Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2007. november 7., szerda: Közélet Tőkés László Torján és Ozsdolán![]() Tőkés László királyhágó-melléki református püspök, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, független európai parlamenti képviselőjelölt háromszéki kampánykörútját az Aporok ősi fészkében, Torján indította, ahol hétfőn délután a zsúfolásig telt templomban előbb istentiszteletet tartott, majd a Székely házban lakossági fórumon vett részt. A püspököt Torjára elkísérte többek között Kónya Ádám, a Székely Nemzeti Múzeum ny. igazgatója, Gazda József kovásznai közíró, Sánta Imre református lelkész, a Székely Nemzeti Tanács alelnöke. A Székely házban százharmincan — reformátusok és katolikusok egyaránt — várták Temesvár hősét, aki elöljáróban jelöléséről szólt, arról, miért vállalta, hogy függetlenként induljon a november 25-i választásokon. Elmondta: az önrendelkezés, az autonómia a legkedvezőbb feltételeket biztosítja a jólétre. Ha megválasztják, Brüsszelben a közösségi önrendelkezést, a Székelyföld területi autonómiáját fogja képviselni. Spanyolország legfejlettebb tartománya Katalónia, Olaszországé pedig Dél-Tirol, ahol megvalósult a területi önrendelkezés. Székelyföld minden olyan adottsággal rendelkezik, mely az itt élők jólétét biztosíthatja, és Erdély egész Románia legfejlettebb régiója lehetne. Tőkés László kemény hangon ítélte el az RMDSZ csúcsvezetőségét, mely ma már nem annyira a magyarok, hanem inkább a román és saját politika érdekeit képviseli Bukarestben. Az RMDSZ-t nem szabad összetéveszteni a csúcsvezetőséggel — hangsúlyozta —, Markóék elszakadtak a tagságtól, erre a konkrét példa az államelnök elleni kampányolás volt, amikor a magyarság szembe fordult velük, és nem úgy szavazott, ahogy várták.
Az RMDSZ-nek két-három éve már ott van Brüsszelben három képviselője — mondotta —, s ha közvélemény-kutatást tartanánk, senki vagy nagyon kevesen mondanák meg, kik ők, és mit csinálnak. A püspök az európai képviselet tartalmát és lényegét ismertetve elmondta: az Unió, Erdéllyel! jelszava nem üres szólam, ő nem csak az erdélyi magyar nemzeti közösség, hanem a többi magyarországi és felvidéki magyar képviselővel együtt az Európai Unióban az egész magyar nemzet képviselője lesz, aki a romániai általános érdekeket is képviseli majd. A Székelyföld területi autonómiájának szószólója is egyben, hiszen ez ügyben már többször is járt Strasbourgban és Brüsszelben. Azt is közölte, hogy neki csupán 2,8 százalékot, míg az RMDSZ-nek öt százalékot kell elérnie a bejutáshoz. Mi nem párt-, hanem magyar nemzeti egységet akarunk megvalósítani — emelte ki Tőkés László. Ehhez kérte a torjaiak támogatását.
A lakossági fórumon többen is felszólaltak, főleg az erdők kimérésének késése miatt marasztalták el az önkormányzatot, bírálták a torjai községháza vezetőségét. Egy férfi az erdőmérésre összegyűjtött pénz felől érdeklődött. Gazda József arra kérte az embereket, hogy november 25-én menjenek el minél nagyobb számban szavazni, hiszen a saját sorsunkról, jövőnkről van szó. Végre van értelme annak, hogy elmenjünk szavazni — mondotta egy torjai idős asszony. Sánta Imre arra intett: nem szabad hinni az RMDSZ által emlegetett hamis egység demagógiájának, mivel az egység azon civil és politikai szervezetek eddig példa nélküli összefogásában valósult meg, amelyek Tőkés László indulását támogatják.
Torjáról Tőkés László és kísérete Ozsdolára utazott, ahol a Zsögön Zoltán Művelődési Otthon nagytermében több mint kétszázan várták. Az ozsdolai fiatalok félórás műsorral, verssel és dallal köszöntötték a romániai forradalom fáklyáját — ahogy Kónya Ádám nevezte a püspököt. Tőkés arra emlékeztette a jelenlevőket, az RMDSZ szenátorai és képviselői 1992-ben a kolozsvári Szent Mihály-templomban a négy erdélyi magyar történelmi egyház képviselői előtt esküdtek meg, hogy hűségesek lesznek nemzetünkhöz, és megvalósítják a Székelyföld területi önrendelkezését. Esküjüket hamar elfelejtették — mondta Tőkés László. Akik nem álltak be a sorba, nem fújnak velük egy követ, azokat sorra kiszorították a parlamentből, illetve az RMDSZ-ből. A nagy célok — az önálló magyar oktatási rendszer, a Bolyai Egyetem visszaállítása, a Székelyföld területi autonómiája — nem valósultak meg. A püspök közölte: Garda Dezső Hargita megyei RMDSZ-es parlamenti képviselő felhatalmazta arra, hogy elmondja, nemrég felfedezte, négymillió köbméter fának kelt lába hatmillió euró értékben, s hiába jelenti az esetet, konkrét bizonyítékokat is felsorakoztatva, a politikai és gazdasági érdekek összefolyása miatt szinte tehetetlen. A fás maffia erősebbnek bizonyul, és ebben a nagy lopásban, sajnos, RMDSZ-es politikusok is nyakig benne vannak.
Bögözi Attila önkormányzati képviselő, a fórum fő szervezője Ozsdola gondjairól szólt, s azt sem rejtette véka alá, hogy a lakosság érdekei nem minden esetben egyeznek a helyi és országos magyar vezetők elképzeléseivel, érdekeivel.
Tegnap Tőkés László még Csernátonban és Kézdivásárhelyen vett részt lakossági fórumon. Szerző: Iochom IstvánCikk megjelenítése: 245Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
hillsnail - 09:12 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
hillsnail - 09:10 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
