Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2011. november 18., péntek: Máról holnapra Érték, válságAz emberiség jövője a klasszikus értékekhez való visszatalálásban rejlik. A mostanában sokat hangoztatott veretes kijelentéssel egyetlen baj van: elég ritkán veszi magának bárki is a fáradtságot, hogy érthetővé tegye, mit is értünk klasszikus emberi értékeken. A rendtartó székely faluközösséggel való példálózás is el-elhangzik, amely kivetette magából a közösség szempontjait figyelmen kívül hagyó, Istent nem félő, felebarátját nem tisztelő, a másik tulajdonát, feleségét, barmát közprédának tekintő atyafit, aki aztán különösebb apelláta nélkül mehetett, amerre látott. A maga emberi jogaival, az ártatlanság vélelmével, vélt vagy valós igazával. Hogy a faluközösség hozott igazságtalan ítéleteket is? Minden bizonnyal, de a dolog működött, egészen addig, míg a globalizáció, az (ál)liberális eszmék ki nem kezdték a generációk között továbbadott eszmerendszert, mint viharos szél, amely újabb és újabb cafatot sodor magával az egyszer kikezdett oromzatból. A kiskorú molesztálásának gyanújába keveredett zongoratanár esete egyértelműen azt bizonyítja, hogy a nagy falu, Sepsiszentgyörgy közössége is gondban van, ha súlyos erkölcsi kérdésben kell véleményt alkotnia. Nagy a baj ugyanis, ha elsősorban formai-emberjogi szempontokat mérlegelve, kínos politikai korrektségre törekedve kezelünk – vagy inkább nem kezelünk – egy olyan ügyet, amely egy közösség egészséges moralitását teszi próbára. És több, mint elgondolkodtató, ha egy emberileg minél "kerekebb" fiatalokat nevelni hivatott munkaközösség évek óta falaz egy "közismert" helyzetnek. Mint ahogy az sincs jól, ha a fekély felfakadása után sokan még mindig az ellenőrizetlen pletyka kategóriájába sorolva igyekeznek bagatellizálni egy menthetetlen helyzetet. Mi még jól állunk, vigasztalnak bennünket egyesek, hiszen az ország-világ különböző szegleteiből amúgy ömlenek a hasonló jellegű, az emberi tűrésküszöböt egyre feljebb állító hasonló hírek. Ne álljunk hát be a sorba, ne dagasszuk a bulvárt, ne adjunk okot arra, hogy többszörösen végzet sújtotta kis népünket szájára vegye a nagy, gonosz világ. Valóban így kellene tennünk? Aligha. Veszélyes játék lenne azzal a tartással, ami még megmaradt bennünk, amit még valahogy megmentettünk. Az ügy és főszereplői szinte szóra sem lennének érdemesek, ha a közösség a lényegről beszélne. Ha lenne szemünk a látásra, szánk a szólásra. Ha a többséget nem a látszólagos csend és békesség mindenáron való fenntartására való beteges törekvés jellemezné. Ha lenne erőnk és bátorságunk rendreutasítani a garázdát, erős közösségként megállásra késztetni a mindannyiunk tisztességét, erkölcsiségét veszélyeztető embertársunkat. Szerző: Csinta SamuCikk megjelenítése: 1477Olvasóink értékelése: 3.8Szavazatok száma: 10Az ön értékelése: Hozzászólások 2011. november 18., péntek 08:24
kerekeslaszlo 45 hozzászólás A szerzonek nagyreszt igaza van; Kiegesziteskent ket szempont: Jogallamban az igazsagszolgaltatas feladata az igazsag kideritese es itelkezni.2,) A szobanforgo ugyben meg az elejen tart a kivizsgalas. Az itelethirdetesig jo volna tartozkodni a nevek es intezmenyek meghurcolasatol. Az aldozat(ok) vedelmebe. Az ok jovojerol van szo, a tettes fizessen, de az aldozat ne!
