Magunk döntsünk saját dolgainkról (Jegyzet)

Vagy azért, mert az állások zárolása miatt nem lehet személyzetet alkalmazni, vagy az engedélyek kibocsátására kell még várni, de olyan helyzet is előállt, hogy nem a legmegfelelőbb helyre húzták fel az ingatlant, és éppen a víz hiányzik a gyógyfürdőből. Legtöbb esetben pedig nem is az önkormányzat okolható e visszásságokért, az európai pénzekből finanszírozott pályázatok kivitelezésébe ugyanis alig van beleszólásuk, azt sem dönthetik el, ki tervezze a létesítményt, sem azt, hogy ki építse, esetleg helyi cég végezze a munkát, ily módon is a közösség tagjai számára teremtve munkalehetőséget. Így aztán jönnek a bukaresti tervezők, a megyén, országon kívüli mamutvállalatok, jobb esetben csurrantanak kicsit a helyi cégeknek, és felveszik a pénz javát, mely után az adót sem helyben fizetik. Az önkormányzatok korlátolt hatáskörét pedig nem is kell különösképpen ecsetelnünk, a példák sora folytatható, hisz nem csak az uniós tervekre érvényesek ezek a megállapítások: a polgármesteri hivatal még arról sem dönthet, hogy például az intézményben dolgozó tisztségviselők mennyi fizetést kapnak.
Jogosan merül fel tehát a kérdés: milyen önkormányzatiság az, amelyben épp a legilletékesebb testületnek, a helyi tanácsnak szánják a legkisebb szerepet? És vajon nem inkább ennek megerősítésén kellene fáradoznunk mindannyiunknak, ki, ahol teheti – a helyi tanácsban, a megyei önkormányzatban, a parlamentben vagy a kormányban –, ahelyett, hogy pártos erőfitogtatásra pazarolnánk időt és energiát? Mert lehet táblákon hirdetni, hogy a polgármester akarata ellenére épült fel a baróti strand, mint tette azt nemrég Tamás Sándor megyeitanács-elnök – vagy lehetne a helyi közösség, annak választott vezetői megkérdezésével, bevonásával a közösség számára fontos problémák megoldásán dolgozni.
Például azon, hogy saját dolgainkról magunk dönthessünk. Nem pártérdekek mentén, nem állandó választási kampányt folytatva, hanem a közösségért, annak szolgálatában.