Sepsiszentgyörgy, 2012. május 27., vasárnap 10:43
Köszöntjük Hella nevű olvasóinkat!
Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz
felhasználó jelszó
Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk:
Legtöbb hozzászólás:
2011. november 18., péntek: Riport

Magunk döntsünk saját dolgainkról (Jegyzet)

Óriási lehetőséget jelentenek a Románia rendelkezésére álló uniós források, a kezdeti bizonytalanság után pedig mintha az önkormányzatok pályázási kedve is kezdett volna megjönni az elmúlt időszakban, egyre-másra újabb projektekről hallani – az eredmények azonban egyelőre váratnak magukra. Nemrégiben adták át például A borvíz útja programban megépült ingatlanokat, ezek további sorsa, kihasználása azonban még igencsak kérdéses.
Vagy azért, mert az állások zárolása miatt nem lehet személyzetet alkalmazni, vagy az engedélyek kibocsátására kell még várni, de olyan helyzet is előállt, hogy nem a legmegfelelőbb helyre húzták fel az ingatlant, és éppen a víz hiányzik a gyógyfürdőből. Legtöbb esetben pedig nem is az önkormányzat okolható e visszásságokért, az európai pénzekből finanszírozott pályázatok kivitelezésébe ugyanis alig van beleszólásuk, azt sem dönthetik el, ki tervezze a létesítményt, sem azt, hogy ki építse, esetleg helyi cég végezze a munkát, ily módon is a közösség tagjai számára teremtve munkalehetőséget. Így aztán jönnek a bukaresti tervezők, a megyén, országon kívüli mamutvállalatok, jobb esetben csurrantanak kicsit a helyi cégeknek, és felveszik a pénz javát, mely után az adót sem helyben fizetik. Az önkormányzatok korlátolt hatáskörét pedig nem is kell különösképpen ecsetelnünk, a példák sora folytatható, hisz nem csak az uniós tervekre érvényesek ezek a megállapítások: a polgármesteri hivatal még arról sem dönthet, hogy például az intézményben dolgozó tisztségviselők mennyi fizetést kapnak.
Jogosan merül fel tehát a kérdés: milyen önkormányzatiság az, amelyben épp a legilletékesebb testületnek, a helyi tanácsnak szánják a legkisebb szerepet? És vajon nem inkább ennek megerősítésén kellene fáradoznunk mindannyiunknak, ki, ahol teheti – a helyi tanácsban, a megyei önkormányzatban, a parlamentben vagy a kormányban –, ahelyett, hogy pártos erőfitogtatásra pazarolnánk időt és energiát? Mert lehet táblákon hirdetni, hogy a polgármester akarata ellenére épült fel a baróti strand, mint tette azt nemrég Tamás Sándor megyeitanács-elnök – vagy lehetne a helyi közösség, annak választott vezetői megkérdezésével, bevonásával a közösség számára fontos problémák megoldásán dolgozni.
Például azon, hogy saját dolgainkról magunk dönthessünk. Nem pártérdekek mentén, nem állandó választási kampányt folytatva, hanem a közösségért, annak szolgálatában.
Hozzászólások
2011. november 18., péntek 11:00
Ferencz
2983 hozzászólás

Újból Barót! Ajajjjjjj! Tamás Sándor megyeitanács-elnök miért nem az önkormányzatiság "minőségén" töpreng és kezdeményez jobbító törvényjavaslatokat, ahelyett hogy móresre próbálná tanítani a barótiakat? Mindenki, aki nem tamáspárti tökkelütött hülye, nem lát túl az orrán, nem ismeri fel a saját érdekeit sem? Vagy ennél többre nem képes?

2011. november 18., péntek 11:48
malmos
1228 hozzászólás
Mert itt nincs igazi önkormányzatiság!Itt T.S. csak egy "Orbánelvtárs" finomabb rafináltabb,kulturáltabb kiadásban!Azt csinál amit fentről mondanak(Bucurcsobőnyestről) és lefelé meg ő húzzigálja a szálakat!A rosszul informáltak kedvéért Első UDEMERISTA kommunista megyei kiskirályunk egy hatalmas berecki paraszt "vót"!

2011. november 18., péntek 18:03
dinibacsi
4945 hozzászólás
Lehet,hogy berecki paraszt volt Orbán,és maradi kommunista,de sanyikánál sokkal gerincesebb,határozottabb és egyenesebb ember volt!Tévedés ne essék,ki nem álhattam ökelmét,de ez az igazság!