2011. november 18., péntek 08:38
NagyAttilaPuli 94 hozzászólás Nahát ki prédikál, Csinta úr, ki a Krónika főszerkesztőjeként nem adta meg a replika jogát nekem. Csinta úr magának nincsen erkölcsi alapja még egy gyilkos fölött sem ítélkezni, ezek után. Megrendelésre egy lejárató cikket közölni és ne adni meg a replika jogát közönséges szemétség. Tudom egy polgármester rendelte meg a cikket ellenem, ki nem bírja a kritikát és így állt bosszút rajtam. Jobb ha nem prédikál erkölcsről és tisztességről, mert nem illik az ön szájába, mert a tisztességhez tartozik az önvédelem jogának megadása. A közösséget az olyanok is demoralizálják, mint ön, aki nem adta meg a replika jogát, mert a replika jogának megadása is morális kérdés, ugye tudja a hős moralizáló Csinta úr. És még maga prédikál nemzetről autonómiáról. Isten őrizzen attól az autonómiától, miben az olyan szószátyárok lesznek a fő hangadók.
2011. november 18., péntek 08:44
Traven 391 hozzászólás Csinta úr lassacskán művészi szintre emeli a baklövései sorozatát. Az ügyet, annak lezárásáig, az ügyészség, rendőrség kell kezelje, nem az iskola.A ködös, homályos indítás után kibujik a szög a zsákból. Ön elvárná, hogy az itéletet az érintett pedagógus közössége mondja ki, a kollegái kéne megkövezzék az érintettet? Kollektiv bűn sincs, minden egyén személyesen felel tetteiért. A többi, a habzó szájtól kezdődően, a bulvár kategóriájába tartozik. Hogyan lehet ennyire szakmaiatlan, hogy beteges törekvéssel vádolja az érintett közösséget? Két napon keresztül komentálták a hozzászólók a megye hasonló történéseit, talán gyászlobogót kellett volna kitegyen a Mikes, mikor a tanár úrtól teherbe esett lány abortuszon esett keresztül, vagy a Mikó, a Nagy Mózes, Baróton, a hasonló történések szinterein. Szakmától függetlenül, hogy ki milyen értékrend mellett áll ki, az a mindennapi munkából tükrözödik, nem az elcsépelt szavakból. Az érintett közösség méltósággal, nem látszólagos békével viseli a történteket.Amúgy: " Aki bűn nélkül van közületek az vesse rá az első követ!"
2011. november 18., péntek 08:50
NagyAttilaPuli 94 hozzászólás A rendtartó székely közösség, az még Csinta urat is kidobta volna. Szörnyű ki prédikál, kinek hallgatni kéne. Csinta úr tudja mi a gond, hogy ilyen minden erkölcsi alapot nélkülöző újságírók beszélnek erkölcsről. Amit maga csinál, az a farizeizmus netovábbja.
2011. november 18., péntek 08:53
NagyAttilaPuli 94 hozzászólás Csinta úr ilyen nagy szavak, mint Isten félelem nem illik az ön szájába. Az Isten félő ember nem kezel le senki olyan fölényesen, mint ön engem amikor kértem a replika jogát. Igaz a farizeusok is nagyon Istenfélők voltak, mint ön.
2011. november 18., péntek 08:59
NagyAttilaPuli 94 hozzászólás Csinta úr ön tényleg bulvárt ír, mert nem más az olyan cikk, mi üres nagy szavakkal vagdalkozik. Tudja ugye Csinta úr, hogy az Istenfélelemhez hozzátartozik a könnyelmű, vagy egyáltalán az ítélkezéstől való tartózkodás - mert nagyon jól jegyezte meg az előttem hozzászóló, hogy az vesse rá az első követ ki bűn nélkül vagyon.
A Háromszék egyre lennebb csúszik, amióta olyanok hangoskodnak benne, mint Csinta Samu, Kádár Gyula. 2011. november 18., péntek 10:15
Ferencz 2983 hozzászólás "....különösebb apelláta nélkül mehetett, amerre látott." Akárcsak a szószátyár, a felelőtlenül, az igazság kiderülése előtt ítélkező atyafi, akár volt igaza, akár nem.
2011. november 18., péntek 10:43
ihajtyuhaj 22 hozzászólás Csinta úrnak teljes mértékben igazat adok. Elsősorban az iskola munkaközössége kellett volna eljárjon a zongoratanárral szemben, még akkor, amikor pletyka szinten zajlottak viselt dolgai. De nem ezt tették, inkább összezártak és falaztak neki. Természetesen mindenkit megillet az ártatlanság vélelme, de ez esetben Csinta Samu nagyon jó újságírói érzékkel rájött, hogy vélhetően megalapozott az elején még pletyka szinten keringő gyanú, hiszen az iskola vezetősége azonnal levette kezeit a tanárról, és felfüggesztette állásából. Ha csak egy kis esélye is lett volna, hogy mindössze a diáklány fantáziájában történt a dolog, akkor bizonyára kollégái kiálltak volna mellette, de nem ezt tették, hiszen ismerték az illetőt. Az is visszás, hogy erre az ügyre rákapaszkodva NagyAttilaPuli próbálja személyes sérelmeiért elverni a port az újságíron.
