Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2007. november 8., csütörtök: Közélet Tőkés László Csernátonban és Kézdivásárhelyen![]() Tőkés László kedden Csernátonban és Kézdivásárhelyen folytatta kampánykörútját. A független európai parlamenti képviselőjelölt és kísérete Alsócsernátonban a Haszmann Pál Múzeumot látogatta meg, majd a zsúfolásig telt alsócsernátoni református templomban tartott istentiszteletet. Közel hatszáz alsó- és felsőcsernátoni, illetve ikafalvi és albisi hallgatta meg az igehirdetést, melyet lakossági fórum követett. A jeles vendéget nt. Takács Lajos református lelkipásztor és Niczuly Ödön, a Magyar Polgári Szövetség helyi vezetője köszöntötte. Nekünk nem kell új honfoglalás — mondotta Niczuly Ödön —, mi itt, a szülőföldünkön akarunk magyarként megmaradni, élni, ezért területi autonómiára van szükségünk. Örömmel láttuk, hogy az istentiszteleten és a fórumon a község polgármestere, alpolgármestere, Bakó Antal római katolikus plébános, nt. Szőcs László kézdi-orbaiszéki református esperes, Haszmann Pál, az RMDSZ elnöke is részt vett.
A fórumot Sánta Imre egykori ikafalvi, jelenleg bikfalvi református lelkész, a Székely Nemzeti Tanács alelnöke vezette, aki közéletünk erkölcsi megújulásának szükségességére hívta fel a nagyszámú hallgatóság figyelmét.
Tőkés László az 1998 szeptemberében tartott alsócsernátoni autonómiafórum főbb mozzanatairól, következményeiről szólt, amikor a négy magyar történelmi egyház képviselőinek jelenlétében a székelység kinyilvánította autonómiaigényét. Ha a Székelyföld erős, akkor az erdélyi magyarság is erős — hangsúlyozta a püspök. Sánta Imre befejezésként azt mondta: az RMDSZ utolsó kétségbeesésében megpróbálja felelőtlen ígéretekkel tovább szédíteni a magyarságot, holott esélye sincs elérni az ötszázalékos küszöböt, a legesélyesebb Tőkés László, akinek a voksok csupán 2,8 százalékára van szüksége, hogy az Európai Parlamentbe bejuthasson. A fórumot követően a püspök a gyülekezeti házban kötetlen beszélgetést folytatott a jelenlevőkkel, és bejegyzett a nőszövetség vendégkönyvébe.
Fél hétkor több mint százan várták Tőkés Lászlót Kézdivásárhelyen Márton Áron főtéri szobránál, ahol koszorút helyezett el, majd átment a Vigadó nagytermébe, ott kétszázötvenen várták. A fórumon nt. Szőcs László kézdi-orbaiszéki református esperes és Török Sándor polgármester is részt vett. A helybeliek mellett a Vigadóban Erdővidék, Kézdiszék több települése és Illyefalva is képviseltette magát.
A Református Kollégium kórusa és Iochom Zsolt végzős tanuló énekszóval, illetve két verssel köszöntötte a püspököt. Tőkés László bevezetőként párhuzamot vont az egykori Magyar Népi Szövetség és a mai RMDSZ vezetői között, akik a mindenkori román hatalom érdekeit képviselték, képviselik. Az RMDSZ csúcsvezetőinek azon szlogenjét, hogy az egyház ne politizáljon, kommunista dumának nevezte. Ezután a szatmárnémeti RMDSZ-kongresszust említette, ahol Markó Béla egy sorban ült Medgyesi Péterrel és Andrian Năstaséval, az akkori magyar és román miniszterelnökkel. Tőkés elmondta: az RMDSZ csúcsvezetősége csak négyévente, a választási kampány idején használja az autonómia jelszavát, majd a következő választásokig megfeledkezik róla. Az Új honfoglalás RMDSZ-es jelszó kapcsán kifejtette: valóban zajlik honfoglalás, de nem magyar, hanem román honfoglalás Erdély-szerte, s azt meg kell állítani, vagy legalább meg kell fékezni. A kormányon levő RMDSZ nem képes annyit sem elérni, hogy a Székelyföld-tábla visszakerüljön a helyére — mondotta a püspök, feltéve a kérdést, hogy ha ennyit sem tudnak elérni, akkor mit keresnek a kormányban. Tőkés László kifejezte reményét, hogy az új sportcsarnokot sportcélokra és nem néphülyítésre fogják használni. Ezt követően Kónya Ádám, a Székely Nemzeti Múzeum ny. igazgatója, a sepsiszentgyörgyi RMDSZ egyik alapító tagja és Gazda József kovásznai tanár, közíró kemény hangon bírálta a választópolgároktól elszakadt csúcsvezetőséget, arra kérve a jelenlevőket, hogy november 25-én szavazatukkal juttassák az Európai Parlamentbe az erdélyi magyarság legkarizmatikusabb és világszerte legismertebb személyiségét. Meg fogjuk mutatni, hogy igenis lesz önrendelkezésünk, autonómiánk, lesz szülőföldünk, igazi hazánk, szülőföldünkön a magyar hivatalos nyelv lesz, és ehhez a szülőföldhöz jogunk lesz, ezt a szülőföldet meg fogjuk tartani — mondotta Gazda József. A fórum végén Tőkés László két pártfogoltjáról, Tamás Sándor parlamenti képviselőről és Sógor Csaba szenátorról is szólt, akinek karrierjét egyengette, támogatta, s most köszönetképpen ellene fordult. A püspök a húszezer példányban kinyomtatott és az RMDSZ kézdiszéki szervezete által fogalmazott röpcéduláról is beszélt, hazugságnak nevezve a Legyünk okosabbak, mint a marosvásárhelyiek! címet viselő, a marosvásárhelyi helyhatósági választásokról teljesen félrevezető szöveget. Marosvásárhelyen Kincses Előd leváltásának és Kelemen Attila indításának köszönhetően veszítették el a választást — mondta Tőkés —, és azért, mert az RMDSZ nem emelt óvást az öt választási körzetben érvénytelenített 3500 szavazat megsemmisítése ellen. Amit Tamás Sándor állít, az történelemhamisítás — vélekedett, majd feltette a kérdést: a voksokért érdemes ilyen hazugságokat terjeszteni?
Tegnap Tőkés László Rétyen, Illyefalván, Málnásfürdőn és Málnáson találkozott a választópolgárokkal. Szerző: Iochom IstvánCikk megjelenítése: 368Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Ferencz - 12:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
hillsnail - 09:12 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
hillsnail - 09:10 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