2011. november 19., szombat 13:48
hollo
378 hozzászólás
Farcádi Botond minden elismerésem. Ön tehetséges és értékes ember, úgy látom valóban független, mindig igyekszik az igazat és csakis az igazat szem elött tartani. Ritka a mai világban.
Ferenc@
Igaza van Önnek, és malmosnak is, dinibácsinak is (még ha ritkán nem is vagyok vele egy véleményen). Önök szerint mit kell tenni, mit lehet tenni? Önök szerint miért folyik a legnagyobb haderővel Barót ellen lejáratási kampány? És önök szerint miért bénítják meg Barótot minden téren, minden áron? Azon a pár fórumozón kívül nem érti senki és nem is érdekel senkit, micsoda játékszabályok szerint ügyködik pl. a megyevezetés. Lassan már mindenki únja ezt az egész baróti históriát, de azontúl semmi. tamás sanyi mossa a száját- bajszát mindenfelé, hatalmas jóindulatáról és szeretetéről biztosít minket, még sem kap Barót egy fityinget sem. Sőt, tesz róla, hogy levegőt se kapjon a város.
Ha a megyei tanács komolyan gondolta volna a pályázat normális kivitelezését, a városra is egyenlő partnerként tekint. És hazugság, hogy Nagy István nem akarta a strandot.
„ Nem győzöm hangsúlyozni: Barót városa 2005 elejétől részese A borvíz útja programnak, erről szerződést is kötöttünk, melynek értelmében mi nem léphetünk ki ebből, s nem is lökhetnek félre a többiek. Most azért hadakozik a megyei tanács, hogy változtassuk meg terveinket, mert a pénzt el kell költeniük…. Arról, hogy …. valójában mit és milyen minőségben kapnánk, nem szól a fáma" — fogalmazott Nagy.”



2011. november 19., szombat 14:03
dinibacsi
4945 hozzászólás
Egyszerü az egész,hullo,volt egyszer egy Sztálinnak nevezett nagy elvtárs,aki kimondta:Aki nincs velünk,az ellenünk van,tehát elkell pusztitani!ó megtehette,meg is tette!Az rmdsz ennek a politikának a hive,csak öszinte bánatukra nincs meg a sztalini lehetöség,ezért ugy árt ahogy tud azoknak,akik megprobálnak másként gondolkodni!Tönkre kell vágni Nagyot,mert nem rmdszs,és nem akar szót fogadni sanyikáéknak,mit számit az.,hogy pár ezer magyar ember szenved ezért!Ilyen egyszerü!Az pedig,hogy nem értünk mindig egyet,nem baj,hiszen mindenkinek van véleménye dolgokrol,nem kell egyezzen,de megvitathatjuk civilizáltan,érvekkel,ellenérvekkel!

2011. november 19., szombat 14:38
hollo
378 hozzászólás
Én is így gondoltam, de, ugye véletlen az elírás a megszólításban :)
Tulajdonképpen a szófogadás jelen esetben mit jelent a gyakorlatban? Kicsoda a megyei tanács, hogy csak parancsolgatni szeretne, nem segítenie kellene a településeket, négyszáz valahány alkalmazottjával együtt?!


2011. november 19., szombat 16:11
Ferencz
2983 hozzászólás
hollo, dinibácsi az én meglátásomat is elmondta. Ha így áll a helyzet, semmi lehetősége Barótnak röviden és velősen a tanácselnök orrára koppintani? A választások még messze vannak, az RMDSz-nek van ideje, és pénze "korrigálni" a helyzetén, hiszen a választók emlékezete, nyomorba döntésük után nagyon röviddé vált és nem nehéz feladat a "szimpátia" visszavásárlása. A Fábián Ernő anno... festette "önarcképünk" megfestői elsősorban az utóbbi 21 év romániai magyar politikusai. A szemtől-szembe fenyegetésekkel még boldogultunk volna! A román nacionalizmus-sovinizmus társadalmi berendezkedéstől függetlenül, gerincet, becsületet, adott szót nem ismerő, hátba szúró technikája, amelynek alájátszik globalizálódó világunk majd' minden emberi értéket eltipró eszmerendszere, és ELSŐSORBAN magyar politikusaink elvtelen, nemzetáruló - tisztelet a nagyon kevés kivételnek - tájba simulása, az ígéreteik szemrebbenés nélküli be nem tartása, hazudozásaik, a magyarság gondjait-bajait a szívükön viselő emberek kiábrándult elfordulása vagy "elfordítása", a korrupt, a magyarságot nyíltan vagy burkoltan felszámolni akaró román hatalomhoz való állandó csatlakozása lehet hogy menthetetlenül megroppantotta gerincünket? Én remélem nem ez történt, csupán annyi, hogy egyelőre nem találjuk a kivezető utat, amely megítélésem szerint már nem csak az urnákon át vezet, hanem utcákon, tereken is át.(legalább)