2011. november 18., péntek 11:13
BartSimpson 717 hozzászólás Igazat adok, nem adok igazat. Mellékes. Az újságíró is egy ember. Van véleménye amit a közösség elé tár. Egy iskola munkaközössége járjon el a - még pletyka szinten meggyanusított- tanárral szemben ? Hogyan kéremszépen ? Bizonyítékok, vallomások nélkül, csak szóbeszéd és pletykákból kiindulva ? Ne kacagtassuk magunkat. Ennyi erővel a férfipedagógusok legalább felét lehetne meneszteni, mert a szóbeszéd, pletyka, rosszmájuság, a szomszéd kecskéje dögöljön meg, a káröröm fantasztikusan emberi érzések, de nem tények. A Mikesnek is volt, van és lesz ilyen sztorija ( nem feltétlenül pedofilia, hanem tanár- diák viszony ), a Mikó is híres, a Nagy Mózesben egy bizonyos szenátor úr hirhedt volt mennyire szereti a lányokat ( nyílván tanítani ). Ezek is csak pletykák. De mégis az illető akciókban resztvevő egyének most osztják az észt, vezetnek bennünket stb. Hol voltak -vannak az illető munkaközösségek kérem szépen ? A tanár tehetetlen amíg a szülő, igazgató nem lép. És ha az igazgatóság szemet huny a hancurozások felett, akkor a közösség tehetetlen, mert senki nem lesz hajlandó feljelenteni saját kollegáját. Nagy szavakkal dobálózni lehet utólagosan, de egy egész közösséget megbélyegezni minimum botorság és maximum infantilizmus.
2011. november 18., péntek 11:33
ihajtyuhaj 22 hozzászólás BartSimpson - nem arra gondoltam, hogy az iskola vezetősége, vagy tanári közössége pletyka alapján jogi eljárást kezdeményezhetett volna. Véleményem szerint ha bármelyik iskolában felmerül annak gyanúja, hogy egy tanár diákokkal kezd ki, akkor a minimun, hogy egy négyszemközti beszélgetésben felhívják a figyelmét arra, hogy nincs rendben amit tesz, és szólni neki, hogy azonnal álljon le.
2011. november 18., péntek 12:02
malmos 1228 hozzászólás Simpson te azér 'közel jársz az igazsághoz!
2011. november 18., péntek 13:36
BartSimpson 717 hozzászólás "Ha lenne szemünk a látásra, szánk a szólásra. Ha a többséget nem a látszólagos csend és békesség mindenáron való fenntartására való beteges törekvés jellemezné ", "a munkaközösség évek óta falaz".
Ez a vélemény így helyén is való volna, elfogatható és megbecsülendő, hiszen külömbözőek vagyunk és sokszínűek. Viszont az ön bevallása szerint Csinta úr ( amit az ősszel lecsengett pedagógusi témánál említett az újságíró úr ), ön is részben pedagógus, és nem máshol, hanem éppen az ominózus "Plugor Sándor" Művészeti Iskolában. Ezek szerint éppúgy mint a közösség többi része, ön is évek óta falazott Tatár Gergelynek nemde ? Az ön által elitélt munkaközösség része tetszett lenni, miért nem csinált semmit a T.G féle egyének beteges akciói megfékezéséért ? Mert csak szóbeszéd volt, vagy nem volt a dolgokról bíztos tudomása ? Igen. Több mint valószínű, hogy igen. Ön sem tehetett semmit, mert nem volt semmi kézelfogható bízonyíték eddig a pontig. Nem szép dolog elítélni egy munkaközösséget ( amihez részben ön is hozzátartozik ) csak azért mert "falazott". A régi jó iskolamentor esetleg falazhatott ( semmiképp sem a mostani főigazgató aki csak az idén ősszel került oda) , de a tanári közösség ( ebbe beleértve önt is ) nem tehetett semmit a szállingózó pletykák alapján. 2011. november 18., péntek 13:40
dinibacsi 4945 hozzászólás Ugyan már,a tanár nagyon jól tudta,hogy erkölcstelen,és törvénybe ütközö,amit csinál!Gondoljátok,hogy egy-száz négyszemközti beszélgetés változtatott volna a magatartásán?Még az igazgató sem nagyon van,mit tegyen,bizonyiték nélkül kirugni sem tudja,vagy ha mégis,az elsö biróság visszahelyezi jogaiba!Sajnos ez van,ha én vagyok a szülö,egy szót nem szóllok senkinek,de teljesen törvényellenesen egy este elkapom,és a szárt is kiverem belöle,a fogaival együtt!
