Sepsiszentgyörgy, 2012. május 27., vasárnap 10:46
Köszöntjük Hella nevű olvasóinkat!
Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz
felhasználó jelszó
Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk:
Legtöbb hozzászólás:
2007. november 7., szerda: Közélet

Háromnegyed részt megoldhatatlan (Ingatlan-visszaszolgáltatás)

Az államosított ingatlanok 70 százalékát nem tudja visszaszolgáltatni a sepsiszentgyörgyi önkormányzat: a volt tulajdonosok által benyújtott 803 kérésből 562 megoldatlan, azaz a jogosultak alig egynegyede költözhetett be valamikori házába — a többiekét időközben lebontották, telküket beépítették, vagy a bérlők vették meg.
A hoppon maradt igénylők kárpótlására több elképzelés is létezik, de ezek mindegyike nagyon bizonytalan, sőt, megvalósíthatatlannak látszik. Albert Álmos polgármester szerint a legjobb lenne beltelket osztani az örökösöknek, csakhogy a legtöbb városi terület már magánbirtok. Következő lehetőség a szántók, legelők felajánlása lenne — de itt is rendezetlenek a tulajdonviszonyok, még az első, tizenhét éve elfogadott földtörvénynek sem sikerült kielégítő mértékben érvényt szerezni. Marad tehát az erdőkkel való kárpótlás — ennek mikéntjét azonban még nem módolta ki az illetékes bizottság.
Hozzászólások
Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:


Miért regisztráljon? Regisztrált felhasználóként:
  • Hozzászólását csatolhatja írásainkhoz
  • Feliratkozhat a hírevélre
  • Saját profil-oldala lesz a Háromszék weboldalán


A regisztráció ingyenes !!!

Regisztráljon most
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el.
A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Háromszék nyomtatott+online
HónapEURRONUSDHUF
1 4,76 ~20,00 ~5,9 ~1438
3 14,28 ~60,00 ~17,7 ~4316
6 28,56 ~120,00 ~35,5 ~8632
12 57,12 ~240,00 ~70,8 ~17264
Háromszék online
HónapEURRONUSDHUF
1 3,80 ~15.99 ~4,73 ~1150
310,83 ~45,57 ~13,48 ~3277
621,20 ~89,22 ~26,39 ~6417
1241,00 ~172,69 ~51,00 ~12420
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
Ha Ön már regisztrált, lépjen be kontójába
Felhasználónév:
Jelszó:
Ha még nincs fehasználói fiókja, itt Regisztrálhat
- Farcádi Botond:
Belföldi hírek
Nő a román—olasz feszültség A tolonctörvény elfogadása és több román állampolgár Itáliából való hazaküldése után fokozódik a feszültség az olasz—román viszonyban. ,,Valamennyi olasz városban jelentősen romlott a közbiztonság, miután Románia belépett az Európai Unióba" — nyilatkozta egy olasz napilapnak Walter Veltroni, Róma polgármestere.

- Farcádi Botond:
Fél évszázad, egész világ képekben (ma MTI-fotókiállítás nyílik a képtárban)
Fél évszázad, egész világ képekben (ma  MTI-fotókiállítás nyílik a képtárban)
Bevásárlószatyorba csomagolt kisgyerek, hirtelen elhasalt díszőrség-tag, tojáskötelezettségét törlesztő falusi asszony, szabályos négyszögbe felsorakozó tömeg a politikai nagygyűlésen, arcához szegezett pisztollyal a kamerával szembenéző kisfiú, útszéli tócsa átugrását próbálgató magyar miniszterelnök, egyszerű pillanatképek és a történelem nagy pillanatait megörökítő felvételek.

Archívum
<<2012 május>>
HKSzCsPSzV
1
6
13
20
27
28
29
30
31
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
Médiapartnerünk a:
HHRF
© 2003-2012 H-PRESS - Minden jog fenntartva - Háromszék, független napilap Sepsiszentgyörgy
programozás: laca.ro
- RSS