Egerpatak (Egészséges nemzetnek van csak jövője)

Sok évvel ezelőtt jártam az egerpataki iskolában. Akkor még nyolcosztályos volt az iskola, és az idő tájt még focicsapata is volt a falunak. Útban a falu felé gyötört a kíváncsiság, vajon mi maradt meg az akkori iskola sportpályáiból.
Az óvodában – mert ide léptem be előbb – Ballai Réka óvónő fogadott, aki 2002-től tanít itt. A gyerekek éppen a tízóraizás vége felé tartottak. A tej és a kifli mindenkinek kijár – tanúskodik az asztal –, s ez jó, mert nem mindegyik gyerek tízóraival felcsomagoltan érkezik az óvodába.
– Huszonegy óvodást írtak be – mondja az óvónő – kezdve a kiscsoportosokkal, fel egészen a nagy előkészítősökig. Reggel, ahogy megérkeznek, beszélgetőkörrel indítjuk a napot. Mindenik gyerek elmondja otthoni élményeit, aztán következik az első kötelező foglalkozás, majd a tízóraizás és a második kötelező foglalkozás, nyelvtanulás, kézimunka, rajzolás... Ahogy észreveszem figyelmük fellazulását, játékra váltunk. Egyébként, amit csak lehet, igyekszünk játékosan megtanulni, elsajátítani. Játékunk van bőven, kaptunk az egyházon keresztül a hollandoktól, az önkormányzattól, a rétyi iskolától, korábban Kelemen Antal igazgató úr, most pedig Zoltáni Aranka igazgatónő szívűgyének tekintette és tekinti Egerpatakot. Gondoskodtak rólunk, és gondoskodnak ma is, elárulja ezt az új bútorzat, a felújított épület, korszerűsített óvoda, az épület mögötti játékpark... Hogy mire készülünk? Közeledik a Mikulás, majd az angyaljárás, a farsang, az anyák napja... van, amire készülnünk, természetesen közösen az iskolásokkal. Igyekszünk mindig bevonni a szülőket is, aki csak tud (sajnos, ilyen évről évre kevesebb van), az mellénk áll, segít. A tavalyi tanévben sikerült összehoznunk egy brassói kirándulást, megnéztük az állatkertet, a város központját. Nagy élményben volt részünk, s éppen ezért egy újabb kiránduláson goldolkodunk, hogy hová, még nem tudjuk. A célom? Igyekszem vállalt hivatásomnak maradéktalanul eleget tenni, hogy minél felkészültebb gyerekeket adhassak át az iskolának.
Az iskolások a nagyszünet kínálta örömöket élvezték. S hogy jókedvük, örömük megmaradjon, közös fényképet készítettünk kint, a játékparkban, a kézilabdapálya és egy kosárlabdapalánk szomszédságában. Amíg a kézilabdapálya állapotát figyeltem, szinte egyszerre szólalt meg a két tanítónő, Tündérligeti Tímea Zsuzsanna és Szabó Orsolya. – Van tornatermünk is, mely most éppen raktár szerepet tölt be, de rövidesen kikerülnek az ott tárolt bútorok, helyére kerül a nagy tornamatrac, a bak, az asztalitenisz-asztal...
Egyébként az I–IV. osztályban 35 tanulót tartanak nyilván, tizenhatot az I–III. osztályban, Orsolya osztályában és tizenkilencet a II–IV. osztályban, ahol Tímea tanít.
– Ki tartja a heti két testnevelési órát, a rétyi tornatanár? – kérdeztem.
– Áh, dehogy, mi magunk, akár csak az angolórákat is, ingyen, bérmentve. Egyiket sem fizetik, mondván, hogy nincs rá alap...
– És mit csinálnak a testnevelési órákon?
– Tornászunk, atletizálunk, s az órák végén rendszerint játszunk valamilyen sportjátékot. Nem vagyunk testnevelő szakosok, de vigyázunk a gyerekek egészségének fejlesztésére, testük edzésére, testi és szellemi teljesítőképességük fokozására. Segítsé­günkre vannak a gyerekek, akik nagyon szeretnek mozogni, sportolni, játszani.
– Nemrég futóverseny volt itt, a közeli Rétyi Nyírben. Milyen eredményt értek el?
– Nem tudtunk a versenyről, különben részt vettünk volna. Van néhány nagyon ügyes gyerekünk, akik minden bizonnyal helytálltak volna a megmérettetésen.
– Na sebaj, a kispályás labdarúgó-iskolásbajnokságon kárpótolhatják magukat...
– Igen, ha idejében megtudjuk, hogy mikor rendezik, és hol. Egyébként is tájékoztatásunk nem erőssége iskolarendszerünknek.
– Tervek?
– Karácsonyi vásárt tervezünk kézimunkáink értékesítésével egybekötve. Mi tagadás, szeretnénk egy CD-lejátszót vásárolni.
– S a távolabbi célok?
– Megszerettetni minél jobban vegyes összetételű diákságunkkal az írást és olvasást, hogy jó tanulók legyenek a felső tagozaton, majd a középiskolában. Sok az ügyes gyerek, az aztán más lapra tartozik, hogy az iskolán kívül, a családi környezetben mennyire kerül előtérbe az írás, olvasás, hogy a szülők mennyire segítik vagy igyekeznek segíteni a nevelőmunkát.