2011. november 18., péntek 15:58
mandala 118 hozzászólás Véleménye mindenkinek lehet,sőt kell is legyen.Még azoknak is,akik 12 éves gyereklányt tesznek felelőssé azért,hogy az iskolában 40 éves tanítómestere megrontja.Abban az intézményben,ahol az otthon után a legnagyobb biztonságban kellene érezze magát a diák.Abban az intézményben,ahol felelősséggel tartoznak gyerekeink egészséges testi,lelki és morális fejlődéséért.Pont az a személy a zaklató és megrontó,akiben a szülei után a legnagyobb bizalma kellene legyen a diáknak.
Mindezek után papot,hitet,újságírót,szülőt sőt magát a gyereket okolni a történtekért..... Igaza van a cikkírónak.Baj van,nagy baj van a kor emberének értékrendszerével. 2011. november 18., péntek 16:18
NagyAttilaPuli 94 hozzászólás A közvélemény uralma az önálló gondolkodás ellenében hat. Eredménye a vélemény idiotizmus, a vélemény idióták uralma. A tömeg uralma így nyilvánul meg.
2011. november 18., péntek 16:30
BartSimpson 717 hozzászólás Subito ergo cogito, cogito ergo sum. Véleményed van, tehát idióta vagy. Mivel önnek is véleménye van a véleményekről és az idiótákról, kend is egy idióta, nemde ?
2011. november 18., péntek 19:08
FazakasGergely 101 hozzászólás Nem igazán tudok semmi konkrétat mondani a cikkről de annyi bizonyos, hogy egy nagyon bonyolult (sokrétű, többféleképpen megközelíthető, előzményekkel-utóhatásokkal terhelt, precedensekkel terhelt, hasonló de ki nem derített esetekkel tarkított) történés kapcsán az újságíró úgy érezte levonhatja a morális következtetés, amolyan enyhe prédikáció formájában és ezt meg is tette, meg is írta. Tévedés volt szerintem, hibás beállítódás... ezt egy szerkesztő nem kellene engedje, hogy bekerüljön. Ugyanis ezeket a "kinyilatkoztatásokat" esztétai, filozófiai síkon szabadna csak tárgyalni, nem ilyen pimf, maher, proli szinten, hogy majd én megmondom mi a jó a közösségnek vagy mi nem... miközben egy szó nem esik arról, amiről kéne: mi az érték vagy mi nem. Még egy esetleges konszenzusos, köztes állapotról sem, ami pedig mindenféle érték-diskuciónak manapság az alapja kellene legyen. Mi a klasszicizmus és mi a modernizmus és a kettőt hová is kell tenni manapság... hát ez csak egy atomnyi-téma, ami kibontásra kerülhetne. Miközben burkoltan a pi**ába küldi a történet szerencsétlen elindítóját -ha hibás, ha nem- , és amellett foglal állást, hogy a közösség ki kell vesse magából az ilyen egyént. Hát nem tudom, hogyha így állunk a kérdéshez, akkor hol is vannak a többi tanár-esetek, hol is vannak a fiatal kurvák, hol is van az abortuszok magas száma, hol a drogozás, a piálás, a lehányt-levizelt diszkófalak, tömbházak sarkai, a lógó diákok, a gazdag szülők által pénzelt diákok, ésatöbbi, ésatöbbi... millióegy dolog-jellegzetesség ami pedig tetszik, nem tetszik hozzátartozik az élethez, mint olyan. Hogy hozzá KELL-e tartozzon, azt nem tudom, de hogy tartozik, az biztos. És akkor, hogy jön valaki ahhoz, hogy lamentáljon, meregjen afelett mi az érték és mi nem, és mi kell a közösségnek és mi nem? Egy konkrét, objektív cikkre ha nem képes akkor miről beszélünk, hogy a közösségnek mi kell és mi nem? Elképesztő....