2011. november 20., vasárnap 15:45
nemecsekerno
132 hozzászólás
Egyik kutya, másik eb. Nagy I. nagyon önfejű és enyhén szólva faragatlan a hétköznapi életben is. Ezért nem istenfélők, hanem N.I. félők, ha nem is a barótiak, de a közvetlen környezete biztos.

T.S. már bizonyított. Mikor kampány volt, akkor boldog-boldogtalan jelöltet összeszedett a rmdsz és független, tanácsos és polgármesterjelölt kategóriában. Együtt rótták az utcákat a sikere érdekében. Fűt-fát megígért, cserében a fél ábrázatáért és bajszáért(kötény, kalap stb. ajándék). Azt eljátszotta, de megmaradt a másik fele, bár itt többé nem használja akkora sikerrel. Aztán jött a csend. Elmaradt a minimális támogatás is amit megígért, csak a kivételesek kaphattak a koncból. Bár Vajda Lajos alelnök sem volt különb Erdővidék felé.... kivétel, a kedvencek... És pár aláírás reményében vonaglott a visszaválasztása miatt.

Nem értem, hogy miért mindig olyanok a választások, mint a foghúzás? Az átlagember elméletileg a legkisebb fájdalommal járót választja, hogy aztán arra ébredjen szinte rosszabb, mint amilyen volt.

Láttam egy potenciális jelöltet legyinteni a régebb, "minek ártsam bele magam ha úgyis úgy kell hajózni, ahogy a szél fúj" (soha nem indult és nem is fog; végzettsége, előismeretei szerint megfelelő lett volna). Inkább kikaparja magának a mindennapit és annyian nem gyalázzák.

2011. november 20., vasárnap 17:06
ladoga2009
571 hozzászólás
drága, neme-csekerno. Fenti példáid nem igazán az "egyik kutya, másik eb" szólásmondást igazolják. Még akkor se, ha írsz egy-két dolgot NI és TS-ról.
Miben hasonlítanak? Mert példáid a jelenkori/mindenkori vezetőkkel kapcsolatos szavazói-drámákat igazoljak csak. NI és TS helyzete azért nem annyira "szólásmondást igazoló"!

2011. november 20., vasárnap 17:50
hollo
378 hozzászólás
Ferenc@
Sokatmondó, tartalmas, bölcs szavak..szavak. Barót lehetőségeit nem kell bemutatni. A gerincünk a helyén, a koppintás sem marad el. Remélem. Már csak azért is, hogy végre magunk döntsünk dolgainkról.

nemecsek @ te pedig magadtól félsz, de nagyon.

2011. november 20., vasárnap 22:00
nemecsekerno
132 hozzászólás
@ladoga2009: Egyik sem jobb a másiknál, ha nem értenéd. Személyesen ismerem mindkettőt. Az eredmény és az közvetlen kapcsolat magáért beszél. De te nem biztos, hogy tudod.
Apropó miért is döglött az Erdővidéki "kuka" program, mert NI szénanyomtató rudakat dugott a bicikliküllők közé... Ócska példa de valós. Tudod? Nem? Na akkor oké.

