Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2007. november 8., csütörtök: Közélet Belföldi hírekMarkó: nő a magyarellenesség
Rendkívül aggasztó az utóbbi hetekben egyre erősödő kisebbség- és magyarellenesség Romániában — jelentette ki Markó Béla szövetségi elnök tegnapi sajtótájékoztatóján. Az elnök elmondta, múlt héten a képviselőház hallgatólagosan két olyan törvénykezdeményezést fogadott el, amely az anyanyelvű oktatás korlátozására irányul. ,,A kisebbségi diákok román nyelvtanulásának megkönnyítése, megoldása helyett azt megnehezítő, sőt, diszkriminatív kitételeket tartalmazó törvénytervezetek születnek" — hívta fel a figyelmet Markó Béla. Dan Voiculescu, a Konzervatív Párt elnöke tudatta a hét végén, hogy a képviselőházban elfogadták az alakulat két törvénytervezetét a román nyelv tanítására vonatkozóan. Az egyik azt javasolja, hogy az iskolakezdés előtti felkészítő évet a nemzeti kisebbségek gyerekei esetében arra használják, hogy megtanítsák őket románul, illetve, hogy a román nyelvet első osztálytól tizenkettedik osztályig ugyanazon tanrend és tankönyvek szerint tanítsák a kisebbségi diákoknak, mint a románoknak. A második törvénytervezet arra vonatkozik, hogy bérkiegészítést kapjanak azok az oktatók, akik román nyelvet tanítanak azokon a Hargita, Kovászna vagy Maros megyei településeken, ahol a románok számbeli kisebbségben vannak. A KP törvénytervezeteit november 5-ig kellett volna megvitatni a képviselőház plénuma előtt, de mivel a határidő lejárt, úgy tekintendő, hogy ezeket a képviselők hallgatólagosan elfogadták.
Alkotmányos a referendum
Az alkotmánybíróság tegnap megalapozatlannak minősítette és elutasította a Corneliu Vadim Tudor nagyromániás pártelnök által benyújtott fellebbezést az államelnöki dekrétum ellen, amely népszavazást hirdet az egyéni választókerületes szavazási rendszerről. Az alkotmánybírósághoz benyújtott fellebbezésben, melyet Corneliu Vadim Tudor és Lucian Bolcaş nagyromániás szenátorok írtak alá, az NRP rámutat, hogy az államfő dekrétuma megszegi az alkotmány 90. cikkelyének előírásait, amely kimondja, hogy konzultálni kell a parlamenttel a kiírandó referendum kapcsán. Lucian Bolcaş tegnap kijelentette: a tény, hogy az alkotmánybíróság elutasította pártja fellebbezését, igazolja ,,Traian Băsescu cinikus nevetését" a referendum kiírásakor.
A Néppárthoz csatlakoznának
Cristian Boureanu képviselő, a Liberlis Demokrata Párt alelnöke tegnapi sajtótájékoztatóján kijelentette: alakulata az EP-választások után felgyorsítja az Európai Néppárthoz való csatlakozási eljárásokat. Boureanu elmondta, a liberális-demokraták már régebben megegyeztek ebben az Európai Néppárt képviselőivel, amikor még úgy volt, hogy májusban tartják az EP-választásokat. ,,Már megalakulásunk előtt kapcsolatban álltunk az Európai Néppárttal. Közös döntésünk arról szólt, hogy amikor az LDP bejut az EP-be, automatikusan meggyorsul a néppárthoz való csatlakozási eljárás" — mondta Boureanu.
További tárgyalásokat vár az MPSZ
Tőkés András, a Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) alelnöke meg van győződve arról, hogy az EP-választások után folytatódni fognak a tárgyalások az MPSZ és az RMDSZ között egy esetleges közös lista összeállítására az elkövetkező általános választásokra. Tőkés András kijelentette, a tárgyalásokat könnyíteni fogja, hogy az RMDSZ nem jut be az Európai Parlamentbe, és ,,meg fog kelleni szabadulnia bizonyos személyektől a vezetőségből". Hozzátette, az EP-választások nagy nyeresége az lesz, hogy tükrözni fogják a magyar közösség véleményét a képviseletét illetően, hiszen ezeken a választásokon már nem csupán az RMDSZ indul.
Újabb félezer mentőautót osztanak szét
További 450 új mentőautót osztanak szét a mentőszolgálatok és kórházak között november végéig, miután a múlt hónapban 250 érkezett az országba. A kiosztandó kocsik értéke 75 millió lej fölötti — jelentette be tegnap Eugen Nicolăescu egészségügyi miniszter, hozzátette, a múlt hónapban érkezett 250 mentőautó közül 200-at már kiosztottak a megyei egészségügyi hatóságok. Az egészségügyi tárca idén szerződést kötött 1500 mentőautó beszerzésére. A 2008-as költségvetés elfogadása után versenytárgyalást írnak ki további 900 mentőkocsi beszerzésére, így a mentőautópark teljesen megújul. Szerző: Farcádi BotondCikk megjelenítése: 269Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Ferencz - 12:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
hillsnail - 09:12 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
hillsnail - 09:10 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||