Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2011. november 28., hétfő: Közélet Díjazták Kósa Bálint képzőművészt (Erdővidéki Közművelődési Napok)A XIX. Erdővidéki Közművelődési Napok szombati zárómomentuma az Erdővidék Kultúrájáért-díj átadása volt. Kósa Bálint képzőművészt, a Gaál Mózes Közművelődési Egyesület kitüntetettjét az olaszteleki református egyház közösségi termében köszöntötték tisztelői. A nyolcvanadik évében járó képzőművész laudációját az olaszteleki származású, Kilyénben szolgáló Egyed K. László református lelkipásztor fogalmazta meg. Felelevenítette életének meghatározó pillanatait – már besorozása után szembefordult a hatósággal, majd 1956-ban vállalt cselekedeteiért később letartoztatták, három esztendőt börtönben töltött, szabadulását követően pedig "politikai bűnözőként" nem taníthatott –, majd művészeti munkásságát ismertette. Szólt mesteréről, Gy. Szabó Béláról, aki felkarolta a tehetséges fiatalt és egyengette pályáját, majd alkotásainak témavilágáról beszélt, a történelem, a természet szeretetét és nemzet iránti elkötelezettségét emelte ki. Méltatását az első korintusi levélből vett igével zárta, úgy fogalmazott, Istentől kapott szeretetét Kósa Bálint közösségének továbbította. Az ünnepi műsorban fellépett a vajdahunyadi Hunyadi Trió kamarazene-együttes, az olaszteleki Harmónia Kórus, a Vasárnapi Iskola reneszánsz csoportja és Rancz Annamária. Szerző: Hecser LászlóCikk megjelenítése: 606Olvasóink értékelése: 4Szavazatok száma: 8Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Ferencz - 12:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
hillsnail - 09:12 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
hillsnail - 09:10 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||