@hollo: Lehet, de nem biztos. A lényeg, hogy olyasvalamit tudok, amit te/ti {bocs} nem. Kóstoltad emberközelből, vagy gyakorlatilag bármelyiket is? Hallottad szavaikat? Na jó és az eredményt? Részemről ennyi.
/irányodba persze sértési szándék nélkül/

2011. november 20., vasárnap 22:06
nemecsekerno
132 hozzászólás
@ladoga2009: Miért? Mit szakítottatok velük? Arany bajuszt, vagy rozmaringot? Tulipánt?
Egy szó mint száz, mindenik hazudik, csak megvegyék mint rohadt paradicsomot a piacon. "Aztán valahogy lesz."
És "mi" vagy "ti" isszátok meg a levét. {nem kötelező egyetérteni; építő jellegű kritika előnyben}

2011. november 20., vasárnap 22:16
ladoga2009
571 hozzászólás
nemecsekernő, a "nagyon önfejű" és az "...úgy kell hajózni, ahogy a szél fúj" hogy vág össze, az általad ismert NI-nál?

@nemecsekerno: "Apropó miért is döglött az Erdővidéki "kuka" program, mert NI szénanyomtató rudakat dugott a bicikliküllők közé... Ócska példa de valós. Tudod? Nem? Na akkor oké."
Túl szellemes vagy egy ernő-höz, de nem ártana, ha kibontanád mondanivalód virágát,
Melyik kuka programra gondolsz, melyiket Barót bevégzett a községekkel, vagy a megyeire, mely még nincs???

2011. november 20., vasárnap 22:35
nemecsekerno
132 hozzászólás
@ladoga: IGEN. Nagyképű és önfejű. Fenntartom, emberközelből.
Valakit kiutáltak a térségi pályázatok kivitelezéséből és felügyeletéből, mert egyedül NI-nek nem tetszett.
Arra is gondolok, amit Barót nagyon későn végzett be:
http://erdely.ma/uj/kornyezetunk.php?id=31299&cim=erd%C5%91videk_kornyezetbarat_szemetgy%C5%B1jtes_indul
"Több mint félmillió eurót kapott a napokban az erdővidéki Barót város önkormányzata a szelektív hulladékgyűjtés beindításához. Az erre a célra érkezett 510 ezer eurós összeg az első része annak a 850 ezer eurónyi keretnek, amelyet a baróti polgármesteri hivatal kezdeményezésére hat erdővidéki önkormányzat – Barót, Bölön, Nagyajta, Bardoc, Vargyas, illetve Bacon – partnerségben nyert a PHARE-program 2005-ös környezetvédelmi pályázatán."
Szóval eltelt egy kis idő, azóta már tóban is jártak a kukások..., még az Erdővidéki kukák szétosztása előtt:
http://video.xfree.hu/?n=agostonferi|25e6d8bcabd334bdf1de5a561043f29e

2011. november 20., vasárnap 22:36
ladoga2009
571 hozzászólás
Emlékeztetlek, nemecsek:

Háromszék, 2010. december 1., szerda: Közélet
"Erdővidék tisztaságáért
Közel hároméves történet végére került pont: lezárult Barót azon PHARE-pályázata, amely értelmében a város, a közigazgatásilag hozzá tartozó öt falu, illetve Erdővidék öt községe szelektív hulladékgyűjtő szigeteket vehet birtokába, a családok és az intézmények pedig EU-s követelményeknek megfelelő szeméttároló kukákhoz jutnak bérmentesen.
A kukákat valószínűleg következő hónap közepéig adják át a szemét elhordására szerződéssel rendelkező lakóknak.
A központi parkolóban tartott beszédében — háttérben a kisebb-nagyobb kukák és a modern szeméttömörítő teherkocsi — Barót polgármestere, Nagy István kiemelte: a pályázat lebonyolítása nehéz volt, ám végül nemcsak a város, hanem egész Erdővidék nyert rajta. A pályázat önrészének legnagyobb hányadát — mintegy hetvenezer eurót — Barót biztosította, a községek ötezer és tizenháromezer euró közötti összeggel léptek be. A papír, fehér üveg, műanyag és elektronikai hulladék gyűjtésére szolgáló ötvenegy szigetet a város és a falvak olyan pontjain helyezték el, hogy mindenki által könnyen elérhetőek legyenek. A 9200 darab 120 literes kuka zömét Barót kapta, Bar¬docra 1714, Baconba 1654, Bölönbe 971, Vargyasra 696, Nagyajtára pedig 649 jut.
A baróti köztisztasági szolgáltatást ellátó KVG Zrt. elnök-vezérigazgatója ígéretet tett, hogy a kezelésükre bízott felszereléssel legjobb tudásuk szerint gazdálkodnak. A lakókat arra kérte, vegyék komolyan a hulladékválogatást, hiszen az újrahasznosítás segítésével természeti erőforrásainkat kíméljük, az pedig közös érdek."