2011. november 19., szombat 00:22
Mirke 2733 hozzászólás NagyAPula ! Mi van megszöktél vagy véget ért a kezelés ? Úgy látom a "replikát " gyakoroltad a kezelés alatt ,. mondhatom jól bejött . Csak az a baj puli ,hogy mindent összekavartál . De nem haragszunk rád , hiszen a hülyét le szokták mosolyogni. Gyógyulást . 2011. november 19., szombat 00:43
FazakasGergely 101 hozzászólás Mirke, már megbocsáss, de szeretnél te olyan "kezelt" lenni, mint Puli! :)
2011. november 19., szombat 10:21
BartSimpson 717 hozzászólás Az ön nézetével egyetértek Fazakas Gergely. Fejlődés, modernizálás, haladás a korral. Egy csomó pozitív vívmány. De ennek csúf mellékhatásai is vannak. Értékrend, viselkedési szabályok, etikett- minden átalakulóban van. Az idős generáció tátott szájjal bámulja e változások gomolyfelhőit. Ezek a társadalmi diszfunkciók avagy malformációk mindnyájunkat keményen megvisel. A régiek begyepesedett hagyományőrzése a fiatal trendik vad tobzódásával megy szembe. És a fiatal hullám egyszer csak megöregszik. Akkor fog igazából megváltozni a társadalom. Jelen pillanatban szétfolyt, szétmállot az értékrend, valamint a túlélési viselkedés is. A kurválkodás, az agresszív nyerítések, a fejetlen abortuszkultusz, a fergeteges bulik utánni rókázás, a trippek egyfajta alkalmazkodást/ érzelem lecsapódást/ feed-back reakciót, infantilis tiltakozást jelentenek a fiatalság számára. Őket sem lehet hibáztatni ezért, ők valójában pont olyan ártatlan áldozatok mint a rozsdás vederbe beledobott naracsnagyságú halott magzat. A fiatalság nagy része nem boldog, hanem dühös. Tehetetlen düh ez. És ez az állapot előrehaladott romlási folyamatban van. Mit lehet tenni ? Keményen összetartó közösséget kovácsolni, stabil hittel, életvitellel. Hogyan ? Rajtunk múlik, közhej vagy nem, de el kell kezdeni az otthonunkban,iskolákban, templomban. Beszélni, meggyőzni a fiatalságot. S főleg példát mutatni. De ez a legnehezebb, példát mutatni.
2011. november 19., szombat 11:35
Marburg 350 hozzászólás Ez az,ez az
2011. november 19., szombat 15:12
savoy66 456 hozzászólás Mit lehet tenni-kérdezi Bart.
Szerintem semmit. Sajnos ilyen az ember,önző,telhetetlen,irigy,stb.,stb.,általában pont ellentéte a keresztény értékrendnek.Ez segitett az evólucióban,ez fog tönkre tenni.Mikor tuljutunk azon,hogy keményen meg kell dolgozni a tulélésért,akkor elszabadul a gátlástalanság,vele a pokol.Aztán sikerül magunkat olyan mélyre sűlyeszteni,hogy ismét keményen meg kell küzdeni a tulélésért.Nem hiszem,hogy a közeljövőbe felűl fogjuk mulni önmagunkat,s többségbe kerülnek a Böjte Csabák. 2011. november 19., szombat 15:38
savoy66 456 hozzászólás S ez a képmutatás,hogy most jövünk rá milyen lent is vagyunk.Kellett hozzá egy pedofil ,személyiségzavaros állat.Az nem volt jel,hogy a besugó pap megörökölteti a szószéket,hogy szó nélkül lenyulták a Háromszék Rádió és Televizió KÖZALAPITVÁNYnak küldött támogatásokat,hogy szétlopkodták a közvagyont,hogy dühöng a nepotizmus és inkompetencia minden szinten,stb.,stb.Ha valaki ez ellen szót emelt rögtön rásűtötté,hogy irigy,légy te is ügyes.A sok gátlástalan ügyeskedő között jutottunk ide.S szinte nincs példa akit mutogatni lehetne.Pozitiv példa.Ezek vagyunk.
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
hillsnail - 09:12 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
hillsnail - 09:10 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||