Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2011. november 17., csütörtök: Faluvilág Elismerés a hatolykai hagymának![]() Hargita Megye Tanácsa a közelmúltban újabb nyolc termelőnek ítélte oda a Székely termék védjegyet, közülük öten Kovászna megyeiek. Székelyföldön jelenleg huszonnégy termelő rendelkezik a védjeggyel, köztük a hatolykai mezőgazdász, Fejér Éva Mária, aki sárga hagymájára kapta a minősítést. Fejér Csaba 1990-től foglalkozik mezőgazdasággal, 1992-ben vette feleségül a kézdivásárhelyi Kövér Éva Máriát. Kezdetben csak burgonyát és gabonát termesztettek, később a vetésforgóval tértek rá cukorrépára, majd tavaly a sárga hagymára. A répatermesztés nem járt a várt sikerrel, akkor gondoltak a hagymára. Jól döntöttek: a hatolykai termőföld nagyon is alkalmasnak bizonyult a kitűnő minőségű sárga hagyma termesztésére. A Fejér házaspár jelenleg 120 hektáron gazdálkodik. Tavaly kísérletképpen egy hektáron kezdték, idén már tizenkét hektáron termett magról ültetett sárga hagyma. Fejér Éva Mária elmondása szerint nagymamájától hallotta, hogy Hatolykán annak idején hagymát is termesztettek, innen származott az ötlet, hogy próbálkozzanak annak nagybani termesztésével. A hektáronkénti hozam figyelemre méltó: 2500–3000 kilogramm. Házigazdánk azt is elárulta: nem olcsó befektetésről van szó, hagymavető gép, szedő- és pucológép szükséges, s a mag sem olcsó, egy hektárra való 4500 lejbe kerül. A szedés után a terményt a talajon kell hagyni, hogy száradjon, s mivel egyre gyakoribbak a mezei szarkák, ilyenkor éjjeliőröket fogadnak. Tárolási lehetőséggel is rendelkeznek, amit nem visznek el idén, majd elkel a jövő év tavaszán. A Székely termék márkanevet illetően Fejér Éva Mária elmondta: Kozma Béla mérnök hívta fel a figyelmüket erre a lehetőségre. Még nem tudni, hogy a márkanév milyen lehetőségeket kínál, de bízik az üzlet további sikerében, ezért jövőre növelni akarják a hagymaparcellákat. Várja a Székely termék matricákat, a csomagolt hagymára ráragasztják majd. Reménykedik abban, lassan mindenki rájön, hogy a helyi termékeket kell előnyben részesíteni az olcsóbb, de sokkal gyengébb minőségű külföldi áruval szemben. Kérdésünkre, hogy meg lehet-e élni a mezőgazdaságból, azt a választ kaptuk: igen, s ennek záloga az összetartás és a megfelelő hozzáállás, illetve elszántság, mert azt a föld meghálálja. Azt is szem előtt kel tartani, hogy egyik évben jobbak az árak, a másikban már nem, változik a termés minősége és mennyisége, de összességében "Páké üti Barátost". Egy másik "titok": ha valaki fenn akar maradni, és mezőgazdaságból akar megélni, akkor nem szabad átvernie az ügyfelet, olyan árut kell eladásra kínálni, amit te magad is megvennél – mondotta búcsúzásképpen Fejér Éva Mária. Szerző: Iochom IstvánCikk megjelenítése: 595Olvasóink értékelése: 5Szavazatok száma: 1Az ön értékelése: Hozzászólások 2011. november 17., csütörtök 09:03
szidzsu 51 hozzászólás a sárga hagyma igazából fehér... :-)
Fejér Éva Mária hozzáállása a kérdéshez példaértékű!!! Végre kimondja valaki a kötelezőt! Olyan terméket kell eladni, amit mi magunk vásárolni szeretnénk!!! Soha nem értettem, miért rejti el sok kistermelő a félig rothadt pityókát a zsák közepén... Következő évben meg sírtak, hogy nem jönnek a románok pityókát venni... 2011. november 17., csütörtök 10:13
malmos 1228 hozzászólás Sőt nem is fehér,nem is sárga hanem inkább téglavörös!
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
hillsnail - 09:12 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
hillsnail - 09:10 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