No, a baróti szeméttároló bezárására gondoltál? Aligha.
Akkor nem maradt más hátra, mint a megyei "kuka" projekt. Arról is írhatnál... Ha már, összehasonlítasz!


2011. november 20., vasárnap 22:47
ladoga2009
571 hozzászólás
nemecsekerno: "Valakit kiutáltak a térségi pályázatok kivitelezéséből és felügyeletéből, mert egyedül NI-nek nem tetszett. "
A közszolgáltatásokat, kedves nemecsek, kiadják közbeszerzésen. Nem utálnak se ki, se be "valakit"! Barót pályázott, bevette "a térséget"...
A szemetesautó rossz útra tért, de most új út is épült. Új autó is van (nem így a megyei projektnél). Különben is, a "tóban járás" a szolgáltató dolga.
Egyéb?

2011. november 21., hétfő 04:21
nemecsekerno
132 hozzászólás
@ladoga2009: Szóval hogy is van ez?
"...partnerségben nyert a PHARE-program 2005-ös környezetvédelmi pályázatán"
"Háromszék, 2010. december 1., szerda ... Közel hároméves történet végére került pont..."
Nem vagyok nagy matematikus, de 2010 - 2005 = 5. Valóban közel 3 év, szinte kétszer is.

Olyan, mint '89 előtt a viccbeli párttitkár fia és a tanító néni: ... a krokodil kicsit nehezen sorolható be a vándormadarak közé, bár repül, igaz alacsonyan kisfiam.

2011. november 21., hétfő 04:44
nemecsekerno
132 hozzászólás
@ladoga: "Barót pályázott, bevette "a térséget" ??
Na jó akkor 2002-es adatokkal számlálva
Barót 9670
Bardóc 4688, Bölön 2643, Nagyajta 1771, Nagybacon 4501, Vargyas 1902 - összesen 15505
Baróttal 25175 fő
Papírforma szerint is 38,41% a csatolt falvakkal együtt.. Ez kisebbség, legyen az lakos, szavazópolgár, bokor vagy fa. Az akadályoktól tekintsünk el, de roppant érdekes az idézet. Csak egy ékezet hiányzik róla.
"Barót pályázott, bevette "a térség_é_t", pedig legnagyobb szomorúságomra fordítva történt.

2011. november 21., hétfő 07:33
Sascha
1641 hozzászólás
@nemecsekerno - eldöntené végre, hogy milyen nyelven beszél? Mert ugyan értem, de megérteni nem tudom. Nem nagy kérés - gondolom.

2011. november 21., hétfő 09:21
ladoga2009
571 hozzászólás
@nemecsekerno: "Nem vagyok nagy matematikus, de 2010 - 2005 = 5. Valóban közel 3 év, szinte kétszer is."
Ahhoz képest, hogy 1 (egy) nap alatt kb. 6 cikkben 18 kommentet tettél, megdorgálva és kiosztva kb. 10 nickname-t nem látom, az "építő jelleget", se a "tiszteletet", szavak melyeket odabiggyesztesz egyes vagdalkozásaid után.
Állítasz valamit, majd az erre adott választ újjal űbereled. Ne szaladj, fiatal, ... lehetsz.
A Phare 2005, előcsatlakozási program Ro-ban 2007-ben indult és 2010 nov. 30 végződött, mindenikinek. Ez kormánydöntés volt. (de, kivonni és összeadni tudsz, csak mindig másról beszélsz...)
A programot Barót pályázta, mindez már előbbi kommentekben (is) tisztázódott. Barót kötötte a szerződéseket, ő licitált, a javak az ő tulajdonai, még 4 évet. A térség "kapott" Baróttól... A többiek partnerek, akárcsak a más, lásd megyei pályázatoknál. Ott kérded-é, hogy ki vette be Kovászna megyét az ő projektjébe???
"miért is döglött az Erdővidéki "kuka" program, mert NI szénanyomtató rudakat dugott a bicikliküllők közé... Ócska példa de valós". Mi innen indultunk ki...No meg az TS és NI kutya-eb hasonlatodtól... és az "önfejű" az nem "úgy hajózik, ahogy a szél fúj". A fenti cikk tartalmát, pedig tisztázd Hecserrel, a komcsi vicceket tartsd meg magadnak, és keresd az általad hangoztatott "légy jó (mindhalálig)"-ot. Capisch?

