Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2011. november 16., szerda: Közélet Lassítani a magyarság fogyását (Szórványtanácskozás Sepsiszentgyörgyön)Háromszék ezer szállal kötődik a Hunyad, Fehér és Szeben megyei magyar szórványvidékhez, aki fogékony erre, további gyökérkereséssel is lehet erősíteni az összetartozást – vélekedett tegnap Sepsiszentgyörgyön tartott rendezvényen Demeter László megyei önkormányzati képviselő, az Összetartozunk szórványprogram felelőse. A Magyar Szórvány Napja – november 15., Bethlen Gábor erdélyi fejedelem születésnapja – alkalmából a megyeházán tegnap tartott tanácskozáson háromszéki intézményvezetők, civil és kulturális szervezetek, valamint egyházak képviselői beszéltek a Székelyföld–szórvány partnerségről, eddigi eredményekről, jövőbeli lehetőségekről. Háromszék ebben a vonatkozásban három térséggel – Fehér, Hunyad és Szeben – kötött testvérmegyei szerződést, de jövőre bővíteni szeretnének, a Bákó megyei csángó közösségre is kiterjesztenék a programot. Tamás Sándor megyeitanács-elnök úgy fogalmazott, közösségépítésről van szó, a program fontos célja, hogy identitásuk megőrzésében segítsék az asszimilációnak kitett erdélyi magyar lakosságot. Az eddigi tevékenység legjelentősebb eredménye, hogy Hunyad megyében lelassult a magyarok fogyása. Szervezett kapcsolatépítésre van szükség, intézmények, egyházak segítségére, de a megyeháza mellett a programban eddig is szerepet vállalt Sepsiszentgyörgy önkormányzata, civil szervezetek, egyházak egyaránt – fűzte hozzá, megköszönve Demeter László és Nemes Előd korábbi programvezető munkáját. Demeter László vázolta az eddigi kulturális, szociális rendezvényeket, olyan "torokszorító élményekről" beszélt, amelyek azt erősítik, érdemes ezzel a kérdéssel foglalkozni. Hunyad megyében van olyan település, ahol egyetlen magyar maradt, akinek az a feladata, hogy harangozzon az ottani református templomban – magyarázta, de azt is láthatta, milyen, amikor szórványvidékiek sírnak egy néptáncbemutatón. Hangsúlyt fektettek a gyermekprogramokra, mert leginkább az ifjúságot veszélyezteti az asszimiláció, jó érzés volt hallani, amint Hunyad megyei gyermekek arra buzdították egymást, beszéljenek magyarul, s látni, a fiatalok közötti kapcsolatok szorosabbra fűzése barátságok mellett szerelmet is eredményezhet. A Magyar Szórvány Napja alkalmából tartott rendezvények célja az együttgondolkodás, a jövő tervezése civil szervezetek, kulturális intézmények, egyházak bevonásával – összegezett, hozzáfűzve, hogy "a szórványvidékiek épülése a mi épülésünkre is szolgál". Így tegnap is többen fogalmazták meg 2012-re vonatkozó javaslataikat, kulturális programajánlatukat, ezeket decemberig összesítik, nemcsak időpontok rögzítéséért, hanem azért is, hogy forrásokat tudjanak elkülöníteni. Zelenák József sepsiszentgyörgyi evangélikus esperes szerint mindig személyes kapcsolatokon múlik, hogy miként tudunk cselekedni a szórványban élőkért, tartós viszony ottani és itteni családok között alakul ki, míg Kondor Ágota, a Székely Mikó Kollégium igazgatója úgy vélekedett, az iskolának sajátos küldetése, hogy figyeljen a szórványra. Szerző: Mózes LászlóCikk megjelenítése: 652Olvasóink értékelése: 5Szavazatok száma: 5Az ön értékelése: Hozzászólások 2011. november 16., szerda 05:43
Mirke 2733 hozzászólás Érdekességként : 1629 november 15 -én halt meg Bethlen Gábor erdélyi fejedelem .
2011. november 16., szerda 08:16
vaza 57 hozzászólás Üdvözlendő a cselekedetük, mert hiszen, ahogy Egyed Ákos írja,
,, A székelyek betelepítésével kapcsolatban figyelemre méltó Székely Zoltánnak az a feltevése, hogy a magyar királyság már a 11. század elején a Kárpátok szorosainak őrizetére magayar népességet telepített. Ezt mutatja a régi Fehér megye kiterjedése, a Kárpátok vonulatáig, amelynek maradványai (enklávéi ) egészen a 19. század második feléig fennmaradtak." Tehát jó erősíteni a székely összetartozást. 2011. november 16., szerda 08:31
Ferencz 2983 hozzászólás "Az eddigi tevékenység legjelentősebb eredménye, hogy Hunyad megyében lelassult a magyarok fogyása." Minden irónia és hátsó gondolat nélkül kérdezem: melyik az az eddigi sikeres tevékenység?
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
hillsnail - 09:12 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
hillsnail - 09:10 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||