Múzeumokról és alapítóikról (Erdővidéki Közművelődési Napok)

Szerdán Erdővidék Múzeumában a kézdivásárhelyi Szabó Judit magyar szakos tanárnő elevenítette fel a múzeumalapító Csereyné Zathureczky Emília életét és tevékenységét. Mint mondotta, az életét oly sokszor keserítő személyes tragédiák ellenére (húsz rokona koporsója mellett állt) rendíthetetlenül dolgozva teremtette meg Erdély egyik leggazdagabb, különleges értékekkel bíró intézmé­nyének alapjait. Barót díszpolgára, Kászoni Zoltán édesapjáról, Kászoni Gáspár órásmester regénybe illő életéről mesélt – két világháborút is megjárt, többször fogságba is esett, minek során még Hokkaido szigetére is eljutott –, majd gyűjtői szenvedélyére tért ki. Rövid idő alatt tekintélyes, mintegy kétezer helyi jelentőségű darabot szerzett be, de gyűjteménye nem sokáig maradt sértetlen a többszöri szállítás miatt, előbb Sepsiszentgyörgyre vitték, aztán évekkel később vissza Barótra. A nyolcvannegyedik életévét taposó Kászoni Zoltán arra kérte a barótiakat, ha az "elkallódott" darabok hollétéről tudomásuk van, adják át Erdővidék Múzeumának. A Baróton született, néhai Incze László kézdivásárhelyi múzeumalapító tevékenységét idézték fel ezt követően, aki a Gábor Áron halálának 120. évfordulója alkalmával létrehozott időszakos kiállításból sok, kitartó munkával érte el, hogy mára a céhes városnak közel negyvenesztendős múltra visszatekintő intézménye legyen. Demeter László muzeológus Erdővidék Mú­zeumának elmúlt öt évéről számolt be. Szólt az intézményt megalapozó hármas szerződésről, melyet a helyi polgármesteri hivatal, a Gaál Mózes Közművelődési Egyesület és a Kovászna Megyei Tanács kötött, a Gyulai Líviusz munkáiból nyílt első kiállításokról, az azóta szervezett, illetve befogadott programokról, valamint arról, hogy ez idő alatt több ezren látogatták meg a múzeumot. Távlati terveik közt említette a múzeum alapterületének háromszorosára bővítését, és a turisztikai érdeklődésre is számot tartó paleontológiai gyűjtemény létrehozását.
Tegnap este a művelődési ház kistermében Benkő Levente Szárazajta című könyvének bővített kiadását ajánlotta az érdeklődők figyelmébe. A szerző úgy vélekedett, az 1944 szeptemberében történt eseményeket mindenki ismeri, ezért inkább a könyv születéséről, majd a Maniu-gárda létrejöttéről és cselekedeteiről szólt. Mint mondotta, a levéltárakban nehézségekbe ütközött kutatásai során, vizsgálódásainak elkezdését követően csak másfél évtized múltán jutott azokhoz az adatokhoz, amelyek a sejtett és feltételezett részleteket megvilágították. Kijelentette, egyetlen román forrás sem tudta bizonyítani azt a vádat, hogy a helyiek valaha is román katonák ellen cselekedtek volna, azaz hogy a Gavrilă Olteanu által vezetett önkéntesek úgymond jogosan torolták volna meg a szárazajtaiak kegyetlenkedését. Mindezek ellenére úgy vélte, a Szárazajtán történtek gyökereit a magyar hadsereg Szilágyságban, Ippen és Ördögkúton elkövetett kegyetlen túlkapásaiban kell keresni.