2011. november 21., hétfő 15:36
nemecsekerno
132 hozzászólás
Bocs, de nem osztottam ki semmit, annyira már fiatal sem vagyok.
A pályázatot illetően el kellene olvasni a beszúrt linket (hiperhivatkozást) is. Tudtommal partnerségről és nem alárendeltségről volt szó. Egyébként a vita is lehet építő jellegű. Én elfogadom, ha a másik fél nem az én nézeteimet vallja.
"Láttam egy potenciális jelöltet legyinteni a régebb, "minek ártsam bele magam ha úgyis úgy kell hajózni, ahogy a szél fúj" (soha nem indult és nem is fog..." Tehát ez valakitől hallottam. (Nem NI-re vonatkozik, ő az önfejű).
Értek én mindent, de hogy miért kell töredéknyi igazságért ennyire lerohanni az embert. Elvégre nem csak egyeseknek találták ki a megjegyzés lehetőségét. Vagy itt is jön a cenzúra?

2011. november 21., hétfő 17:36
hollo
378 hozzászólás
Ernő tulajdonképpen mi a te drámád ? Hogy NI hajthatatlan és nem inog mint a nád minden szélfuvallatra? Nem irigylem NI harcait, de tisztelem, ahogy kiáll egy-egy eszme mellett. Honnan ez a kitartás? Tényleg. Honnan? És ha ez önfejűség, ám legyen.

Vagy kimaradtál az általad emlegetett (tamássanyis) koncosztásból? Rajta kérd számon. Netán kiutáltak téged valahonnan? ??
irányodba is persze, minden sértési szándék nélkül…
Komolyan, nem értjük hol fáj neked. Egyébként valóban "sokat tudhatsz" te, "előismereteid" révén....


2011. november 22., kedd 10:25
nemecsekerno
132 hozzászólás
@hollo: ..."sokat tudhatsz" te...
A válaszom: lehet, de te nem tudhatod.

Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:


Miért regisztráljon? Regisztrált felhasználóként:
  • Hozzászólását csatolhatja írásainkhoz
  • Feliratkozhat a hírevélre
  • Saját profil-oldala lesz a Háromszék weboldalán


A regisztráció ingyenes !!!

Regisztráljon most
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el.
A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Háromszék nyomtatott+online
HónapEURRONUSDHUF
1 4,76 ~20,00 ~5,9 ~1438
3 14,28 ~60,00 ~17,7 ~4316
6 28,56 ~120,00 ~35,5 ~8632
12 57,12 ~240,00 ~70,8 ~17264
Háromszék online
HónapEURRONUSDHUF
1 3,80 ~15.99 ~4,73 ~1150
310,83 ~45,57 ~13,48 ~3277
621,20 ~89,22 ~26,39 ~6417
1241,00 ~172,69 ~51,00 ~12420
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
Ha Ön már regisztrált, lépjen be kontójába
Felhasználónév:
Jelszó:
Ha még nincs fehasználói fiókja, itt Regisztrálhat
- Hecser László:
Milyen vizet isznak majd a vargyasiak?
Milyen vizet isznak majd a vargyasiak?Vargyason elvileg két vízszolgáltató működik. A régi, a baróti polgármesteri hivatal melletti igazgatóság a bányavállalat által kiépített hálózaton évtizedek óta látja el a szomszédos község egy részét.

- :
Elhalálozás
Elhalálozás
Fájdalommal tudatjuk, hogy a drága jó férj, édesapa, nagyapa, dédnagyapa, a középajtai születésű bölöni
id. BEDŐ JÓZSEF
életének 70. évében 2011. november 16-án hirtelen eltávozott az élők sorából.
Temetése 2011. november 18-án, pénteken 13 órakor lesz a bölöni családi háztól.
Pihenése legyen csendes, emléke áldott.
A gyászoló család
4251085

Archívum
<<2012 május>>
HKSzCsPSzV
1
6
13
20
27
28
29
30
31
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
Médiapartnerünk a:
HHRF
© 2003-2012 H-PRESS - Minden jog fenntartva - Háromszék, független napilap Sepsiszentgyörgy
programozás: laca.ro
- RSS