,mert öregedünk,most még nincs gond,de ha megint tiz évet kell várni,kihal még egy generáácio,és a fiatalok nem tudom,mennyire veszik komolyan ezeket a dolgokat!Remélem,nem globalizálodnak,és él bennük is az autonomia vágy!

2011. november 15., kedd 10:03
dinibacsi
4945 hozzászólás
Elekes,én még jól emlékszem a ö9-es évek hangulatára,volt bennünk akarat,elszántság meg minden,de sajnos,nem néztük meg,kiket teszünk vezetöinké!Ez a baj,hogy állandoan altatták,nyugtatták a népet,és az hitt nekük,fokozatosan belefásult a mindennapok gondjaiba,az eszmék háttérbe szorultak!De bizom benne,hogy 2o év nem tüntethette el belölünk a harci kedvet,csak kell valaki hiteles személy vagy szervezet,és a szikra ujra kipattan,és ott leszünk ha a szükség ugy hozza!Csak kicsit igyekezni kell,mert öregedünk,most még nincs gond,de ha megint tiz évet kell várni,kihal még egy generáácio,és a fiatalok nem tudom,mennyire veszik komolyan ezeket a dolgokat!Remélem,nem globalizálodnak,és él bennük is az autonomia vágy!

2011. november 15., kedd 11:56
Ferencz
2983 hozzászólás
A másik gond a globalizáció esetleges győzelme mellett az, dinibácsi, hogy, ahogy elnézem a " sereget", már most több a magunkfajta "matuzsálem", akik úgy-e "belerögződtünk" az autonómia-óhajba, álomba , de vajmi keveset tudunk már tenni a "szájtépésen" kívül, s ezért nem érdemes ránk időt pazarolni, mert az ugyebár PÉNZ! Na, de ígéretünk szerint, ahogy mondod, "ott leszünk", ha mégis kellünk majd.

2011. november 15., kedd 13:58
nonsens1
560 hozzászólás
Ez az RMDSZ olyan mint egy szószátyár vénasszony.Nem is olyan régen,összeóbégadták a fél világot,hogy nem engednek a 21-ből,nem fognak beleegyezni a választások összevonásába,a parlamenti változtatásokba,és mit ad Isten,Kelemen Huni az első aki bejelenti,micsoda győzelmet arattak ismét,ugyanis a maga sikerének könyveli el az un. kompromisszúmos megoldást,ami igazándiból is amolyan fából vaskarika.,vagy ha úgy tetszik,nesze semmi,fogd meg jól.Hogy az UNPR összefog a PDL - vel még megtudom érteni,de hogy az RMDSZ még most is a sötétben tapogatózik,még most is a jelenlegi hatalom malmára hajtja a vízet ezt már nem értem.Lassan 21 éve hogy kormányon vannak,hol a PSD-vel,,hol a PNL-vel,hol a PDL-vel,és még nem vették észre,hogy mindenik rendszeresen átverte őket.Mindenik igért fűt-fát mindaddig amig elérték céljaikat,ami után szépen lassan visszavontak minden RMDSZ-nek tett engedményt.Hát kedves RMDSZ politikusok,figyeljék csak meg hogy milyen szépen kilesznek penderítve a hatalomból.Elérte a célját a PDL,összevonják a választásokat(ami senki másnak nem kedvez csak nekük)lecsökkentik a honatyák létszámát(még így is sokan lesznek ezek a vérszívó naplopók)és mondom én,hogy soha többet nem fognak szövetségre lépni az RMDSZ-el.,miután keresztül viszik a mammutmegyék létrehozását is.Ismervén az RMDSZ okos vezéregyéniségeit,hiszem,hogy ebben is segédkezet fognak nyújtani ennek a rablóbandának.Kedves Farcádi úr! A magyar szervezet nem kell felkészüljön,hogy ki tudja védeni a beolvasztásunkra tett PDL-s kisérletet,nem ,az RMDSZ díszes politikusai segédkezet fognak nyújtani a PDL-nek néhány kedvezmény fejébe pl.miután segberugják és kipakolják a hatalomból nem fognak üldöző hadjáratot indítani az ilyen Verestóy ,Huni,Markoló stb ellen.Na egy ilyen kedvezményért képesek lesznek felakasztani még a tulajdon anyjukat is.Hát valahogy így állunk uraim.

Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:


Miért regisztráljon? Regisztrált felhasználóként:
  • Hozzászólását csatolhatja írásainkhoz
  • Feliratkozhat a hírevélre
  • Saját profil-oldala lesz a Háromszék weboldalán


A regisztráció ingyenes !!!

Regisztráljon most
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el.
A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Háromszék nyomtatott+online
HónapEURRONUSDHUF
1 4,76 ~20,00 ~5,9 ~1438
3 14,28 ~60,00 ~17,7 ~4316
6 28,56 ~120,00 ~35,5 ~8632
12 57,12 ~240,00 ~70,8 ~17264
Háromszék online
HónapEURRONUSDHUF
1 3,80 ~15.99 ~4,73 ~1150
310,83 ~45,57 ~13,48 ~3277
621,20 ~89,22 ~26,39 ~6417
1241,00 ~172,69 ~51,00 ~12420
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
Ha Ön már regisztrált, lépjen be kontójába
Felhasználónév:
Jelszó:
Ha még nincs fehasználói fiókja, itt Regisztrálhat
- Mózes László:
Sorban a nyugdíjért
Sorban a nyugdíjértMintegy félszáz idős ember várt tegnap déli egy óra körül Sepsiszentgyörgyön nyugdíjára a CEC Bank Mihai Viteazul téren lévő megyei fiókja előtt. Többen kifogásolták, hogy a pénzintézet nem utalta még át bankkártyájukra havi öregségi járulékukat.

- Kuti János:
Elkapták a polgármestert (A múlt hét)
A múlt héten úgy lekapcsolta a kolozsvári polgármestert, Sorin Apostut a korrupcióellenes ügyészség, mint a villanyt a budiban. Biztosan nem hallott arról, hogy itt már Mátyás király korában is megjárta egy kolozsvári bíró, aki ingyen fát rakatott el az álruhában éppen arra járó királlyal. A bírót alaposan megleckéztette és megbüntette a király. De rég meghalt Mátyás, oda az igazság!

Archívum
<<2012 május>>
HKSzCsPSzV
1
6
13
20
27
28
29
30
31
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
Médiapartnerünk a:
HHRF
© 2003-2012 H-PRESS - Minden jog fenntartva - Háromszék, független napilap Sepsiszentgyörgy
programozás: laca.ro
- RSS