Csutak Vilmos hótiszta szilenciuma

Méltatlanul kis helyet foglal el egyelőre a közös emlékezetben a zágoni születésű direktor alakja, holott az ő vezetésével élte túl viszonylagos érintetlenségben az első világháború utáni impériumváltást Háromszék legendás skólája. "Csutak Vilmos nagy fejezetet írt... a Székely Mikó Kollégium és a Székely Nemzeti Múzeum történetébe. Bár mindkét intézményt elődeitől örökölte, azokat megtartva, továbbfejlesztve hagyományozta az utána következő nemzedékekre. Mindkét intézmény magán viseli... egykori nagy hírű rektor-igazgatójának, illetve igazgató-őrének markáns kézjegyét" – fogalmazott Egyed Ákos akadémikus a Kriterion Kiadó 1993-ban megjelentetett, Csutak Vilmosnak emléket állító, Közösség és művelődés című kötetéhez írt előszavában.
A méltó közismertségbe való visszaemelés szándéka vezérelte Keresztes Lászlót, a Mikó-kollégium nyugalmazott aligazgatóját, a Székely Mikó Kollégium Alapítvány kuratóriumának titkárát és Incze Sándor nyugalmazott esperest, az alapítvány elnökét, amikor a Székely Nemzeti Múzeum Ala­pít­ványával közösen kezdeményezte Csutak Vilmos egész alakos szobrának felállítását. A Mikó néhai igazgatójának állított emlék méltó folytatása annak a sornak, amely révén fokozatosan kialakul helyi nagyjaink különleges panteonja Sepsiszentgyörgyön.
Az életét jelentő intézmény szellemiségét őrizendő, annak közelében felállított bronzszobor avatóünnepségén Bíró Béla, az iskola korábbi igazgatója, a Mikó Alapítvány alelnöke, majd Kelemen Hunor művelődési miniszter méltatta Csutak Vilmos pályáját, illetve az utókor hiánypótló emlékezetre való igyekezetét. Az alapítvány elnöke, Incze Sándor nyugalmazott esperes köszönetet mondott a szoborállítást lehetővé tevő intézményi és magánemberi támogatásokért, és megáldotta a szobrot.
Az ünnepség előtt az iskola előcsarnokában rendezett kiállításon, majd tudományos előadás-sorozaton ismerkedhetett a nagyközönség Csutak Vilmos életútjával. Zárásként a Mikó dísztermében az iskola diákjainak és művészeti csoportjainak színvonalas előadása igyekezett még egyszer tudatosítani, ki is volt az az ember, aki nélkül a Mikó és a Székely Nemzeti Múzeum sorsa beláthatatlan irányba kanyarodhatott volna. Adassék neki – Czegő Zoltán szavaival – "hótiszta sylentium".